Csodálatos, napsütéses délután volt, kevéssel Valentin-nap előtt. Lucy és Sue a konyhában sütött; meg akarták lepni a csapatot.

- Ez nagyon finom lesz… Jacknek biztosan nagyon fog tetszeni – mosolygott Lucy.

- De Lucy, ezt az egész csapatnak készítjük! – felelte elpirulva Sue, de magának el kellett ismernie, hogy ő is ebben reménykedik.

- Valóban, de egy bizonyos különleges ügynökre biztosan rendkívüli hatással lesz…

- Lucy, már megmondtam, hogy hanyagold ezt a témát… - szólt Sue még vörösebben.

- Én pedig már megmondtam, hogy nem teszem… Semmi kedvem nap mint nap azt nézni, ahogy szenvedtek… Titeket egymásnak teremtett a sors, már csak nektek kellene rájönni…

- Lucy! Azt hittem, ezt már megbeszéltük, ezúttal máshol kell hasznosítanod kerítőnői tehetségedet.

- Abban ne legyél olyan biztos… - mosolygott Lucy, miközben Sue ismét a süteménnyel kezdett foglalkozni, hátat fordítva barátnőjének.

Ha csak rajtuk múlik, nyugdíjas korukig sem jönnek össze… - rázta a fejét Lucy. De én majd gondoskodom róla, hogy bevallják érzéseiket egymás iránt.

Hirtelen a csengő hangjára lett figyelmes, ezért barátnőjét magára hagyva a bejárati ajtó felé indult.

- Szia! – köszöntötte Lucy mosolyogva az érkező férfit.

- Szia! – köszönt a férfi is. – Csak gondoltam, beugrom és megnézem, mit csináltok.

- Sue a konyhában van, biztosan örülni fog neked – mosolygott a nő.

Sue éppen kitette a friss süteményeket egy tálra, és megfordult, hogy bevigye a nappaliba. Megijesztette a hirtelen felbukkanó ügynök látványa, és a döbbenettől elejtette a tálat.

Lucy elmosolyodott. Nagy hatással van rá, hiába is próbálja titkolni.

- Szia Jack… - szólalt meg Sue, miután tudatosodott benne, hogy élete szerelme áll előtte. Te jó ég, mit gondolhat most rólam… hogy már a látványától is annyira megijedek, hogy egy tálat sem tudok megtartani a kezemben…

- Szia Sue… Annyira gyönyörű… Bárcsak megcsókolhatnám… 

Sue és Jack egyszerre guggolt le, hogy felszedjék a leesett süteményeket és a tál darabjait. A hirtelen mozdulattól fejük összeütközött és zavartan néztek egymásra.

- Bocsánat – nézett fel Sue, és azonnal elmerült Jack barna szemeiben.

- Ne haragudj – szólt Jack is, és elveszett Sue tekintetében.

Lucy mosolyogva nézte a jelenetet. Tudják, hogy egymásnak vannak teremtve, akkor is, ha nem ismerik be.

Egyszerre értek a tálhoz… és mintha villámcsapás érte volna mindkettőjüket. Tekintetük összekapcsolódott, és hosszú másodpercekig csak nézték egymást. Lucy arra gondolt, hogy nem zavar tovább, így csendben kiment a konyhából.

- Látom, nagy hatással voltam rád… - találta meg végül a hangját Jack.

- Igen… szóval… Ne haragudj a fogadtatás miatt.

- Te ne haragudj, hogy megijesztettelek – mosolygott Jack. – Itt fogunk térdelni egész nap vagy felállunk? – kérdezte.

- Jaj, ne haragudj… - állt fel hirtelen Sue, majd Jack is, aminek következtében ismét egymásnak ütköztek.

- Bocs… - szólaltak meg egyszerre.

- Úgy látszik, ma arra vagyunk ítélve, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz… - kacsintott a nőre Jack, amitől Sue elpirult.

- Hát… ebből sem lesz sütievés… - nézett Sue inkább a kezében darabokban levő tálra.

De legalább közelebb kerültem hozzád… - gondolta Jack, de hangosan csak ennyit mondott, a földön levő sütikre mutatva: - Segítsek eltakarítani a maradékot?

- Köszi, kedves tőled, de azt hiszem, ma már éppen elég gondot okoztam neked… - mosolyodott el halványan Sue.

- Nekem soha nem okozol gondot – villantotta meg Jack híres mosolyát, amitől Sue úgy érezte, azonnal elolvad.

