- Myles, na végre! Mi történt, eltévedtél a lakásaink közötti hatalmas távolságban? Atyaég, hogy nézel ki… - vágott döbbent arckifejezést Lucy, amikor tudatosult benne az előtte álló kép. Myles tetőtől talpig piszkosan állt az ajtóban. – Csőtörés volt a lakásodban?

Myles leporolta a maradék havat a kabátjáról és a hajáról.

- Ezek az autóvezetők kész őrültek… Állok a járda szélén, hogy átmenjek a másik oldalra, erre jön egy őrült és nyakamba zúdít egy rakás piszkos, elolvadta havat. Minek képzeli ez magát, Forma 1-es versenyzőnek? Nem tanították meg az autóvezetői tanfolyamon, hogy ha gyalogosok is vannak a közelében, nem úgy hajtunk bele egy pocsolyába, mintha legalábbis a Forma 1-es világbajnoki cím lenne a tét? – dühöngött. – Egy vagyonba került ez az öltözék, hát nem képesek ezt felfogni?

- Hát Myles, nem indult valami kellemesen a napod…

- Köszi az észrevételt, ha nem mondod, ne is jövök rá… - vetett szúrós pillantást Lucy-re. - De nem csak hogy nem indult jól, nem is folytatódott jól a nap… Visszamentem átöltözni, egy magamfajta ember mégsem jelenhet meg úgy nyilvánosan, mint egy csavargó… Ahogy tettem néhány lépést, néhány kölyök megdobált hógolyóval, én feléjük indultam, hogy rendreutasítsam őket, de nekik pont az utamba kellett rakniuk a szánkójukat, én pedig, még mindig a düh hatása alatt, nem néztem a lábam elé, és átestem rajta… Ők meg nevettek… Hogy nem tanultak semmi tiszteletet… És miután feltápászkodtam, már annyira dühös voltam, hogy csak mentem az orrom után, nekimentem egy fának, az azt borító hó pedig rám hullott… Szörnyű ez a nap…

- Mindannyian együttérzünk veled, Myles.. El sem tudjuk képzelni, micsoda lelki megrázkódtatást jelenthet néhány hópehely és egy sáros öltözék… - szólt Lucy, megpróbálva visszafojtani nevetését, amint elképzelte Myles-t talpig sárban, hóval a ruháján és a haján… amint a srácok megdobálják hógolyóval, ő pedig átesik egy szánkón.

- Hova jutott a mai fiatalság… dohogott Myles. – Hogy ezek nem tanultak semmi tiszteletet…

- Myles, a te kinézeteddel nehéz elképzelni, hogy egy kis kölyök tiszteljen… - vigyorgott Bobby.

- Mi baj a kinézetemmel? – fortyant fel Myles.

- Á, semmi, csak időnként nagyon mókásan tudsz kinézni…

- Mikor néztem ki mókásan??!!

- Hát, például amikor Togo-val játszottál, hogy elnyerd a szeretetét; amikor Sue megtréfált Garrett érkezésekor; amikor Nora rólad akarta mintázni a könyve főhősét, de te azt hitted, megint mi ugratunk; amikor elhitted, te leszel az új szóvivő; vagy amikor piros pöttyöket nyomtál az arcodra… - sorolta Bobby.

- Ez is nektek köszönhető… - morgott Myles.

- Hát, kénytelenek voltunk kitalálni valamit, miután nem voltál hajlandó elismerni, hogy mint mindenkinek, neked is vannak idegesítő szokásaid…

- Nem tudom felfogni, hogyan idegesíthet bárkit is az, hogy kicsit közelebb tartom a ceruzát az arcomhoz… - értetlenkedett Myles. – Amúgy pedig cseppet sem idegesítőbb, mint Jack laprendezése vagy gemkapocs-hajtogatása.

- Ha tovább folytatjuk ezt a vitát, akkor újévkor is itt leszünk, feltéve, ha addig éhen nem halunk… - szakította félbe a társalgást Lucy. – Mindjárt kész az ebéd, Tara, segítesz teríteni?

- Én megcsinálom – ajánlkozott Sue.

- Te inkább beszélgess a csapattal, ne legyünk udvariatlan házigazdák – mosolygott Lucy. Sue, bármelyik nő megragadna minden alkalmat, csak hogy Jack közelében lehessen, te pedig még ilyenkor is az ebéddel törődsz… Néha azt hiszem, be kellene zárni benneteket egy szobába, hogy végre bevalljátok egymásnak az érzéseiteket… Nem is rossz ötlet. Feljegyzés: Sue-t és Jack-et összezárni.

- Rendben Anya… - felelte Sue mosolyogva, és követte a csapatot a nappaliba.

