Egy ágyban… na jó, azért nem az ellenséggel

- Nem értem! – Vágta le Lily a tankönyvet az asztalra. Mi csak döbbenten meredtünk rá, felpillantva az elfoglaltságunkból. Csendben kucorogtunk a klubhelyiségben, hála a már két napos esőnek. Egy hét telt el a tanév kezdete óta, de nem az Átváltoztatástan volt az egyetlen tantárgy, ahol egyből belevetettük magunkat a tanulásba. Julie ezt elég nehezen kezelte… Főleg, mivel nem igazán volt sikerélménye. Lázasan kutattunk egy hely után, ahol az adott anyagot tudjuk gyakorolni, ám terem és idő szűke miatt erre még nem jutott sor. Lily kérdőn nézett rám, mire megráztam a fejem.
- Figyelj, ha Te nem érted, mint iskolaelső, akkor nekem esélyem sincs. – Ő csak egy amolyan Ugyan már! nézéssel felmordult, majd bosszankodva emelte fel újra a vaskos kötetet. Angyali türelemmel rendelkező lány. Az egyetlen, aki ki tudta hozni a sodrából, az James volt. Először nem igazán értettem, hogy miért. Majd a barátnőm felvilágosított, hogy a fiú két éve udvarol neki. Én ezt álmélkodva hallgattam végig. Ha nekem udvarolna valaki ilyen kitartóan… Ezt ki is fejtettem, ám egy KO – val befejezettnek tekintette a beszélgetést. Hirtelen ötlött az eszembe egy gondolat, ahogyan végigpásztáztam a termet.
- Péntek van… - társaim kérdő tekintettel válaszoltak. – Nem ma kéne korrepetálnod Jamest?
Lily sikoltva felpattant és porcsíkot húzva maga után hagyta el a helyiséget. Majd visszarohant a tankönyvéért, és az egyéni rekordot megdöntve viharzott végig a folyosón.
- Tényleg, és milyen a te Bájital korrepetálásod? – érdeklődött Remus. A kandalló előtt ült, a mágiatörténet háziját írva. Peter mellette dünnyögött, igyekezve minél több bekezdést lemásolni a barátjáról. Amióta egy kviddics csapatban vagyunk, azóta sokkal többet vagyok velük. Meg amióta… Hát, igen… A legfőbb ok, a lábamnál ült, és elégedetten tette le a pennáját. Nyújtózkodott, mintha ülésből szeretné elérni a plafont, ezzel sikeresen kiverte a kezemből a recepteket, amiket Perselus szerint mindenképpen tudnom kell, ha le akarom tenni a RAVASZ-t. Előre hajoltam, hogy felvegyem, ám Sirius játszott velem. A háta, ami eddig is a térdemnek volt támasztva, megfeszült, hogy még véletlenül se érjem el a pergament.
- Hogy állsz Pipogyusszal? – kérdezte vigyorogva.
- Remekül… - morogtam. Sóhajtva mondtam le a papíromról, ami már a fiú markában pihent. – Egyébként pedig, ne szólítsd így! – korholtam. - Egész normális srác… Bár eddig csak kétszer gyakorolt velem… Tény, először nem volt túl segítőkész. Ledarálta a lényeget, majd azt hitte, én már tudom is. Úgy félórás vita után sikerült megértetnem vele, hogy az én felfogásom ezen a téren sajnos nem ilyen gyors… Az első alkalommal csak egy bájitalt csináltunk, majd egy pergamenre felírta, hogy melyek azok, amik hasonlóan készülnek, vagy amiknek a hatása hasonló. A következő este pedig kikérdezte. Kíméletlenül… Egyet elrontottam. Most adott még egy papírt, és mind a kettőt tudnom kell hétfőre.
- Akkor tanulsz rendesen… - Remus csillogó szemmel bólogatott.
- De hát ez a lényeg, nem? Mármint ezért majd egy nap hálás lehetek neki… Ha auror leszek… És most… - fordultam Sirius felé. – Add vissza! Még meg kell tanulnom!
