- Szerintem simán alkoholistát csináltál belőle, te kis boszorkány...
James és Sophie a klubhelyiség egyik kanapéján alvó Harry fölé hajolt. Kora reggel volt még, a nap első, bátortalan sugarai aranyló fénybe vonták a szobát, melyben hármukon kívül senki sem tartózkodott.
- Én?! - nézett döbbenten barátjára Sophie.
- Ki más? - nevetett halkan James. - Te itattad le először... Azelőtt messzire elkerülte az alkoholt, csak a szája volt nagy a kis drágának.
- Akkor sem foghatod rám az egészet - duzzogott a lány.
- Csendesebben, a végén még felébreszted szegényt!
- Nagyon sajnálnám szegényt...
- Elhiszem - puszilta meg a fiú Sophie-t -, de elég büntetés lesz neki a másnaposság. Hadd aludjon még egy kicsit.
- Felőlem... Engem hidegen hagy.
- Nocsak. Mióta? - vigyorgott James.
- Haha, nagyon vicces - fintorgott Sophie. - Inkább menjünk le a parkba beszélgetni, ha itt az öcsikéd miatt úgyse tudunk.
- Várj, előbb fellebegtetem a hálótermükbe.
- Most mért? A nyilvános megaláztatás jó lecke lenne ennek az egoista fütyinek.
- Hohó, biztos, hogy Sophie Blackkel van dolgom? Nem indult el véletlenül az ikerhatás?
Sophie leheletnyi csókot nyomott a szájára.
- Az összehasonlítási alapodnak hála ebből majd szépen kitalálod - mondta a lány, majd leült az egyik fotelba. - Itt megvárlak.
- Gondolod, hogy ennyiből rájöttem, ki vagy? - nézett rá James, elővéve bociszemeit.
- Most már nem állok fel innen a kedvedért, várd ki a sorodat.
- Ha a hegy nem megy Mohamedhez... - Azzal odalépett a lányhoz, és hosszú csókot adott neki. - Sophie vagy - vigyorodott el. Majd csipkelődve hozzátette: - Sajnos.
- Na ide figyelj, James Potter! - tette csípőre a kezét játékosan Sophie. - Ha nem félnék, hogy eltalálom Harryt, most hozzád vágnék néhány párnát!
- Szóval mégsem hagy hidegen a kisöcsim...
- Te...!

***

- Szerinted ki hozta fel a kastélyba? - kérdezte már a tóparton sétálva Sophie. Kabátját fázósan összehúzta magán, talpa alatt különös hangjátékba kezdtek a lehullott falevelek.
- Aberforth - vágta rá James, átkarolva a hűvös levegőtől megborzongó lányt.
- A Szárnyas Vadkan csaposa?
- Aha... De tájékozott itt valaki!
- Ezt én is mondhatnám - bökte oldalba Sophie.
- Mit vársz egy Pottertől?
- Mit vársz egy Blacktől?
Felnevettek. A közeli bokorból trillázva köszöntötte őket egy bátor kis rigó.
Egy ideig csak hallgatták a természet hajnali koncertjét, majd Sophie félősen James felé fordult.
- Most, hogy Vicky szakított Harryvel, gondolom szeretnél kicsit közelebb kerülni hozzá.
- Őszintén szólva gondolkodtam már rajta. De gondolom te is ugyanígy vagy az öcsémmel.
- Igazából, nem tudom. Semmiképp sem lenne jó, ha most rögtön rányomulnék, mert az enyhén rossz fényt vetne rá, de... tudod, annyira furcsa, de nem is akarok! Harry... megváltozott. Vagy mindig ilyen öntelt volt és magasról tett a számára kevésbé fontosabbak érzéseire, csak én nem vettem észre?
- A szerelem vakká tesz... - mosolygott rá James.
- Akkor érted, mit akarok mondani, nem? Én most nem, én nem...
- ... nem akarsz járni vele. Nekem nagyon úgy fest a dolog, hogy összezavarodtál.
- Enyhén - hajtotta le a fejét csüggedten a lány.
- Vagy az is lehet, hogy belém szerettél - jegyezte meg gonoszan vigyorogva a fiú, mire a lány elképedten, megjátszott dühvel nézett fel rá újra.
- Le sem tagadhatnád, hogy Potter vagy!
- De nem is akarom - ölelte meg James. - Hidd, el rendbe jön majd minden. Jobban is jársz, ha kivárod, míg Harry popsijáról lepotyog a tojáshéj.
- Te viszont...
- Mi van velem?
Sophie elhúzódott tőle, és elfintorodott.
- Ne, fogsz örülni annak, amit mondok, de... Beszéltem tegnap Vickyvel.
- Ez eddig nem okozott különösebb fájdalmat.
- Ne szakíts félbe, úgy neked is nehezebb lesz - pillantott rá komolyan Sophie. - Azt mondta, nem csak Harryből van elege, hanem az összes hímnemű Potterből is. Egyáltalán nem akar barátot, Potter nevűt meg végképp nem. Sajnálom.
- Hm. Tehát, ha jól megnézzük a dolgokat, mindkettőnknek jobb lesz, ha minden marad úgy, ahogy most van.
- Vagyis? - lepődött meg Sophie.
- Vagyis maradjunk együtt.
- Biztos? A nép is könnyebben emésztené meg a dolgot, ha mi is most szakítanánk...
- Nem érdekel, mit gondolnak a többiek - rázta meg a fejét James.
- Nekem jó - mosolyodott el halványan a lány.
- Akkor ezt is megbeszéltük.
A fiú mosolyogva csókolta meg Sophie-t, de a lelkében elkeseredetten ordított az elfojtott remény.

