Reggel:
Hát, tegnap nem igazán történt már semmi… A nagy csók jelenet után Sirius tök jó fej volt. Hazahozott, lefektetett, mármint aludni, egyedül… és távozott. Ezután 2 percre rá bevágtam a szunyát. Most reggel meg arra keltem, hogy anya bejött a szobába. Olyan aranyos volt. Adott puszit meg minden, ami most kifejezetten jól esett. Aztán érdeklődve rám nézett.
Fú, basszus, még mindig bűzlök a vodkától! De anya jó fej volt, nem fűzött a dologhoz semmit. Pedig tuti mellbe vágta az aroma…
- Tudod, kislányom azért keltettelek fel, mert nekünk sajnos megint el kell mennünk apáddal két hétre…
- De ugye testőrt nem kapok?
- Sajnálom, a te érdeked.
- Anya, ne! Én nem bírom ki Jant. Willt sértegette – suttogtam.
- Sejtetem, kicsim. Ez az egyetlen dolog, amiért még ölni is képes vagy – csóválta meg a fejét.
- Térjünk a lényegre, ki lesz a testőröm?
Némán fohászkodta, hogy Sirius legyen az…
- Tannak hívják, és már megjött. Öltözz fel, fél óra múlva beküldöm. – Ezzel elment anyu.

Fél óra múlva:
Felöltözni? Mi a fenének? Tök másnapos vagyok, és még fel is öltözzek? Engem nem igazán zavar, a cuki rózsaszín hálóingem.
Kinyílt az ajtó, és belépett Tan.
- Kisasszony, szolgálatára!
Aszta! - ámultam el. Egy kb. 20 éves srác állt előttem göndör barna hajjal, nagy szemekkel. Nem volt annyira hűdejópasi-kategória, de aranyos volt azzal az álmos fejével.
- Hm… Tan, én Jasmine vagyok, és kérlek, ne kisasszonyozz – térdeltem fel az ágyon.
Hupsz! Szegény srác teljesen elpirult, ahogy meglátott pizsiben.
- És tegezhetnél is. Elvégre 2 hétig kell utánam mászkálnod.
- O… oké Jasmine.
Szegény Tan tiszta vörös fejjel lépett ki a szobából. Azért jó fejnek tűnik. Biztos elleszünk…

Konyhában:
- Mond csak, Tan, te voltál már másnapos? – kérdeztem, immár teljes harci göncben.
- Nem – vigyorgott rám, én meg nagyot sóhajtottam, végre feloldódott, mint kávé a cukorban, vagy valami hasonló…
Nem is hiányzik Sirius… annyira.
- Nem ismersz véletlenül egy Sirius Black nevű aurort? – tényleg nem hiányzik…
- Hát, személyesen még nem találkoztunk, de legendák keringenek róla. Hogy milyen bátor, hős, és…
- És? – kérdeztem kíváncsian.
- Hát, szoknyabolond – mosolyodott el Tan -, amerre csak jár összetört szíveket hagy a háta mögött.
- Oh, és Jant ismered?
- Naná! Had gratuláljak a fél aurorság nevében, amiért olyan szépen helybenhagytad.
- Oh, semmiség. – vontam meg a vállam - De, ti miért utáljátok?
- Hát az egy barom…
Hm… lehet, hogy a srácot átállítom az én oldalamra, és rendezünk egy kis „Jasmine Hunter visszavág”-ot…
- Oké, nekem ennyi elég is. Nem akarsz, Tan a hősök névsorába emelkedni és jól kicseszni Jancicamicával?
- Ez minden vágyam. Követlek úrnőm, akár a halálba is! – mosolygott rám, és én hittem neki. Jó fej ez az auror!

