Egész Washingtont beborította a hó, a háztetők és az utcák még a gyér napfényben is fehéren csillogtak. Már csak két nap volt hátra Karácsonyig; a csapat, miután sikeresen megoldott egy újabb ügyet, jókedvűen díszítette fel az irodát és a frissen beszerzett karácsonyfát.

- Végre fehér karácsony – szólt ábrándozva Tara. – Minden csupa hó… - nézett ki az ablakon, kezében egy dísszel, amit éppen a falra készült felrakni.

- És, ki hol tölti a karácsonyt? – kérdezte D.

- Hazautazom a szüleimhez, mint ilyenkor mindig – válaszolt elsőként Jack – Szenteste mindig nálunk gyűlik össze a család… így van ez, ameddig csak vissza tudok emlékezni – fejezte be, miközben segített karácsonyfát díszíteni. Bárcsak hazavihetném Sue-t, mint a barátnőmet… semmire sem vágyom jobban, mint hogy vele töltsem a karácsonyt… és mindet ezután, amíg csak élek.

- Én is hazautazom a családomhoz, mint mindig, amióta elköltöztem – vette át a szót Sue. Bárcsak ne kellene mindkettőnknek hazautaznia és együtt ünnepelhetnénk a karácsonyt. Nagyon szeretem az anyámat, örülök, ha vele ünnepelhetek, de időnként rendkívül fárasztó tud lenni. Ha Jack velem lenne, könnyedén elviselném a fárasztó rokonaimat… akkor semmi sem számítana, csak az, hogy együtt vagyunk.

- Mint azt bizonyára tudjátok, az én családom csupa előkelő emberből áll – vetette közbe Myles felsőbbrendűen. – A szüleim idén is meghívták a távoli rokonainkat a hagyományos karácsonyi ünnepségre, akik, amint azt nyilván tudjátok, csupa nemes, kifinomult ember…

- Jaj, Myles, dugulj el! – szólt rá Lucy.

- Eddig általában hazautaztam az ünnepekre, de idén anyám és a mostohaapám nálam tölti a karácsonyt. Holnap érkeznek Ausztráliából… és Darcy is velünk ünnepel – folytatta a sort Bobby.

- Én is hazamegyek a szüleimhez – csatlakozott a beszámolókhoz Tara – Mi nem szoktunk nagy felhajtást rendezni, mint egyesek – vetett jelentőségteljes pillantást Myles-ra - Szűk családi körben ünneplünk, számunkra az a legfontosabb, hogy együtt legyünk.

- Mi úgyszintén – csatlakozott Lucy – Nem is értem, miért olyan nagy öröm egyeseknek, ha egy családi ünnep semmi mást nem jelent nekik, mint hogy felvágjanak a rokonságukkal – vetett gyilkos pillantást Myles-ra.

 - Mi együtt ünneplünk Donnával, a gyerekekkel és a szüleinkkel – fejezte be a beszámolók sorát D. – Ők tegnap este érkeztek, hogy együtt töltsük a karácsonyt.

- Megvan Randy ajándéka? – kérdezte Lucy.

- Igen… - válaszolta Bobby vigyorogva. – Kíváncsi vagyok, tetszik-e neki…

Randy reakciójára nem kellett sokáig várniuk.

- Mi ez itt???!!! – rontott be az irodába Randy, egy halom jelentéssel a kezében, Mikulás-sapkával a tetején.

- Jelentések? – kérdezte ártatlan arckifejezéssel Tara.

- Mit keresnek ezek az asztalomon???!!! – háborgott az ügyintézési ügyosztályvezető-helyettes.

- De Randy, egész évben amiatt problémázott, hogy a jelentéseink nincsenek készen. Hát most itt vannak mind, egy szava sem lehet – közölte Bobby.

- Most mi baja? – méltatlankodott Myles. – Hónapokon át amiatt dühöng, hogy nem adjuk le időben a jelentéseket. Hát most megkapta… Gondoltuk, valamivel kedveskedünk magának karácsony alkalmából… Hát nem is örül?

- Azokat időben kellett volna leadniuk, és nem most egyszerre!!! – dühöngött Randy – Soha nem azt teszik, amit mondok!!! És mi ez a sapka???

