- Séta a télben, megcsodálva, ahogy mindent hó borít… - nézett ki Sue merengve az ablakon, majd követte e többieket.

- Sue, Jack! – szólt Lucy mosolyogva. – Nézzetek csak a fejetek fölé! Azt hiszem, már ismerős a helyzet…

Sue és Jack ismét egy fagyöngy alatt állt… Lucy és Tara elégedetten mosolygott össze. Bevált a terv, amit tegnap hajtottak végre.

- Jack, másodszor a fagyöngy alatt Sue-val, ne próbáld nekem bemesélni, hogy puszta véletlen… - vigyorgott Bobby. – Tudod, mi következik…

Jack egy puszit nyomott Sue arcára és mindketten megpróbáltak elmenekülni, de a csapatnak nem állt szándékában ezt még egyszer hagyni.

- Jack, Sue, fagyöngy alatt álltok, és ez egyet jelent – mosolygott Tara.

- Jack, ne próbáld megjátszani, hogy mindez hidegen hagy, te nem tudod tettetni az érzelmeidet. – szólt rá Lucy. – Itt van előtted a nő, akit szeretsz, ennél nagyszerűbb alkalmat nem is találhatnál, hogy megcsókold, és még indok is van rá, erre te mit csinálsz? Megpróbálsz elmenekülni. De szerencsédre túlerőben vagyunk és biztosíthatlak, hogy addig nem mozdulsz innen, ameddig meg nem teszed, amit ilyenkor a hagyomány diktál.

Jack tudta, hogy innen nem tudnak olyan egyszerűen elmenekülni, mint az irodából… Semmit sem szeretett volna jobban, mint megcsókolni élete szerelmét, de nem volt benne biztos, hogy Sue is ugyanúgy érez-e, ahogy ő. Nem akarlak megbántani, szerelmem. Nem akarom, hogy azt gondold, csak azért csókollak meg, mert a hagyomány így szól és mert a többiek ragaszkodnak hozzá.

Sue semmire nem vágyott jobban, mint a szeretett férfi csókjára, de kételkedett abban, hogy Jack is viszonozza érzelmeit. Ha meg is csókol, biztosan csak a hagyomány miatt teszi és azért, mert a többiek addig nem szállnak le erről a témáról.

Jack végül elszánta magát, közelebb hajolt a nőhöz és egy apró csókot nyomott az ajkára.

- Ez nektek csók? – méltatlankodott Lucy. De tudta, hogy most többre nem számíthat… De ez legalább egy kezdet. És biztosak lehettek abban, hogy még több ilyen lesz…

A havazás abbamaradt, de messze volt még a tavasz, az olvadás ideje: az egész környéket beborította a fehér hólepel. A csapat vidáman csevegve sétált a jégpálya felé, csak Jack és Sue bandukoltak némán, még mindig a történtek hatása alatt. Lucy igyekezett úgy terelni a csapatot, hogy ők ketten egymás mellett legyenek.

Annyira jó volt érezni a csókját… Mi járhat most a fejében? Biztosan nem volt jó engem megcsókolni… hiszen neki rengeteg a tapasztalata, mit nyújthatnék én neki?

Annyira jó volt megcsókolni… De mit gondolhat most rólam? Most biztosan azt hiszi, hogy letámadtam… és megvan rá minden oka.

Merengésükből vidám sikongatás térítette őket vissza a valóságba. Tarát éppen eltalálta a hógolyó, amit Bobby dobott felé, ő pedig sietett a válasszal. Hamarosan hógolyócsata bontakozott ki a csapattagok között, Jack és Sue pedig a nemrég történtekről elfeledkezve, csatlakozott hozzájuk.

- Tara, ez fáj! – kiáltott fel Bobby, miután újabb hógolyó találta el a nő irányából.

- Ugyan már, te mondod mindig, hogy milyen kemény legény vagy, ezt meg sem kellene érezned… - felelte Tara.

Stanley éppen Darcyt vette célba, aki viszont Myles-t igyekezett eltalálni.

