By.: Hanyou

 Sango és Miroku boldogan ültek a tóparton. Végre mindketten beismerték, hogy nem tudnának meglenni a másik nélkül, másszóval szeretik egymást. Miroku meglátott a közelben egy szép virágot, és elhatározta, hogy megajándékozza vele kedvesét.

- Sango várj egy kicsit, mindjárt jövök csak hozok neked valamit!-mondta Miroku, amire Sango teljesen elvörösödött.

- Re... rendben... én itt megvárlak...-mondta Sango, és elkezdte a földet bámulni, mert annyira zavarban volt, de közben izgatott is, hogy mit fog kapni a szerzetestől. Nem telt bele 10 perc sem, Miroku visszatért, kezében egy csodaszép virággal, amely egy rózsa volt. A szerzetes odanyújtotta neki a varázslatos virágot, majd hozzáfűzte:

- Igaz, ez a virág csodálatos, de akkorsem olyan gyönyörű, mint te!- tette hozzá Miroku, és a szellemirtó azt sem tudta hova legyen az örömtől! Átvette a rózsát, és szorosan átölelte. Miroku egy kicsit meglepődött azon, hogy Sango ilyen szorosan magához vonta, de ugyanakkor örült is neki. Egy ideig tétovázott, de aztán vette a bátorságot és megcsókolta Sangot. Sango egy pillanatra arra gondolt, hogy felpofozza a szerzetest, de végülis nem tette meg. Aztán elváltak egymástól, Miroku átkarolta Sangot, Sango pedig a fejét Miroku vállára hajtotta, és elkezdte nézegetni a pompás virágot, amit szerelmétől kapott. Gyönyörű és törékeny virág volt, ami nagyon tetszett neki.

- Köszönöm ezt a varázslatos ajándékot! Még soha senkitől nem kaptam ennyire gyönyörű rózsát!-áradozott Sango a virágról, de nem füllentett, mivel tényleg csodálatosnak tartotta a rózsát, de nem is azért mert szép volt, hanem azért mert Miroku adta neki. Így ültek egymás mellett sokáig, mikor hirtelen vérfagyasztó sikolyra lettek figyelmesek.

- Miroku te is hallottad ezt?

- Igen! A falu felől jön! Gyere nézzük meg mi folyik ott!-mondta Miroku, gyorsan felállt, felsegítette Sangot is, és elkezdtek futni a falu felé. Amikor odaértek szomorú látvány fogadta őket.

- Uram Isten! Ki tehette ezt!? Az egész falu romokban áll!-állapírotta meg Sango, és égni kezdett a vágytól hogy ezt megbosszulja azon a démonon aki ezt tette.

- Jaj ne! Sango odanézz!-Miroku meglátta Kagomét a földön felüdve, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

Kagome!!!-Sango szemébe könnyek szöktek, és gyorsan odaszaladt Kagoméhoz, hogy megnézze életben van-e. Szerencsélyére még életben találta, de kishílyán meghalt szegény lány.

- Kagome! Mondd ki tette ezt?-kérdezte Miroku.

- San.. go! Miro.. ku! Siessetek! Mene.. küljetek innen! Ha ittmaradtok titeket is lemé.. szárolnak!

- Kagome InuYasha hol van?

- Inu.. Yasha! Ő.. ő küzd Narakuval, mivel ő tet.. te ezt!-Kagome válaszára a két fiatal elsődleges célja volt segíteni InuYashának, és végezni Narakuval! Ha ez sikerül nekik, Miroku jobb tenyeréről eltűnik a Kazaana, Sango pedig megbosszulhatja apja, testvére, és faluja lemészárlását. Egyikük sem gondolkozott azon mit tegyenek, rögtön Naraku után eredtek. Amikor odaértek, látták hogy InuYasha is keményen küzd az életéért, ezért mindenáron segíteni akartak neki. Sango nem tétovázott, rögtön Naraku felé hajította a Hiraikotsut, Miroku pedig hajigálta a varázsigéit szép számmal, mivel a Szélörvényt nem használhatta a mérgező darazsak miatt. De semmi sem hatott Narakura. Hisz kishílyán az egész Ékkő a birtokában van! Sokáig próbálták elpusztítani a hatalmas szellemet, de reménytelenül. InuYasha is padlóra került, már csak Sango és Miroku próbálta meg legyőzni Narakut.

- Ennek az egésznek nincs semmi értelme! Hiába próbálkozunk-itt félbe kellett szakítania mondatát, mert Naraku majdnem eltalálta-minden egyes csapásunkat kikerüli!-mondta Miroku.

- Igen látom! De akkorsem győzhet le minket! Ha mi meghalunk a reményeink és a bosszúnk szertefoszlik! Én pedig addig nem nyugodhatok békében, míg nem végeztünk Narakuval!-válaszolta Sango.