- Ebéd tálalva – jelentette Lucy néhány perc múlva. - Válasszatok helyet – szólt, az ünnepi asztalra mutatva, és meggyújtotta az oda elhelyezett gyertyákat. – Nem, Sue, te velem jössz – vezette barátnőjét a Jack mellett levő helyhez. Sue, ha könyvet kellene írni Tuti tippek a szeretett pasi nem meghódításához címmel, a tiéd biztosan az eladási listák élére kerülne…

Lucy, olvasol a gondolataimban. Semmit nem szerettem volna jobban, mint Jack mellett ülni, de hogy nézett volna ki, ha csak úgy elfoglalom a mellette levő széket…

Lucy, imádlak… Te gondoskodsz arról, amit nekem nincs bátorságom megtenni… Annyira jó a közelében lenni… érezni a parfümje illatát… Bárcsak minden napot vele tölthetnék…

- Srácok, ez nagyon jó lett – állapította meg Tara. – Gyakrabban kellene közös ebédeket szerveznünk…

- Nagyszerű ötlet, Tara – helyeselt Lucy. – A fiúk biztosan örülni fognak, kész szakértőkké váltak bevásárlás terén…

- Repesünk a boldogságtól, nem látszik? – vágott unott képet Bobby.

- Legközelebb Myles-t vigyétek magatokkal, neki még nem volt része hasonló örömökben… - javasolta Jack.

- Hogy végig a rózsák megfelelő termesztéséről hallgassunk előadást, vagy egyetemi szintű ismereteket szerezzünk a tizennyolcadik századi angol irodalom nagyjairól? Valahogy nem vonz a gondolat… - szólt Lucy.

- Hát tehetek én róla, hogy bővebb ismereteket akarok nektek nyújtani a világról… de ahelyett, hogy értékelnétek, inkább olyan köznapi dolgokkal foglalkoztok, mint a bevásárlás… méltatlankodott Myles.

- Na igen, mivé is lenne a világ, ha egyformák lennénk… - tűnődött Tara.

- Tara, legközelebb te is velünk jössz, te se maradj ki a jóból… - nézett barátnőjére Sue. – Legfeljebb majd elkezdesz beszélni a számítógépekről, ő meg majd mesél a rózsákról, érdekes társalgás lesz…

- Most hogy így szóba került mindenki kedvenc témája, nagyszerű előadást tudok nektek nyújtani a kenguruk táplálkozási szokásairól… - szólt közbe Bobby.

- Szerintem az elmúlt tíz év jégkorong – bajnokságainak összefoglalója jobban érdekelné őket… - vetette ellen Jack.

- Vagy a kódfejtés felsőfokon – szólt Stanley is. – Egyvalakiről máris tudok, akit nagyon érdekel ez a téma – ölelte át Tara-t.

- De jó nekünk, milyen sokmindenhez értünk – állapította meg Bobby.

- Mondtam, hogy a mi csapatunk verhetetlen! – mosolygott Lucy.

- Azt hiszem, mindenki türelmetlenül várja, hogy mit kap idén a Mikulástól… Remélem, mindannyian jól viselkedtetek egész évben, és így nem hiányoztok a listájáról… Úgyhogy javaslom, nézzük meg az ajándékokat – szólt Lucy.

- Egész évben együtt töltöttük az időnk nagy részét, most mondd, hogy nem viselkedtem jól! – válaszolta Bobby tettetett felháborodással.

- Hát, ki tudja, mit csinálsz, amikor kikerülsz a látószögünkből… - nevetett a nő.

- Azt jobb, ha nem tudod… vigyorgott Bobby, mire Darcy megcsapta a karját. – Jól van na, csak vicceltem. Hát kinéznéd belőlem, hogy bármi rosszra képes lennék? – kérdezte ártatlan tekintettel.

- Ha jobban belegondolok… - kezdte Darcy mosolyogva.

- De Darcy! – nézett rá Bobby tettetett sértődöttséggel.

- Bobby, én is csak vicceltem… - nevetett barátnője.

- Na és te, Jack? Elég jól viselkedtél idén ahhoz, hogy bármilyen ajándékra is számíthass a Mikulástól?

- Hogy én? Csak nem nézed ki belőlem, hogy bármi rosszat képes lennék elkövetni… - nézett kisfiús ábrázattal, amit Sue annyira szeretett. – Nézz rám, hát így fest egy rosszfiú?

- Egyesek nagyon jól álcázzák magukat… - szólt Sue ártatlan arckifejezéssel.

- Sue, mivel érdemeltem ki a kedvességed… - tűnődött Jack.

- Hogy én már csak ilyen rendes vagyok? – mosolygott a nő.

- Igen, Sue, nem is tudnánk, mihez kezdjünk nélküled… - szólt Myles.

- Myles, biztos vagy te benne, hogy a Mikulás nem menekül el, amint a lakásod közelébe ér? – vigyorgott Bobby.

- Mi oka lenne a Mikulásnak, hogy elkerülje a lakásomat? Hatalmas, csodálatosan feldíszített fát talál a nappalimban minden karácsonykor…

- És utána órákig hallgathatja az előadásodat arról, hogy hogyan osszunk hatékonyan ajándékokat, ha az ember történetesen Mikulás és egy nap alatt több százmillió ember fája alá kell ajándékokat rakni… Miattad nem kap meglepetést a világ karácsonyt ünneplő része… - rázta a fejét Jack.

- Úgy tűnik, ez minket nem érint, nézz csak a fára, alig lehet hozzáférni a sok ajándéktól… Megnézzük végre, ki mit kapott idén, vagy várunk vele jövő karácsonyig?