- Nem tudtok jobb szórakozást kitalálni, mint ezt az idétlenséget? – háborgott Myles, miután eltalálta Darcy hógolyója.

- Jaj Myles, igazán lehetne benned egy kis vidámság, elvégre karácsony van, ráadásul fehér karácsony, a táj gyönyörű, mindannyian együtt vagyunk…

- És ezt nem tudnánk csendesebb körülmények között megünnepelni? – méltatlankodott a férfi.

- Myles, te soha nem változol… - rázta a fejét Lucy, miközben megcélozta Stanley hátát.

Sue Tara-t igyekezett eltalálni, de miután a hólabda célba ért barátnője kabátján, nem volt sok ideje pihenésre, mert Lucy hógolyója sebesen közeledett felé. Sue elhajolt az érkező hólabda elől, ami így a mögötte álló Jacket találta el. Jacket meglepte a találat, de vissza akarta adni Lucynek, ezért elkezdett felé futni, hogy közelebbről indíthasson támadást. A lendülettől azonban elvesztette egyensúlyát, és a mellette levő Sue-n kötött ki, leszorítva a nőt a földre. Ajkuk milliméterekre került egymáshoz… Annyira szeretném megcsókolni… Annyira…

- Sue, Jack, jól vagytok? – rohant oda hozzájuk Bobby, akinek az aggodalomtól nem tűnt fel, hogy az előbbi jelenet tökéletesen alkalmas lett volna arra, hogy barátai egymásra találjanak.

- Igen, csak a nagy lendülettől elvesztettem az egyensúlyom és ráestem Sue-ra – tápászkodott fel a földről Jack. – Jól vagy? – segítette fel a nőt. Sue némán bólintott. Annyira vágytam a csókjára… De valóban meg akart csókolni vagy már annyira szeretném, ha megtörténne, hogy mindenbe beleképzelem?

- Bobby! – kiáltott Lucy mérgesen a férfira, miután hallótávolságon kívülre kerültek. – Hogy jutott eszedbe ekkora baromságot csinálni???!!!

- Most meg mi a baj? Hogy aggódtam a barátomért?

- Igazán dicséretre méltó, hogy ennyire fontos számodra a barátod, de láttad, hogy majdnem megcsókolták egymást??? Ha nem avatkozol közbe, biztosan meg is történik.

- Bocs, de valahogy nem szerettem volna a következő napokat a legjobb barátom kórházi ágya mellett tölteni… - szólt Bobby. – Mindazonáltal igazad van, önszántukból biztosan nem kerültek volna hasonló helyzetbe, így ha a sors megteszi ezt helyettük, nem szabad közbeavatkozni, és akkor talán… talán történik végre köztük valami.

- Lassan már kezdek kifogyni az ötletekből, hogy hogyan juttassam őket hasonló helyzetbe… - sóhajtott Lucy. – Kétségkívül velük van eddig a legnehezebb dolgom.

- Romantikus regény helyett Kerítőnők kézikönyvét kellett volna kapnod karácsonyra… - mosolygott Bobby.

- Ha jövő karácsonyig sem sikerül őket összehozni, akkor szükség lesz rá… - sóhajtott a nő.

- Bezárhatnád őket egy szobába, és addig nem engeded ki őket, amíg be nem vallották egymásnak az érzelmeiket… - javasolta a férfi.

- Én is erre gondoltam… És ha továbbra sem működnek a módszereim, ezt fogom tenni.

- Bár azt nem mondhatni, hogy nem működtek… - állapította meg Bobby. – Gondolj csak a ma reggelre… Kár, hogy csak a ti elbeszélésetekből szereztem róla tudomást.

- Igen, már az ösztöneik is tudják, hogy ők egymásnak vannak teremtve… Már csak az kellene, hogy összeszedjék végre a bátorságukat és elmondják, amit körülöttük már mindenki tud. – tűnődött a nő.

- Bobby, Lucy, merre vagytok? Hajlandóak vagytok továbbmenni vagy éjszakai korcsolyázást szeretnétek? – hangzott Myles méltatlankodó kiáltása.

