Na itt a második fejezet is...

A két tanár együtt hagyta el az irodát. A különbség kettőjük között csak az volt, hogy Percival dúlt-fúlt a méregtől, hogy megint így kihasználta az igazgató. Vele ellentétben Gino vidám, mosolygós, szórakozott képet vágott. Egy darabig csendben sétáltak, aztán Gino megelégelte.

 -Percival, mondjon valamit. Hol vagyunk most egyáltalán? Percival morgott. (Hogy a fenébe kérdezhet valaki ilyen hülyeséget?)

 -Az iskolában.- mondta ki hangosan.

 -Értem. -komolyodott el Gino, s a gúnyos válasz ellenére még azért is megpróbált tisztességesen viselkedni. -Egyébként maga mit tanít? Wulfric nem mondta.

 -Az igazgató úrnak bizonyára nyomos oka volt rá. -torpant meg Percival. Egyébként kémiatanár vagyok, néha fizikával is foglalkozom, de az nem az én igazi felségterületem. Egyáltalán miért érdekli ez magát?

 -Csak kíváncsi voltam. Azért tudok én is egyet s mást a kémiáról. Mielőtt tornatanár lettem volna, egy iskola laborában segítettem az ottani professzornak.

 -És miért hagyta el az ottani munkahelyét? - érdeklődött most már kíváncsian Percival. Érdekes módon, az, hogy kollégája foglalkozott a kémiával, kissé magasabbra emelte a ranglétrán.

 -Azt viszont már nem mondom meg. Magánügy. És maga mióta dolgozik itt?

 -Á! Megérkeztünk. Ez itt a földrajz-történelem termünk. Egyébként 10 éve.

 -Aham. -morgott a tanár. Egyáltalán nem tetszett neki Percival hozzáállása, viszont látott néha benne egy kis érzékenységet. Úgy gondolta, nemsokára jobban megismerheti a férfit, s ha ügyesen végzi a dolgát, még normális embert is faraghat belőle. Ezentúl inkább nem is tett fel neki fölösleges kérdéseket, hiszen tudta, hogy úgysem kapna őszinte válaszokat. Inkább halkan sétált mellette, s jól megfigyelte a helyet, mert nem akarta, hogy baja legyen a tájékozódással. Percival nyugodtan sétált a tornatanár mellett. Tudta, hogy neki kellene visszatérni a beszélgetéshez, de semmi kedve nem volt hallgatni őt. Így nemsokára sietősre fogta lépteit, hogy minél hamarabb megszabadulhasson tőle. Gyorsan megmutatta neki a fontosabb termeket. Főleg a tantermekre fektetett hangsúlyt. Utoljára a könyvtár, majd a tornaterem maradt.

-Hát körülbelül ennyi lenne az egész. Ha valami kérdése van, forduljon Wulfrichoz. Biztosan szivesen elmond majd mindent magának. Nekem most dolgom van. Találkozunk a vacsoránál. Gino intett a fejével, és úgy gondolta jó lenne egyedül is körülnézni az iskolában. Percival mellett nem sokat látot. Kisétált hát az udvarra, hogy körülnézzen ott is. Az iskolához egy óriás park tartozott. A bokrok tövében volt pár pad, s picit arrébb egy kisebb patak csorgadozott. A partján pár fa tartott árnyékot az arra vetülőknek. Valamivel arrébb egy másik épületet pillantott meg. Elsétált hát odáig. Két emelete volt, és majdnem ugyanolyan nagy területet foglalt el, mint az iskola. Benyitott. Egy folyosón találta magát, így elindult megnézni mi van odébb. Az első ajtó mögött egy medencét talált. A következő kettő mögött pedig a női és férfi öltözőre bukkant. Az utolsó ajtó egy kisebb termet rejtett. Innen indúlt a lépcső az első emeletre. Felsétált hát rajta. Itt már csak két helységbe nyílt ajtó. Egyik egy raktárszerűségnek tűnt, a másik pedig egy újabb lépcsőt rejtegetett. Megint mászkálás következett, majd végre feljutott az utolsó emeletre is. Itt újabb szobák várták. Az egyiknek üveg ajtaja volt, s ide már be sem lépett, mert látszott hogy üvegházat találna mögötte. A következőben nagy sötétség volt, de miután sikeresen kinyitotta az ablakokat, rájött: az asztronómia teremben van. Vagy ingább csillagvizsgáló? Elhatározta, hogy este visszanéz, mert nagyon érdekelték a csillagok. Az utolsó ajtó felé vette az irányt. Megpróbálta kinyitni, de most ez nem sikerült. Még párszor lenyomta a kilincset, mégsem történt semmi. Így hát visszafelé sétált az iskola felé. Közben rájött: ő még semmit nem evett, így inkább a kantin felé vette az útját. Nem tartott sokáig, hogy megtalálja, mivel messziről finom illatt vezetett a nyomára. A teremben nem voltak sokan. A matektanárnő a biológia tanárral beszélgetett elmélyülten. Beatrix furcsa köveket rakosgatott az asztalra, s közben valamit motyogott. Üdvözölte őket, s helyet foglalt Jason mellett.