- Myles, mi ez a nagy türelmetlenség? Nem is tudtam, hogy ennyire várod az ajándékbontást… - vágott csodálkozó arckifejezést Tara.

- Nem is, de itt szándékozzátok eltölteni a nap hátralevő részét?

- Rendben, Myles már ég a vágytól, hogy megtudja, mit rejtenek a csomagok, úgyhogy nézzük meg, ki mit kapott idén… - fordult a csapathoz Lucy. – Sue, ez a tiéd… Tara… Darcy… Bobby… Jack… Stanley… Myles… - adta oda mindenkinek az ajándékát. – Ez D-é és a családé, félreteszem és megkapják, amikor ők is itt lesznek – fejezte be, és a saját ajándékáért nyúlt.

- Nézzük… - szólt Darcy, elsőként bontva ki ajándékát. – Egy estélyi táska és egy medál! – kiáltott fel elámulva. – Gyönyörű…

- Biztosan te leszel az estély szépe… - nyomott egy puszit az arcára Bobby… - Bár nekem mindenben tetszel… - tette hozzá vigyorogva. - Lássuk, mit rejt… - folytatta, és elkezdte kicsomagolni a kezében levő ajándékot. – Bad Boys – DVD… - mosolygott. - És üzenet is van hozzá… „Kicsit még fejlődnöd kell ahhoz, hogy világelső legyél kocsiösszetörésben és így végképp kiérdemeld a Bumm nevet, de téged ismerve, sikerülni fog. Addig is, tekintsd meg ezt az oktatófilmet…”

- Azt hiszem, már tudom, mivel töltöm unalmas délutánjaimat… Persze amellett, hogy veled vagyok… - tette hozzá sietve, miután elkapta Darcy pillantását.

- Ez persze nem azt jelenti, hogy ezt teljesen komolyan kell venni… nem vennénk a lelkünkre, ha mi lennénk az oka a főváros roncsautói számának hirtelen növekedésének… - szólt Jack. – Jó film, de azért mindenben nem kell őket követni.

– De van itt még valami… - bontotta ki Bobby a következő csomagot. Egy táblát talált benne, rajta a „Csak a kisember szereti a rendet, a zsenik átlátják a káoszt” – felirattal.

- Ez zseniális! – kiáltott fel. - Kiteszem a nappalimba, hogy senki figyelmét ne kerülje el… Bárki találta is ki, imádom érte… Tudhat valamit… Látjátok, az én lakásomban is kiválóan ellehet az ember…

- Feltéve, ha örömét leli abban, hogy kétpercenként átesik valaki cipőjén vagy elcsúszik a kajamaradékon… - jegyezte meg Tara, miközben kicsomagolta az ajándékát. – Ez gyönyörű! – kiáltott fel, amikor megpillantotta a dobozban elhelyezett brosst. És ez… annyira aranyos… - tette hozzá, amikor felfedezte, hogy egy tüllel díszített tollat is kapott. – Honnan tudtátok, hogy szeretnék egy ilyet?

- Nem volt nehéz rájönni… - mosolygott Bobby. 

- Stanley, kíváncsian várjuk, te mit kaptál… - mosolygott Tara.

- És ezt csak egy módon deríthetjük ki… - bontotta ki ajándékát a férfi. – Monopoly! – kiáltott fel izgatottan. Imádom ezt a játékot! Kipróbálhatnánk… Srácok?

- Stanley, karácsony van, a fél csapat még ki sem bontotta az ajándékát, de te Monopolyzni akarsz? – vágott csodálkozó képet Tara. Na jó, talán majd később. - Inkább nézd meg, mit kaptál még - mosolygott.

- Egy krimi… - Agatha Christie… biztosan izgalmas, imádom a regényeit! – szólt lelkesen.

- Ez azt jelenti, hogy nem tudod majd letenni és így nem látlak egy hétig? – kérdezte Tara rosszallóan.

- Nem, csak három napig, addig elolvasom… Na jó, csak vicceltem, rád mindig van időm – nyomott egy gyors csókot a nő ajkára.

- Srácok, ezt majd otthon, ha megkérhetlek… - nevetett Lucy. - Sue, nézd meg, mit kaptál! – szólt lelkesen. Barátnője levette a csomagolópapírt az ajándékról. – Az igazából szerelem DVD-n… Imádom ezt a filmet! Köszönöm, lányok!

- Van ott még más is… - mosolygott sokat sejtetően Lucy. Sue kivette a DVD mellett található könyvet, és barátnője látta, hogy az ajándék célba talált: Sue azonnal elpirult, amint meglátta a könyv címét. Hogyan valljunk szerelmet álmaink pasijának – 100 biztos tipp a sikeres hódításhoz…

- Csak nem célzás akar ez lenni? – kérdezte barátnőjét Sue.

- Neked kell tudni… - mosolygott Lucy.

- Sue, milyen könyvet kaptál? – kérdezte Bobby. - Hoppá… Csak nincs valaki az életedben?

