Sötétség. Félelem a levegőben. Érzem és félek.
- Gyere ide, drágaságom! Ne félj, nem bántalak!
- Ne, hagyj békén!
- Most megvagy, te kis ribanc! Csak a gond van veled, ugyan olyan vagy, mint az anyád! Mindannyian! A sátánnal cimboráltok! Ribancok!
- Sötétség. Forró, fojtogató levegő. Tömény alkoholbűz.
- - De most meglakolsz mindenért. Minden bűnödért szenvedni fogsz. A víz majd megtisztít. Imádkozz, hogy megtisztítson. Te sátán fattyú!
Sötétség. Félelem.
Víz a számban, orromban, mindenhol víz. Nem kapok levegőt. Valaki segítsen! Tudatom lassan elhomályosodik, minden homályos, csak én vagyok és a végtelen víz.
Sötétség. Csönd. Néma üresség. Már nem félek.

- Hé, James! Ágas!
- Isten hozott haver! Mikor visz?
- Nagyon vicces…
A két fiú egy barátságos, csontropogtató Tekergő-ölelést mutatott be. Majd vigyorogva berobogtak a házba.
- Jó reggelt Mrs. Potter! Örülök, hogy újra láthatom.
- Á, Sirius, már itt is vagy? Üljetek le fiúk, mindjárt kész a reggeli.
- Hé, Tapi, reggeli után lehoppanálhatnánk a tóhoz. Akarok neked mutatni valamit.
- Oké, haver, benne vagyok.
A két – immár hetedévre készülő -, Griffendéles rekordidő alatt tüntette el a reggelit és az említett tóhoz hoppanáltak.
- Szegény fiú – csóválta meg a konyhában maradt asszony a fejét, majd megfordult és halk sikítással eldobta a kezében lévő serpenyőt.
- Bo… bocsánat Mrs. Potter! Ne haragudjon, kérem! Azt hittem észrevett…
- Semmi baj, Remus – kuncogott az asszony -, csak elbambultam. A fiúkat keresed? Csak holnapra vártunk.
- A vártnál előbb sikerült rendbe jönnöm…
- Értem. A tónál vannak. Éhes vagy Remus?
- Nem, köszönöm. Akkor én megkeresem a fiúkat, és még egyszer bocsánat – szabadkozott a fiú, majd ő is hoppanált.
- Szegény Remus – csóválta meg ismét a fejét, majd ellenőrizte, hogy nincs e mögötte senki, és egy dalocskát dudorászva nekilátott a mosogatásnak.
- Megjöttem, édesem! – kapta el a fekete hajú, szemüveges férni a nő derekát, aki ismét sikított egyet.
- Harold Potter! Hogy az Isten tenne valahová – ezzel szó nélkül beledobta a vízbe a sokat megélt serpenyőt, és sértődötten felvonult az emeletre.
Férje értetlen szemekkel nézett utána, majd a reggeli láttára nyomban helyreállt benne a világ egyensúlya.

A tónál álldogáló fiúk egyszerre kapták fel a fejüket a halk zörejre.
- Remus! – ugrottak a most érkező nyakába
- Én is örülök nektek, de azért ne fojtsatok meg, kérlek.
- Oh, bocs Holdsáp! Amúgy jól vagy? Kár, hogy nem lehettünk veled.
A válasz mindössze egy halvány mosoly volt.
- Na, de elég az érzelgésből - kezdte Sirius -, lássuk, mit talált Ágas pajti.
- Először azt hittem, hogy kákalag vagy kappa, de aztán rájöttem, hogy nem az – kezdte büszkén James.
Most már mind a három Tekergő a tavat figyelte, hátha felbukkan az említett szörny.
- Te James – kezdte Remus -, biztos láttál valamit?
- Kikérem magamnak! Evans irántam érzett szerelmére esküszöm, hogy láttam!
- Akkor akár mehetünk is – vigyorgott Sirius, mire James minden teketóriázás nélkül belökte a tóba.
Sirius prüszkölve a felszínre küzdötte magát, majd vigyorogva megrázta a haját, mint egy vérbeli kutya.
- Hé, bolhazsák, fékezd magad! – vigyorgott James barátjára
- Galád patás most meglakolsz! – csatakiáltással Sirius a fiú után kapott, de ő röhögve kitért előle.
Sirius még ugyanazzal a lendülettel bebizonyította, hogy ő még a vizet is le tudja fejelni, majd mindannyian egy fura hangra lettek figyelmesek.
- Müty, müty, vízi müty-müty.
- Ez az – ugrott fel James -, megjött a szörnyem!
- Ááááá! Szedjetek ki innen! Ezt a vérfagyasztó kiáltást! Nem bírják az idegeim! – hadonászott Sirius tettetett halálfélelemmel.
- Mindenesetre vicces – mosolyodott el Remus -, vigyázz feléd tart!
- Müty-myüty-müty!
- Au, ez megharapott!
- Ugyan, Sirius, ne hülyülj már.
- Mondom, hogy megharapott! Hé, szállj ki a gatyámból, te dög!
- Hát, elég rossz ízlése lehet, ha a gatyádban keres menedéket.
- James Potter! A humoros megnyilvánulásaid helyett inkább segíthetnél. Hé, ez eltűnt.
- Biztos jobb vacsora lehetőség után nézett. Nézzétek.
Mindannyian a Remus által mutatott irányba néztek. Egy aranyhal csapkodott tehetetlenül a tóban a közeledő veszély láttára.
- Ebből nem eszel, te dög – kiáltotta Sirius -, majd a Müty-Müty után vetette magát.
Elől az aranyhal ficánkolt kétségbeesetten, mögötte Müty-Müty kalimpált boldogan (müty, müty, vízi müty-müty), és leghátul Sirius tempózott elszántan.
- Ezt megsütötte a nap – álmélkodott James a parton
- Vagy megátkozták – tette hozzá Remus – majd tovább figyelték az életmentőt, aki megmenti a halacskát.
- Ezt neked, te vízi dög – kapta el Sirius a nyakát, és elhajította, vagy 8 méterre az éhes pacienst.
- Szép volt Tapikám! Nem is rossz egy hajtótól – vigyorgott James

James szobájába hoppanáltak, kerítettek egy akváriumot, vizet, majd elégedetten szemlélték művüket, a Siriusnak kiutalt aranyhalat.
- Na, mi lesz a neve? – tette fel a kérdést Remus.
- Ö… hát egyértelműen Hal, vagy Aranyhal.
- Nagyon kreatív vagy mostanában Sirius. Miért ne lehetne, mondjuk, Evans?
- James, menj, fogj magadnak egy halat, és nevezd el Evansnak!
- Jól van na, csak egy ötlet volt.
- Esetleg – kezdte Remus -, lehetne Ramszesz, vagy Trevor.
- Ramszesz? Az meg ki a halál?
- Trevor? Az én halamnak nem lesz olyan a neve, mint egy nagy, undok varangyos békának!
- Sirius, Trevor nem egy béka volt, hanem egy fuvolaművész.
- Mid fáj, Remus?
- Hosszú – sóhajtott egyet az előbb kérdőre vont személy
- Na, Sirius, gyerünk nevet neki!
- Legyen Müty-Müty, jó, akkor Tutyi a testvére meg Mutyi lesz. Nem. Megvan! Legyen Sirius a neve!
A másik két fiú csak egy lesajnáló pillantást vetett Siriusra.
- Jól van – vágta be a durcást Sirius -, akkor Ari lesz a neve!
- Ari?
- Igen! Köszöntünk Ari a Tekergők között.
Huh, a feladat letudva!