 -Jó napot.-köszönt.

 -Hello. Szóval maga az új tanár.

 -Igen. Én vagyok. Miért?

 -Adhatok önnek pár tanácsot?

 -Öööö...hát persze.

 -Egy: Beatrixszal vigyázzon, mert kicsit agyára mentek a tantárgyai. Ha egyszer elbeszélget vele, soha nem szabadulhat meg tőle. Kettő: Vigyázzon, hogy milyen hangsúllyal beszél Percival jelenétében, mert hajlamos úgy viselkedni, mint egy veszett kutya.

 -Hát...öööö...köszönöm. De Percival nem tűnik olyan gonosznak. Jason hangosan felnevetett.

-Oh...hát az első napja itt köztünk, úgyhogy nem tudhatja még mi vár magára. Ja és még valami. Holnap jönnek a diákok. Vigyázzon, mert van köztük néhány bajkeverő.

 -Hát milyen iskola lenne az, ahol mindenki szerény, kedves, és egész nap tanul? Szerintem ez normális.

 -Jah...mondja ezt majd egy hét múlva is. Egyébként tanított már?

 -Még nem, de tornaórákat tartani nem lesz valami nehéz.

 -Haha...majd meglátja. Maga szerint miért ment el a tavaji, a tavajelőtti, az azelőtti, és az utobbi időben majdnem minden tornatanár? Egyszerűen azért, mert rémálommá változtatták az életüket.

 -Hát én nagyon remélem, hogy most túloz. Semmi szükségem bábáskodni, meg nevelni.

 -Az még jó lenne, ha lehetne egyáltalán nevelni azokat a kölyköket. De semmi nem ragad rájuk. Ezzel visszafordult beszélgetőpartneréhez, és többet nem szólt Ginohoz. A tanár hamar magába pakolta az ebédet, és folytatta körútját. Sorba vette az ajtókat, s megpróbált mindent emlékezetébe vésni. Végignézett a tantermeken, a laborokban , megtalálta a szertárokat, az irodákat. Végül felsétált az utolsó emeletre. Itt szobákat talált. Mindegyikben 5-6 ágy állt, így biztosra vette, hogy ez az iskola bentlakásos része. A szobák között különbségek volak, nyugodtan fel lehetett ismerni a fiúkét és lányokét. A fiúkéban több ágy állt, s köztük nagyobb hely volt. Pár szekrénybe lehetett elosztani a ruhákat. A lányok szobáiban kisebb hely volt, mivel kitöltötték a termet a kétszárnyas bútorok, s az íróasztalok. A folyosó végén még volt pár terem, amit zárva talált. Biztosra vette, hogy ezek a tanárok szobáit rejtik maguk mögött. Az egyik teremből még két helyiség nyílt. A jobboldali a női füdőszobába, a baloldali a férfiakéba vezetett. Tovább sétált. A következő ajtó újra zárva volt. Aztán már csak egy helység maradt. Arra gondolt, hogy ez most már biztosan az ő szobája lesz. Nyugodtan nyomta le a kilincset. A helység viszont nem volt üres. Az íróasztal előtt Percival üldögélt, és valamit elmélyülten olvasott. Pólóját levette magáról, mert meleg volt a nyárutó. Mikor hallotta az ajtó nyílását felpillantott. Látta, hogy Gino áll meglepetten a küszöbön.