- Hahaha! Ostoba halandók! Azt hiszitek hogy ti le tudtok számolni egy ilyen hatalmas szellemmel mint én?!-nevette gonoszan Naraku-Tessék gyertek csak ha ennyire meg akartok halni! Szikrányi esélyetek sincs anélkül a félvér korcs nélkül!

- Azt majd meglátjuk!-mondta Miroku, és elkezdte letekerni jobb kezéről a rózsafűzért.

- Miroku! Ne tedd! A darazsak meg fognak ölni!-ordította Sango, és már éppen szaladt Mirokuhoz hogy megállítsa őrült tettét, de már késő volt...

- Indulj szél!!!

- Ne tedd Miroku! MIROKU!!!-Sango ismét könnyezni kezdett, de kedvesét nem tudta megállítani. Miroku hatalmas fájdalmat érzett a jobb kezében, de a tudat, hogy ezzel Sangot és barátai életét megmentheti, enyhítette azt. Naraku nem tudott sokáig ellenállni, és Miroku tenyerében kötött ki. Miroku rátetekerte kezére a fűzért, majd holtan összeesett. Sango egy pillanatra megmerevedett, odaszaladt szerelméhez, és hatalmas zukogásban tört ki.

- Miroku! Ébredj fel, kérlek! Nem halhatsz meg! Szükségem van rád!-próbálta ébresztgetni Sango Mirokut, de ő nem felelt. Sango is tudta hogy Mirokunak örökre vége, de a reményét nem vesztette el, és hitt abban, hogy Miroku talán még felébred... De minnél jobban ébresztgette válasz nélkül, annál szomorúbb lett, és annál jobban sírt. A nagy sírást hallva InuYasha feltápászkodott, és akkor meglátta a Mirokura borult Sangot, aki egyre hangosabban sír. InuYasha érezte hogy valami olyan dolog történt Mirokuval, amit már nem lehet megváltoztatni: meghalt. Sango pedig csak sírt keservesen, és mostmár ezt hajtogatta:

- Miroku! Miért hagytál itt engem! Miért kellett beszippantanod azokat az átkozott darazsakat!? Miért hagytál itt engem!? Miért?!-InuYasha odament Sangohoz és vigasztalni kezdte.

- Nyugodj meg! Meghalt de ezen mi már sajnos nem tudunk változtatni!-ahogy ezeket a szavakat kiejtette a száján, ő is zokogni kezdett, s így már együtt sírtak Sangoval együtt... Amikor InuYasha már kisírta magát, elment megkeresni Kagomét, hogy megnézze jól van-e, és hogy elújságolja neki a szomorú hírt. Kagome szerencsére még élt, de nemsokára ő is sírni kezdett. Elmentek megvígasztalni Sangot, de amikor odaértek, azt látták, hogy zokogva egy kardot tart a kezében, és éppen arra készül, hogy leszúrja magát. Már épp maga felé kezdte rántani a kerdot, de InuYasha gyorsan kivette a kezéből.

- Sango! Megőrültél?! Mit csinálsz?!

- InuYasha! Miért állítottál meg?! Miroku nélkül nincsen értelme az életemnek! Engedd hogy utána menjek a halálba!

- Te nem vagy eszednél! Gyere velünk, elviszünk Kaede anyóhoz, ő majd veled marad amíg megjózanodsz!

- Ne! Ne tegyétek ezt velem! Itt akarok maradni Mirkuval! Talán még életben van csak elájult! Kérlek hagyjatok engem békén!-kérte Sango, de hiába. Elvitték őt Kaede anyóhoz, hogy beszélgessen el vele, nehogy öngyilkos legyen... Sango elpanaszolta bánatát Kaede anyónak, aki megpróbálta megnyugtatni őt, de sohogysem sikerült neki. Sango továbbra is öngyilkos akart lenni, és ettől senki ember vagy szellem fia nem tántoríthatta el. Egyre csak a gondolataiba mélyedt, sírt, és azt a rózsát nézegette, amit Mirokutól kapott ajándékba. Egyszer, amikor InuYasha és Kagome elmentek gyógyfüveket szedni, Kaede mondott valamit Sangonak, ami boldogabbá tette:

- Sango! Úgy látom nagyon hiányzik neked Miroku!

- Igen! Hát hogyne hiányozna, mikor nélküle a faluban most minden egyes ember halott lenne?!