Sue egy „muszáj volt ezt, pont itt, pont most?” pillantással nézett munkatársára. – Jack, lássuk, te mit kaptál? – próbálta elterelni magáról a figyelmet. Pedig ha tudnák… Lucy, remélem, hasznát veszem az ajándékodnak.

Jack kibontotta az ajándékát és kezébe vette, hogy alaposabban megszemlélje.

- Egy szakácskönyv… - szólt meglepetten.

- Legközelebb majd te hívsz meg bennünket ebédre, és ebből főzöl nekünk… - mosolygott Tara.

- Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? Nem vagyok egy nagy tehetség konyhaművészet terén…

- Ugyan már Jack, csak keresel egy receptet és követed az utasításokat… - szólt Sue.

- Nekem még az is nehezen menne… jobb esetben is a második sorban elakadok… mit kezdjek olyan kínai hangzású szavakkal, mint „megpirítjuk”, „megpároljuk”…? De ha segítesz, örömmel belevetem magam a főzés rejtelmeibe – kacsintott Sue-ra.

- Szavadon foglak… - felelte mosolyogva a nő. – Bármit, ami leszoktat a folyamatos pizzarendelésről…

- A pizzával nincs semmi gond. És legnagyobb előnye, hogy az ember berakja a mikróba, és néhány perc múlva már eheti is.

- És így rohamtempóban száguld az egészségtelen életmód útján… - rázta fejét rosszallóan Myles. – Hogy nem képesek ezt egyesek megérteni…

- Lássuk, mi van még itt… - szólt Jack, figyelmen kívül hagyva csapattársa legutóbbi megjegyzését. – Még egy könyv… Lassan már könyvtárszobát is berendezhetnék a lakásomban… - mosolygott, miközben kivette a csomagolópapírból, hogy megnézze a címét… majd a döbbenettől majdnem kiejtette az ajándékot a kezéből.  Hogyan valljunk szerelmet álmaink asszonyának – 100 biztos tipp a sikeres hódításhoz…

- Jack, csak nem… - vigyorgott Bobby, meglepődést színlelve. – Neked meg mióta van szükséged tanácsokra hódítás terén?

- Hagyd abba, Bumm, és inkább tanulj a DVD-ből, amit kaptál – vetett közben lopva egy pillantást Sue-ra és látta, hogy a nő arca még mindig vörös. Pedig ha tudnád… hiába akar engem minden nő, engem egyikük sem érdekel, csakis Sue. Remélem, a könyvből sikerül elég bátorságot meríteni ahhoz, hogy elmondjam neked, mit is érzek irántad, szerelmem…

- Jack, tudhatnád, hogy nem szép dolog autók összetörésére biztatni a barátodat… - szólt rosszallóan Myles.

- Myles, ahelyett, hogy szokásodhoz híven kioktatnál, inkább bontsd ki az ajándékod – felelte Jack, miután magához tért a döbbenettől. A férfi kíváncsisága erősebb volt a késztetésnél, hogy visszavágjon, így elkezdte leszedni a csomagolópapírt.

- Egy festmény… - szólt elámulva. Hát ezen meg mi van? – kérdezte, miután megpillantotta az alkotást: szürke háttér, rajta mindenféle színes mértani alakzattal.

- Azt gondoltuk, te tudni fogod… elvégre közülünk te vagy az, aki ért a művészethez… - szólt Lucy.

- Myles, csak nem azt akarod mondani, hogy az elismert festmény-szakértő nem tudja, mi található az előtte levő alkotáson? Ez durva… - vigyorgott Bobby.

- Egyes festményekhez idő kell, hogy kellőképpen feldolgozzuk a látványt, csodálom, hogy nem tudod – vetett Myles szúrós pillantást Bobby-ra.

- Attól tartok, ha nekem kellene bármi értelmet is találnom ebben a festményben, jövő ilyenkor is itt ülnék… - szólt Bobby.

- Téged elnézve nem csodálom… - morgott Myles, és a másik ajándékáért nyúlt. – Nahát, egy könyv Thaiföldről… mindig is szerettem volna egy ilyet. Azt hiszem, jövőre oda megyek nyaralni… időnként kell egy egzotikus hely, amit az ember felfedezhet…

- Azt hiszem, legközelebb az Antarktiszról kapsz könyvet, jót fog tenni két hét a pingvinek között… - rázta a fejét Lucy, miközben kibontotta az ajándékát.

- Lucy, mit kaptál? Romantikus regény… - szólt Tara, miután vetett egy pillantást a könyvre. – Hátha kapsz még néhány tippet a kerítőnősködéshez… - kacsintott barátnőjére.

- Nem kerítőnősködöm, csak nem bírom nézni, ha az összeillő párok szenvednek, mert nem képesek bevallani egymásnak az érzéseiket… - vetett jelentőségteljes pillantást Jack-re és Sue-ra.

- Szóval kerítőnősködsz – mosolygott Bobby, miközben Lucy újabb ajándékot vett elő a csomagból. – Mondtam én… - folytatta Bobby, miközben felmutatta az ajándékot a többieknek. – És itt a bizonyíték… Plüssmaci, kezében egy „A világ legjobb kerítőnője” táblával a kezében… Hát nem aranyos?

