|
25.fejezet
2008.08.22. 13:42
Aminának már minden lőszere elfogyott, így karddal folytatta tovább. Nagy terpeszben, egyik lábára támaszkodva állt, hogy kellően erős csapást mérhessen ellenfelére. Az egyik felé rohanónak kiontotta a belét, majd ezzel a lendülettel megpördült, és lecsapta a mögötte lesújtani készülő fejét. Felvette az ő kardját is, aztán megmártotta az újabb neki rontó mellkasában.
Egy pillanatra szusszant. Körbe nézett, szeme Mikeyt kereste. Kinézett az előtte tárva álló ajtón, és meglátta őt, ahogy rohan. Nyomában 3 démonnal.
Ő is futásnak eredt.
Beérte az egyik üldözőt, aztán futás közben hátulról lenyisszantotta a fejét. Szerette ezt a módszert. Gyors volt, de biztos.
Egy pillanatra megtorpant. Mikey eltűnt a szeme elől. Ezután még gyorsabban futott, mint eddig. A másik két démont is könnyűszerrel elintézte, viszont a lábai újra a földbe gyökereztek, mikor odaért, ahol a srác eltűnt.
- Mi a fene… - tátogta maga elé.
Egy tó partján állt. Az rend szerint be volt fagyva, csak sajnos nem eléggé. Ráadásul a ráhullott hó be is fedte, így nem láthatta senki.
Amina nem látta Mikeyt, a beleolvadt tó látványát képző kék foltokba, de hallotta a szívét. Óvatosan rámászott a jégre, majd jobb híján az öklével kezdte el betörni felette.
Pár pillanattal később kiért Frank és Tomi is, nyomukban Bobbal.
- Mi az? – kérdezte Frank lihegve.
- Mikey! – válaszolt a nő fájdalomtól eltorzult arccal, és újra lesújtott. A jég nagyot reccsenve adta meg magát, majd a lehulló darabok vele együtt alámerültek.
A srácok kővé dermedtek. Halálra rémülve álltak a víz mellett, az eseményeket figyelve.
- Rosszul lett… - mondta Bob a semmibe meredve.
- Mi?! – kérdezte Frank tágra nyílt szemekkel.
A másik nem válaszolt, folytatta:
- Mondott valamit. Azt hiszem ezért jött ki. De követték…
- Ne temessétek, még! – vágott közbe Tamás.
Ebben a pillanatban előbukkant Amina kedvesével a karjaiban. Frankieék kihúzták őket, majd Mikeyt a partra fektették. A lány vacogva rogyott le mellé.
Tomi is nagy tettre készen térdelt le hozzá, és fölé akart hajolni, de Amina elé tartotta a kezét, hogy megállítsa.
- Semmi baj. – magyarázta előbbi tettét, aztán az oldalára fordította Mikeyt, és figyelt. Nem telt bele egy pillanat sem, ő köhögve, öklendezve köpte ki a torkára csúszott vizet. Az arca olyan fehér volt, mint a hó, amiben feküdt. Halvány, erőtlen tekintetét a mellette ülő lányra emelte, majd újra lecsukta a szemeit. Amina megsimogatta Mikey lassan deresedő arcát, és az ölébe húzta.
- Vigyük be innen. – próbálta felemelni. De a kezét teljesen szétzúzta a jéggel. A kézfejéből csak egy csupa vér csonk maradt.
- Inkább mi. – bökte oldalba Bob Franket.
Már minden harc véget ért, mikor a srácok beértek Mikeyval a csarnokba. A győzelmet ünneplő vámpírtömeg rendesen megbámulta őket. A sok tekintet között Dúlszié is rájuk terelődött. Illendőn elnézést kért, otthagyta a kis társaságot amiben beszélgetett, aztán odasietett.
- Mi történt? Miért vannak ezek még mindig itt? És mióta vagy te ilyen emberbarát? – kérdezte fennhangon.
- Most óta. – morogta a választ Amina.
- Na jó. Mindegy. Nem fest valami túl jól. – nézett az eszméletlen Mikeyra. – Gyertek, vigyétek be a főépületbe. Ott van fűtés. És ott van Amy is. Ő majd pesztrálgatja ezeket. – ezzel előre ment mutatni az utat.
- Miért segítesz?! Te. Nekünk?! – kérdezte Tamás Dúlszit utol érve.
- Csak mert ha a srác esetleg meghal, vagy csak ha egy enyhe kis tüdőgyuszit is kap, Amy megnyúz… Erre! – mutatott az ajtóra, majd kinyitotta, és beengedte őket.
- Jézusom! Mi történt? – rohant hozzájuk máris Amy.
- Beszakadt a tóba, de semmi baj… Megmenekült. – vigyorgott Tomi.