Együtt szedték fel a sütidarabokat a földről. – Remélem, legközelebb nem ilyen sorsra jutnak… - szólalt meg Sue.

- Máskor nem támadok rád ilyen hirtelen… - felelte mosolyogva Jack. Egyáltalán nem bánom, ha rám támadsz… Annak örülnék a legjobban, ha mindennap megtennéd… - Sue elpirult a gondolatra.

- Maradt még süti, szerencsére nem tettem ki mindet a tányérra… - szólt Sue, miután az összes sütidarabot feltakarították a földről. – Gyere, egyél velünk, igazán rászolgáltál azok után, hogy segítettél takarítani… pedig én ejtettem el a tálat.

- Neked bármikor szívesen segítek… bármiben… - mosolygott Jack, mire a nő elpirult. – De most külön figyelek arra, hogy biztonságban megérkezzen a nappaliba.

- Az jó lesz, ki tudja, Lucy milyen meglepetéssel szolgál… - nevetett Sue, majd egy újabb tál sütivel elindultak a nappali felé.

- Sikerült magatokhoz térni az első döbbenetből? – kérdezte Lucy mosolyogva. – Bár tudom, felesleges kérdeznem, nyilvánvaló, hogy igen.

- Hogy találtad ki? – nevetett Sue. – Egyébként valóban… De annak a sütinek már vége – tette a tányért az asztalra.

- Máskor külön szólok, ha valaki érkezik, hogy ne kelljen újra hasonló megpróbáltatásokon átmenned – mosolygott Lucy.

- Én pedig nem toppanok be váratlanul… - tette hozzá Jack.

- Kedvesek vagytok, de erre semmi szükség – felelte Sue. – Túléltem és maradandó károsodásokat sem szenvedtem – mosolyodott el.

- Különben mi lenne velünk nélküled… - szólalt meg hirtelen Jack, és mire tudatosodott benne, hogy mit mondott, már késő volt. Lucy elégedett mosolyából azonnal tudta, mire gondol a nő.

Sue elpirult, és inkább témát váltott. – Inkább egyél a sütiből, ha már ő lett a mai nap főszereplője… - mosolygott a férfira, aki ettől lélegezni is elfelejtett. Jack elvett egy sütit a tányérról, de nehezére esett az evés, amikor egy olyan lélegzetelállítóan szép nő ült vele szemben, mint Sue.

- Mi történt, Hudson, földönkívülit láttál? – nevetett rá Lucy.

- Micsoda? Ja nem, csak… nagyon finom ez a süti – felelte zavartan Jack.

- Ezt jó hallani, Sue külön neked sütötte – mosolygott Lucy, és Sue elpirult.

- Luce, tudod, hogy a csapatnak sütöttük… - nézett rosszallóan barátnőjére.

- Szóval azt mondod, hogy Jacknek nem sütnél sütit? Mélyen le lehet most törve, egy világ dőlhetett össze benne… Most meg kell vigasztalnod – szólt mosolyogva, mire Sue és Jack mintha hirtelen valami nagyon érdekeset fedezett volna fel a nappali szőnyegén.

- Lucy, mikor hagyod már abba? – vetett szúrós pillantást a barátnőjére Sue.

- Én? Micsodát? – vágott ártatlan képet Lucy. – Nem tettem semmi rosszat…

- Lányok, nagyon finom ez a süti, biztos, hogy az egész csapat imádni fogja – szólt közbe Jack.

- Ebben nem is kételkedem… - felelte Lucy mosolyogva. De azt hiszem, Sue számára az a legfontosabb, hogy a te tetszésedet elnyerte – tette hozzá sokat sejtetően, mire mind Sue, mind Jack elpirult.

- Igen… Nos hát… Én megyek is… Van még egy kis dolgom, nem akarlak tovább zavarni – szólt Jack és felállt a kanapéról.

- Örülünk, hogy eljöttél, ugye Sue? – nézett barátnőjére Lucy. – Megyek mosogatni, addig kísérd ki Jacket – szólt, időt sem adva a válaszra, és eltűnt a konyhában.

- Hát akkor… Holnap találkozunk – találta meg végül a hangját Sue.

- Igen… Alig várom – felelte Jack, mire Sue elpirult. – Szóval… köszönöm a sütit, nagyon finom volt – folytatta Jack, miután rádöbbent, mit mondott az imént. – Hát akkor… szia – szólt, és kilépett a lakásból.

