Chapter 9: Az elõkészületek
2007.08.06. 20:32
Végre kis naplócskám, végre eljött a várva várt nap. Este alig bírtam aludni, na nem attól, hogy azon gondolkodtam volna mi lesz (na jó azért is), de legfőképpen a lányok miatt. - Hil, olyan édik vagytok már most, pedig még nem is vagytok együtt – áradozott Kira drága. - Hogy mondhatsz ilyet, Hil én nem akarlak megbántani, de szerintem ezt az „összejövök Black-kel” dolgot kicsit elsietted – sopánkodott Lily. Komolyan, mintha az a két kis manó veszekedne a fejemben csak ez, csak most, csak nekem élőben ment. - Miért? Kira, szerinted nem siette el?? - Nem, szerintem nagyon is jól tette. - Hogy? – kérdezet vissza Lily. - Csajok! Elég legyen! – szóltam közbe – nem akarlak kiábrándítani titeket, de még szó sincs róla, hogy járnék Siriussal. - SIRIUS? Most már nem is Black? – visította Lily. - Nem, Sirius. Tudod ez a neve – feleseltem vissza. - Jól van csajok, most már tényleg elég – csitított minket Kirus – Szerintem, nem kéne beleszóljunk mindegyikünk szerelmi életébe. Hiszen, ha belegondoltok, mindannyiunknak megvan a baja a pasikkal – szónokolta, mi meg csak hallgattuk – Például, Lily neked ott van James vagyis Potter ahogy te nevezed. Ő már számtalanszor próbált téged rávenni, nem arra, hogy járj vele, hanem hogy elmenj vele egy randira, de te valamiért, amit magam se értek, nem mész el vele. Jó lehet, hogy Hilary miatt. - Miattam? – kérdeztem ártatlanul. Hogy tehetnék én róla, hogy ő nem képes elmenni egy randira? - Igen, de nem teljesen miattad, inkább mert attól félsz, hogy ő is olyan lesz mint Jusper, hogy ő is mikor már azt hiszed, minden tökéletes, fogja magát és lelép és te ott maradsz egyedül, egy reménytelen szerelemmel a szívedben, amiről tudod, hogy nem működött volna és életed legborzalmasabb évei voltak, mégis visszasírod, tudom, hogy ettől tartotok, de… És most figyeljetek ide, a szeretet kulcsa a feltétlen bizalom a másikban, higgyétek el. És tudjátok, még mi a legnagyobb probléma az emberekkel? Hamarabb elhiszik a rosszat, mit a jót. Valamiért sosoem képesek itt élni a MOSTban. Nézzetek csak körül, vannak akik a múltban élnek (itt kissé rám néz)és taratnak attól, hogy újra megismétlődik, vannak visszont olyanok kik a jövöben élnek (na ezt már Lilynek célozta) azt alakítgatják a fejecskéikben, nem odafigyelve a jelen dolgokra, s így az a jövő nem is a valós jövőjük lesz. Nyissátok már ki a szemeteket és éljetek végre a jelenben. – fejezte be a mondandóját Kira. Néhány percig meg se bírtunk szólalni, csak ültünk ott néma csendben és az előbb elhangzottakon gondolkodtunk. - Igazad van – mondtuk egyszerre és megöleltük egymást. - A három testőr- mondtuk nevetve. - Na ennyire értelmetlen volt, amit az előbb mondtam? – kérdezte Kira. - Nem, miért lett volna az? – kérdeztem vissza. - Hát…mert most van a randid. Este taliztok nem? - De. – válaszoltam. - Akkor gyorsan-gyorsan készülődj. Milyen szeretnél lenni? - Hmm…olyan mint én - feleltem kissé értetlenül közben ránéztem Lilyre, hogy szerinte mégis mit kellet volna mondjak, de ő se tudta csak meresztette szép zöld szemeit. - Nem! Most szexinek kell lenned, hogyha meglát, elaléljon tőled – veszekedet magával Kira. - Szexinek?...Kira drága, ez még csak az első randi. - Igen, igen tudom, de pont ezért kell most tökéletesen kinézned – felelte csillogó szemekkel. Na, ne tudd meg naplócskám mennyi ideig válogatták nekem a ruhát (közben Lily is becsatlakozott, hogy segítsen neki). Bő két óra után már csak két ruha volt, de valahogy sehogy se tudta eldönteni, hogy melyik legyen a nyerő. Az egyik egy mély zöld, nőiesre szabott, elegáns póló volt selyem szegéllyel (ezért Lily volt teljesen oda), a másik egy narancs színű egybe ruha volt amin díszítésként strasszkövek csillogtak (ez természetesen Kire kedvence lett). - Szerintem…- kezdett Lily – a zöld sokkal jobban megy a szemedhez - Nem, a narancs az ide való szín – felelte Kira. - Nem, a zöld elegáns, de mégis szolid. - Akkor is, a narancs sokkal jobban állna neki. - Csajok…ELÉG! – ordítottam. - Egyiket se veszem fel. - Miiii?! – kérdezték kórusban. - Igen, nagyon kedvesek vagytok, de én inkább egyedül öltözök fel. - De miért? – kérdezősködött Lily. - Nagyon szépek amiket választottatok, csak a zöld az szerintem túl mély kivágású, a narancs meg nagyon kényelmetlen. - Értjük – felelték. - De kisminkelhettek és a hajam is megcsinálhatjátok.- mondtam nekik vigasztalásként - Jaja, oks. – jött rögtön a válasz. Gyorsan felöltöztem. Jelentem Sirius Backkel ez első randimon ezt viseltem: egy fekete inget ami kissé kivágott, egy mini fekete szoknyát, aminek selyem a széle, harisnyát és térdig érő csizmát (ez is fekete), tekintve arra,hogy azért már tél eleje van. A hajamat Kira kiegyenesítette, Lily meg szépen kisminkelt. És jelentem erre az alkalomra képesek voltak nekem beszerezni egy kontaklencsét, csak, hogy jobban kilegyen emelve a szemem. Mondjuk nem mondom, hogy rossz, meg, hogy sose gondoltam rá csak fura. Mikor belenéztem a tükörbe, még én is meglepődtem, nagyon tetszettem magamnak. Na igen, mostmár én is kezdek kicsit izgulni, de megfogadom Kira tanácsát és bízom abban, hogy minden jól fog alakulni. Na megyek is, és amint visszajöttem le is írom, mi is történt.
Pussz!
|