- Vagy megmentették… - fűzte hozzá Bob.
- Lassítsatok. Milyen tóba? És hogyan? – aztán meglátta, hogy egyetlen fogadott öccse nagy magyarázatba akar kezdeni, ezért inkább belé fojtotta a szót. - Jó, mindegy ez most. Gyertek, vigyük radiátor-közelbe. – fordult a Mikeyt a vállukon tartó Frankhez és Bobhoz, majd a szomszéd szobába vezette őket.
A helység jóval kisebb volt az előzőnél, ráadásul üres is. Amúgy is használaton kívülinek tűnt, de most sem tartózkodott benn rajtuk kívül egy lélek se. Ez volt a lényeg.
Míg a fiúk letették Mikeyt, Amina távolabb húzódva, az ajtófélfának támaszkodva figyelt. Nem vette volna le a tekintetét a földön fekvőről, de oda sem ment. Várta a lecseszést. Viszont nem lesütött szemekkel, vagy körömrágva. A bocsánat kérés sem találtatott az erősségei közt. Ahhoz ő túl büszke volt. Az orrát felhúzva, lekezelően nézett a felé közeledő Amyre. Fölvette a támadóállást. De ő nem szólt semmit, csak a srácok felé bólintott, és elment a lány mellett. Amina nem kicsit lepődött meg, ennek ellenére nem kezdte el ez utóbbin törni a fejét. Inkább letelepedett Mikey mellé.
Néhány perccel később Bulcsú állított be hozzájuk pár pokróccal és törölközővel.
- Amy küldi, de nem tudjátok hova lett? Elég furcsán viselkedett az előbb.
Amy hallotta a hangot, amit rajta kívül senki. A hang beszélt hozzá, hívogatta. Tudta, hogy megint játszanak az elméjével, ezért az illető keresésére indult.
Az épület alatt, valami eldugott, titkos raktár felé vitték a lábai. Közben az a valaki, vagy valami még mindig szólongatta. Ahogy haladt, a mély, férfias orgánum egyre erősebben visszhangzott benne. Végül a hosszú betonfolyosókon túl, talált egy lereteszelt fém ajtót. Feltépte a zárat, majd bement.
A csupasz falon mindössze két kis kapcsoló körvonala vibrált, a kék vámpírszemei előtt, követlen az ajtó mellett. Feltolta őket, és a plafonra erősített neonlámpák kigyulladtak. Így már az emberi szemeivel is megcsodálhatta az eddig valaha is épített legjobb démonbörtönt. Legalább is, ő úgy gondolta, azt látja. Egyszerű, fa ketrec volt, de minden egyes lécét telimázolták különböző jelekkel és igékkel. Ahogy közelebb lépett, megláthatta benne azt a személyt, akinek a fogvatartására szolgált. Nagy, két méternél is magasabb, világos, de enyhén kékes árnyalatú bőrrel rendelkező izmos férfi állt vele szemben. A szeme olyan volt, mint az angyaloké. A feketének tűnő, mégis kékesen ragyogó sötét szempár most Amyre tapadt.
- Hello, cicus. Már vártalak. – mondta eléggé csábosra sikeredetten, aztán ezt egy kis túlvilági kacajjal fűszerezte.
- Mit akarsz tőlem?
- Csak azt, hogy szabadíts ki. – vonta meg a vállát, majd karjait széttárta, és leengedte. – Na?
- Miért tenném? – kérdezte Amy anélkül, hogy hangja bármilyen érzelmet tükrözött volna. – Hát, mert… Az ellenségem ellensége a barátom. Nem?
- Ismerem a mondást. És? – most ő rántotta meg a vállát.
- Nos, tudhatok dolgokat… Mondjuk, erről a helyről. És az itteni dolgokról.
- Ez már tárgytalan. Elfoglaltuk a Tanyát.
- Ohh, igen. Tudom. De csak tudnék számodra/számotokra hasznos infókkal szolgálni. Akár… a napról, vagy a helyről, mikor megpecsételődik a Sorsotok..
Amy az utóbbi mondaton igencsak meglepődött, de ez nem ült ki az arcára. Érzelmeit jól tudta leplezni, főleg ha szükségesnek is érezte. Nem sűrűn verték meg pókerben…
- Amina... – suttogta Mikey vacogva. A hangját teljesen kiszívta a jeges víz.
- Itt vagyok. – csúsztatta kezét a lány az övére.
A férfi kicsit feljebb tornázta magát a Amina ölében, aztán felemelte fejét, hogy láthassa őt. Halványan rámosolygott, és elmerült csodálatos, villogó kék szemeiben. Kihúzta a másik kezét is a pokrócok alól, aztán átkarolta a nő derekát.