- Szia – felelte a nő, és hosszú ideig nézett a férfi után, majd csatlakozott Lucyhez a konyhában.

- Lucy, ez meg mi volt? – kérdezte, amint szemben állt barátnőjével.

- Már megint mi rosszat tettem? – kérdezte a nő.

- Tudod nagyon jól. Kellemetlen helyzetbe hoztál engem és Jacket is.

- Csak arra akarlak rávezetni, ami mindenki számára nyilvánvaló, csak ti nem veszitek észre… Sue, Jack szeret téged és te is szereted őt. Ezt mindenki látja, csak ti nem vagytok hajlandóak beismerni.

- Lucy, ezt már megbeszéltük. Jack soha nem szeretne bele egy olyan nőbe, mint én. Bármelyik nőt megkaphatja, akit csak akar, miért pont én kellenék neki… - szólt, könnyivel küszködve.

- Pedig ő téged akar. Tudom, hogy korábban sok nő volt az életében… de Sue, amióta beléptél az életébe, ez teljesen megváltozott. Amióta megismert téged, egyetlen nővel sem randizott… tudod, mit jelent ez egy olyan férfi számára, mint Jack Hudson? Nem randizik más nővel, mert téged szeret, csak te kellesz neki.

- Bárcsak hihetnék neked – sóhajtott Sue. – Általában igazad van, de azt hiszem, most az egyszer tévedsz.

- Pedig ez az igazság. – felelte Lucy. – Emlékszel Rhondára, az ügyvédnőre?

Sue sóhajtott. Hogyan is felejthetném el…

- Amint beléptél az életébe, Jack szakított vele – folytatta Lucy. – Emlékszel, mondtam neked, hogy az a nő nem számít… Hidd el, Jack számára te vagy a legfontosabb. Szerelmes beléd. Én csak tudom, hiszen szakértő vagyok ezen a területen – kacsintott barátnőjére.

Bárcsak igazad lenne… Minden álmom valóra válna, ha a férfi, akit mindennél jobban szeretek, viszontszeretne.

*

Jack mosolyogva sétált hazafelé a téli hidegben. Annyira szép volt ma is, amint elejtette a sütistálat… és amikor elpirult… De ő mindig szép. Annyira szeretem… El kell mondanom neki, már túl hosszú ideje tartom magamban az érzéseimet. Közeleg a szerelmesek napja… és én azzal a nővel akarok lenni, akit mindennél jobban szeretek. Igen… elmondom neki, hogy azóta szeretem, hogy három éve beviharzott az irodámba… Remélem, ő is hasonlóan érez… Nem tudnám elviselni, ha nem így lenne.

***

Másnap Jack vidáman érkezett az irodába, ami nem kerülte el a csapat figyelmét.

- Szokatlanul jókedvű vagy, ma Jack – szólt legjobb barátjához Bobby. – Mi történt? Végre bevallottad életed szerelmének, hogy az első pillanattól kezdve szerelmes vagy belé? – kérdezte vigyorogva.

- Micsoda… hogyan? Bobby, miket beszélsz… - felelte Jack zavartan, és hálás volt a sorsnak, hogy Sue és Lucy még nem érkeztek meg.

- Jack, ne is próbáld tagadni, mindannyian tudjuk, hogyan érzel a mi Sue-nk iránt… Már csak nektek kellene beismernetek, hogy szeretitek egymást.

- Így van, Szikra… - csatlakozott Myles. – De kérlek, ne várakoztassatok minket túl sokáig… Éppen elég volt három évig nézni, ahogy szenvedtek. Bár kétségtelenül szórakoztató, ahogy zavarban vagytok egymás társaságában… - tette hozzá mosolyogva.

- Csak tudnám, mi abban olyan nehéz, hogy odamenj hozzá és elhívd randira… - tűnődött Tara. – Utána már minden menne magától. Jack, cselekedj végre, szeretnék már koszorúslány lenni az esküvőtökön.

- Srácok, nincs más dolgotok, mint az én magánéletemmel foglalkozni? – kérdezte Jack zavartan. – Biztos vagyok benne, hogy sokkal fontosabb dolgok is vannak ennél.

- Ha te nem vagy képes rá, valakinek muszáj… - nézett rá Bobby. – Különben nyugdíjas korotokban is ugyanitt fogtok tartani, titokban egymást bámuljátok az asztalotoktól, elkapjátok a tekinteteteket, ha valaki meglát… gyakran „teljesen véletlenül” összeér a kezetek, és ti zavartan néztek egymásra… közben pedig azt gondoljátok, hogy senki nem veszi észre, mi történik…

- Bobby, nem kellene inkább Valentin-napi meglepetést tervezned a barátnődnek?

