Este Jack elgondolkodva feküdt az ágyán. Késő volt már, de ő képtelen volt aludni. Nem tudott másra gondolni… Egyre csak egy dolog járt a fejében… képtelen volt szabadulni tőle. Hát elmegy. Holnap látom utoljára… A nő, akit mindennél jobban szeretek, kilép az életemből és talán soha többet nem találkozunk.

Felült az ágyon, kezébe temetve arcát. Be kellett volna vallanom neki, hogy az első pillanattól kezdve szeretem. De gyáva voltam… Valahányszor megvolt rá a lehetőség, hogy bevalljam neki az érzéseimet, mindig meghátráltam. És most elmegy… Értelmét veszti naponta bejárni az irodába. Hiszen ő nem lesz ott, aki miatt mindennap érdemes volt bemenni… aki miatt mindennap vártam a munkaidő kezdetét. Nem lesz a közelemben, nem láthatom a gyönyörű mosolyát, ami szebbé teszi az egész napomat… nem érinthetem meg „véletlenül” a kezét, amikor elhaladunk egymás mellett… nem fut át rajtam az a jóleső borzongás, valahányszor csak meglátom. Üres lesz az asztala… és nélküle üres lesz az egész iroda… Értelmét veszti az egész életem.

Korábban felelőtlen életet éltem… csak jöttek és mentek a nők az életemben, de egyikükbe sem voltam szerelmes. De három éve Sue beviharzott az életembe… és minden megváltozott. Volt néhány komoly kapcsolatom, és akkor azt hittem, szerelmes vagyok, de a Sue-val való találkozásom után minden átértékelődött. Rájöttem, hogy bár szerettem Allie-t és Jessica-t, egyikükbe sem voltam szerelmes. De Sue teljesen más… Azonnal beleszerettem, ahogy megláttam. Amikor beviharzott az irodába, rögtön tudtam, hogy ő életem szerelme… az a nő, akit feleségül akarok venni.

Nem bírva tovább egy helyben ülni, felpattant a kanapéról és járkálni kezdett a szobában. Meg kell mondanom neki, hogy szeretem… Soha nem állnék a pályafutása útjába, de tudnia kell, hogy ő birtokolja a szívem már három éve… Ha elmegy, magával viszi a szívemet New York-ba. Nem tudnám elviselni, ha anélkül menne el, hogy tudná, mit érzek iránta.

Új elhatározással a szívében nézett a következő nap felé. Holnap megmondom neki, hogy azóta szeretem, hogy először megláttam. Nincs mit veszítenem… Ha ő nem így érez irántam, elmegy és nem lesz kínos a további közös munka… De ha ő is szeret… Elmosolyodott. Ha ő is ugyanúgy érez… Azzal a leghőbb kívánságom teljesülne. Bárcsak így lenne… De nem kívánhatom, hogy miattam maradjon és feladja a karrierjét. De ha elmegy, minden értelmét veszti… Nélküle üres lenne az életem. Ő életem értelme… Akinek az arcával elalszom minden este és ébredek reggelente… akinek a mosolyát mindig magam előtt látom. Ő az a nő, akire egész életemben vártam… A nő, akivel le akarom élni az életem.

Igen… Holnap megmondom neki, hogy szeretem.

Hirtelen megtorpant a szoba közepén. Most vette csak észre, mennyire megnyugodott ettől a döntéstől, és légzése is egyenletesebbé vált. Rápillantott az órára, és meglepetten vette tudomásul, hogy hamarosan virrad. Elmosolyodott. Annyira lefoglalja a gondolataimat, hogy észre sem veszem az idő múlását. Nagyot sóhajtva kifújta magát, majd visszabújt az ágyába, hogy megpróbáljon kicsit aludni a reggel előtt, amely valószínűleg az egész életére hatással lesz.