- Péntek van! – morogta Julie, aki eddig csak a Mágiatörin rágta át magát, Remus segítségével. Persze, én is felajánlottam… De hát Én kontra Remus…
- Tudom, de a Mágiatöri meg van, Gyógynövénytan és az Átváltoztatástan is… Most ez egy pillanatig tart, és akkor szabad az egész hétvégém…
- Készen van mind a három? – Remus elismerően nézett rám. – Én fejet hajtok, persze csak gondolatban. Azt hiszem, én felmegyek… Nagyon fáradtnak érzem magam…
Kíváncsi tekintettel néztem utána. Észre sem vettem a szemem előtt himbálózó papírdarabot.
- Tessék! – Én csak meglepetten mormoltam el egy Köszönömöt. Majd Sirius a fejét a térdemre hajtotta, és kutyuli szemekkel meredt rám. Nagyot sóhajtottam.
- Mit szeretnél?
- Átolvasnád az enyémet is? Úgy, ahogy Lilyét… Bár, remélem, hibát nem találsz benne, csak hogy mennyire passzol a tiedhez. És akkor átmásolom…
Egy bólintással vettem a kezembe a pergament. Felhorkantottam.
- De ugye, nem ilyen macskakaparással óhajtod azt is írni? – Olyan megbántott tekintettel nézett rám, hogy akaratlanul is visszahúzódtam.
- Mégis, mi problémád van a macskákkal? – kérdeztem óvatosan. Ő csak a fejét rázta.
- Egyszerűen annyi, hogy vannak. – Magasra futott a szemöldököm. Jó magasra.
- Jól meglesztek ti együtt, én már látom… - hallottam Juli nevetését a fejemben.
- Meg tudod, hiába próbálsz hozzá barátságosan közeledni, vagy elfut, vagy megkarmol.
- Lehetek a tanútok, ugye?
- Kuss! – válaszoltam finoman és nőiesen a barátnőmnek. Siriusra pedig csak rá mosolyogtam. – Mellesleg ez nem igaz. A macskák vissza tudják húzni a karmaikat. Tudod, vannak a mancsaikban olyan párnácskák…
- Akkor egyszerűen csak nem voltunk egymásnak kölcsönösen szimpatikusak… Valami oknál fogva. – Remus mosolyogva hallgatott minket. Időközben visszatért, mert az írószereit lent felejtette, és most a lépcső előtt fülelt.
- Volt már macskád? – kérdeztem végtelen türelemmel. Csak 100-ig kellett elszámolnom hozzá…
- Nem, de rémálmomban sem kívánom… - Julie már nem bírta tovább. Kitört belőle a nevetés. A fiúk értetlenül meredtek rá. Ő csak ujjal mutogatott a grimaszaimra.
- Miért Neked volt? Vagy kutyád? Szerintem ő sokkal jobb társ, mint a kilencéletű…
- Semmi bajom a kutyákkal, csak egyszerűbben jobban szeretem…
- A kutyák hűségesek, életük végéig kitartanak melletted… - szállt be Remus is.
- Ki mondta, hogy a macska nem az? – pattantam fel. Julie a könnyeit törölgette.
- Neked sok macskád volt, igaz? – szólt utánam Sirius, mivel megcéloztam a hálókörletet.
- Nem, Sirius, egy sem volt. – És dühösen álltam a lépcső előtt, nem sokkal Remus mellett. Sirius feltápászkodott, és felém indult. Megállt előttem, és lenézett az ökölbe szorított kezeimre.
- Rendben. Visszaszívok mindent. Ígérem, ha szembesétál velem egy cica, és engedi, hogy megsimogassam, akkor nem leszek vele ellenséges… Rendben van így? – kérdezte halkan, egyenként kiegyenesítve az ujjaimat. Én csak csendben bólintottam. Majd, - mint minden este- adott egy puszit a homlokomra. – Most pedig aludj jól, Cica! – majd a derekamnál fogva feltessékelt a szobánkba. Ez már lassan esti ceremóniává vált nálunk. Mármint, csak a második este óta. Akkor ölelt át először, hogy puszit adjon, és akkor hívott először Cicának is. Nem sokon múlt, hogy akkor leestem a lépcsőfokról, ahol álltunk. Kiderült, hogy csak a Julie-tól oly gyakran hallott Zsebcicát rövidíti le. A szobánkba, miközben átöltöztem csavargós ruhába, elmosolyodtam az előbbi beszélgetésen, és Sirius nekem tett ígéretén… Pedig, ha tudom, hogy mennyit köszönhetek annak az ígéretnek, akkor talán még több dolgot megígértettem volna… De hát késő bánat, eb gondolat…