Estefelé:
A Mágiaügyi Minisztériumban voltunk. Épp díszvacsora volt a lenti termekben, ahová Jant is meghívták.
- Figyelj, Tan, a terv a következő, én bemegyek, mintha részeg lennék, te meg addigra a vendégek között leszel.
- Oké, megyek is, de azért nekem is hagyhatsz egy kis piát – mutatott a kezemben lévő üvegre.
- Te még mindig itt vagy?! – mordultam rá játékosan, és meghúztam az üveget.
5…4…3…2…1…0 – számoltam vissza. Oké, vettem egy nagy levegőt és beléptem. Minden szem rám szegeződött. Mit volt mit tennem, ferdén mentem, meg lóbáltam az üveget, mint aki részeg. Mit ne mondjak, tök jól ment. Hú, amire most készülök, azért minimum kitagadnak… De hát ez is csak olyan, mint a póker, csak kicsit nagyobb tétekkel…
- Oh, Jan! Szívem címeres barma! – kiáltottam. – Miattad lett elszúrva a teg… a tagnapom. Tudod, mi vagy te? Egy segg… seggf… seggfej!
Remek, most már mindenki engem néz…
- Ilyen vagy, Jancicamica…
Erre elkezdtem a hajamat birizgálni, meg a tükörben nézegetni magamat.
- Jaj, rosszul áll… a seró, séróm. Adjatok egy tükröt – hadonásztam idétlenül, mire a tömeg elkezdett röhögni. Íme az új közröhej tárgya: Jan D. A nagy D.
- Azonnal hagyd abba! – üvöltött Jan. – Ez aljas hazugság! A vámpírral szemben is én mentettem meg ezt a kis k… fruskát!
No mibe, hogy nem fruskát akart mondani.
- Hülye vagy – vihogtam – én mentettem meg saját magamat…
- Ez nem is… nem is…
- Uram, az emberek álmukban és részegen a legőszintébbek – csendült fel Tan hangja.
Pontos időzítés. Ezért még meg kell dicsérnem, de nem most… most ugyanis az egész terem röhögni kezdett, tök buli…
- Te kis… te kis cafka! – ugrott nekem Jan, de nem ért váratlanul, így csak lazán összecsuklottam, mire ő letarolta a mögöttem lévő asztalt. Szó szerint. Mindenestül.
Mikor felállt csöpögött róla a paradicsomszósz, meg valami beazonosíthatatlan cucc. Újra elindult felém, de Tan addigra átverekedte magát a tömegem, a kezembe nyomott egy villát, és a zsupszkulcs aktiválódott.

Este:
Hm… dőltem hátra elégedetten. Már az Esti Prófétába is benne volt minden: „Dogwood baklövései”, „Ártatlan nőkre támad”, „Jobban szereti magát és a fiúkat”, Elborult elméje pályafutása végét jelentheti”, „Vajon megéri-e a holnapot, ha Mr. Hunter az exauror minderről értesül?”.
Hm… hát az jó lenne, ha nem értesülne… de semmi sem lehet tökéletes.

Éjfél:
Úgy éjfél körül arra ébredtem, hogy valaki ordítozik, majd ajtócsapódás, és Tan halk hangja.
- Jasmine, Jasmine, kelj fel, nagyon kérlek!
- Mit akarsz ilyenkor? – nyögtem és átfordultam a másik oldalamra.
- Van itt val… valaki, aki beszélni akar veled – suttogta.
Hűha, Jan máris itt lenne? Azt nem hinném. Akkor meg nem érdekel, de azért a biztonság kedvéért rákérdeztem.
- Jan?
- Nem, hanem… hanem…
- Na, kinyögöd még ma?
- Ha… hanem…
De nem fejezhette be a mondatot, mert az ajtó ripityára tört. Hűde türelmetlen itt valaki. Nagyokat pislogtam, hogy szemem megszokja a hirtelen világosságot, majd megláttam a belépő alakot…
- Sirius!
Jesszusom, ezt nem élem túl! Nem is gondoltam arra, mi lesz, ha ezt megtudja. Mert, hogy nem fog megdicsérni az is biztos. Erről tanúskodhat az ajtóm, akarom mondani a volt ajtóm.
- Alszok! – jelentettem ki, és a fejemre húztam a takarómat.
Közben az én agresszív hősöm egy pálcasuhintással újra életet, vagyis forgácsot lehelt az ajtómba, majd kivágta Tant.
Vártam mikor kezd el ordítozni, de semmi. Hallottam, hogy megállt az ágyam mellett. Hát mit volt mit tenni, durcásan leráncigáltam a fejemről a takarót, majd vártam a mindent elsöprő vihart.
- Ezt most miért csináltad? – kérdezte, szinte már lágy hangon.
Meglepődtem. Nagyon. Hisz itt van ez a pasi, aki valószínűleg végigidegeskedte az egész estét miattam, MIATTAM. Én meg mit csináltam?! O, de hülye vagyok.
- A francért kell neked mindig csinálni, valami ökörséget?! – ordította iszonyatos erővel.
Aha, szóval ennyi idő kellett ahhoz, hogy kitörjön a vulkán.
- Mégis TE mit képzelsz magadról?! Nem vagy az anyám – ordítottam idegesen.
- Képzeld, én vettem rá apádat, hogy Jan helyett mást vegyen fel! Ezenkívül megkért rá, hogy azért én is figyeljek a nem mindig beszámítható kislányára!
Hát erre nem számítottam…
- Szóval azért vagy ilyen ideges, mert nem tudtad jól végezni a munkádat? – kérdeztem normális hangerővel, és nagyon reméltem, hogy a válasz „nem” lesz.
- IGEN! – ordította Sirius.
Na, puff neki. Erről ennyit. Szóval én megint csak egy tárgy vagyok, mi?! Hát ebből elegem van, én kiszálltam!!
- Tudod mennyit idegeskedtem, hogy hol lehetsz?! Azt hittem, hogy Jan elkapott, vagy valami! Az az őrült bármire képes! Figyelsz te egyáltalán?! – tombolt tovább Sirius.
- Nem, nem figyelek Sirius, mert nem érdekel – suttogtam – hagyj engem békén.
Sirius úgy látszik nagyon-nagyon ideges volt, mert lehajolt hozzám, és durván megcsókolt.
- Au, ez fáj, te barom! – löktem el magamtól.
Na, most már tényleg megijedtem. Azt hittem, hogy Sirius nekem esik, vagy valami… Már tényleg ott tartottam, hogy segítséget hívok, mikor megláttam Sirius szemét. Istenem! Nem az a pajkos, kék fénylő szem nézett vissza, nem is a szenvedélytől elsötétült sötét szempár, hanem egy üres mélység, két üres, fekete lyuk. Nagyon megijedtem.
- Si… Sirius, jól vagy?
Nem felelt, csak zavartan kapta fel a fejét, és úgy nézett rám, mint egy rémült gyerek. Ledobtam magamról a takarót, hogy gyorsan odamenjek hozzá, de csak annyit értem el, hogy Sirius odatámolygott a falhoz, leült, és meredten bámulta a semmit. Szaporán vette a levegőt…
Én meg piszkosul féltem, de tudtam itt most valakinek, rám van szüksége. Óvatosan kiszálltam az ágyból. Pizsamámat jelképező cikeszekkel tarkított térdig érő pólóm és hozzá való cuki csipkés bugyim, pedig hűségesen követett.
Odatérdeltem Sirius elé, és megfogtam a kezét. Jéghideg volt.
- Ne… nem akarom – dadogta, szinte tudatalatti állapotban.
- Sirius, én vagyok az, Jasmine!
Sirius még mindig érthetetlenül motyogott, valamit a családjáról, meg arról, hogy ő sosem lesz olyan, mint azok, említett valami némbert, meg almás pitét, amit sosem kapott meg. Hirtelen rám jött a sírhatnék, neki sem lehetett könnyű gyerekkora.
Ennek ellenére nagyon megijedtem tőle. Azt hiszem, egy darabig nem akarom, hogy megcsókoljon. Nem tehetek róla…
Siriusba lassan kezdett visszatérni az élet. Már nem motyogott semmit. Elaludt. Olyan édesen aludt, mint egy csecsemő. Lebegtető bűbájjal az ágyamba fektettem, betakartam, én meg odahúztam magamnak egy széket.