- Sok pár igenis hálás lehet nekem, mert nélkülem még mindig azon gyötrődnének, hogy vajon a másik is ugyanúgy érez-e, mint ők és hogy fognak tovább élni, ha a másik csak barátnak tekinti őket… - méltatlankodott Lucy.

- Végülis összehoztad a nagymamádat az ifjúkori szerelmével – mosolygott Tara.

- És nem tettem jól? De oda Sue segítsége is kellett.

- Lucy, lehetnél főállású kerítőnő… - mosolygott Jack.

- Te meg legközelebb csirkét kapsz karácsonyra – vágott vissza Lucy. – És ha véletlenül ráesel, nem kell attól tartanod, hogy beperelnek érte…

- Ahogy ismerlek, neki is találsz majd párt… - felelte Jack.

- Nem is rossz ötlet… - helyeselt Bobby. – Alapíthatnál kerítőnő–vállalkozást, biztosan sikere lenne – javasolta a nőre nézve.

- Meggondolom… - mosolygott Lucy. – Ismerek néhány embert, akinél elkelne a segítségem… - nézett sokat sejtetően Sue-ra és Jack-re. Örömmel tapasztalta, hogy mindketten elpirultak.

- Lucy, nem gondolod, hogy előbb inkább a saját magánéleteddel kapcsolatban kellene intézkedned, még mielőtt másokat boldogítanál vele? – kérdezte Jack, miután magához tért a nő előző kijelentése okozta döbbenetből.

- Nem igazán, jobban szeretem, ha mások boldogságához járulok hozzá…

- Kérdés, hogy ők mit szólnak ehhez – morgott Myles.

- Myles, te igazán nem panaszkodhatsz… emlékszel Mollyra, arra a helyes pincérnőre?

- Hogy is felejthetném el… Még soha nem éreztem magam annyira idiótának…

- Így rád nézve ez elég furcsának tűnik… - vágott csodálkozó képet Lucy. – Jó, bocs, de ezt nem hagyhattam ki – tette hozzá Myles dühös arckifejezése láttán. - De most komolyan, inkább hálásnak kellene lenned.

- Hálásnak??!! Mert összekentétek a tollamat, hogy aztán úgy nézzek ki, mint egy bárányhimlős??!! És utána még el is vittetek abba az étterembe, pedig tudtátok, hogy Molly ott dolgozik! – háborgott Myles.

- Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor Molly az összes tányért kiejtette a kezéből, amikor meglátta Myles-t – nevetett Bobby.

- És Myles válaszát, amint magabiztosan kijelentette, hogy kétséget kizáróan a személyes varázsa volt akkora hatással Mollyra, hogy ezt a reakciót váltotta ki belőle… - nevetett Jack is.

- Kétségtelenül megdöbbent a piros pöttyök láttán… - Tara alig tudott beszélni a nevetéstől. – És hogy Myles milyen képet vágott… Bocs, de annyira muris volt… Bárcsak magammal vittem volna a fényképezőgépem.

- Myles meg magabiztosan odament Mollyhoz, megkérdezte, ráér-e este, ő meg alig tudta visszatartani a nevetését… Myles meg azt hitte, miatta jött zavarba, és megnyugtatta Mollyt, hogy ő is ugyanilyen zavarban volt, amikor az iskola szépe először hívta randira a gimiben, és biztosította, hogy nincs oka zavarban lenni… - idézte fel Lucy.

- Myles, nem is tudtam, hogy a gimi szépségkirálynőjével randiztál – nézett rá Bobby.

- Mert nem is – tájékoztatta Lucy. – De valamit mondania kellett Mollynak, hogy randizzon vele…

- De igent mondott! – csattant fel Myles.

- Na látod, és ezt is nekünk köszönheted… - szólt Lucy. – Te pedig az étterem vendégeinek nyújtottál egy szórakoztató délutánt… - mosolygott.

- Legközelebb fellépti díjat kérek, ha hasonlóra kerül sor… - morgott Myles.

- Szerintem már mind tudják, hogy ha meglátnak, mire számíthatnak… - vigyorgott Bobby. – Lehet, hogy ezzel elindult színészi pályafutásod… ha szerencséd van, éppen ott ebédel egy ismert producer és leszerződtet a legújabb filmjéhez…

- Myles mint színész… - nevetett Tara. – Azért remélem, ha majd csillag leszel a filmművészet egén és mindenki téged akar megnyerni a következő filmjéhez, még megismered a régi barátaidat…

- Ha megnyered az Oscart, el ne felejts megemlíteni a beszédedben! – kérte Sue.

- Azt hiszem, ez a veszély nem fenyeget, így nyugodt szívvel megígérhetem… - felelte Myles.

- Ki tudja, mit tartogat a jövő… - merengett Tara. – Srácok, tudjátok, mennyi az idő? – pillantott az órájára. – Nagyon kellemes volt ez a nap, de mennünk kellene…

- Attól tartok, erre várnotok kell legalább még egy napot… - szólt Lucy, aki időközben bekapcsolta a híreket. – Mindenhol félméteres hó, az utakon pedig tükörjég, a közlekedés lehetetlen… Itt kell töltenetek az éjszakát.