 -Khm...-köszörülte meg a torkát. Elnézést. Én csak...Azt hittem....

-Miért nem kopog, ha valahova belép? Mégis mit képzel magáról, hogy csak így rámtör?

 -Csak azt gondoltam...

 -Hogy hátha nem vagyok benn, és kikémlelheti a dolgaimat? Vagy máris eltévedt? - itt gúnyosan mosolyodott el. Csak nincs máris segítségre szüksége? Pedig azt hittem a tornatanároknak van tájékozodási képességük. Úgy látszik tévedtem. Megkérhetném, hogy takarodjon a szobámból?

 -Ööö... hát persze.- Ezzel becsapta maga mögött az ajtót. Emlékezetből tudta még, hogy merre van az igazgatói, ezért eddig be sem nyitott oda. Most viszont úgy gondolta, ideje lenne kipakolni. Ehhez viszont szoba kellene. Wulfric felküldte a gondnokot a csomagjaival, de azt elfelejtette megmondani, hogy melyik az övé. Elindult hát a földszintre. Most már tanult az előbbi esetből, így bekopogott.

 -Igen?- jött bentről a kérdés. Lépjen be! Gino kinyitotta az ajtót.

-Zavarok?

-Nem. Valami prolémája akadt?

 -Dehogy, csak nem tudom melyik a szobám. Az előbb véletlenül rányitottam Percivalra.

 -Ne is mondja tovább! Biztos kipenderítette.

-Hát, mondhatjuk így is.

-Elnézést, megfeledkeztem róla. Lenyomott egy gombot a telefonon.

-Mr. Fogg, megkérhetném, hogy hozza fel a 281-es szoba kulcsát? Rendben. Köszönöm. Pár perc múlva már nyílt is az ajtó.

 -Elnézést. Zavarok?

 -Nem, dehogy. Gino kérte a kulcsot. Kérem, mutassa meg neki a szobáját.

 -Rendben, igazgató úr. Kérem, mr...ööö...

-Szólítson egyszerűen Ginonak.

-Igenis. Akkor hát, Mr. Gino, kérem kövessen.

-Nem Mr. Gino. Szimplán csak Gino. Tegezzen.

-Értem. -ezzel meghajolt az igazgató előtt, és kifordult az ajtón. Gino nagy nehezen tudta csak követni, hiszen a gondnok apró termetét meghazudtolva haladt. Felsiettek az utolsó emeletre, s jól sejtette, mikor arra gondolt, itt lesz a szobája. Az egyetlen csalódást az okozta, hogy közvetlen szomszédságában a Percival szobája volt. Közben Mr Fogg kinyitotta az ajtót, így beléphetett végre.Csodálatosan szép és kellemes látvány fogadta. Az ablakok déli irányban voltak, így kellemes napfény borított mindent. Tágas kis hely, és még saját mosdó és füdőszoba is tartozott hozzá. Az ágy kétszemélyes volt, sem túl puha, sem túl kemény. Helyet kapott még egy nagyobb szekrény, amiben a ruháit tarthatja majd, meg egy láda a kisebb cuccainak. Volt egy saját íróasztala is. Mikor közelebbről megvizsgálta, látta, hogy van rajta egy üzenet. Ha nem tetszene a szobája, nyugodtan átrendezheti. A diákok hat órakor érkeznek. Kérem, jelenjen meg ebben az időpontban a Díszteremben. Wulfric ig. Gino rénézett az órájára, és úgy döntött kihagyja a vacsorát. Helyette kipróbálta a kellemes ágyát. Percival közben magában dühöngött az új professzor arcátlanságán. Miután sikeresen széttört pár lombikot, sikerült lenyugodnia annyira, hogy ajtót nyisson, ugyanis már egy ideje valaki egyfolytában kopogtatott.

 -Nyitva!- ordította. Az ajtó lassan nyílt ki.

-Igen, Mr. Fogg?

 -Uram, hívatja az igazgató!

-És mit akar?

 -Kérem, ezt nem mondta meg.

 -Jól van! Akkor már megyek is.- morgott tovább. Fogg elsietett, s Percival bezárta maga mögött az ajtót. Gyorsan lépett, mivel hamar meg akart szabadulni a szenilis öregtől. Bekopogott.

