Percival egy tanítási napon az osztályban várta a következő csoportot. Mikor azok lassan besétáltak, utálkozva nézte boldog képüket. Már azóta ilyenek, mióta megtudták a buli hírét. Azt viszont még ő sem sejtette, mit tervez a kollégája, ugyanis mikor az első próbálkozásként odajött hozzá, hogy megbeszéljék a teendőket, olyan csúnyán átkozta el, hogy azóta hozzá sem mert szólni. Ezen elmosolyodott. A tanár elég érdekes képet vágott, mikor olyan hírtelen kezdett el kiabálni. Ha nem tudta volna, hogy Gino tanár, még azt hitte volna, egy idegbajos kis fruskával áll szemben. Amíg így belemélyedt gondolataiba, észre sem vette, hogy mindenki őt figyeli. Arra eszmélt fel, hogy szólítják.

-Tanár úr! Tanár úr, jól van? Mr. Percival!

-Igen, Mr McEllen? Mit akar?

Az igazgató úr hivatja.

-Köszönöm.

Amíg a diák becsukta maga mögött az ajtót, rászólt a többiekre.

-Örvendhetnek! Használják ki, míg hiányzok, mert ha visszajövök valamelyikük felelni fog.

A tanulók kivétel nélkül nyitották ki könyveiket. Percival magában nevetve nyugtázta a szavai hatását, aztán kisétált a teremből.

-Áh, Percival! Kerüljön beljebb! Kér egy teát?

Percival mérgesen nézett az igazgatóra.

-Remélem, nem ezért hivatott. Nem, nem kérek. Van valami jó oka, hogy megszakítja az órámat?

-Igen, persze. Épp most mondta Gino, hogy nem veszi ki eléggé a részét a munkából. Ezen pedig szeretnék javítani. Ha másképp nem megy, akkor majd így. Nos, ha nem segít neki, három hónapig nem kap fizetést. Ért engem?-kacsintott az öreg.

-Mégis mit képzel magáról? Csak nem zsarolni akar?

-Oh, nem, eszemben sincs. Én csak azt mondtam, hogy mivel nem teljesíti tanári feladatait, levághatom a fizetését.

Percival fogcsikorgatva állt a férfi előtt.

Hogy képzeli ezt? Méghogy én segítsek egy újoncnak? Méghozzá egy party-t szervezni? Szóval ezzel foglalta el a másik magát. Csak úgy jön és panaszkodik egyet az igazgatónak. Na majd meglátjuk.

-Rendben van, segítek. De csak mert szükségem van a pénzre. Újabb adag azbezdszitára van szükségem. Meg ph-s papírra, meg...

-Természetesen. Akkor jó munkát. Viszlát.

Percivalnak megint elrontották a napját. Visszasétált az osztályba. Tüntetőleg lefeleltetett öt diákot, és sikerült mindegyiknek kettest adnia. Ő viszont nem fog akkor sem az új tanárhoz menni. Ha szüksége van segítségre, majd jelentkezik.

Eközben Gino a kémialabor ajtaja előtt várakozott az óra végére. Nem merte zavarni Percivalt, mivel már tapasztalta annak haragját. Miután csengettek, azt is megvárta, hogy minden diák kivonuljon. Azok arcokról látta, hogy kollégáját nem kapta a legjobb kedvében.

-Jó napot.-köszönt a tanárra.

-Áh, Mr Gino! Csak nem azért jött, hogy behajtsa jutalmát a kis árulkodása után?

-Miféle árulkodásról beszél?

-Hát a beszélgetéséről az igazgató úrral.

-Miféle beszélgetés? Nem beszéltem vele hétfő óta.

-Értem.- húzta fel szemöldökét Percival. Akkor mégis mit keres itt?

-Segítségre lenne szükségem.

-Csak nem? És pont én jutottam eszébe? Micsoda megtiszteltetés.-vetette oda Percival.