- Nem voltam benne biztos, hogy a mai nap lehetne tökéletesebb is, de most már tudom, hogy csak ez hiányzott nekem… - morgott Myles.

- Myles, ne elégedetlenkedj, inkább örülj, hogy van hol aludnod… - vetett rá szúrós pillantást Lucy.

- Tele vagyok lelkesedéssel, nem látszik? – felelte Myles cseppet sem lelkes ábrázattal.

- Rendben, amíg Myles megbékél a helyzettel, Tara, velem jönnél? Megbeszélnivalóm van veled – szólt Lucy, ügyelve arra, hogy Sue ne láthassa, mit mond. Kis idő múlva a két barátnő visszatért a nappaliba, ahol a többiek beszélgettek. Még Myles is részt vett a társalgásban, szemmel láthatóan beletörődött a helyzetbe.

- Mit szólnátok ahhoz, ha megnéznénk egy filmet? – javasolta Lucy.

- Remek ötlet! – helyeselt Sue. – Már csak azt kell eldöntenünk, hogy mit nézzünk. Javaslatok?

- Mit szóltok az új DVD-mhez? – mutatta fel ajándékát Bobby.

- Bobby, azt majd te megnézed egyedül. Valahogy nem vagyunk kíváncsiak arra, hogy hogyan törnek össze egy autót rövidebb idő alatt, mint hogy én felveszem a zoknimat – rázta a fejét Lucy. – Értelmesebb ötlet?

- Da Vinci – kód? – javasolta mosolyogva Stanley.

- Nagyszerű film, csak nem karácsonyra… - szólt Darcy. – De biztosra veszem, hogy a csapat újévkor örömmel megnézné. Egyéb ötlet?

- Megnézhetnénk egy ismeretterjesztő filmet a Karib-tenger élővilágának körülményeiről… - vetette fel Myles.

- Myles, ha könyvet írnál Hogyan tartsuk magunktól távol a barátainkat egy életre, a befolyt pénzösszegből milliomos lennél… - szólt rosszallóan Tara. – Valami emberi filmre gondoltunk… Mit szólnátok ahhoz, hogy… Mi kell a nőnek? Srácok, nagyon jót fog nektek tenni, legalább tanultok is valamit…

- Ez nagyszerű ötlet! – helyeselt Lucy és Sue. – Segítenél behozni az üdítőket és a ropit? – kérte lakótársát Lucy. – Srácok, ti addig keressetek magatoknak helyet. Tara, addig elővennéd a filmet?

A két nő néhány perc múlva visszatért, és kiosztották az üdítőket és a ropit. – Sue, ide ülj, innen jobban látod a filmet – vezette barátnőjét a kanapéhoz, ahol Jack már helyet foglalt, és leültette a férfi mellé. Úgy tűnik, még sokszor lesz rám szükség, hogy végre összejöjjetek… De rajtam nem fog múlni – mosolygott.

Annyira jó mellette lenni… Bárcsak hozzábújhatnék és így nézhetnénk végig a filmet… és így aludhatnék el, a karjaiban…

Annyira jó ismét a közelében lenni… Bárcsak átölelhetném és így nézhetnénk végig a filmet… így aludhatnánk el, egymás karjaiban…

Tara betette a filmet a DVD - lejátszóba, beállította a feliratot, hogy Sue is értse a párbeszédeket, majd leült a többiek közé. A csapat csendben nézte a filmet, még Myles sem tett megjegyzéseket.

- Ez nagyon jó volt… - szólt Tara, amikor véget ért a film. – Ez az egyik kedvencem, több ezerszer láttam már… és még fogom is. Bárcsak minden pasi tudná, ami a címben szerepel, anélkül, hogy ezt külön el kellene mondani nekik…

- De mi nem vagyunk gondolatolvasók, mint Nick a filmben… - szólt Bobby. – Úgyhogy ne várj tőlünk túl sokat…

- Nem teszem, tudom, hogy hiábavaló lenne… - mosolygott Lucy. – De mi így is szeretünk benneteket – pillantott Sue-ra, aki rögtön elpirult.

- Hát nem kedves? – kérdezte Jack Lucy legutóbbi megjegyzése hallatán. – De ha így is szerettek bennünket, minek találjuk ki, mikor mit szeretnétek… - folytatta mosolyogva.

- Ezt azért nem mondtuk… - csapott a karjára Sue. – Ettől még járhattok a kedvünkben…

- Hát nem azt tesszük állandóan? – kérdezte Jack. Érted bármit megtennék, szerelmem…

- Háát… azért előfordul, hogy nem igazán… - mosolygott Tara.

- Nézd csak, a kis telhetetlen… Megpróbálunk a lányok kedvében járni, és erre azt szeretnék, hogy huszonnégy órás készenlétben álljunk… - morgott Bobby, de mosolya elárulta, hogy csak tréfának szánja.

- Hát nem? Inkább örülnétek, hogy jól érezzük magunkat a társaságotokban… ahelyett, hogy morognátok, mert szeretnénk, ha nem kellene mindig elmondanunk, mire van szükségünk…

- Titeket, nőket nem lehet kiismerni… - morgott Myles.