- Köszönöm. – mondta fejét Amina hasába fúrva.
- Ugyan már bébi. - túrt bele a srác még mindig vizes hajába. – Ezt nem kéne köszöngetned.
- De. Főleg, hogy mindent elcsesztem neked… De ha ki akarnának rakni, mert beszéltél a tervről, és mert… - gondolkodott egy cseppet. – mert megtűrtél minket, van ám szabad ágyunk. Igaz fél, viszont az francia. – vigyorgott.
- Hehe, köszi… És Amy? Mit szólna, hm?
- Tudom, hogy nem a kedvenced, de ő nem utál téged. Amúgy, ezt veheted ajánlatnak is. – nézett ismét rá, várakozó tekintettel.
- Hááát… majd meglátjuk.
Frank és Tomi ezt hallva összenézett. Arcukon huncut vigyor ült, úgy néztek ki, mint akik valami rosszban sántikálnak. Aztán hirtelen mindketten Bob felé fordultak. Ő tüntetőleg enyhén elhúzta a száját és megvakargatta a borostát az állán. „Ó, minden Way megőrült?! Még egy vámpírt a házhoz? Nem mintha bajom lenne Amyvel, de azért… ez a csaj… Csak engem ráz tőle a hideg?!” - ezekkel a gondolatokkal pillantott vissza rájuk, de egyenlőre nem adott hangot véleményének.
- Szóval, kiengedsz? – kérdezte a lény körmeit birizgálva.
- Nem!
- De miért nem szépségem? Nem akarok ártani neked.
- Egy: nem tetszik a dumád. Kettő: honnan tudjam, hogy igazat beszélsz?
- Nem tudhatod. Bíznod kell. Bennem, magadban, és az ösztöneidben.
Csakhogy Amy vele kapcsolatban nem érzett semmit. Őt nem tudta „olvasni”. Ösztönei most elhallgattak. Viszont, valahol mélyen, megmozdult benne valami. Mintha ismerőssel állt volna szemben… Látta már őt. És nem csak a parkban, vagy Jerseyben az egyik tetőn.
- Emlékszel? A rémálmod… Az én művem. És a célját is elérte, kíváncsibbá tettelek. Aztán… az első találkozásunkkor az a furcsa érzés. Hmm?.. Én szórtam a morzsákat Gerard elé, hogy rábukkanjon az itteni tanyára. Te is tudod jól, nélkülem nem talált volna rá. Nem hiába van az, hogy az ilyen helyek 100évente max. csak egyszer lepleződnek le. – mondatait pedig sejtelmes mosollyal koronázta. Ezzel csak azt akarta elérni, hogy a nő még kíváncsibbá váljon. Összességében sikerült is neki. Ezt biztosra tudta, de Amy sem aznap kezdte, nem kellett félteni. Bár egészen biztosra nem vette a dolgát, tisztában volt a másik gondolatmenetével. Ezért neki is állt készen terve. Mint mindig.
- Rendben. DE, jegyezd meg, figyelni foglak.
- Semmi akadálya, figyelj csak nyugodtan. Úgyis azt terveztem, hogy a bandádhoz csapódok. Dúlsziékhoz. A házba úgyse engednél be.
- Mondd csak, mennyit turkáltál a fejemben? – kérdezte a lány túlságosan is jogos sértettséggel és haraggal.
- Csak amennyit kellett. – vigyorgott undorító, ártatlan pofával. – Éss! Innen is láthatod, ha akartalak volna, már kinyírhattalak volna. Pedig… karóra húzhattam volna az okos kis fejecskéd. Kivághattam volna azt arany szívecskét a mellkaskádból, és az öt fogásos vacsi előételeként fogyaszthattam volna el…
- Ja persze. Hagyjuk ezt a süket dumát. Ki tudja mi jár valójában a démoni kis buksikádban. – mondta gúnyosan, miközben kitört egy lécet a ketrecből. Aztán hátrébb lépett, és megvárta, míg a démon kiszabadítja magát.
- Tudtam, hogy nem okozol csalódást. – vihogott önelégült arccal.
- Ki vagy? – szólalt meg újra Amy, még mindig a hűvösebb verziójában.
- Ohh.. hát, egy hírvivő. Vagy a Hírnök. Ahogy tetszik. Ennél többet nem mondhatok. De ne aggódj, nem metszem le a fejed az első adandó alkalommal.
- Hehh.. Majd a másodikkal!
- Ne szarjál már, nem ellened küldtek. Sőt, ha belegondolok, inkább melléd.
- Wow! És minek nekem egy nagy, kék, hülye beszédstílusú démon, aki össze-vissza pofázik? – támaszkodott a falnak, kifejezve, hogy a válaszokra vár.
