A dolgok kezdenek a fejük tetejére állni....

Rohamosan közeledett az október 31.-e. A diákokat átjárta a várakozás izgalma. A tanárok jobbról balra szaladgáltak, s azt sem tudták mihez kezdjenek. Végül egy héttel Haloween előtt kiaggatták a hirdetőtáblára a programot. 24.-én, pénteken, reggeli előtt annyian álltak a tábla előtt, hogy lassan nem lehetett elsétálni a folyosón. A bulit hírdető poszter csütörtökön éjjel került fel, Gino jóvoltából. Amíg Percivallal fel-le sétáltak a folyosókon, sikerült beszámolnia neki a programról.

-Szóval a díszítést elrendezik a többiek, ahogy eddig megbeszéltük. Sikerült meggyőznie az együttest?

-Mondhatjuk, hogy igen. Még egy-két nap és megjön a hivatalos válasz. Hogy képzelte el az egészet?

-Reggeltől kezdve mindenki beöltözik.

-Remélem...

-Igen, a tanárok is. A diákok egész nap azzal foglalkoznak, hogy megpróbálják megijeszteni egymást. Ezek csak a folyosón történhetnek, tanárok jelenlétében, mert a legjobb díjat kap. Lesz egy díj a legfélelmetesebb, egy a legkreatívabb, egy a legviccesebb kosztümért. A legsikeresebb ijesztésért, a legjobb táncért, és a legjobb partnereknek is jár majd nyeremény. Na meg lesz meglepetésdíj, amit az nyer meg, akinek a legtöbb szavazata lesz. A szavazás egész nap fog tartani, és pontosan este 8:00-kor zárjuk le. Tízik vacsora, majd buli. 11:00-ig kihírdetjük a győzteseket, utána pedig reggelig buli. Közben lesz tombolázás is.

-És minek kell a tanároknak is beöltözniük?

-Mert ez az ünnephez tartozik.

Percival fújtatott még egy ideig, de látta, hogy Ginot nem lehet ledönteni lábáról, így inkább másra terelte a szót.

A buli előtti héten valósággal lehetetlen volt órát tartani. A diáklányok csoportokba verődve beszélték meg kosztümjeiket, és várták, hogy valaki partnernek kérje őket. A tornaórák hamar elteltek, mindenki jól szórakozott Gino mellett, aki tisztában volt azzal, hogy mivel ő a főszervező sokan hozzá fordulnak majd. Percival még mindig leszidott pár diákot, de mintha kissé megváltozott volna. Néha egy-egy szerencsétlenkedőhőz odasétált, és annak értetlenkedő pillantásai ellenére segített neki. Így az órái kezdtek elviselhetőek lenni, és pár olyan pletyka is felütötte a fejét, miszerint ez mind az új tanár érdeke.

A Halloween ilyen körülmények közt állt be. Hajnalkor ellepték az iskolát a boszorkányok, tündérek, zorrók, testőrök, kalózok, bohócok és más kosztümösök. Gino egy tütüben feszített, fehér harisnyával és kontyba fogott hajjal. Wulfric gumikacsának öltözött, Viktor vikingnek, Helen madárijesztőnek. Jason sorozatgyilkosnak, Beatrix pedig Jézusnak. Percival egy fekete köpenyt vett magára, és egy sor vámpírfogat illesztett a szájába. Számára a nap roppant lassan telt, mivel többen is megcsodálták, hogy ő is részt vett az öltözködők sorában. A bál is nemsokára megkezdődött, és a díszes társaság elindult a díszterem felé. Egy rövid vacsora után aztán a tanárok elrendezték az asztalokat úgy, hogy azok a falak mellé kerüljenek, helyet adva a táncolóknak. A színpadra beinvitálták az együttest, akik rögtön egyik vad dalukba kezdtek, s erre majdnem mindenki a táncparkettre lépett. A tanárok is feloldódtak, s Gino valahogyan táncolás közben az igazgató mellé keveredett. Ekkor éppen egy lassú szám indult el. Az igazató odasúgta a tanárnak:

-Magam is felkérném, de a körülményekre tekintve...kicsit furcsa lenne.

Ezzel megfogta a mellette meglepetten álldogáló Helent, és ellejtett vele. Gino visszasétált a tanári asztalhoz, és helyet foglalt a mogorva Percival mellett.

-Maga nem táncol?-kérdezte.

-Nem. Az igazgató épp most kérte fel Helent. Beatrixal meg éppen Jason táncol.

-Értem.

-Hát maga?

-Nem áll szándékomban táncolni.

-És miért nem?

-Csak mert nem.

-Esetleg nem tud?

-Kikérem magamnak. Garantálom, hogy mindenkinél jobban tudok táncolni, aki most az iskola fedele alatt van.-vetett egy lenéző pillantást kollégája felé. És most, ha megbocsát...Jó éjszakát.

-Viszlát.-kiáltotta a tanár után.

A teremben a jó hangulat még hajnal felé sem lankadt, viszont már egyre többen hagyták azt el. Az igazgató is helyet foglalt lassan, hogy a fáradtságot kipihenhesse, s így Gino is követte. Szeretett volna beszélni vele Percivalról.

-Nos, hogy telik a nap?-kérdezte Wulfric a tanártól. Én személy szerint roppant élvezem. Remek munkát végzett. Az együttest magam sem szervezhettem volna be jobban.-kacsintott a szemlátomást fáradt tanárra.

-Az együttest Percivalnak köszönhetjük.

-Nocsak! Hogy sikerült meggyőznie? -emelte fel tekintetét, és huncutul mosolygott közben.

