Gyerekek (a múlt)

Az ablakon kihajolva épp egy játszótér esik szembe velem.Néha néha felhalatszik a vidám gyerekek zsivaja,akik éppen vagy az iskolából vagy otthonaikból jöttek ide.
Néha jól esik hallgatni ezt a vidámságot.Ahogy futkároznak,nevetnek,visitanak ahogy örülnek dolgoknak.
Emlékszem én is és közeli barátaim is ezen a játszótéren nöttünk fel úgymond.A nyári szünet minden napján itt voltunk örültünk a játékoknak és annak,hogy van egy park ami csak a miénk.Emlékszem mennyit nevettünk régebben.
A rengeteg gyerek akik akkor voltak,ma már korunkbeliek és talán már távol lakik tölünk egyik másik.Van akit még megismerek de már nem tudnám megmondani mi a neve.Sőt olyan is van,akire emlékszem,hogy egy oviba jártunk,de nem egy csoportba.
Sok sok szép emlék fűz ide.És tizenöt év után is ott áll a kedvenc mogyorófám a házunkkal szembe.Milyen jó volt rá felmászni,mogyórót törni alatta,milyen jó volt ugy az egész...
Ott a domb ahol télen mennyit csusztunk le,bobbal és szánkóval ahol ha megakadt a szánkó ott biztosan kutya ásta gödör volt.Mennyire jó volt minden évszak.Főleg a nyár...olyankor nap mint nap lennt voltunk barátnőim egyikével és sétálgattunk körös-körül és nevettünk buta kis dolgokon.Az iskola udvar még az ablakunkból is látszik.
Aztán ahogy felnöttünk-növekedünk már ez semmi ez a játszótér.Egy kis darab a régi dolgok közül.Semmi többmár,mert ahogy nöttünk egyre és egyre tovább és tovább merészkedtünk a nagyvilágba.Addig ez a játszótér volt a mindenünk.De valljuk be kinöttük.Már minden zugát,bokrát,fáját,játékát ismertük.Valami új kellett.
Már felmentünk a főtérre ámulni a sokaságon amit még csak néha néha láttunk a buszablakból,vagy éppen családtaggal mentünk fel.És hogy mi most egyedül ketten a barátnőmmel felmentünk a főtérre...az maga volt a csoda és a bűnbeesés is.
A nagy sárga templom és a templomkert...a kikövezett tér,a szökőkutak,a sok kirakat,a sok galamb a sok-sok szép nyári emlék...
Ma már ezek a dolgok sokkalta kisebbek mint akkor voltak elsőnek.Ma már bárkivel elmegyek a Kölcsey-hez és a Demo parkhoz.Ma már bárkivel felmegyek a főtérre és a Plázába.Elvesztették a varázsukat a szemembe.Sajnos.
A nagyerdő és az egyetem az még talán némileg varázslatos.Keveset voltam ott,és talán még kevesebbet fogok odamenni.Más fele fog vezetni utam az iskolába,másfele kell majd mennem egészen másfele...
Hiányozni fog az ut a régi sulimhoz.Átvágok a kis játszóteren és már nem soká az iskolánál voltam.Hiányozni fog az,hogy mentünk a sulihoz és már gyülekeztek ott a többiek.Hiányozni fog a gyors kajavásárlás egy közeli boltba.
És hiányozni fognak a többiek is...
Valahogy olyan lehetetlennek tünik minden,hogy ilyen hamar elkellett mennem onnan.Valami még mindig odaköt.Az iskolámhoz.Ahhoz a helyhez...az egésznek még megvan a varázsa.A folyosók,tantermek,emeletek, ugy minden.Az ügyeletek amiket a portán ültünk.Hiányozni fognak az évfolyamosok és a barátaim.Mindenki másfele ment el,de a kapcsolat nem szakadt meg ezt tudom.Bár nem szakadt meg ez igaz,mindenki tudja h halványodni fog...
Jönnek újabb dolgok.És elmúlnak a régiek,éppen úgy ahogy az évszakok is.Egy megszokott rutin váltás.Új barátok,új közösség új minden.Fura.
Sokszor volt az,hogy elakartunk költözni innen,de én ezt sohasem tudnám megtenni.Életem végéig ebben a lakásban akarok élni,mert ide oly sok sok emlék fűz amiket más ház sohasem tudna adni.Megszoknám a másikat de vágyodnék ide vissza.
Állok az erkélyen és nézek ki a fejemből.Ezeken gondolkozom.Nem tudom miért,de állandóan attól félek,hogy belecsöppenek a végtelen változásba.Pedig nekem kell,hogy maradjon valami ebből az egészből.Egy kis darabka...
Ahogy igy merengek egyszer csak valaki kiálltja a nevem.Lenézek és ott van pár barátom.Integetek nekik és jönnek hozzám fel.
Utolsó pillantást vetek a környékre.Tudom,hogy azt akarom,hogy unokáim és gyermekeim is ezeket kell,hogy lássák.Bűn lenne ezt nem odaadni nekik...