- Elárulok neked valamit, aminek szerintem örülni fogsz! Nem messze innen, egy hatalmas hegy tetején van a Holt lelkek kapuja!-erre a mondatra Sangot elkezdte foglalkoztatni a dolog-A holt lelkek kapuja mellett pedig van egy forrás, melynek ha odaadod a kezedben lévő virágot, amit Mirokutól kaptál, a fórrás visszaengedi Miroku lelkét a testébe, mert az igaz szerelmet még a halál sem tudja megtörni! De ha odamész óvatosnak kell lenned, mert rengeteg veszély fog leselkedni rád, hogy megfosszanak a rózsádtól!-mondta Kaede. Sango szemei felcsillantak az örömtől, rögtön felvette szellemirtó ruháját, fogta a Hiraikotsut majd elindult... 1 órás gyaloglás után, Sango elért a Holt lelkek kapujának hegyéhez. Innentől nagyon óvatosnak kellett lennie, nehogy elvegyék tőle a rózsáját. Nem kellett sokáig várnia, megjelent egy félelmetes kék színű szellem.

- Távozz az utamból te ronaság! Hiraikotsu!!!-Sango gyorsan végzett a szellemmel, és továbbment... Amikor kb. a hegy közepénél tartott, megjelent ismét egy kék szellem, de mostmár mellette állt egy zöld is, ami még ijesztőbb volt mint a kék. Sango ezeket a szellemeket is meg tudta ölni, de már kezdett kifáradni... Amikor már majdnem felért a hegytetőre, ismét megjelent 3 szellem. Az egyik a kék volt, a második a zöld, és még csatlakozott hozzájuk egy piros is, aminek csak úgy lángoltak a szemei! Sango kissé megrémült tőle, de azt is tudta, hogy ha nem győzi le ezeket a szörnyetegeket, akkor szerelme sohasem fog újraéledni, és velelenni. Sango megtámadta a három szörnyet, de azok elugrottak előle. Sango arra jutott, hogy olyan gyorsak, hogy inkább a kardját használja. elő is húzta a fegyvet hüvelyéből, és megtámadta a zöld és a kék szörnyet. Velük még könnyen elbánt, már csak a pitos szellem volt hátra. Meg is támadta, de ő védekezett, s mikor Sango nem figyelt, ellopta tőle Miroku rózsáját. Amikor Sango észrevette, hogy a szellemnél van a varázslatos virág, nagyon megrémült. Attól félt, hogy Miroku örökre halott marad. Sango összeszedte minden erejét és bátorságát, és erejét, majd egy gyors és határozott mozdulattal levágta a szellem fejét. Így a rózs is visszakerült Sangohoz, de sajnos észre kellett vennie, hogy a szellem kitépkedte a virág összes szirmát. Sango zokogva térdreesett.

- Jaj ne! Mihez kezdjek most? Hogy hozzam vissza Mirokut az élők közé?!-kérdezte Sango, választalanul. Úgy gondolta tesz egy próbát, hátha a forrás így is elfogadja Miroku rózsáját. Fel is ért a hegyre, és megtalálta a varázsforrást is. Belerakta a rózsa megmaradt szirmait, és kettétört szárát. Sango úgy érezte mikor meglátta a virág kettétört szárát, mintha a szíve tört volna ketté. Amikor beletette a rózsaszirmokat és a szárát, egy hang megszólította. A forrás szelleme volt az:

- Lám lám! Megmásztad ezt a hatalmas hegyet, és közben még a széltől is megóvtad ezt a gyönyörű rózsát, de csak a nagy pirosszellem kettétörte szárát, és letépkedte szirmait. És te most azt kéred tőlem, hogy adjam vissza Mirokunak a szerzetesnek életét, hogy aztán boldogan élhesd le vele életed hátralevő részét?

- Kérlek téged forrás szelleme, add vissza Miroku életét! Vagy vedd el sz én életemet is, mert én nem vagyok képes nélküle élni!-Sango ismét zokogásban tört ki-nagyonszépen kérlek téged varázsforrás, add vissza Miroku életét! Én megtettem ami csak tőlem telt!

- Na jó, nem bánom! Legyen akaratod szerint! Végülis az Igaz szerelem kulcsát már elhoztad nekem! Igaz hogy sérülten, de bebizonyítottad hogy tényleg szereted a szerzetest! Ezért visszaadom az életét, és remélem boldogok lesztek együtt!-mondta a forrás szelleme, amitől Sango szeme csak úgy ragyogott az örömtől! Nem telt bele 1 perc sem, és Sango előtt ott állt élete szerelme. A lány először nem is akart hinni a szemének, de felállt, odaszaladt Mirokuhoz és megölelte.

- Miroku! Tényleg te vagy az? El sem hiszem hogy visszatértél hozzám a halálból!

- Igen, én vagyok! Én is nagyon örülök hogy ittlehetek melletted!-válaszolta Miroku, majd mindketten felfigyeltek a forrás utolsó két szavára:

- Legyetek boldogok!-mondta. Sango kézenfogva sétált vissza a faluba Mirokuval, és nagyon örült, hogy megtalálta az Igaz szerelem kulcsát. Azután már boldogan éltek, mígy meg nem haltak...

The end