- Azon már régen túl vagyok… ahogy Tara is… ugye? – kacsintott a nőre. – Darcy-nak és Stanley-nek is készen van már a meglepetés. Így minden figyelmünket rátok tudjuk fordítani – vigyorgott.

- Javíthatatlanok vagytok… - morgott Jack, és megfordult, hogy asztalához menjen és elkezdje a napi papírmunkát, nem túl lelkesen a gondolattól, hogy előreláthatóan ezzel kell töltenie a nap hátralevő részét. Nem vette észre a kezében sütivel közeledő Sue-t, így egymásnak ütköztek, és a döbbenettől a nő kiejtette kezéből a tálat. Ezúttal azonban a férfi gyorsan észbekapott és elkapta azt, megmentve ezzel a sütit attól, hogy a földön kössön ki.

- Sue, ez lassan már hagyomány lesz nálatok… - mosolygott Lucy.

- Lemaradtunk valamiről? – kérdezte kíváncsian Bobby.

- Tegnap eljátszották ugyanezt, amikor Jack eljött meglátogatni Sue-t.

- Haver, elmész meglátogatni Sue-t és nekem nem is szólsz róla? – tettette a sértődést a férfi.

- Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, de igen, éppen arra jártam, és felugrottam hozzájuk egy kicsit.

- És ugye csakis véletlenül jártál arra… - szólt Myles sokat sejtetően. – Egyáltalán nem azért, hogy lásd a mi Sue-nkat…

- Srácok, hanyagoljátok a témát… Tegnap meglátogattam Sue-t és Lucy-t, ők éppen sütit készítettek; bementem a konyhába, hogy köszönjek Sue-nak; ő éppen háttal állt, és amikor megfordult, megijesztette a hirtelen felbukkanásom, és elejtette a sütistálat; ennyi az egész.

- Miért van az, hogy ez egyáltalán nem lep meg… - vigyorgott Bobby. - Mindig is nagy hatással voltál a nőkre… - szólt, és Sue azonnal elpirult.

- Sue, mostanában nagyon belejöttél a sütistál – elejtésbe… - mosolygott Lucy sokat sejtetően. – És ugye ez mit jelent…

- Csak nem arra gondolsz, hogy… - mosolygott Tara.

- De igen – váltott sokat mondó pillantást a két nő.

- Velünk is megosztanátok, hogy miről beszéltek? – kérdezte Myles. – Kezdem tudatlannak érezni magam…

- Csak kezded? Akkor még hosszú út vár rád, Myles… - vigyorgott Lucy.

- Lucy, mondták már neked, hogy nagyon vicces vagy? – morgott Myles.

- Igen, állandóan ezt teszik… - mosolygott a nő.

- Szóval mi az, ami szerintetek ennyire érdekes? – szakította félbe a társalgást Bobby.

- Egy régi mondás szerint ha egy nő férjhez akar menni, hirtelen edényeket kezd elejteni a szerelme jelenlétében, ami jelzés a férfinak, hogy a nő szeretné, ha feleségül venné – magyarázta Lucy.

- Érdekes mondás, de mi köze ennek hozzánk? – kérdezte Jack értetlenkedve.

- Jaj Jack, ha kicsit gondolkoznál is, jó is lenne… - nézett rá rosszallóan Lucy. – Vajon miért ejti el Sue a tálakat… - mosolygott, mire Jack és Sue is elpirult.

- De Lucy, mi nem járunk együtt… - szólt Sue zavartan.

- De mindketten ezt szeretnétek… ne is próbáljátok tagadni, kilométerekről látszik rajtatok – felelte barátnője. – Csak tudnám, mi olyan jó abban, hogy itt szenvedtek nap mint nap, ahelyett, hogy végre bevallanátok egymásnak az érzéseiteket…

- Lucy, tudod jól, hogy ha akarnánk sem tehetnénk, az FBI szabályzata tiltja az egy egységen belüli randizást – válaszolta Sue, kényelmetlenül érezve magát barátnője megállapításaitól.