-Tessék! Kerüljön beljebb!

-Hivatott?

 -Igen. Csak azt szeretném, hogy tartsa a szemét az új tanáron.

 -Tessék? Ugye nem azt akarja, hogy kémkedjek utána?

-Nem, dehogy. Csak néha nézzen utána, mit csinál. Aztán pedig, ha valami furcsát lát, vagy hall, kérem szóljon nekem.

-Mégis hogy képzeli, hogy én mások dolgába ütöm az orrom? Mondja, miért nem kér meg soha valaki mást az ilyen koszos munkára?

 -Nyugodjon meg Percival. Higgye el, nem válik majd kárára. Sem magának, sem másnak. Nekem megvannak az okaim, ha megkérem, tiszteletben tartja a döntéseimet?

 -Jól van, rendben. Más valami?- sóhajtott fel.

 -Nincs. Már vissza is térhet a szobájába.

 -Viszlát.

-Viszlát. Ja, és még valami.

 -Igen?- fordult vissza az ajtóból.

 -Csokoládét? Percival utált minden édességet, ezért megfordult, és becsapta maga mögött az ajtót. A vasárnap megmaradt idejét hasznosan akarta tölteni, ezért végignézett a könyvespolcán. Végül leemelte Dan Brown Da Vinci Kódját, és elmélyült benne. Az idő hamar eltelt. A csergőóra egyszerre szólalt meg a másik szobában levővel. Pontosan fél hatkor. Gino felpattant az ágyból, és kitárta az ablakot. Elvégzett pár guggolást, és átöltözött. A másik szobában Percival megjelezte, hol hagyta abba, majd felállt, felöltötte az "én vagyok a tanárotok, ti meg csak szemtelen kölykök vagytok" nézését, és elindult a díszterem felé. A diákok egy része már megérkezett, és hangoskodva mesélték egymásnak kalandjaikat. Percival végigsétált közöttük, de közben leszidott egy párocskát, akik éppen nagyon elmélyültek egymás szájában. Belépett a terembe, és helyet foglalt a tanári asztalnál. Lassan mindenki megérkezett. Az igazgató leült Percival jobb oldalára. Így már csak egy embernek volt helye mellette, és tiszta szívből remélte, hogy nem Beatrixé lesz. Nagy megrökönyödésére viszont pont ő lépett be elsőként a terembe. Magabiztosan foglalt helyet Jason és Percival között. A diákok is befelé szállingóztak. Gino befutott, és legnagyobb örömére az igazgató másik oldalán kapott helyet. Közben derűsen konstatálta, hogy sem Jason, sem Percival nem megelégedettek az ülésrenddel. Mikor minden szék gazdára talált, az igazgató köszöntötte a tanulókat. Elmondta az újaknak a szabályokat, és bemutatta a tanárokat. Végül egy fél órás beszéd után mindenkit felszólított, hogy menjenek az ebédlőbe vacsorázni, s utána rögtön bújjanak ágyba, mivel másnap már kezdődik a munka. A diákok megrohamozták az asztalokat, s miközben csirkecombot, húslevest, vagy csokipudingot tömtek magukba, igyekeztek mindent elmesélni társaiknak. Akik befejezték, szép lassan felfelé indultak hálószobáikba. Igyekeztek a legjobb helyeket megszerezni. Már elég késő volt, mire az igazgatónak sikerült az összes diákot szobájába küldeni.

 -Hát akkor jó éjszakát. - fordult kollégái felé. Tartalmas éjszakájuk lesz, úgy gondolom. A mai az utolsó, mikor semmi gond nélkül merülhetnek álmaikba. És holnaptól mindenki dolgozni fog. Még valami. Átadnák az órarendjeiket? Szeretnék összeállítani még egyet véglegesen. Hat óra körül, reggel, mindenkihez eljuttatom. Köszönöm Percival. Jól van. Viszlát, reggel. Ezzel elsietett. Lassan mindenki elköszönt. A mai éjszakán még tényleg nyugodtan aludhattak, hiszen a program csak másnap kezdődött. Csupán két ember hajtotta álomba fejét gondterhelten. Az egyik új feladata miatt, a másikat pedig az új munkahely, és környezet bolygatta meg.