A cím magáért beszél...

Gino feldúlva érkezett a szobájába. Úgy gondolta, akkor sem lett volna ennyire rossz érzése, ha Percival az egész iskola hallatára gúnyolja ki. Nem tudta, mi is történik valójában. Valahol mélyen örült, és jól esett neki a csók, de mégis bepánikolt. Próbálta átgondolni a lehetőségeket.

Percival tudja, hogy nő vagyok, de nem bánja. Ez az első eset, és a legvalószínőbb. Ebben az esetben továbbjátszom a szerepem, s év végén tisztázom. Második eset: tudja, hogy nő vagyok, és csak tudtomra akarta ezt adni. Ebben az esetben folytatnom kell a játékot, addig, míg nem fed fel a többiek előtt. Nincs gond.

A harmadig az, hogy azt gondolja férfi vagyok. Ebben az esetben Percival meleg. Nem, ez a legvalószínűtlenebb. Minden esetre beszélnem kell valakivel.

Gino kioldalazott szobájából, s elindúlt sétálni. Kint kellemesen hűvős idő volt. Jólesett felhevült arcának a csípős szél. Felkapott egy marék havat, s elgondolkozva gyúrogatta.

Egy biztos. Folytatnom kell a játékot. Apu azt mondta, semmi nem szabad ebben megakadályozzon. Azt hiszem, holnap reggel beszélek vele. Még mielőtt megjönnek a diákok.

Eldobta a hógolyót, s miközben az egy fa törzsén pattant darabokra, újabb adagért nyúlt.

Minden esetre jól elszúrtam a dolgokat. Apa mindent megtesz, hogy elbujtasson, én meg első adandó alkalommal elrontok mindent. Nézzük a dolgok jó oldalát. Na jó, azt hiszem nincs jó oldaluk. Végül is holnaptól kezdve megint tele lesz az iskola. Remélhetőleg még kibrom egy fél évig.

Eldobált még pár hógolyót, s aztán visszament a szobájába. Valamennyire helyrehozta magát, de vacsorázni nem volt kedve lemenni. Úgy érezte, sem ő, sem pedig Percival nem vágyik a másik társaságára.

Reggel kellemesen ébredt. Nyoma sem volt rajta a tegnapi rosszkedvűségnek. Lebandukolt reggelizni, mert szervezete tudtára adta, hogy egyáltalán nem örül a tegnapi kihagyott vacsorának. Jókedvűen belapátolt pár pirítóst, egy nagy adag rántottát, egy narancsot, és egy bögre forró csokoládét. Megvárta, míg apja elhagyja a termet, s mikor úgy gondolta volt elég ideje felérni szobájába, ő is elindult. Már épp benyitni készült, mikor Mr. Fogg lépett ki az ajtón.

-Á! Jó reggelt. Az igazgató úr benn van?

-Igen, uram.

-Köszönöm.

Belépett az ajtón.

-Hello!

-Szervusz. Épp most küldtem Percivalért. Bármelyik percben megérkezhet. Mondani akarsz valamit?

-Igen, de akkor azt majd máskor. Az egyik nem olyen fontos.

-És mi lenne a másik?

-Nem mi, hanem ki. Pontosan kik.

-Akkor kikről akarsz beszélni?

-Hm..hogy is kezdjem. Ugye emlékszel a legutobbi beszélgetésünkre?

-Hát persze.

-És tudod mit mondtam neked?

-Igen. Pontosan emlékszem. Azt ecsetelted, hogy a diákok eléggé, hogy is mondjam...érdeklődnek irántad. De ez....

-Nem, nem arról akarok beszélni veled.

-Hát akkor?

-A te és a Helen kapcsolatáról.

-Tessék?

-Hm...Karácsonykor egész kedvesnek tűnt, remek társaság volt. Most már értem, mit értettél azalatt, hogy kedves teremtés.

-Igen, tényleg az. De hogy jön ez most ide?

-Hát, igaz, hogy elég idős, meg akár az anyám is lehetne, de...

Kopp-kopp-kopp

-Jöjjön be!-szólt ki Wulfric. Jó napot Percival. Kerüljön beljebb. Kollégája épp menni készült. Beszélnem kell magával. Gino, kérem hagyjon magunkra. Legközelebb elmondja amit akart.

-Rendben. Viszlát.

Gino biccentett Percival felé, majd távozott. Remélte, nem hallotta a másik a beszélgetésüket. De végül is semmi fontosat nem tudhatott meg belőle. Azért elhatározta, hogy a jövőben jobban fog vigyázni mikor mit tesz.

Percival visszasétált a szobájába a reggeli után. Nem tetszett neki Gino viselkedése. Ahhoz képest, hogy mennyire feldúltan távozott tegnap a csók után, most túl vidám volt. Elhatározta, hogy kideríti mi állhat e mögött. Közben viszont Mr. Fogg szólt neki, hogy az igazgató hívatja. Elhatározta, hogy nem olyan fontos kollégája, mint az öreg, így inkább Wulfric felé indult. Az ajtóban lefékezett. Hallotta, hogy az igazgató Ginoval beszélget. Nem sietett belépni az irodába, gondolta hátha két legyet üt egy csapásra. Remélte, Gino elárulja viselkedésének okát.

-...És a Helen kapcsolatáról.-hallattszott bentről.

-Tessék?-jött a kérdés.

-Hm...Hogy is mondjam... Karácsonykor egész kedvesnek tűnt, remek társaság volt. Most már értem, mit értettél azalatt, hogy kedves teremtés.

-Igen, tényleg az. De hogy jön ez most ide?