-Tudja, sikerült elfogadtatnom magamat. Nem is olyan rettenetes, csak érteni kell hozzá.

-Értem. De kérem, vigyázzon. Tudja, hogy...

-Igen, tudom.-komorodott el. Percivalról jut eszembe. Nemrég mondta, hogy hamarosan születésnapja lesz. Mikor is pontosan?

-Három nap múlva. De miért kérdi?

-Szeretném kicsit felvidítani. Tudja, szerintem nem ártana neki sem, ha néha felszabadulna. Elég komor mostanában.

-Ne aggódjon. De előre figyelmeztetem, hogy nem lesz könnyű dolga. Percival rettentően makacs tud lenni.

-Igen. Ezt már idejövetelem óta észrevettem. De mit gondol, minek örülne a legjobban?

-Ebben már nem segíthetek. Szokása, ugyanis, hogy ezen a napon egyáltalán nem mutatkozik. Állítólag lakosztályában szokott kuksolni.

-De miért?

-Nos, ennek magának kell utánajárnia. Tekintve, hogy az utobbi időben a diákok egyre többet látják magukat együtt, biztosan szívesen magyarázatot ad önnek. De még egyszer szólok, hogy vigyázzon, nehogy valaki rájöjjön, mert bármi megtörténhet.

-Igen, tudom, a..

Wulfric figyelmeztető pillantását látva viszont már másképp folytatta.

-...tudom, Wulfric professzor.

-Helyes. Akkor jó éjszakát.

-Viszlát, igazgató úr.

Mielőtt viszont az elhagyta volna a teremt, tisztán látni vélte a csillogást a férfi szemében. Végül ő is úgy érezte, itt az ideje kipihenni a szervezés fáradalmait, ezért megszakította a bulit. Miután a diákok felháborodottan eloldalogtak, megköszönte az együttesnek, hogy eljöttek. Kikísérte őket, majd hozzákezdett a takarításhoz. Szerencsére a többi tanár, meg a gondnok is segített, így két óra múlva végeztek. Mire ágyba dőlt, azt hitte, soha többé nem fog felkelni. Úgy gondolta,másnap kihagyja a reggelit.

Nyolc órakor indult csak a mosdóba a szokásos hat óra helyett. Hosszasan engedte a forró vizet magára, csak hogy helyrejöjjön. Aztán, mikor óráira megérkezett, látta, nem csak neki okozott nehézséget a felkelés. Mindenki üveges szemmel nézett rá. Gyorsan pár gyakorlatot végeztetett el velük, de mikor azok ettől sem tértek magukhoz, úgy gondolta, inkább beszélgetni hagyja őket. Az a nap nagyjából végig így telt el. Este viszont emlékeztette magát, hogy másnap ajándékot kell beszereznie. Hajnalban ébredt rá, hogy vasárnap van. Arról megfeledkezett, hogy a közelben nem sok üzlet van nyitva. Végül úgy döntött pár üveg itallal lepi meg a férfit. Erre a megoldásra úgy jutott, hogy miután végigjárta a várost, csupán két boltot kapott nyitva. Mivel nem vihetett a férfinak melltartót, így az ital mellett maradt. Visszafele menet szomorúan nyugtázta, hogy zsebe jelentősen kiürült, miután az eladó javaslatára a legdrágább itókákat szerezte be.

Hétfőn, amint azt az igazgató is megmondta, Percival nem mutatkozott sem a reggelinél, sem pedig az osztályában. Nem volt más választása, mint hogy befejezi a napi teendőit, s utána elsétál kollégája szobájához. Kopogott, de mivel nem kapott választ, óvatosan benyitott. A szobában félhomály volt, s látszólag nem tartozkodott senki benn.

-Percival!-szólította. Percival, itt van?

-Igen? Mit akar már megint?-jött a válasz egy másik helységből, ami biztonyára a mosdó lehetett.

-Hol volt ma egész nap?

-Itt. Mit akar?

-Csak oda akartam adni az ajándékát. Gondoltam, örülni fog neki, ha valaki majd leül egyet italozni magával.

Percival morgott.

-Hozna két poharat? Ide nézzen, mit hoztam!

Mikor a férfi meglátta az üvegen a címkét, rögtön előhúzott két pálinkáspoharat. Most már végképp úgy érezte, ez lesz az egyetlen dolog, ami segíthet rajta.

-Akkor fenékig, professzor úr.- mondta Gino, miután kitöltötte a nemes italt.

Válasz nem jött, helyette csak kollégája kortyolását hallotta, majd a pohár csattanását az asztalon.

-Mondja, miért nem ünnepli a születésnapját?- kérdezte.

-Nem a maga dolga.-kött a válasz. Töltsön!

Gino töltött mindkettőjüknek. Az ital szemlátomást hatással volt Percivalra, mert az nemskára ecsetelni kezdte múltját. Előszőr dühös volt, majd dühe fájdalommá változott. Gino, az ital lassan bódító hatására, egyre jobban megnyugodot.

Percivalból ömlöttek a keserű szavak, a kegyetlen életének részleteit kollégája úgy hallgatta,mint egy kislány a kedvenc meséjét. Lassan kezdte megérteni a kollégáját, s ahogy telt az idő, úgy fogyott az ital is. Miután az első üveggel végeztek, másikat húzott elő, s most ő kezdte el mesélni, hogy miért is van itt tulajdonképpen. Még pár órán át mérgezték magukat. Úgy fizikailag, ahogy lelkileg is. A régi sebekből felszakadva ömlőtt a vér, mégis jólesett valakivel megosztani. Nemsokára minden csepp elfogyott az üvegből, az érzések viszont egyre csak gyűltek.