Wintershadow
A kastély régi alapokra épült, hiszen 1432 éves. Maga az épület azonban kiválóan bírta az idő múlását. Nem túl nagy, 26 emeletes, és összesen 103 alvásra szolgáló szoba található benne. A többi 47 szobában különleges gyűjtemény darabjai találhatóak.
A kapuja és az ablakai hagyományos gótikus stílusú, csak úgy, mint maga az épület. Egy kísértetkastélyra emlékeztet, főleg azzal a tulajdonságával, hogy falait befutotta a borostyán.
Belülről az épület nagyon egyszerű, és könnyen lehet benne igazodni. Ahogy belépünk az ajtón egy nagy terem van, amiből három ajtó nyílik, és a terem végén egy csigalépcső vezet fel az emeletekre. A kastélynak külön raktárhelyisége van, ahol állandó jelleggel található vérkészlet. Alatta egy kivégzőkamra van, melybe csak az tud belépni, akit beenged a tulajdonos. Ezen kívül bárki szabadon járhat-kelhet a kastélyon belül, kívül már nehézkesebben. Mivel Hannah imádja a farkasokat, több példányt hozatott még az ezredfordulókor más országokból, így azok védelmezik a területet, a kastély körül lévő erdőt, és mindent, ami a territóriumukat fedi. A farkasoknak csak és kizárólag Hannah parancsol, és ő felelős minden tettükért, legyen az gyilkolás, vagy rongálás.
Aki a kastélyba téved, ki van szolgáltatva a tulajdonos hangulatának, és ha idegen számára, akár a vacsoráját is képezheti, bár ez csak nagyon ritka esetekben fordult elő. Azonban, aki szállóvendég, az nem gyilkolhat, és nem fenyíthet, sem a kastélyban, sem a hozzá tartozó területeken.
Hannah pártatlan, nem tartozik felelősséggel sem a Darkmoon kastély lakóinak, sem a Gallowsraven kastélybeli lázadóknak.
Hannah |