-Már nem ijeszt el ezzel! Megszoktam, úgyhogy ha változást szeretne, talán megpróbálhatna normálisan beszélni.

-Mégis hogy képzeli, hogy ilyen hangnembe szól hozzám? Mondja meg, mire van szüksége, és tűnjön innen.

-A buliról lenne szó. A díszítést elintézik a többiek. A szervezés a mi dolgunk lenne. Eddig arra gondoltam, hogy azon a napon mindenki beöltözik, és a tanárok képezik a zsűrit. Este, pedig a legjobb öltözeteket díjazzák. Addig lesz tombolázás , és meghívhatnánk egy együttest is. Ezel pedig lenne egy kis problémám. Hallottam, hogy maga ismer valakit egy együttesből....abból az elátkozott rendszerből.

-System of a down, de mindegy.

-Igen, abból. El tudná rendezni, hogy ők eljöjjenek?

-Talán.

-Köszönöm. Ennyi lenne.

-Rendeben. Viszlát.

-Viszlát. -köszönt el Gino.

Végül is nem olyan rossz ez a tanár. Meg lehet szokni. És úgy tudom, hamarosan itt a szülinapja. Pontosan Halloween után három nappal. Majd valamivel meglepem. De addig van még elintéznivalóm.

Ezután már nagyobb bátorsággal fordult Percivalhoz, aki szemmel láthatólag kezde megszokni őt. Egy alkalommal már vett annyi bátorságot, hogy óra alatt zavarja. Percival annyira bele volt mélyülve egyik diák szapulásába, hogy nem is vette észre, mikor belépett. Így volt egy kis ideje, hogy körülnézzen a "kínzókamrában", ahogy azt a diákok titokban nevezték. Hírtelen meglátott egy fiút, aki majdnem hülyeséget csinált.

-Nehogy beleöntsd! Fel akarod robbantani az iskolát, te szerencsétlen?- ordított rá.

A fiúnak megállt a kezében a kémcső. Mindenki a tornatanárra fordította a tekintetét. Percival odasétált, hogy lássa mitől akadt ki Gino. Mikor megpillantotta, mire készült a fiú, azt hitte nyomban felpofozza.

-Maga megőrült? Hányszor mondjam még, hogy azt nem keverhetik hozzá? Szerencséje, hogy Ginonak volt elég lélekjelenléte megállítani. Ezért most kap egy gyönyörűszép egyest. És büntetőmunkára fog járni év végéig minden szombaton.

Miután beírta a szekundát, elbocsájtotta az egész ostályt.

-Elismerésem. Honnan tudta?

Ginonak tátva maradt a szája. Sejtette, hogy helyesen cselekedett, de arra nem számított hogy a kémiatanár meg fogja dícsérni.

-Hát, amint mondtam, kémialaborban dolgoztam.

-Értem. És mennyire ismeri ezeket a dolgokat?

-Oh, hát eléggé...

A szünet alatt végig beszélgettek. Észre sem vették, hogy a következő csoport már türelmetlenkedett. Miután elég nagy zaj volt, Gino elköszönt. Kellemesebben és felszabadultabban érezte magát, s úgy gondolta ráérzett kollégája gyenge pontjára. De nem is gondolta, hogy ennyire egyformák az ízléseik. Sok közös vonás volt bennük. Úgy gondolta, hogy jobban megismerte azalatt a röpke tíz perc alatt, mint kollégái tíz év alatt. Abban viszont biztos volt, hogy az igazgató többet tud, mint amit elárul.

Percival is néha szórakozottan bámult maga elé. Ezek szerint ő sem ismerte eléggé a másikat. Végül is nyugodtan beszélgethet vele, mert egyáltalán nem olyan, amilyennek gondolta. Végre van valaki, akivel jól megérteti magát. Talán most már nem lesz annyira egyedűl. Talán egy új élettel ajándékozta meg a sors.