5. rész

- Mit kell elmesélned? – kérdezte Sesshomaru.
- Egy nagyon – nagyon régi történetet. – válaszolt Sayoko. – Egy régi és hosszú történetet. Annak a történetét, ami ezt az egész, a Szent Ékkőért folyó csatát kirobbantotta.
- A Szent Ékkőért folyó csatát? – kérdezte Kagome.
- Igen. És ez a történet egybefonódik a családom sorsával.
- Hallgatunk. – nézett a nőre Miroku.
- Rendben. – Sayoko nagy levegőt vett és belekezdett. – Réges – régen, több mint egy évezreddel ezelőtt, ez a föld, amit most ismertek, maga volt a pokol. Szellemek, démonok csatája folyt itt nap, mint nap, és az emberek rettegésben éltek. Életük minden perce csak menekülésből és rettegésből állt. Azok a szellemek, akik megelégelték a folytonos csatát, az égbe menekültek. Megnyitották maguknak a menny kapuját, beléptük után pedig bezárták és onnan soha többé nem tértek vissza. Soha többé nem foglalkoztatta őket, hogy mi lesz az emberek sorsa. Nem törődtek többé a világgal. A földön maradt gonosz, kegyetlen szellemeknek új vezetője lett. Egy nő. Kegyetlensége semmihez sem volt fogható. Szellemeit bűntudat nélkül szabadította rá az emberekre. A mennyben élő szellemek közül egy mégis tovább figyelte, ami a földön történt és nem bírta nézni a mészárlást. Saját akarata szerint leszállt a mennyből, hogy megállítsa a nőt. Egy rövid időre sikerült is. Ugyanis beleszeretett a gyönyörű szellemnőbe és sokáig éltek boldogan, együtt.
- Addig az embereket nem is zaklatták a szellemek? – kérdezte Sango.
- Nem. Amíg Ryoumaru a nő mellett volt, addig béke uralkodott a földön. De Ryoumaru szíve egy nap másért kezdett dobogni. Egy halandó asszonyért. Egy papnőért.

„Ryoumaru a Fekete kastély melletti gyönyörű réteket járta, mikor megérezte egy ember közeledtét. Gyorsan a fák közé rejtőzött és onnan figyelte az érkezőt. Egy nő volt az. Ryoumaru azelőtt soha nem látott még ily szépséget. Fekete, hátközépig érő haját copfban fogta össze. Fehér és piros kimonót viselt. Hátán egy tegez nyílvessző, míg maga mellett a fűben egy íj pihent. Egy darabig csak a fák mögül figyelte a gyógyfüveket gyűjtő szépséget, majd lassan közelebb sétált hozzá.
A nő rögvest felé kapta a fejét és ijedten lépett hátrébb.
- Mit akarsz tőlem, szellem? – kérdezte a papnő és egyenesen a szellem meleg, szürke szemeibe tekintett.
Teljesen meglepte, amit látott. Ryoumaru szemeiből az együttérzés, a kedvesség és a melegség sugárzott. Ártó szándékot egyetlen porcikájában sem látott. Így lassan végigmérte a férfit.
A nőnél úgy másfél fejjel lehetett magasabb. Rövid, fekete haja volt. A miko soha azelőtt nem látott még olyan jóképű férfit. Fekete hakama-t és fehér haori-t viselt, felettük pedig fekete páncélt. Övében csupán egy egyszerűnek tűnő szamuráj kard pihent.
- Csak… - kezdte a férfi. – figyeltelek.
- Figyeltél? – nézett rá megdöbbenve a nő. – Miért?
- Gyönyörű vagy.
Ryoumaru kissé elpirulva kapta oldalra a fejét.
- Hogy hívnak? – nézett ismét a mikora.
- Shiyomi. – válaszolt a nő, aki most már tényleg nem tudott eligazodni a szellemen.
- Szép név. Pont, mint a tulajdonosa.
Shiyomi maga sem tudta miért, de az egész hátralevő délutánját Ryoumaru – val töltötte. A férfi sokat mesélt neki magáról és Shiyomi örömmel hallgatta.
Ryoumaru – nak rá kellett jönnie, hogy az emberek koránt sem boldogok. Még így sem, hogy Hinako kevesebbet zargatja őket, mint azelőtt. Így is terror alatt kell élniük. A nő szörnyű uralkodását nem sokáig képesek elviselni. És egyesek már a felkelés terveit szövögetik, amiről természetesen tudják, hogy egyenlő az öngyilkossággal.
Attól a naptól kezdve Ryoumaru és Shiyomi minden délután találkoztak és a kapcsolatuk egyre jobban kibontakozott. Szerették egymást.
- Hinako. – állt Ryoumaru a nő elé. – Beszélnünk kell.
- Miről, drága Ryoumarum? – kérdezte Hinako és hozzábújt a férfihoz.
Ryoumaru gyengéden fejtette le magáról az ölelő karokat és határozottan nézett a démonnő szemébe.
- Sajnálom, – kezdte. – de ezt nem folytathatjuk így tovább.
- Mit, Ryoumaru? – nézett ijedten rá Hinako. – Miről beszélsz?
- Rólad és rólam. Sajnálom, Hinako, de én…
- Tudtam! Szóval igaz a pletyka?!
- Tessék?
- Mondták, hogy egy másik nő miatt mész el minden délután a kastélyból! Ráadásul egy koszos halandó miatt. Hát igaz. Elárultál!
Ryoumaru hallgatott. Szomorúan nézett a zokogó nőre. Bűntudata volt, hogy ilyen fájdalmat okozott neki, de nem tehetett mást. Így nem folytathatták. Hisz már nem volt szerelmes belé. Jobb, hogy minél előbb véget vetett a színjátéknak.
- Sajnálom.
Ryoumaru azzal hátat fordított a nőnek és soha többé nem nézett vissza.
- Ezt még megkeserülöd! – üvöltött utána Hinako. – Esküszöm, hogy megkeserülitek! Mind a ketten! Te és a mocskos halandó is! Megbánjátok, hogy ezt tettétek velem!
Ryoumaru hallotta a keserű szavakat, de nem tehetett semmit. Nem fordult vissza.