- Megyünk már, „nekem semmi sem jó” úr! – felelte Lucy, utolérték a csapatot, és néhány perc múlva megérkeztek a jégpályához.

- D, Donna! – üdvözölték munkatársukat a barátok, miután a jégpályánál találkoztak. - Tanya, Davy, hogy vagytok? Jó napot – köszöntötték a szülőket, akik szintén D-vel tartottak.

- Jó napot – köszöntek vissza a szülők. – Maguk nagyon szép pár, mióta házasok? – kérdezte mosolyogva Mrs. Gans Sue-tól.

- Nem, mi nem… - pirult el Sue.

- Akkor igyekezzen, fiatalember, mielőtt még valaki lecsapja a kezéről! – mosolygott Jackre, aki zavarában nem tudott sem a nőre, sem a többiekre nézni, így inkább a havas földet bámulta és azt kívánta, bárcsak már a jégen lennének, ahol nem kell a szülők közelében lennie. De el kell ismerned, hogy tetszik neked a gondolat… Feleségül venni Sue-t… Kit akarsz becsapni? Ez minden vágyad! Menj oda hozzá és mondd meg neki, hogy szereted! – győzködte magát. – De ha ő nem így érez irántam? Jack, nagyon jól tudod, hogy ez csak kifogás. Csak egy módon derítheted ki, mégpedig úgy, hogy bevallod az érzéseidet. Mrs. Gans– nak igaza van, lépned kell, különben elveszíted. Igen… ezt kell tennem. Bárhogyan érez is irántam, bevallom neki, hogy az első találkozásunk óta szeretem.

- Föld hívja a Hudson - bolygót… - szakította félbe Jack tűnődését Bobby. – Sue-ra gondoltál? – kérdezte vigyorogva.

- Bobby, szállj már le rólam! – morogta Jack és a többiek után ment.

Hát persze, hogy rá gondolt. Még soha nem volt ennyire szerelmes – mosolygott barátja.

- Azt ugye tudjátok, hogy nem vagyok valami jó korcsolyázásban – emlékeztette barátait Jack. – Bármelyik pillanatban lehetséges veszélyforrás vagyok jégen való elhasalás terén… - tette hozzá.

- Ne aggódj, Jack, kinél is lehetnél jobb kezekben, mint Sue-nál… - mosolygott Lucy. – Sue, tudom, hogy nem könnyű feladat, de próbáld meg elérni, hogy minél kevesebb eséssel megússza a mai délutánt… - tette hozzá. Bár az nem lenne rossz, ha ismét egymásra esnétek, akkor bepótolhatjátok, amit a havon Bobbynak köszönhetően elmulasztottatok… És én gondoskodom róla, hogy ezúttal senki ne zavarjon meg benneteket.

- Jack, milyen a korcsolyázás? – kérdezte Sue mosolyogva, amint siklani kezdtek a jégen. A többiek hátramaradtak; Lucy gondoskodott róla, hogy ismét együtt hagyják kedvenc szerelmespárjukat.

- Egész jó… ahhoz képest, hogy régen nem volt a lábamon korcsolya…

- Na ugye, nem olyan nehéz ez… Csak fogd meg a kezem vagy kapaszkodj belém, hogy ne ess el.

A felhívás túl csábító volt, Jack azonnal átkarolta Sue-t.

- Ennyire bizonytalan magában, Mr. Hudson? – kérdezte Sue mosolyogva.

- Nem szeretnék még egyszer elesni és sérüléseket okozni önnek, Miss Thomas – válaszolt mosolyogva Jack.

- Láttátok ezt? – kérdezte vidáman a jégpálya másik részén Lucy. – Most hogy magukra hagytuk őket, remélem, közelebb kerülnek egymáshoz… - szólt bizakodva.

- Azt én is nagyon remélem, hihetetlen, mennyit kerülgetik egymást anélkül, hogy rászánnák magukat annak elismerésére, ami mindenki számára nyilvánvaló… - csatlakozott Bobby.