- Hát nem jól áll neki? Nézzétek!– szólt Myles, levette a sapkát a jelentésekről és Randy fejébe húzta. Az nem tehetett ellene, mert a keze tele volt jelentésekkel. Úgy nézett ki, mint egy mérges, szemüveges Mikulás. – És hogy mennyire illik magához ez az ajándék… - tette hozzá. A csapat vigyorogva szemlélte a sapkán levő feliratot: „Nem vagyok vicces, egy nő sem akar velem randizni, és senkit sem érdekelnek a hülye jelentéseim.”

- Hát nem tökéletesen illik ez a kis meglepetés Randyhez? – kérdezte Myles derült arckifejezéssel.

- Leland!!! Ez egyáltalán nem vicces!!! Azonnal vegye ezt le rólam!!! – üvöltött Randy – De a csapat csak állt és nevetett. – Ezt még megbánják!!! – harsogta. Megfordult, hogy elhagyja az irodát, de a felháborodás okozta állapotban nem figyelte, merre megy, így egyenesen a karácsonyfába gyalogolt, amely rádőlt. Randy elterült a földön, rajta a fával és egy halom jelentéssel.

- Még ez is!!! Kinek jutott eszébe pont oda állítani ezt a szerencsétlen fát???!!! Különben is, minek ide egyáltalán fa???!!! – fejezte ki nemtetszését, már amennyire a rá nehezedő teher ezt lehetővé tette.

- Randy, most nézze meg, mit csinált a fánkkal!!! – dühöngött Myles – Pont magára volt szükségünk és arra, hogy ledöntse!!! – kiáltotta felháborodottan.

- Nézze, mi lett a díszeinkkel, mennyi eltört! – kesergett Tara.

- Ha nem hozták volna ide ezt a borzadályt, most nem lenne ilyen gondjuk! Egyáltalán, minek maguknak fa???

- Mi az, hogy minek nekünk fa?! – kérdezte méltatlankodva Lucy – Karácsony van, ha eddig nem tűnt volna fel. Magának nincs karácsonyfája?

- Nincs!!! Nem volt és nem is lesz!!! Utálom a karácsonyt!!! – kiáltotta Randy.

- Hát ez érdekes… hogy lehet utálni a karácsonyt? – csodálkozott Sue.

- Csak utálom és kész, az magukat ne érdekelje!!! Inkább szedjék le rólam ezt a vackot! – tombolt még mindig.

Miután Randy kikecmergett a fa alól, megindult az ajtó felé.

- Itt ne felejtse az ajándékait, Randy – szólt utána Bobby – A Mikulás nem venné jó néven, ha nem örül annak, amit tőle kapott… Még a végén megsértődik és jövőre kihagyja magát a listájáról…

Randy dühöngve hagyta el a helyiséget, a csapatból pedig kitört a nevetés.

- Srácok, ugye nem Randy testi épségének megóvása érdekében szedtétek le róla a fát? – kérdezte Tara.

- Jaj, hova gondolsz, nem is sajnálod szegény Randyt… - felelte Bobby, majd vigyorogva hozzátette: - De a fa miatt kár lett volna.

- Most viszont újra kell díszítenünk… és felszedni a törött díszeket… - szólt Sue.

- De azért valljuk be, hogy megérte a látvány… - vigyorgott Bobby.

A csapat sóhajtva, de arcukon mosollyal kezdte el felszedni a leesett díszeket és újradíszíteni a fát.

*

Randy dühösen ült az íróasztalánál, még mindig az előbb történteken morogva, amikor hirtelen arra lett figyelmes, hogy árnyék vetül az asztalára. Felnézett, és döbbenten vette tudomásul, hogy Rose Lewis ül ott. Rose Lewis, vágyainak tárgya. A nő, akiről mindig álmodott, de aki elérhetetlennek tűnt számára. És aki most az íróasztalán ült, úgy helyezkedve, hogy a lehető legtöbb látsszon belőle. Randy hatalmasakat nyelt, meg sem tudott szólalni.

- Randy… arra gondoltam, megkérdezem, hogy nem jönne-e velem a karácsonyi bulira – szólt a nő.

Randy nehezen találta meg a hangját.

- Ööö… hát… nem is tudom… illetve… azt hittem, magának régen van partnere…

- Randy… igazság szerint már hetek óta meg akarom kérdezni, hogy eljönne-e velem, csak nem volt hozzá elég bátorságom… Remélem, nem ígérkezett el… bár biztosra veszem, hogy rengeteg nőnek az minden vágya, hogy elkísérhessék.

- Ööö… hát igen… szóval…

- Akkor eljönne velem?

- Hát… ööö… persze… miért ne?