- Persze kifogásokat mindig könnyű találni… - rázta a fejét Lucy. – Lehetetlenül viselkedtek ti ketten…

- Abbahagynátok végre a magánéletünk kitárgyalását? – csattant fel Jack. – Tudjátok, ez egy munkahely, és nem azért fizetnek bennünket, hogy csak üljünk itt és csevegjünk. Sue-val barátok vagyunk, nagyon jó barátok, és ez így is marad. Az FBI-szabályzatot nem véletlenül hozták, jó okuk volt rá. Most pedig térjünk vissza a munkához, mert semmi kedvem az estét is itt tölteni.

Hanem Sue-val akarok lenni… nemcsak ma este, hanem minden este… A szabályzat ellenére. Szeretem őt és ezen semmilyen szabály nem változtat.

*

Fárasztó nap volt… Sue kimerülten lépett a kávéfőzőhöz, hogy legyen valami, ami ébren tartja, amíg hazaér. Szeme sarkából Jackre pillantott, remélve, hogy a férfi nem veszi észre, hogy őt nézi… Jack azonban túlságosan is el volt foglalva a nő látványával. Annyira gyönyörű így fáradtan, ahogy kávét tölt magának… De ő mindig gyönyörű. Semmi nem tenne boldogabbá, mint ha hozzá mehetnék haza, ha minden napot együtt tölthetnénk…

Annyira szeretem… Bárcsak vele tölthetném ezt a Valentin-napot… És ezután minden napot – merengett Sue, majd a tele kávéscsészével a kezében elindult az asztala felé. Bárcsak viszontszeretne… Ő álmaim férfija és mindent megadnék azért, hogy ugyanúgy szeressen, ahogy én őt. Még soha senkit nem szerettem így… Teljesen elmerült álmodozásában, és nem vette észre, hogy Myles közeledik felé, így egymásnak ütköztek, Sue pedig az ijedtségtől elejtette a kávéscsészét, amelynek tartalma a férfin kötött ki.

- Sue, most nézd meg, mit csináltál! – fakadt ki Myles. - Annyira elmerültél a hercegedről szőtt álmaidban, hogy a hozzánk hasonló földi halandókat már észre sem veszed?

- Ne haragudj… - szólt zavartan Sue.

- Most küldhetek haza valakit, hogy hozzon nekem tiszta ruhát… - morgott Myles. – De az igaz szerelemért mindent… - mosolygott Sue-ra, aki azonnal elpirult.

- Srácok, nektek tényleg túl sok szabadidőtök van… - szólt magához térve Sue. – Talán szólnom kellene Randynek, hogy tegyen valamit ez ügyben… - kacsintott a csapatnak.

- Sue, ha megteszed, attól te is ugyanúgy fogsz szenvedni, és nem biztos, hogy nem tudsz elképzelni annál jobb szórakozást, mint hogy további aktahegyekkel beborítva töltsd a napjaidat… - morgott Bobby.

- Mindenesetre érdekes volt eljátszani a gondolattal… - mosolygott Sue.

- Sue, ennyivel nem úszod meg – mosolygott barátnőjére Lucy. – Még mondd, hogy nem szándékosan ejtesz le ennyi edényt… De a szerelem furcsa dolgokra képes…

- Lucy! – vetett „otthon majd kapsz ezért” - pillantást barátnőjére Sue.

- Most megint mi van? – kérdezte Lucy ártatlan arckifejezéssel. – Nem lenne egyszerűbb, ha megmondanád neki, mit szeretnél, ahelyett, hogy összetörnéd a teljes edénykészletünket?

- Lucy, hagyd már abba! – felelte Sue. – Ez csak egy babona, amit valamikor kitalált valaki, akinek nem volt jobb dolga, mint hasonlókkal foglalkozni.

- Ha tudnád, mennyi „babona” válik végül valóra… - szólt sejtelmesen lakótársa.

- Lucy, tudod, hogy ebben én nem hiszek, és előreláthatóan ez a jövőben sem fog változni. Amúgy meg nem unod még a kerítőnősködést?

- Úgy nézek én ki? – mosolygott barátnője. – De most tényleg, sokkal egyszerűbb lenne…

- Lucy, javíthatatlan vagy… - sóhajtott Sue és visszament az asztalához. Közben elkapta Jack pillantását… de mindketten azonnal zavartan néztek félre.

El kell mondanom neki, hogy szeretem… Nem tudom tovább titkolni érzéseimet iránta. Tudnia kell, hogy ő álmaim asszonya… a nő, akivel le akarom élni az életem. Igen… ez a Valentin-nap különleges lesz.

