Minden 50 évvel ezelőtt történt.Csodaszép reggel volt.Már korán reggel hangos gyermekzsivaj fogadott.Felébredtem,felöltöztem és kimentem.A gyerekek még hangosabban kiabáltak mikor megláttak.Azután kézenfogtam őket és elmentünk,egy nyugodt,csendes kis mezőre.Nagyon szerettem ezeket a gyerekeket.Szüleik már nem voltak,mégis úgy sugárzott a boldogság róluk.Megtanítottam őket olvasni,írni és a gyógyítás minden csínjára.De azután egy hatalmas szellem támadt ránk.Már olyan közel volt,hogy nem volt időm rá,hogy lelőjjem.A gyerekeket gyorsan futásra intettem.A szellem majdnem végzett velem,de akkor jött ő.Fegyvertelen volt.Tűzpiros kimonót viselt és hosszú fehér haja volt.Megvédett engem.Attól a perctől kezdve egymásbaszerettünk.Heteket töltöttünk azzal.hogy jobban megismerjük egymást.És eljött a "búcsú" napja.Aon a reggelen már nem gyermekzsivaj várt,hanem füst.A tűz abban a házban ütött ki,ahol az ékkövet tartottuk.És mikor megláttam a tolvajt a szívem összeszorult és gyűlölettel lett tele.Inuyasa volt az.Az a félszellem akibe én htekkel ezelőtt beleszerettem.És mikor visszaakartam szerezni az ékkövet megsebbzett.Akkor még nem tudtam,hogy nem Inuyasa,hanem Naraku volt.Gyűlöltem Inuyasát és egy fához szögeztem.Az a nap volt a halálom napja.50 évvel később megérkezett reinkarnációm,Kagome.Később egy Ursula nevű boszorkány újjáélesztett.Hónapokkal később Inuyasa erdejében jártam.A csontokkútja mellett egy újabb kút állt.Odamentem,hogy megnézzem és a kút magábaszippantott.A kút Kagome világába röpített,de már a saját világomba nem tudtam visszmenni.Egyszer egy repülő tárgy zuhant felém amit a nyilammal szétlőttem.Egy ember figyelt fel rám,hogy milyen jól célzok,és azt mondta,hogy nem lenne-e kedvem gyerekeket íjászatra tanítani.Mikor meghallottam,hogy gyerekeket kellene tanítanom egy furcs érzés telített el.A testem újra meleg lett.A szívem újra örömmel telt meg és elvállaltam.A mai napig is a modern japánban élek és már se Inuyasa és se az igazi világom nem hiányzott...

 

 

 

 

 

Már közel 1 éve,hogy gyerekeket tanítok íjászatra a modern Japánban.De egy nap,amikor felébredtem,elfogott a honvágy.Elfogott az a vány,hogy haza akarok menni.Haza,hogy újra lássam a húgomat,az otthonomat,de mindezek előtt,hogy lássam Inuyasát.Mikor végeztem a tanítással,elindultam ahhoz a kúthoz,aminát idecsöppentem.Ott álltam és csak néztem.Annyi minden kavargott a fejemben.Inuyasa,az otthonom,a gyerekek.Csak álltam és gondolkoztam.Döntöttem.Mint megannyi hiábavaló próbálkozás ellenére újra a kútba ugrottam.És sikerült.Nagyon boldog voltam.Kimásztam a kútból és mielőtt széjjelnéztem volna zsivajgó szellemek tömege közeledett felém.Az íjmat és a nyilaimat a másik világban hagytam.És akkor jött ő,Inuyasa,pont mint 50 éve.Újra megmentett.Miután végzett a szellemekkel szorosan átkarolt és elcsukló hangon kérdezte tőlem,hogy hol voltam ilyen sokáig.Elmeséltem mindent neki.Miközben sétáltunk megtörtént az amire mindig is vártam.Megcsókolt.Estefelé,mikor nem volt ott elindultam a kúthoz.Nehéz volt eljönnöm,de a gyerekek még ennél is jobban hiányoztak.Mire odaértem,a kút már nem állt ott...