- Nagyszerű. Akkor eljönne velem ma este ruhát venni? Jól szeretnék kinézni és tetszeni magának. Maga biztosan ismeri a nők ízlését, biztosan sok barátnője volt már… szóval, számíthatok magára?

Randy alig tért magához a döbbenettől.

- Hát… persze… - habogta.

- Remek – szólt Rose, azzal leugrott az asztalról és kilibbent az irodából. Randy meg csak bámult utána.

*

- Na végre… - szólalt meg Myles, miután eltakarították a romokat és a karácsonyfa ismét korábbi fényében ragyogott. – Neki is pont a karácsonyfába kellett begyalogolnia. Nem az egyik íróasztalnak vagy az ajtófélfának, hanem pont a mi karácsonyfánknak - méltatlankodott.

- Azt azért el kell ismerned, hogy megérte a látvány – vetette közbe ismételten Bobby. A mi kedves ügyintézési ügyosztályvezető-helyettesünk a padlón, rajta egy fával és az annyira imádott jelentéseivel…

- Nos igen, emiatt talán érdemes volt az utóbbi félórát romeltakarítással tölteni… - ismerte be Myles. – Láttátok Randy képét? Csak azt sajnálom, hogy a munkába nem hozom magammal a fényképezőgépemet… Életreszóló élmény lett volna, és állandó, jól látható helyet kapott volna a nappalimban, hogy örökké emlékezetes maradjon ez a pillanat… bár azt hiszem, nem kell az ellenkezőjétől tartatni; az unokáim megszakadnak majd a nevetéstől, valahányszor csak Myles nagyapa elmeséli nekik Randy bácsi esetét a karácsonyfával…

- Most hogy mondjátok, még el kell mennünk fát venni… - emlékeztette Sue Lucy-t.

- Nektek még nincs fátok??!! – kiáltott meglepetten Jack.

- Nem mindenki ér rá egész nap fát nézni… - felelte Sue tettetett sértődöttséggel, majd elmosolyodott. – Csak az elmúlt napokban mindkettőnknek annyi munkája volt, hogy a karácsonyfa – vásárlás a legutolsó dolog volt, amire gondoltunk… De ma pótoljuk ezt a hiányosságot. Srácok, ha már itt vagytok, jöhettek segíteni, köszi, hogy felajánlottátok – nézett kislányosan mosolyogva Jackre és Bobbyra.

- De… miből gondolod, hogy… - tiltakozott Jack, de még mielőtt befejezhette volna a mondatot, rádöbbent, hogy Sue győzött. Bármit megtett volna, hogy boldognak lássa őt… elég volt egyetlen mosoly, és Jack képtelen volt gondolkodni.

- Na ugye – nyugtázta győzelmét elégedetten Sue és ismét Jackre mosolygott, a férfi pedig úgy érezte, az egész csapat hallja szívverését.

*

- A favásárlás a karácsony egyik legfontosabb eseménye – szólt Jack, miközben a tökéletes fát keresve sétáltak a sorok között. – Gyerekkoromban mindig nagyon vártam a karácsonyt… lelkesen számoltam vissza a napokat… amíg végre elindultunk apámmal, hogy kiválasszuk a tökéletes karácsonyfát. Ilyenkor mindig visszaemlékszem ezekre az évekre… szép idők voltak… Néha azt kívánom, bárcsak soha ne múltak volna el – merengett, miközben újabb fát vett szemügyre.

- Azt akarod mondani, hogy Wisconsinban jobb volt, mint itt, Washingtonban? – kérdezte meglepetten Bobby.

- Tudod, hogy imádom Washingtont, és már ez az otthonom… de gyakran gondolok a gyerekkoromra, amikor minden ünnepen összegyűlt a család, és együtt töltöttük ezeket a napokat… Alig várom, hogy ismét velük lehessek… el sem hiszem, hogy holnap ismét láthatom őket. Arra vágyom a legjobban, hogy veled tölthessem a karácsonyt, szerelmem… és minden ünnepet. Imádom a családom és örülök, ha velük lehetek, de mindez semmit nem ér, ha nem vagy mellettem. Bárcsak úgy éreznél, mint én...

- Nekem is nagyon hiányzik a családom – vette át a szót Sue. – Amióta elköltöztem Ohio-ból, alig látom őket… de holnap ismét találkozunk, végre mindannyian újra együtt leszünk. Bárcsak együtt tölthetnénk a karácsonyt, szerelmem… és ezután minden ünnepet. Boldog vagyok, hogy a családommal lehetek, de mindez semmit nem ér, ha nem vagy mellettem. Bárcsak úgy éreznél, mint én...