***

Valentin-napon Sue korán ébredt. Nem tudott aludni… Nem tudott szabadulni az előző Valentin-napok emlékeitől. Mindig egyedül töltöttem a szerelmesek ünnepét, ezért minden évben megkönnyebbüléssel tölt el, ha véget ér ez a nap… Hogy fogom ezt túlélni… Az összes munkatárs látványát, amint mindenféle ajándékokat kapnak a szerelmüktől… Csak én leszek egyedül. És még csak most kezdődött a nap. Mikor lesz már vége…

Álmosan baktatott ki a konyhába, hogy készítsen magának egy kávét… Remélte, hogy attól majd felébred és segít elviselni az előtte álló nap várható szenvedéseit. A nappali asztalán valami szokatlanra lett figyelmes… valamire, ami előző este még nem volt ott. Amikor közelebb ment, látta, hogy egy boríték az… Lucy hagyott volna üzenetet? De akkor miért tette borítékba? – tűnődött. Kinyitotta a borítékot és kivette a benne talált képeslapot. Boldog Valentin-napot! Kövesd a rózsákat! Szeretlek – olvasta. Körülnézett, és csak akkor látta, hogy valaki rózsákkal árasztotta el a lakást. Döbbenten meredt a látványra… úgy tűnt, mintha egy ösvényt akartak volna formázni a virágokkal. Kövesd a rózsákat… - ismételgette, még mindig a meglepetés hatása alatt.

A kérésnek engedelmeskedve követni kezdte a virágokat, amelyek kivezettek a lakásból, le a lépcsőkön… ki az épületből… Hova vezetnek ezek? – kérdezte, és arra gondolt, a legjobb, ha követi az általuk formált ösvényt és kideríti, mi ez az egész. A rózsák végigvezették a házuk előtt levő úton… a közelben található téren… míg végül elérték a célt. Sue meglepetten tapasztalta, hogy a virágok a parkba vezették őt.

Hirtelen egy ismerős alakot pillantott meg… A férfi közeledni kezdett felé, és Sue rádöbbent, hogy élete szerelme áll előtte. Amint a nőhöz ért, Jack megállt előtte, és anélkül, hogy egy szót is szólt volna, elmosolyodott és kezét a sajátjába helyezte. Hosszú másodpercekig csak nézték egymást… egyikük sem tudott megszólalni.

- Sue – találta meg végül a férfi a hangját. – El kell mondanom valamit… amit már régen meg kellett volna tennem. Amikor három évvel ezelőtt beviharzottál az irodámba, azonnal tudtam, hogy te vagy az a nő, akire mindig is vágytam… a nő, akinek látványától elakad a lélegzetem és felgyorsul a szívverésem… a nő, akit mindennél jobban szeretek. Sokkal többet jelentesz nekem, mint bárki más ezen a világon… De évekig nem voltam hajlandó elismerni. Próbáltam küzdeni az érzelmeim ellen, de be kellett látnom, hogy minden erre irányuló kísérlet hiábavaló… Szeretlek, Sue… az első pillanattól kezdve.

Sue könnyes szemekkel hallgatta végig a vallomást. El sem hiszem, hogy valóra vált, amire mindig is vágytam… De attól tartok, hogy mindez csak egy álom és mire felébredek, mindez eltűnik… De olyan valóságosnak tűnik… Jack, amint a kezemet fogja és azt ismételgeti, hogy mennyire szeret…

- Jack… - szólalt meg Sue, könnyeivel küszködve. – El sem tudod képzelni, mióta álmodozom erről a pillanatról… Én is szeretlek… az első pillanattól kezdve – szólt, elveszve Jack gyönyörű barna szemeiben.

- Amióta beléptél az életembe, tudom, hogy te vagy az a nő, akivel le akarom élni az életem. Szeretlek, Sue – mosolygott Jack a nőre, majd letérdelt elé. – Sue Thomas, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel?

Sue képtelen volt szavakba önteni érzéseit, ezért úgy válaszolt a férfi kérdésére, ahogyan azt a szíve diktálta: letérdelt és megcsókolta.

- Szeretlek, Sue – ismételte a férfi, amikor levegőért kapkodva szétváltak. – Mindennél jobban – mosolygott, és újra megcsókolta a nőt.  

Szeretem őt és tudom, hogy ez örökké fog tartani.

Ez a legszebb Valentin-napom… Szeretem őt és tudom, hogy a szerelmünk örökké fog tartani.