Teltek az évek és Hinako – ról nem hallottak. Shiyomi és Ryoumaru boldogan éltek együtt. Idő közben született egy kislányuk is, akit Midoriko – nak neveztek el. A kislány épp aznap lett 7 éves.
Még az éjjel egy egész szellemhorda tette a földdel egyenlővé a kunyhót, ahol Ryoumaru – ék éltek. A szellemhorda élén Hinako állt.
- Üdv, Ryoumaru. – mosolygott a férfira. – Mondtam, hogy még találkozunk, te áruló!
Ryoumaru arcára most először ült ki a félelem. Féltette a családját Hinako bosszújától.
- Shiyomi! – szólt hátra. – Menekülj innen Midoriko – val.
- De…
- Semmi de! Indulj! Most!
Shiyomi bólintott, felkapta Midoriko – t és rohant vele az erdő felé.
- Felesleges időpazarlás. – sóhajtott Hinako. – Ők is osztoznak, majd a sorsodban. Elkapni őket!
A szellemek egy része a papnő és kislánya felé indult. Ryoumaru kétségbeesetten fordult feléjük, de útját elzárta a többi szellem. És hiába próbálkozott nem szabadult tőlük.
- Shiyomi! – kiáltott a férfi.
Shiyomi hátrafordult és csak a szellemeket látta közeledni. Szívébe félelem nyilalt.
- Midoriko, fuss! – kiáltotta és taszított egyet a kislányon.
A kis Midoriko az erdőbe rohant. A szellemek nem vették észre a gyorsmozgású félszellemet, így biztonságban bejutott a fák közé. Mikor visszafordult, olyat látott, amit egész életében nem felejtett el. Anyát és apját ördögi kacaj közepette mészárolta le Hinako. A kislány könnyei csak potyogtak, de egy hang sem jött ki a száján.
Mikor a szellemek elvonultak, a hétéves kislány leborult a két holtest mellé és fogadalmat tett. Egy fogadalmat, ami az egész életét meghatározta.
- Addig fogom üldözni Hinako – t, míg meg nem ölöm. Megbosszulom a sok ember halálát, akiket ő küldött a másvilágra. Esküszöm.

A évek teltek és Midoriko felcseperedett. Félszellem létére hatalmas erőket örökölt apjától és minden hatalmát annak az egy célnak szentelte. Megszabadítani a világot a gonosz szellemektől és megölni Hinako – t.
Időközben neki is született egy kislánya, Arisa. A világon mindennél jobban imádta. És mikor eljött a pillanata, hogy szembeszálljon Hinako – val, tudta csak élete árán ölheti meg a nőt. Minden tudását átadta a kislányának és egy jobb jövő érdekében szembeszállt a szörnnyel.