- Ha legközelebb közel kerülnek a csókhoz, és mégsem teszik meg, én magam fogom őket egymásnak nyomni… - szólt Bobby. – Már régen össze kellett volna jönniük, ha elég bátrak lettek volna érzelmeik elismeréséhez, már a házassági évfordulójukat ünnepelnénk…

- Srácok, nem gondoljátok, hogy ezt inkább rájuk kellene bízni? – kérdezte D.

- Ha ezt tennénk, nyugdíjas korukig sem jönnek össze… - rázta a fejét Myles. – Lucy, kérlek, szedd össze minden tudásod és hozd végre össze őket! Nagyon fárasztó azt látni, hogy évek óta csak kerülgetik egymást, mindenki tudja, hogy nem tudnak a másik nélkül élni, és mégsem történik semmi.

- Szerinted mit csináltam az elmúlt három évben? – csattant fel Lucy. – De nem kell aggódnod, addig nem adom fel, amíg sikerrel nem járok – kacsintott a csapatra.

- Ha már végképp nem működik semmi, bezárjuk őket a fürdőszobába… - mosolygott Bobby. – Azt hiszem, ennek hatására még ők is megteszik, amit már régen meg kellett volna tenniük.

- Annyira jó ismét a jégen lenni… - szólt Sue boldogan. – Nem is emlékszem, mikor volt a lábamon utoljára korcsolya. Gyakrabban kellene korcsolyázni jönnöm.

- Jó érzés a jégen lenni… - értett egyet Jack. – Pedig én nagyon ritkán veszek a lábamra korcsolyát…

- Ilyenkor annyira szabadnak érzem magam… - szólt Sue merengő tekintettel. – Igen, ismét rendszeresen fogok korcsolyázni járni, mint gyerekkoromban.

- És egyúttal engem is megtaníthatsz… - mosolygott Jack.

- Rendben, de készülj fel, hogy kemény munka vár rád… - mosolygott Sue is.

- Vállalom… - felelte Jack határozottan. Bármit, csak hogy a közeledben lehessek.

- Jól átgondoltad? Alaposan ki foglak fárasztani…

- Türelmetlenül várom, hogy elkezdjük – mosolygott a férfi. És hogy kifárassz… Jól hangzik, alig várom…

Elképzelte, ahogy Sue és ő kéz a kézben siklanak a jégen… Nincs a közelben senki, övék az egész jégpálya… Ő átkarolja Sue derekát, és…

Tompa puffanás rántotta vissza a valóságba Jacket. Az ábrándozásnak köszönhetően nem figyelt a körülöttük levőkre, és nekiment egy arra korcsolyázó férfinak. Az ütközés és a meglepetés ereje miatt elvesztette egyensúlyát és elesett, karja azonban még mindig Sue derekán volt, így őt is magával rántotta, aminek következtében mindketten a jégen kötöttek ki. Mielőtt feleszmélt volna, Sue már Jack-en feküdt.

Mi történik? Miért vagyok a földön és miért fekszem Jacken??? Annyira aranyos így a jégen fekve… Szeretlek, Jack… Bárcsak megcsókolnál…

Ez nem lehet véletlen… Rövid időn belül másodszor esünk egymásra… Nagyon szép így, kipirult arccal… bár ő mindig szép. Annyira szeretném megcsókolni… Mit szólna hozzá, ha megtenném? Ellökne és felpofozna? Vagy viszonozná?

Jack döntött. Meg kell tudnia. Ha Sue nem úgy érez, ahogy én, akkor legalább tudni fogom… De nem élhetek tovább azon gyötrődve, hogy viszonozza-e az érzéseimet.

Közelebb húzta magához a nőt és egy lágy csókot nyomott az ajkára. Sue-t meglepetésként érte a férfi tette, de nem tiltakozott. Jack nem akarta siettetni, ezért úgy döntött, jobb, ha ezt később folytatják.

