Laura könnyes szemmel nézett az apjára. Nem szólt semmit. Mérgesnek, becsapottnak és csalódottnak érezte magát. Soha sem gondolta volna, hogy pont az apja lesz az, aki átíratja egy másik iskolába. Marius nagyon jól tudta, hogy Laura imádja Ravenstein. Ez az érzése még jobban fokozódott azóta, hogy Őrző lett. Ezenkívül ott voltak a barátai. A barátai és a szerelme. Hogy fogja Philippnek ezt elmagyarázni? Laura nagyapja hangjából érezte, hogy az iskolakérdést lezártnak tekintette.

Laura az apjára nézett. Milyen jól játszotta, hogy nem akar idejönni. Pedig akkor már biztosan tudta, hogy el akarja küldeni Ravensteinből. De miért?

Marius nézte a lányát, és nem tudta, hogyan kezdje el kimagyarázni a dolgot. A helyzet egyértelmű volt. Jürgen olyan zseniálisan előadta ezt az egész átíratást, hogy mindenki elhitte.

-Laura! Kérlek hallgass meg. A nagyapád bejelentése engem is váratlanul ért.

-Nem tudtál róla?

-Nem…vagyis igen. – Laura és Marius is zavartan nézett rá a másikra. – Szóval nem úgy tudtam, ahogy apám előadta.

-Hanem hogyan? Egyáltalán miért akarod ezt?

-Nem akarom… - Marius tudta, hogy igazából jó ötletnek tartja. Laura tényleg fiatal még ahhoz, hogy egy fiúval járjon. Közben egy másik hang is megszólalt a fejében? De miért kell elrontani Laura életét? Marius féltette Laurát. Féltette a csalódástól, amit a kapcsolat tartogathat.

-Miért nem mondod meg az igazat? – nézett Laura meglepetten az apjára. Marius nem válaszolt neki. Szótlanul nézte a lányát és próbálta eldönteni magában mi lehet a megfelelő út. Mivel a férfi nem felelt, Laura folytatta:

-Tudod mit? Nem érdekel. Itt maradok, hogy lásd milyen jó kislányod vagyok! De ne hidd, hogy ezzel szét tudsz minket szakítani Philippel.

A lány elhallgatott, Marius úgy érezte, most egy ideig semmit sem fog tudni tenni azért, hogy lányát megbékítse. Rövid szünet után Laura újra megszólalt:

-Ki volt az a nő, akivel tegnap beszélgettél?

Marius meglepetten nézett a lányra. Nem igazán érette, miért váltott ilyen hamar Laura.

-Ella Brandenburg volt, és régóta ismerem.

-Szereted? – kérdezte és most először Laura olyat tett, amit még soha. Beleolvasott apja gondolataiba. Annyira mérges volt rá, hogy nem zavarta.

Elmondjam neki az igazat? Elmondjam neki, hogy mi történt a múltban? Nem. Felesleges tudnia róla. Csak még mérgesebb lenne rám.

Marius Laurának erre a kérdésére sem válaszolt. A lány sem szólt semmit, csak otthagyta a szobában az apját. Miután Laura becsukta az ajtót, Lukas nézett be a szobába.

-Bejöhetek? – kérdezte halkan.

-Persze. – mosolyodott el Marius, viszont a mosoly rögtön el is tűnt az arcáról.

-Mi történt? Nem hiszem el, hogy Laurának…

Marius Lukas előtt nem érzett gátlásokat. A fiúban nem volt meg az a heves tűz, ami Laurában, így a férfi nyugodtan el merte mesélni fiának az eddig történteket.

-Szóval az egészet csak a nagypapa találta ki?

Marius bólintott.

-De miért?

-Na látod, ezt én se tudom. Nagyon nem ismerem az apámat ahhoz képest, hogy az apám.

-Miért vesztetek össze? Ezt még sohasem mesélted el nekünk.

-Mert még fiatalok voltatok hozzá. – Marius nagyot sóhajtott. – De egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz?

Lukas tudta mi következik. Törökülésben leült az ágyra és várakozó tekintettel nézett az apjára.

-Azt hiszem az egész ott kezdődött, hogy… igazából nem is tudom hol kezdődött. Apám mindig jobban szerette Markot. Mark viszont úgy érezte, az édesanyánk engem szeret jobban. Én biztos vagyok benne, hogy ez nem így volt. Aztán anyánk meghalt és onnantól kezdve minden megváltozott. Nem jöttem ki jól apámmal sem és az öcsémmel sem, apám új feleségével meg szinte szóba sem álltam. Most már tudom, hogy ez az én hibám, de hidd el, ők sem segítettek abban, hogy könnyebb legyen feldolgozni anyám halálát. Aztán jött az egyetem, amikor már csak az ünnepeket töltöttem otthon, egyébként a barátaimmal voltam. Aztán egy napon megismerkedtem édesanyátokkal. De ezt most nem részletezem, mert ezt a történetet úgyis ismered már. – Marius egy pillanatra elhallgatott, elmerült a régi emlékekben. – Aztán néhány hónappal később megkértem a kezét. Ezt a történetet viszont még soha nem meséltem el, mert ennek a vége számomra és Anna számára is nagyon szomorú volt…

-Papa! – szakította félbe Lukas. – Kérlek úgy meséld, mint régen…olyan rég hallottalak már mesélni.

Marius kedvesen rámosolygott fiára. Hát persze…azok a régi esti mesék. Akkor még egyikük sem gondolta volna, hogy igazzá válhatnak.

-Jól van. – simított végig fia fején.