- Mi mindig a nagyszüleimnél töltöttük a karácsonyt… mindig hatalmas karácsonyfánk volt, és együtt díszítettük fel – szakította félbe Sue ábrándozását Lucy. – Ilyenkor én is azt szeretném, hogy bárcsak ismét gyerek lehetnék és megint együtt lehetne az egész család az ünnepen… Mi, gyerekek mindig összegyűltünk, hatalmas hóembereket építettünk és isteni hógolyó-csatákat rendeztünk… - emlékezett vissza ábrándozva.

- Ilyen élményekről én nem tudok beszámolni – kapcsolódott be a régi emlékek felidézésébe Bobby. – Mi a tengerparton ünnepeltük a karácsonyt, napsütésben, a tengerben úszva és strandröplabdázva…

- Hogy lehet nyári kánikulában karácsonyt ünnepelni??!! – fakadt ki Lucy. – A karácsony téli ünnep… El sem tudom képzelni, hogyan lehettetek meg hó nélkül.

- Úgy tűnik, a déli féltekét nem igazán érdeklik a karácsonyi hagyományok… - szólt Bobby egy mosoly kíséretében. – Nézzétek! Ehhez mit szóltok? – mutatott egy fára.

- Igazán szerencsések vagyunk, hogy két ilyen jóképű pasi van velünk, akik segítenek karácsonyfát venni, ugye, Lucy? – nevetett barátnőjére Sue.

- Valóban… - hogy ez miért nem jutott előbb eszünkbe… - felelte Lucy mosolyogva.

- Hé! Szóval csak arra vagyunk jók, hogy cipeljük a fátokat??!! – fakadt ki tettetett sértődöttséggel Jack.

- Most meg elégedetlenkedik, ahelyett, hogy örülne, hogy értékeljük a fáradozását… - tettette a felháborodást Lucy.

- El vagyunk ragadtatva, nem látszik? Vagy túlságosan jól leplezzük? – nevetett Jack.

- Ennek örülök. Most, hogy ezt megbeszéltük, hozhatjátok is a fát – szólt Lucy, frissen kiválasztott fájukra pillantva.

- Hazautazás előtt vennünk kell még néhány dolgot – emlékeztette barátnőjét Sue.

- Jó, hogy szólsz, el is felejtettem – kapott a fejéhez Lucy. – Miután hazavittük a fát, beugorhatunk a bevásárlóközpontba.

- Jól hangzik – bólintott Sue. – Mehetünk? – nézett a fiúkra, akik a fával a kezükben követték őket.

*

Randy hihetetlenül szerencsésnek érezte magát, amikor álmai asszonyával az oldalán belépett a bevásárlóközpontba. Furcsa párnak tűntek: a magas, szőke, vékony nő, mellette az alacsony, szemüveges, mogorva ábrázatú férfival. Késő volt már, de a közeledő ünnepek miatt az épület tele volt a karácsonyi bevásárlást intéző emberekkel. A földszint közepén hatalmas, feldíszített karácsonyfa állt, de Randy tudomást sem vett róla. Azonnal a mozgólépcső felé vette az irányt, hogy Rose válogathasson az emeleten levő boltokban, de a nő megállította.

- Nézze, még itt van az áruházi Mikulás, pedig már egy gyerek sem vár rá. Odamegy hozzá és elmondja neki, hogy hogy viselkedett egész évben és mit szeretne Karácsonyra?

- De… én már régen kinőttem a gyerekkorból! – habogta Randy.

- Mit gondol, miért van még itt a Mikulás, amikor a szülők már régen hazavitték a gyerekeiket? Az, hogy elmúlt a gyerekkorunk, nem jelenti azt, hogy hozzánk egyáltalán nem jöhet a Mikulás, hogy mi nem beszélhetünk vele… - világosította fel Rose. – Én például tegnap odamentem hozzá, az ölébe ültem és elmondtam, mit szeretnék Karácsonyra…

- Valóban? – kérdezte Randy csodálkozva. – Hát… igazság szerint én is arra gondoltam, hogy jó lenne… beszélni a Mikulással…

- Akkor rajta! – szólt Rose mosolyogva. Randy odament a Mikuláshoz és az ölébe ült. Az meglepetten vette tudomásul a felnőtt férfi tettét, de Rose „egy kicsit elmeháborodott, úgy viselkedik, mint egy gyerek, tegye azt, amit szeretne” - pillantása láttán úgy döntött, belemegy a játékba.