- Az lehet, de nem izgalmas dolog rájönni, hogy mivel szereznétek nekünk örömet? És utána nem jó érzés nektek is, hogy minket boldognak láttok?

- Őszintén szólva, valahogy nem lelkesedem a gondolatért… - szólt Myles.

- Myles, belőled nem is néztem volna ki többet… Srácok, remélem, ti nem osztjátok Myles véleményét…

- Mi? Lessük minden kívánságotokat és  örömmel teljesítjük azokat… - mosolygott Bobby, jutalmul pedig kapott egy puszit a barátnőjétől. Jack és Stanley egyetértően bólintott.

- Nincs olyan dolog, amit meg ne tennénk értetek… - szólt Jack. Különösen érted, Sue… Szeretlek… Bármit kérsz, én örömmel teljesítem… és ez mindig így lesz.

- Jó hallani, hogy még nem haltak ki teljesen a rendes pasik – vetett Lucy egy szúrós pillantást Myles-ra, aki egy „én már csak ilyen vagyok, ezen nem tudok változtatni” – nézéssel viszonozta ezt.

- Rendben srácok, késő van, ideje lefeküdni… - szólt Lucy. – Darcy, Bobby, Tara, Stanley, arra gondoltunk, hogy ti alhattok a szobáinkban, ugye, Sue? – nézett mosolyogva lakótársára, aki nem értette, mire készül barátnője. – Myles, te megsérültél a legutóbbi akció során, még kell egy kis idő, hogy teljesen rendbejöjj, így te alszol a kanapén. Mi pedig egymás mellett, hálózsákban a földön. Jó lesz így? – nézett végig a csapaton. - Sue, gyere, segíts kihozni hármunknak a hálózsákokat - folytatta.

- Lucy, muszáj volt ezt? – kérdezte Sue, amint hallótávolságon kívül kerültek a csapattól.

- Micsodát? – kérdezte barátnője ártatlan arckifejezéssel. – Arra gondoltam, hogy a párok aludhatnának együtt, Myles pedig a sérülése miatt…

- Lucy, pontosan tudod, miről beszélek! Muszáj engem mindig kellemetlen helyzetbe hoznod?

- Azért Jack mellett aludni nem lehet olyan rossz! – mosolygott a nő. – Valld be, egyáltalán nincs ellenedre a gondolat…

Sue-nak el kellett ismernie, hogy barátnőjének igaza van. Egy éjszaka Jack mellett… Bár jobban örülnék, ha egymás karjában aludnánk el és ébrednénk…

- Sue! Csak nem Jackről ábrándozol? – térítette vissza a valóságba barátnőjét Lucy.

- Hogyan? Ja nem… csak azon gondolkoztam, hogy elolvad-e holnapra a hó annyira, hogy kimozdulhassunk a lakásból…

- Még néhány óra és kiderül… De azt hiszem, akkor sem esel kétségbe, ha az egész napot Jack közelében vagy kénytelen eltölteni… - mosolygott barátnőjére.

Sue-nak rá kellett döbbennie, hogy Lucynek általában igaza van… és ez az alkalom sem volt kivétel.

- Mindenki kényelmesen fekszik? – kérdezte Lucy, miután kellő távolságra helyezkedett Jack és Sue hálózsákjától. - Bocs, Myles, hogy ezúttal nélkülöznöd kell a hálózsák kényelmét, legközelebb te alszol itt… - mosolygott.

- Túlélem… - válaszolta a férfi. – Amúgy a kanapétok nem is olyan rossz…

- Ennek örülök… Akkor legközelebb nekünk lesz részünk ebben a kényelemben… - mosolygott Lucy.

- Jó éjt! Reggel találkozunk… - köszöntek el egymástól. Sue lehunyta szemét, de nem tudta elszakítani gondolatait a mellette fekvő férfiról. Bárcsak a karjaidban alhatnék el és a csókodra ébredhetnék fel…

Jack nehezen tudott elaludni, szüntelenül a mellette fekvő nő járt a fejében. Olyan közel vagy hozzám, és mégsem ölelhetlek át, szerelmem… Bárcsak egymás karjában alhatnánk el és csókkal ébreszthetnélek fel… Remélem, lesz elég bátorságom ahhoz, hogy bevalljam neked, mit érzek irántad…

*

Lucy elmosolyodott az elé táruló látványon: Jack és Sue összebújva feküdtek a földön, egymást átölelve. Annyira szépek együtt… És ha nem tudják rászánni magukat, hogy bevallják egymásnak az érzéseiket, én gondoskodom róla, hogy összejöjjenek – mosolygott, majd a konyhába ment reggelit készíteni.

- Jó reggelt, szerelmem – csókolta Sue-t homlokon Jack, még mindig átölelve a nőt.

- Jó reggelt, édesem – mosolygott Sue. – Lucy és az időközben felébredt Myles mosolyogva nézte végig a jelenetet, és összekacsintottak a Lucy szobájának ajtajában megjelenő Tara-val.