-Hát, igaz, hogy elég idős, meg akár az anyám is lehetne, de...

Percival nem akart többet hallani. Mélyen megérintették kollégája szavai. Már azt sem értette, hogy az közben távozott, s az igazgató hozzá beszél.

Hogy lehettem ilyen hülye? Soha az életben nem csináltam még ekkora baklövést.

Fejében cikáztak az önvádoló gondolatok. Nem tudta, hogy valójában mit is érez. A csalódás, keserűség, féltékenység, és több más érzés vagyült benne. Elképzelte,mit váltott ki kollégájából cselekedete. Miután elvált tőle, az döbbent arcot vágott, majd kimenekült szobájából. Nem csodálkozott. Magának is nehezen vallotta be, hogy vonzódik hozzá. De akkor, abban a percben, egy röpke pillanatig a másik viszonozta csókját. Azóta, mióta leitta magát teljesen megváltozott. Próbálta álcázni, de nem sikerült. Legalábbis legbelül érezte, hogy valami történt.

-Percival! Figyel egyáltalán?

-Igen, persze.

-Akkor, kérem folytassa ugyanúgy a tanítást, mint a vakáció előtti hetekben. Több elégedett levelet kaptam. Fogalmam sincs minek a hatására, de a diákok elismerik, hogy maga jó tanár. Elmondja, hogy minek következtében változott meg? Gondolom Gino áll a dolgok központjában.

-Igen...vagyis nem...Igazgató úr, elmehetek? Dolgom van.

-Hát persze. De ne feledje, tartozik ezzel a beszélgetéssel.

Percival ezt már nem hallotta. Becsapta az ajtót maga mögött.

Vajon tényleg csak barátként gondol rám? Wulfric azt mondta, beszéljem meg vele. Hát persze. Majd eléállok, és megkérdem tőle: Hello, Gino! Homokos vagy? ...Szuper beszélgetés lenne. De akkor is. Valahogy meg kell bizonyosodnom a dolgokról.

Egy hírtelen ötlettől vezényelve elindúlt a tanári felé. Nem tudta, miért, de úgy érezte, ott van a megoldás. Bentről újabb hangokat hallott kiszűrődni.

Remek. Akkor még egy hallgatózás. Nincs is jobb dolog, mint kémkedni valaki után.

-Biztos vagy benne, hogy tetszem?

-Tökéletesen.

-Kicsit fura. Tudod, már öreg vagyok én ehhez.

-Ehhez soha nem lehetsz elég öreg.

-Hát...köszönöm, hogy elmondtad.

-Ez csak természetes.

-Hm...még gondolkodnom kell rajta.

-Igen...persze. Várom a válaszod.

-Rendben. Viszlát.

-Viszlát.

Az ajtón Helen viharzott ki. Furcsa pírt látott a nő arcán.

Most már mindent értek. Gino szerelmes. Csak tudnám mit lát abban a nőben. Akár az anyja lehetne.

Ekkor eszébe jutott egy rövid mondatfoszlány: "most már tudom mit értettél azon, hogy kedves teremtés"

Összeáll a kép. Ezért van jó kedve. Mégsincsenek fura hajlamai. Persze ha azt nem vesszük, hogy egy nála legalább 20 évvel idősebb nőt szeret. De nem csodálkozok. Karácsonykor jó társasága volt. Jól szórakozott Helennel. Még fogadtak is. Rajtam.

Fellángolt benne a düh.

Hogy is...hogy is gondolhattam, hogy Gino együttérez velem? Hogy is nyíltam ki ezelőtt a surmó, kétszínű alak előtt? Hiszen tudhattam volna, hogy fájdalmat fog okozni. Legutobb is...Mindegy. Nem akarok erre gondolni.

Visszatrappolt a szobájába. Lelke bosszúért kiáltozott. Elhesegetett pár képet szeme elől, amin épp forró olajban sütögette kollégáját. Nem...bármennyire is fájt neki, nem tudott...nem akart fájdalmat okozni Ginonak. Hiszen mégis olyan jól kijöttek egymással.

Mennyire jól?-jött az ismert hangocska. Bármikor láttad, megsértetted. Aztán jól berugtál, és ki tudja mit műveltél vele. Kerülted, majd úgy tettél érdekel a személye. És mikor végre kezdett közelebb kerülni hozzád, kezdett megbarátkozni veled, te mit csinálsz? Lesmárolod. Mond, normális ember az ilyen? Mit akarsz te tulajdonképpen? Mindennél jobban vágysz valakire, de bárki, aki közeledbe jön, elkergeted. Fogd már fel végre! Te vagy a hibás, senki más. Egy megkeseredett, goromba ember vagy, aki még arra sem képes, hogy néha rendbetegye magát. És akkor csodálkozol, hogy mindenki utál? Csodálkozol, hogy mindenki elkerül? Nem!-jött a válasz. Ezt nem folytatom tovább. Elegem van. Majd használom az ajándékot. De csak azért, mert a barátom. És nem akarom megsérteni. Na meg mert reméled, hogy így szerzel nála pár jó pontot.- szólalt meg újra a tudatalattija.

Nem! Keresek egy nőt magamnak.-válaszolt saját gondolataira.

Bebújt az ágyába. Nem érdekelte, hogy a dél is alig érkezett meg. Fel akart készülni a holnapra. Akkor már egy új ember lesz. A diákoknak tátva marad majd a szájuk. Elmosolyodott. Mielőtt elaludt volna, azért még egyszer beverekedte egy rosszálló hang magát a fejébe.

Ismerd be végre, öregem, fülig szerelmes vagy! Szerelmes, és meleg!