- Hogy hívnak? – kérdezte a Mikulás.

- Randy…

- És, Randy, hogy viselkedtél az elmúlt évben?

A férfi szemében szomorúság jelent meg.

- Egész évben kiállhatatlan voltam… mindenkivel kiabáltam, mindenért morogtam… bármit is tettek, soha nem volt elég jó…

- Randy, ha ekkora szomorúsággal tölt el, miért viselkedtél így?

- Nem tudom… soha nem viselkedtem másképp… mindig rossz voltam… biztosan régen nem szerepelek az ajándéklistádon, Mikulás… Nem érdemlek semmit…

- Randy, most Karácsony van, a szeretet ünnepe, légy kedves a többiekkel… és ezután mindig. Az nem jó, ha mogorva vagy, és senki nem szeret… és Karácsonykor ez különösen fáj.

- Én nem szeretem a karácsonyt… soha nem szerettem.

- Miért nem? – csodálkozott a Mikulás. – A Karácsony az egyik legcsodálatosabb ünnep mind közül…

- Engem senki nem szeret… Amióta elköltöztem otthonról, mindig egyedül töltöm a Karácsonyt…

- Biztosan azért, mert mindenkivel undok voltál… légy kedvesebb az emberekkel, és akkor ők is azok lesznek veled.

- Igazad van, Mikulás… - sóhajtott Randy.

- Akkor megígéred, hogy jó leszel, abbahagyod a morgást és kedvesen bánsz az emberekkel?

- Igen… megígérem.

- Helyes – simogatta meg Randy fejét a Mikulás. - Most pedig mondd el, mit szeretnél Karácsonyra?

- Atyaég… mondjátok, hogy csak álmodom… - szólt Bobby, amikor barátaival együtt belépett a bevásárlóközpont épületébe. Mindannyian döbbenten bámulták az eléjük táruló képet.

- Az ott… Randy? – nézett hitetlenkedve Sue. Kétségtelenül furcsa látvány fogadta őket: az ügyintézési ügyosztályvezető-helyettes az áruházi Mikulás ölében ült, aki Randy fejét simogatta, miközben Rose mobiltelefonján rögzítette az eseményeket. A csapat alig tudta visszafojtani nevetését.

- Azt hittem, Randy utálja a karácsonyt és az ilyenkor szokásos forgatagot… - szólalt meg végül Lucy.

- Valószínűleg csak akkor, ha nem Rose Lewis társaságában kell mindezt elszenvednie – intett Jack vigyorogva a nő felé.

- Mire nem vagytok képesek egy nő miatt… - rázta a fejét Lucy.

- Rose-ért még többre is… - szólt Bobby a nőt bámulva, mire Lucy a karjára csapott. – Bobby Manning, neked komoly barátnőd van, ha az elmúlt három évben nem tűnt volna fel… - vonta össze a szemöldökét Lucy.

- Jól van na, csak egy megjegyzés volt – emelte fel kezét Bobby.

- Ismerem a ti megjegyzéseiteket… - felelte Lucy, még mindig rosszallóan.

A társalgást Rose szakította félbe, aki, észrevéve a csapatot, feléjük tekintett és vidáman kacsintott.

- Ez a nő tervez valamit… - szólt Bobby.

- Miért van az az érzésem, hogy nem tévedsz… - felelte Lucy.

- Igazán hatalmas élmény Randyt egy áruházi Mikulás ölében ülve látni, de ha még az év vége előtt meg akarunk venni mindent, amit akartunk, akkor jobb lesz, ha máris elkezdjük… és még csomagolnunk is kell holnapra – emlékeztette társait Sue.

- Igazad van… - nézett barátnőjére Lucy. – Akkor hol kezdjük? Srácok, jó hogy itt vagytok, segíthettek a csomagcipelésben… - mosolygott a fiúkra.

- És még mondja valaki, hogy nem használnak ki bennünket… - felelte tettetett sértődöttséggel Bobby.

- Ahelyett, hogy örülnétek, hogy segíthettek… - méltatlankodott Lucy.

- Fogjátok fel úgy, hogy jó kondiban lesztek… Tudjátok, jön a Karácsony, meg az ilyenkor szokásos néhány kilós súlyfelesleg, hát ettől most nem kell tartanotok, és ezt is kinek köszönhetitek? – hívta fel a figyelmüket Sue.