*

Sue gondolataiba merülve ült a kanapén. Hát elérkezett a nap. Holnap dolgozunk utoljára együtt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz… Felsóhajtott. Három év telt el, mióta idekerültem… Nem ment minden zökkenőmentesen, de azóta igazi család lettünk. Nagyon fognak hiányozni a barátaim… és Jack. Három hosszú éve szeretem… azóta, hogy először megláttam, miután szó szerint berontottam az irodájába. Azonnal elvarázsolt a tekintetével… és tudtam, hogy ő az a férfi, akire egész életemben vártam. Azóta várom, hogy történjen valami… hogy végre elmondja, hogyan is érez irántam. Számtalan jel mutatott arra, hogy ő is ugyanúgy érez, ahogyan én… de utána nem történt semmi. Biztosan tévedtem… annyira szerettem volna, ha viszonozza az érzéseimet, hogy olyasmiket képzeltem, amelyeknek nincs valóságalapjuk. Fogadd el, Sue, egy olyan férfi, mint Jack, soha nem szeretne bele egy olyan nőbe, mint te. Hogyan is szerethetne egy süket nőt… Törődj bele, Jack soha nem fog többnek tekinteni, mint egyszerű jó barátnak.

De én szeretem… Jobban, mint bárkit a világon. Megpróbálta visszafojtani feltörni készülő könnyeit, de gyorsan alulmaradt ebben a küzdelemben. Talán az a legjobb, ha elmegyek és nem szenvedek tovább, mindennap látva a férfit, akit szeretek, tudva, hogy soha nem lehet az enyém. De hogyan élhetnék a barátaim nélkül… Jack nélkül? Ez kétségtelenül egy hatalmas lehetőség, de jól érezném magam egy idegen városban, távol a barátaimtól… távol Jacktől? Még akkor is, ha itt csak szenvedek attól, hogy a szeretett férfi nem viszonozza az érzéseimet. Nem… akármennyire nagyszerű is a munkám, a barátaim nélkül nem tudnék élni. Hiszen ők már a családom. És Jack… ő életem szerelme. Aki miatt mindennap alig várom, hogy beérjek az irodába… aki az életem értelme. Nem… nem tudnék nélkülük élni. Bármennyire izgalmas is az új munka, a barátaim távollétében nem tudnám élvezni. Igen… Maradok. Elmosolyodott, amint meghozta ezt a döntést. Megkönnyebbült a gondolattól, hogy nem kell elhagynia otthonát és barátait. Ez volt a lehető legjobb döntés, amit hozhattam. A barátaimmal maradok… és Jack-kel.

Észre sem vette, hogy időközben barátnője belépett a szobába, és mosolyogva nézi őt.
- Min mosolyogsz, kislány? – kérdezte Lucy.
- Döntöttem… Maradok – felelte sugárzó arccal Sue.
- Sue, ez csodálatos! Nagyon örülök! – kezdett el ugrándozni a nő. – De tudok valakit, aki még ennél is jobban fog örülni – tette hozzá sejtelmesen mosolyogva.

- Jaj Lucy, hagyj már… azért döntöttem úgy, hogy visszautasítom az ajánlatot, mert nem tudnék távol élni a várostól, amit annyira megszerettem, és a barátaimtól, akik mára szinte családtagok lettek.
- Persze Sue, és ennek semmi köze Jackhez – mosolygott barátnője sokat sejtetően. – Alig várom, hogy lássam az arcát, amikor megtudja, hogy mégsem költözöl New York-ba.

Én is szeretném látni Jack arcát, amikor elmondom neki, hogy Washingtonban maradok – mosolyodott el Sue. Remélem, örülni fog neki… Remélem, ő is ugyanúgy érez irántam, ahogy én iránta… Hiszen miatta döntöttem a maradás mellett… Nem tudnám elviselni, ha nem viszonozná az érzéseimet… Belehalnék, ha úgy kellene nap mint nap együtt dolgoznunk, hogy tudom, nem lehet az enyém. Nem… az nem lehet. Ő az a férfi, akit szeretek… akivel le akarom élni az életem.

- Most is Jackre gondolsz? – Lucy hangja térítette vissza a valóságba.
- Igen… ööö… vagyis… Csak arra, mennyire jó, hogy ezután is veletek dolgozhatok.
- Megyek aludni, hagylak, álmodj tovább a te Jack-eddel… - mosolygott Lucy, és a szobája felé indult. Sue követte példáját, és boldog mosollyal bújt ágyába. Holnap ismét láthatom őt… Továbbra is a férfi közelében leszek, akit mindennél jobban szeretek. Már alig várom, hogy megmondjam neki, maradok… Jack-kel a gondolataiban aludt el, várva a másnapot, amikor elmondhatja a szeretett férfinak, hogy mellette marad.