Jack és Sue rádöbbentek, mit is tesznek, és zavartan elhúzódtak egymástól. Gyorsan körbepillantottak, hogy látta-e valaki az előbbi jelenetet, de addigra Lucy és Tara eltűntek a konyhában, Myles pedig tettette, hogy még mindig alszik.

- Láttad ezt? – kérdezte Lucy, amint a konyhába értek.

- Le sem tagadhatják, hogy egymásnak vannak teremtve… Annyira szépek együtt… - mosolygott Tara. – Hihetetlen, hogy a fontos pillanatokban nincs nálam a fényképezőgépem…

- Újabb ok, amiért jó, ha az ember magánál tartja a mobilját… Ki tudja, mikor kaphat le egy emlékezetes pillanatot…

- Ezt észben tartom – felelte Tara.

- Szóljunk nekik, hogy kész a reggeli… Bár kétlem, hogy bármi másra is képesek lennének gondolni, annyira el voltak foglalva egymással…

Tara és Lucy megterített az időközben kiürült nappaliban. Néhány perc múlva mindenki előkerült, többségük kissé álmosan. Lucy ismét gondoskodott róla, hogy Sue Jack mellé kerüljön. Ők kissé kínosan érezték magukat, nem tudták, hogyan viselkedjenek az előbbi jelenet után, így csak meredten néztek maguk elé.

- Jól vagy, Sue? – kérdezte Lucy, látva barátnője arckifejezését.

- Igen, csak kicsit fáradt vagyok… mindjárt jobb lesz. Mit csináltam az előbb? Még szerencse, hogy a többiek nem látták, főleg Lucy… egész hátralevő életemben ezt hallgathatnám. De hogy nézzek ezek után Jack szemébe? De azt be kellett vallania, hogy egyáltalán nem tűnt különösnek Jack karjaiban aludni és a csókjára ébredni… mintha mindig is így lett volna.

- Jack, mit bámulsz olyan mereven? – kérdezte vigyorogva Bobby.

- Én? Ja, semmit… – tért vissza a valóságba Jack. Vajon észrevették? Mi ütött belém az előbb? Hogyan tehettem ilyet Sue-val? Hogyan nézzek ezután a szemébe? De azt el kellett ismernie, hogy abban a pillanatban egyáltalán nem tűnt szokatlannak, amit tesz… ösztönösen cselekedett, mintha az lett volna a világ legtermészetesebb dolga, hogy csókkal ébreszti szerelmét.

- Főztem tojást mindenkinek… - szólt Lucy. – Kivéve téged, Bobby… - tette hozzá. – Vigyáznunk kell a koleszterinszintedre.

- De jó, hogy mindenki az én koleszterinszintemmel foglalkozik… - morgott Bobby.

- Látod, milyen jó neked, hogy ennyire vigyázunk rád? – mosolygott Tara.

- Igen, repesek a boldogságtól, hogy nem ehetek mindent, amit szeretnék… De megadom magam a sorsomnak, veletek hiába is ellenkeznék…

- Nagyon helyes, Bobby, hallgass a lányokra – mosolygott Darcy.

- Látom, te is beálltál azon férfiak sorába, akiket pórázon tartanak… - nevetett Jack.

- Csak várd ki, amíg te is odakerülsz, és akkor megérted… - vetett Bobby jelentőségteljes pillantást Jackre és Sue-ra, akik zavartan elpirultak.

- Mivel töltsük a délelőttöt? – kérdezte Lucy a többiekre nézve. – Úgy tűnik, a hó még mindig nem olvadt el kellőképpen.

- Kipróbálhatnánk a Monopoly-t, Stanley tegnap is ezt akarta játszani… - javasolta Bobby.

- Vagy a pictionary-t, azt mindenki szereti – vetette fel Jack.

A délelőtt vidám hangulatban, a két játékot játszva telt el.

 - Mit szólnátok egy téli sétához? Elmehetnénk a jégpályára is. Ahogy látom, a hó már lehetővé teszi, hogy kimozduljunk a lakásból – szólt Lucy a többórás játékot követően.

- Nagyszerű ötlet! – helyeselt Tara. – Imádok a hóban sétálni! És elhívhatnánk D-t és a családját is.

- Na végre… Éppen ideje kimozdulni ebből a bezártságból… - sóhajtott Myles.

- Myles, azt azért nem mondhatod, hogy nem érezted jól magad az elmúlt napban – vetett rá szúrós pillantást Lucy.

- Nem mondom, hogy nem volt jó, csak jó lenne már kimozdulni.

- Myles, van bármennyi esély is arra, hogy egyszer, csak egyszer meg legyél elégedve valakivel? – kérdezte fejét rázva Jack, de tudta a választ. – Nem, ne válaszolj – tette hozzá.

- Jack, a játékok ellen egy szót sem szóltam! – tiltakozott Myles.

- És nem érezted magad rosszul az újfajta élménytől? – kérdezte Lucy.

- Elindulunk még ma vagy éjszakai városnézést terveztek? – türelmetlenkedett Jack, és elindult felvenni a kabátját.

- Menjünk, különben Jack beleőrül a várakozásba – szólt Bobby, és a többiekkel együtt az előszobába indult a kabátjáért.