- A végén még kiderül, hogy hálásnak kell lennünk nektek, mert vigyáztok az egészségünkre… és fizetni fogunk, hogy elkísérhessünk titeket vásárolni és cipelhessük a csomagjaitokat - szólt Jack.

- Te mondtad, nem mi – felelte mosolyogva Sue. Jack tiltakozni akart, de tudta, hogy semmi értelme. Hiába is tiltakoznék… Semmit nem tudok megtagadni tőle. Bármit megtennék érte… Hiszen egyetlen mosoly elég, hogy ne tudjak józanul gondolkozni.

- Mehetünk, fiúk? – szakította félbe Jack ábrándozását Lucy. A férfi zavartan bólintott, és a csapat elindult vásárolni.

*

- Hogy tudtatok ilyen sokmindent venni?! – panaszkodott Jack, miután a csapat kilépett a bevásárlóközpontból és a parkolón keresztülvágva az autó felé tartott. – Mintha legalábbis Ausztráliába készülnétek, egy egész hónapra.

- Jaj, hagyd abba a morgást, alig vettünk valamit, ugye, Sue? – nézett mosolyogva barátnőjére Lucy. – Csak néhány alapvető dolog és máris kiborulsz, hát ez szép, mondhatom… - folytatta tettetett sértődöttséggel.

- Alapvető??!! Majdnem teleraktátok a bevásárlókocsit, ez mind alapvető??!! – nézett a lányokra csodálkozó arckifejezéssel Bobby.

- Na igen, nekünk nőknek sokkal több mindenre van szükségünk, mint nektek… talán ezért is nézünk ki ennyivel jobban… - felelte Sue pajkosan mosolyogva.

Jack már éppen tiltakozásra nyitotta a száját, de a nő beléfojtotta a szót.

- Talán nektek sem ártana időnként venni egy-két dolgot… - tette hozzá Sue. – Csak nézz Lucyre és rám…

Jacknek el kellett ismernie, hogy a nőnek igaza van. Bár nekem akkor is tetszenél, ha semmi nem lenne rajtad… Sőt, akkor tetszenél csak igazán… A gondolatra elmosolyodott. Jack, hagyd már abba, hogy lehetnek ilyen gondolataid! Próbálta száműzni fejéből a hirtelen előtörő képeket, kevés sikerrel.

- Jack, jól vagy? – kérdezte Sue aggodalmasan. A férfi visszatért álmodozásából a valóságba.

- Ööö… Igen, persze… csak elgondolkoztam.

- És mi járt a fejedben, Jack Hudson? – kérdezte Lucy. – Egy újabb hódítás Wisconsinban?

- Ööö… Lucy, miket beszélsz… - felelte Jack zavartan. – Inkább menjünk haza. Késő van, és holnap legtöbbünkre utazás vár.

Lucy csak mosolygott a férfin. Kilométerekről látszik, hogy szerelmes Sue-ba. Mindenkinek nyilvánvaló, kivéve az érintettet. De majd én gondoskodom erről.

*

- Feldíszítjük a fát? – kérdezte Sue, belépve a lakásba. – Amilyen késő van, teljesen mindegy, hogy félórával korábban vagy később kerülünk-e ágyba.

- Rendben – szólt Lucy. – Hozzuk ki a díszeket. És, várod már, hogy otthon lehess?

- Igen, nagyon… - felelte Sue. – Régen nem láttam már a családomat, jó lesz ismét otthon lenni… de azért szívem szerint maradnék is.

- Jack miatt? – kérdezte Lucy mosolyogva.

- A csapat miatt… - válaszolta gyorsan Sue. – Így Jack miatt is – tette hozzá elpirulva.

- Tudtam én – nevetett barátnője.

- Mit?

- Szereted, valld be!

- Lucy, ezt már megbeszéltük. Ő nem érez irántam barátságnál többet… és ez így is marad.

- Ugyan már, ez butaság, miért ne érezne?

- Lucy, én süket vagyok, nehéz velem együtt élni, túl nagy alkalmazkodókészséget kíván. Ezt nem kérhetem tőle.

- És gondolod, hogy Jack nem tenné meg mindezt egyetlen szó nélkül? Szeret téged, ez nyilvánvaló.

- De Jack bármelyik nőt megkaphatja. Miért pont engem? Nem, Lucy, kizárt, hogy bármit is akarjon tőlem.

- Hidd el, Sue, ő csak téged szeret. Látom, ahogy rád néz, sugárzik róla, hogy szerelmes beléd.

- Lucy, általában igazad van, de azt hiszem, ebben az egyben tévedsz.