- Először is: NEM vagyok démon. Csak… valami hasonló. Másodszor: NE kérdezz! Idővel úgyis mindent megtudsz. És harmadszor: jó pár vámpírt hagynék itt hátra helyőrségbe. Jah, és! Negyedszer: beszédstílus…
- Jó. Ha szabad kérnem: NE okoskodj! És NE szólj bele az én dolgaimba. Világos?
- Amy, Amy, Amy… te javíthatatlan… De ne aggódj, egyszer rájössz majd. Hogy mit tervez neked a Sors. Lehet, nem is olyan soká… - itt kicsit elgondolkozott. – bár még nem tartasz ott. Még nem vagy elég erős.
A nő épp közbe akarsz szólni valami elméset, mikor a másik újra megszólalt.
- Nos, többek közt ezért is küldtek. – bájvigyorgott, aztán az ajtóra mutatott, jelezvén, hogy indulhatnak.
- Ki ez a kék muksó? – kérdezte Bob hatalmas szemekkel méregetve az idegent.
- Őőő… Hát, ő
- A Hírnök, Bobby-fiú! – válaszolt maga a kék muksó hátba veregetés, és egy perverz kis pofa kíséretében. Majd vállára kapta Mikeyt, - aki erős ellenállását kifejezve öklözte a látószögébe került hátat – és utat tört magának, berúgva az egyik falat.
- Mehetünk? – kérdezte a körülöttük döbbenten, „Mi a faszt akar ez?” kifejezéssel állóktól. – Na, ne nézzetek már ennyire… Jobb ha igyekszünk. Nem kell nekünk itt tökölni, aztán meg egy csomó minden múlik a jó időzítésen is… ésőőő, éhes is vagyok. – közben Mikey még mindig püfölte.
Amy sokat mondóan gyanakvó tekintete találkozott Amináéval, majd egy nagy sóhaj kíséretében bólintott. Ez mindenkinek mást jelentett…
A Hírnök egészen az autóig cipelte Mikeyt. Ott aztán megállt, belökte a sós zsákot a hátsó ülésre, aztán Amyhez fordult.
- Ne azon az úton menjetek, amin jöttetek. A város széléig igen, de aztán két leágazással arrébb. Persze ez csak egy tanács… Megfogadni nem kell, de rossz sem sülhet ki belőle. És őőő… Ja, igen! Hálám üldözi fog. – csapta be a kocsi ajtaját, majd lassan hátrálni kezdett.
- Egy pillanat. Nem mész te sehová! Szállj be a kocsiba. Beszélgessünk!
- Öhm.. most… Az az igazság, nem vagyok túl beszédes kedvemben. – még mindig távolodott tőlük. - De ne aggódj, nem felejtem el, mire lennél kíváncsi. Nos, - állt meg. – drága aranyvirágzásaim, viszlát! – dobott egy csókot feléjük, és ezzel a mozdulattal köddé vált.
- Váááááá! Én… én megölöm! – morogta Amy fogcsikorgatva. Valahogy számított erre a lépésre.
- Nyugi. – lépett mellé Frank békítően. - Inkább menjünk haza.
- Igen?! Menjünk haza? Nektek itt sem kéne lennetek! Hmm?! – fújtatott.
Frank egy kis fáziskéséssel becsukta a tátva maradt száját. Nagyokat pislogva lépett vissza Bob mellé.
- Oké. Én is ÍGY gondoltam! – nyugtázott a nő, aztán felült a Chevy orrára, és gondterhelten megdörzsölte halántékát.
- Bulcsú, jelents kérlek!
A férfi engedelmesen előre lépett a többiek takarásából, majd sorolni kezdte az este eseményeit.
- …végül pedig a nagyobbik csarnok lett a miénk. Helyi veszteség: 15-20%. Így az össz. veszteségünk olyan… - simította végig rövid szakállát – 40-45% lehet.
- Jól van. Köszi. Őőő, mondd meg lécci Dúlszinak, hogy leléptem. A csapatot egyelőre passzolom neked, ha nincs ellene kifogásod. Ja, és majd nézd meg mi van Sammel. – Frankiehez fordult. – Most már mehetünk. – mondta még mindig azzal a dühös hanglejtéssel.
Bulcsú furcsállta ugyan a nő viselkedését, de bólintott, és ezzel el is viharzott.
- Amina, jössz? – tette fel a kérdést Amy a lánynak. Előfordulhat, hogy a fiúk ezt találták a leginkább természetellenesnek az éjszaka folyamán.
A válasz egyértelműen hangzott:
- Persze!
- Akkor hoz még egy kocsit… szálljatok be skacok!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018