Amerikában már tombol a PRISON BREAK láz, és a sorozat főszereplőinek a legnagyobb sztárok között tartják számon!Wentworth Millert korábban epizódszereplőként láthattuk a Buffy, a vámpítok réme és a vészhelyzetben, de a nagy áttörés most jött el... Felkészültér arra a sikerre, amit a PBkel elértél? Went: Erre nem lehet felkészülni! Inkább csak reménykedtem, h tetszik majd a közönségnek. Amikor elolvastam a forgatókönyvet, azonnal beleszerettem, és rettentően akartam ezt a szerepet. Még sohasem ment ilyen simán:pénteken voltam az első meghallgatáson, hétfőn visszahívtak, kedden pedig már szóltak, h engem választottak! Mit gondolsz, miért szeretik ezt a sorozatot? Went: Azért, mert az átlagos sorozatokhoz képest sokkal intelligensebb. Minden epizód megválaszolatlan kérdések sorával ér véget, a történet hátterében egy hihetetlen összesküvés áll, és a szereplők nem azok , aminek látszanak.Az én karakterem pl egy átlagon felüli intelligenciával megáldott mérnök, aki azért követ el bankrablást, h börtönbe kerüljön a halálra ítélt bátyja mellé, és megpróbálja megszöktetni. Mivel az ő cége irányította az intézmény teljes felújítását, ezért pontosan tudja, h mik a gyenge pontok, hogyan lehet kijutni. A tervrajzot pedig a bőrén hordja. Mennyi időt vesz a tetoválás felvitele? Went: Minden forgatás előtt 4-5 órát.foglalkoznak vele. Szerencsére epizódonként csak egyszer kell felrajzolni rám, a nap végéig csak javítgatnak rajta, ha szükséges. A szüleid mit szóltak amikor megtudták, h LA-be költözöl, h színészként próbálj szerencsét? Went: Meglepődtek! Apám ügyvéd, anyám pedig tanár, nemigen voltak művészlelkek a családunkban. Az egyetlen kikötésük az volt, h végezzem el az egyetemet. Az igazság az, h én sem tudtam, miért döntöttem így. Talán csak éreztem h ezt az utat kell járnom. Az kézenfekvőbb lett volna, ha énekesként folytatom, ugyanis tagja voltam az egyetem híres a capella együttesének, a The Princeton Tigertones-nak.Egyébként inkább a háttérben akartam dolgozni, véletlen hogy színész lettem. Azt mondtad, 500 meghallgatáson voltál és alig egy tucatnyi szerepet kaptál. Mi tartotta benned a lelket? Went: A hitem! Nincs lehetetlen - csak hajtani kell, és előbbutóbb valóra válnak az álmok. Volt, hogy azon gondolkodtam, hagyom az egyészet, és inkább tanárként dolgozom, de rájöttem , h a színészet számomra olyan, mint a levegő: képtelen lennék élni nélküle!
Forrás - Im 2006.nov |