- Sue, ne légy már ilyen vak! Van fogalmad róla, hány nő próbálta elcsábítani, amióta beléptél az életébe?

Sue szomorú tekintettel nézett a földre. – Gondolom, több ezren… - pillantott fel, miközben megpróbálta visszatartani a könnyeit. – És nem hibáztatom Jacket, ha nem tud nekik ellenállni…

- Valóban, Jacket rengeteg nő próbálta az ágyába csábítani… - Sue könnyes szemmel nézett barátnőjére. – De ő mindegyiket visszautasította. Emlékszel Wandára? – Sue bólintott. Hogyan is tudta volna elfelejteni… Azt mondtad, több lehet Jack és köztem, mint barátság, de jött Wanda, és láttam, hogy együtt vannak… és nagyon fájt. Persze röviddel később szakítottak, de akkor is nagyon fájt. – Arra az estére, amikor Bobby szülinapját ünnepeltük, ti kint beszélgettetek, majd megjelent az a nő? A következő találkozásukon Jack szakított vele… és azóta egyetlen barátnője sem volt. Tudod miért? Mert téged szeret, te vagy az egyetlen nő az életében.

- Lucy, tudod, hogy mindig hasznosnak tartom a véleményed, de ezt a helyzetet továbbra is tévesen ítéled meg. 

- Gondolod? – kérdezte barátnője. Ez nehezebb lesz, mit gondoltam. De sikerülni fog! Őket egymásnak teremtette a sors.

*

Másnap reggel, az épületbe belépve Randy meglepetten tapasztalta, hogy bármerre is megy, mindenhova tekintetek követik, az emberek pedig mosolyognak. Biztosan értesültek a tegnapi randiról. Az ilyennek hamar híre megy. Biztosan irigyek. Hát, nem mindenkinek adatik meg, hogy Rose Lewis-al randizzon… Kihúzta magát és büszkén vonult az irodájába. A helyiségbe lépve döbbenten tapasztalta, hogy az tele van a munkatársaival, akik közül többet nem is ismert. Bobbyt és Rose-t azonban azonnal kiszúrta. Ahogy belépett a helyiségbe, munkatársai egyszerre árasztották el gratulációkkal.

- Randy, nem is tudtam, hogy a színészi pályára lépett. Egy vígjátéksorozat főszerepe igazán jól állna magának. Amúgy jó film, ha megnyeri vele az Oscart, el ne felejtsen megemlíteni a beszédében!

- Ha világsztár lesz, ne felejtse el, hogy honnan indult! Remélem, azért még megismeri majd a régi munkatársait!

- Ha minden újság címlapjáról maga néz vissza ránk és ha a legnépszerűbb TV-műsorokban maga lesz a sztárvendég, remélem, azért még megismer!

- De… mi ez az egész?? – habogott Randy.

- Randy, ne legyen ilyen szerény… Igazán nagyot alakított… És az a jelenet a Mikulás ölében… Jó, hogy ennyire bele tudja élni magát a szerepébe – szólt Bobby. – Szívesen meghallgatnám a vígjáték új csillagának beszámolóját a tegnapi eseményekről, de sajnos, ki kell hagynom ezt az érdekfeszítő eseményt, bár biztos vagyok benne, hogy sokmindenről maradok le… de sajnálatos módon a terroristák nem aszerint tervezik akcióikat, hogy mikor történik valami érdekes a Hoover épületben – mosolygott, majd visszament csapata irodájába.

- Szerep?? Mikulás?? Atyaég… - immár a férfi számára is világos volt, hogy mi történik. - Rose, hogy tehette??? Gúnyt űzött belőlem és nevetségessé tett az egész iroda előtt! - fordult a nő felé.

- Randy, legyen már egy kis humorérzéke! Nem lehet mindig ennyire mogorva! – felelte Rose.

- Ezt nevezi maga humorérzéknek??!! Az egész épület rajtam nevet! – háborgott Randy.

- Dehogyis nevetnek magán, Randy. Ellenkezőleg, mindenki csodálja azért, mert meg merte tenni azt, amit ők sohasem – világosította fel a nő. – De azért azt el kell ismernem, hogy valóban nagyot alakított. Aztán ha felfedezi a filmszakma, el ne felejtse, ki indította el a pályán! – mosolygott, majd kiment az irodából. Randy meg csak bámult utána, csakúgy, mint előző nap, amikor a nő randira hívta.