***

Vicky arra ébredt, hogy egy wisky szagú alak fölé hajol. Kinyitotta a szemét, és hosszas méregetés után, rájött, hogy Harry az.
- Mit keresel itt? - kérdezte a lány motyogva. - Részeg vagy!
- Téged! - suttogta a fiú, és durván megcsókolta a lány. Vicky szabadulni próbált, de a fiú lefogta, és visszataszította az ágyra. - Az enyém leszel!
- Harry megőrültél? Részeg vagy! Hagyd abba! - sikítozott a lány, miközben a fiú próbálta lecibálni róla a pizsamafelsőjét. - Eressz el!
- Nem, nem... TE NEM SZAKÍTHATSZ VELEM! Nem teheted! - morogta.
- Harry, könyörgöm hagyj békén!
Vicky próbált szabadulni, de Harry erősebb volt nála, könnyedén az ágyhoz szegezte a lányt, és letépte róla a piszamafelsőt. Egy vékony, fehér, spagettipántos felső volt még alatt, és az után nyúlt, amikor...
Tompa puffanás hallatszott, Harry pedig a földre zuhant.
Vicky riadt tekintettel nézett fel, ahol Brook állt, kezében egy vaskos könyvvel, amire a Bájital kézikönyv cím volt ráírva, de mérete tökéletesen ellentmondott nevének.
- Piton megmondta, hogy hasznos lesz még ez a könyv - szólt a lány, és ledobta Harry mellé.
Vicky elkezdett nevetni, majd a nevetés lassan átalakult, és a könnyek is megindultak az arcán lefelé. Brook azonnal odaült mellé.
- Kicsim, nyugodj meg! - suttogta magához ölelve. - Nem történt semmi!
- De annyira megijedtem! - szipogta a lány halkan. - Annyira... féltem...
- Semmi baj, csssss.... - ringatta csendesen, mikor kinyílt az ajtó, és Sophie lépett be rajta. Először megakadt a tekintete a földön fekvő Harryn, majd a bájitalos könyvön, majd Vickyn és Brookon.
- Mi... mi történt?

~o~

- De mégis mi történt? Miért téged vádolnak? - kérdezte Sirius dühösen. Vele szemben, egy cella túloldalán Caradoc ült, összehúzva magát.
- Sirius nem tudom! - állt fel a férfi. - De azt igen, hogy meg kell találnod Valerie-t. Ketten már meghaltak! Engem... talán itt nem érnek el, de ebben sem vagyok biztos, viszont te és Valerie igazán veszélyben vagytok!
- Ezt mondta ő is - hajtotta le a fejét a férfi.
- Találkoztál vele?
- Igen, de eltűnt. Ő mondta, hogy letartóztattak. - Megmasszírozta a halántékát, majd felnézett. - Beszélek Dumbledore-ral. Elmondom neki, hogy hol van.
- Megőrültél? Sirius, ne mondd el senkinek! - Ugrott fel Caradoc, majd ragadta meg a férfi kezét a rácson kívül. - Az életed múlhat azon, hogy csak te tudod, hol van!
- De ha Voldemort tényleg azt keresi…
- Meg fog ölni mindenkit, aki tud róla. De neked, lehet esélyed - engedte el Sirius karját. - Ne mondj semmit Dumbledore-nak, se senki másnak. Csak te tudd, hol van!
- De…!
- Ötünk közül te vagy az egyetlen, akinek fontos az élete. Csak neked van családod Sirius, és nem számít más, csak Ők.