1 óra múlva:
Nem történt semmi különös, de volt időm gondolkozni.
Miután Will meghalt bástyákkal vettem körbe magam, én nem engedtem senkit a szívembe. Később ezt kiegészítettem, jelenlegi stílusirányzatommal, és a hülyeségeimmel. És ez az élet nekem jó volt… Jó volt mindaddig, amíg nem jött Sirius. Ő volt az első, aki ledöntötte a vezéremet. És elszúrta… Nem hibáztatom őt, nem, csak magamat.
Azt hiszem itt az ideje annak, hogy ismét visszatérjek a falak mögé, a hülyeségeim nélkül. Hát, ez piszkosul nehéz lesz…

Hajnali 3:
Mindjárt elalszok, az biztos! Na végre, Sirius kezd felébredni.
Lassan kinyitotta a szemét, mint aki nem tudja, mire készüljön. Mennyre, vagy pokolra?
Nagy nehezen rám emelte a tekintetét. Kutató szemekkel nézett végig rajtam, majd kezével végigsimított az ajkamon. Felült. Talán azért, hogy megcsókoljon, talán azért, hogy ne. Nem tudtam, ennek ellenére elfordítottam a fejemet.
Sirius rám nézett, az ajkamra, a szemembe, majd nagyot sóhajtva dőlt vissza a párnájára.
- Megtudsz nekem bocsátani? – kérdezte még mindig csukott szemmel. – Hogy is tudnál? Hisz egy szörny vagyok, ugyanolyan vagyok, mint az anyám, ugyanolyan, mint ami sosem akartam lenni. Hiába, egy Black mindig Black marad. Ugyanolyan a vérem, mint az övéké, ugyanolyan romlott…
- Sirius…
- Hagyd el…
- Nem, Sirius, figyelj rám! – csattantam fel. – Nem vagy szörnyeteg, sokkal inkább egy gyerek. Egy gyerek, aki csak szeretetre vágyik, egy makacs kamasz, aki azt hiszi, a világ összes problémáját képes egyedül megoldani.
Majd felálltam, és átmentem a másik szobába, hogy Sirius elgondolkozhasson a hallottakon.