*

- Hallottátok, hogy Randy a filmszakma rögös útjára lépett? – kérdezte az irodába visszaérve Bobby.

- A felvétel? Még nem láttam, de amióta csak megérkeztem ma reggel, mindenki erről beszélt, igazán kíváncsivá tett – felelte Lucy.

- Tényleg levideózták Randyt egy áruházi Mikulás ölében? – kérdezte hitetlenkedve Tara.

- Így van, a saját szemünkkel láttuk – erősítette meg Jack. – Látod, mikről maradsz le, ha nem tartasz velünk…

- Ha hasonló élményekben lehet részem, azt hiszem, kétszer is meggondolom, hogy elég érdekes-e a tervezett programom, hogy egy hasonló élményt kihagyjak miatta… - szólt Tara.

- Ti meg panaszkodtatok, hogy miért kell segítenetek nekünk a vásárlásban… Látjátok, micsoda élményben volt részetek, és ezt is kinek köszönhetitek… - nézett mosolyogva a fiúkra Sue.

- Rendben, elismerem, megérte a látvány… - adta meg magát Jack. – Ha mindig hasonlóban lehet részünk, valahányszor elkísérünk benneteket egy nem túl izgalmasnak ígérkező eseményre, azt hiszem, megéri a fáradtságot, ugye Bumm?

- Azt hiszem, ebben egyetértünk, Szikra… Myles, ezúttal teljesült a kívánságod, Rose Lewis rögzítette az egészet… kérd meg, hogy küldje át a felvételt, így ha a faborulós jelenetet nem is, de ezt mindenképpen megmutathatod az unokáidnak.

- Hogy miért maradok le a legjobb eseményekről… - morgott Myles. – Ha tudom, hogy ez vár rám, örömmel belevetem magam az áruházi bevásárlás örömeibe.

- Látjátok, fiúk? Még Myles is alávetette volna magát a kellemes szenvedésnek a látvány miatt, amiben nektek részetek volt… Örülnötök kellene, hogy velünk jöhettetek, megengedtük, hogy segítsetek nekünk, és még abban a felejthetetlen élményben is részetek volt, hogy láthattátok Randyt egy áruházi Mikulás ölében ülni… - szólt Lucy a fiúkra mosolyogva.

- Örülünk, Lucy, nem látszik rajtunk? – nevetett Bobby. – Főleg a vásárlás részének… - tette hozzá gunyorosan. – De Randy alakításának látványa minden áldozatot megér.

- Nem sajnáljátok szegény Randyt? – kérdezte D.

- Egy kicsit tényleg… de ha arra gondolok, ahogy ötvenezredszerre is beront az irodába, a jelentéseket követelve, valahogy megszűnik ez az érzés… - felelte Myles.

- De most Karácsony van, a szeretet ünnepe… igazán félretehetnénk az ellenérzéseinket, legalább erre az időszakra. – szólt Sue.

- Igazad van – nézett barátnőjére Lucy. – Ugyan egyetlen emléket sem tudok felidézni, amikor Randy minden ok nélkül kedves lett volna bármelyikünkhöz is, de biztos vagyok benne, hogy a mogorva külső mögött érző lélek lapul.

- Ez nagyon szép volt, Lucy… - szólt Tara. – Randy nem rossz ember… Vehetnénk neki valami kedves ajándékot… aminek értékeléséhez nem kell humorérzék… mert amint az egyértelműen kiderült, nem volt elragadtatva a jelentésektől és a Mikulás-sapkától.

- Jó ötlet, lányok… - helyeselt Jack. – Lesz még alkalmunk Randy miatt háborogni. Most gondoljatok arra, hogy az elkövetkező néhány napban nem is látjuk.

- Most hogy ezt megbeszéltük… Sue, Jack, ha már olyan szépen bevásároltatok tegnap, igazán nem fog gondot okozni Randy ajándékának beszerzése – nézett munkatársaira D. – Ha siettek, egy óra alatt itt vagytok.

- Rendben… - felelte Jack, és a kabátjáért nyúlt. Sue! Menjünk, fontos dolgot kell elintéznünk – mosolygott a nőre. Sue felvette a kabátját, megragadta Levi pórázát és Jack nyomában elindult az ajtó felé.

- Állj! – szólt hirtelen Lucy. – Jack megállt, hátrafordult, aminek következtében Sue majdnem nekiütközött. Miután sikeresen elkerülték az ütközést, Sue követte a férfi pillantását és Lucyre nézett. – Mi az? – kérdezte Jack.