- Nem esett bajod? – kérdezte, és felsegítette a nőt.

- Jól vagyok… - felelte Sue merengve, még mindig a csók hatása alatt. – Vissza kellene mennünk a többiekhez…

- Igen… - szólt Jack, ismét átkarolta a nőt, „nehogy még egyszer elessen” és elindultak a csapat felé.

- Milyen volt a korcsolyázás? – kérdezte Lucy vigyorogva. Természetesen nem kerülte el a figyelmét az előbbi jelenet… és elégedetten állapította meg, hogy talán nem lesz szükség barátai összezárására.

- Nagyon jó… eldöntöttem, hogy ismét rendszeresen fogok korcsolyázni járni.

- Ez nagyszerű! – szólt Lucy. – Megtaníthatnád Jacket is… az előbbi jelenetből ítélve elég nagy elmaradása van e téren… - mosolygott barátaira, akik zavartan elkapták tekintetüket, és mintha hirtelen valami nagyon érdekeset pillantottak volna meg a földön.

- Mennünk kellene… - szólt Myles - máris besötétedett…

- Most kivételesen igazad van… - felelte Tara. – De hosszú még a tél, máskor is visszajöhetünk – javasolta.

- Akkor mehetünk? – kérdezte Lucy. – D, gyertek ti is velünk, akkor már ma este kibonthatjátok az ajándékaitokat.

- Nagyszerű! – felelte D. – A gyerekek biztosan nagyon örülnek, hogy újabb ajándékokat kapnak – mosolygott.

A csapat elindult Lucy-ék lakása felé. Jack és Sue ismét egymás mellett sétáltak, kezük többször egymáshoz ért. Jack ismét döntésre szánta el magát… Sue egyszer csak érezte, hogy az ismétlődő összeérés után a férfi nem engedi el a kezét.

Megfogta a kezem… Valóság vagy csak álmodom? Talán mégis ugyanúgy érez, ahogy én?

Végre összeszedtem a bátorságom ahhoz, hogy megfogjam a kezét… és nem lökött el… ahogyan a csók után sem… Lehet, hogy viszonozza az érzéseimet?

Lucy mosolyogva figyelte a jelenetet. Még néhány ilyen és minden gyötrődésük ellenére biztosan egymásra találnak.

A lakásba érve a gyerekek azonnal rávetették magukat az ajándékokra, a csapat pedig mosolyogva figyelte őket. Jack egy hirtelen ötlettől vezérelve és kihasználva, hogy senki nem figyel rájuk, kézen fogta Sue-t, és a fagyöngy alá vezette.

- Fagyöngy alatt állunk… - nézett fel kisfiús ábrázattal. – Így nincs más választásunk, meg kell csókolnunk egymást… - mosolygott. Nem várva Sue válaszára, átölelte és lágyan megcsókolta. Nem tudta, hogyan fog reagálni a nő, és fel volt rá készülve, hogy az ellöki magától és pofon vágja. De Sue viszonozta a csókot, karjait Jack nyaka köré fonva. A férfi felbátorodott Sue válaszán, és úgy érezte, elmélyítheti a csókot. Szenvedélyesen csókolta tovább Sue-t, miközben a nő hátát, majd haját simogatta. Néhány másodperc múlva mindketten levegőért kapkodva váltak szét.

- Szeretlek, Sue… - suttogta Jack. – Attól a pillanattól fogva, hogy azon a napon berontottál az irodámba…

- Én is szeretlek, Jack… - felelte Sue könnyes szemekkel. – Az első pillanattól kezdve…

Jack a nőre mosolygott, és ismét lehajtotta fejét, hogy megcsókolja.

Lucy mosolyogva nézte barátait a nappaliból. Na végre… Azok után, amit az elmúlt három évben műveltek, nem gondoltam volna, hogy valaha is összejönnek… De végre sikerült.

Jack-nek és Sue-nak nem tűnt fel, hogy nézik őket… számukra megszűnt a külvilág… egy varázslatos helyen jártak, ahol csak ők ketten voltak.