|
24.fejezet
2008.08.20. 15:37
Éles határ mentén távolodnak el egymástól a különböző kasztok. Összesen 3 van:
a felső kaszt (Mant’ graul), a középkaszt (Devr’ graul), és az alsó kaszt (Sov’ graul).
Alsó kaszt: ők a csürhe. A mindig éhes, mocskos vadállat módján élő népek. Nekik nem számít más, csak a friss hús és vér. A kezük nyomát látók csak annyit mondanak: fasírt…
Nem rendelkeznek semmilyen képességgel, vagy adottsággal, ennek ellenére halhatatlanok…
Szívósak, erősek, de nagyon buták, az igazi őrült, tohonya „emberevő óriások”. A vezetőik őket áldozták fel általában a közelharcokban…
A világukban, még fajtájukon belül is férgeknek számítanak, viszont rengetegen vannak. A démoni populáció kb. felét: 53%át alkotják.
Középkaszt: …ők már tudnak valamit. Közülük mindenki rendelkezik valamilyen képességgel. Komolyabbakkal, és kevésbé komolyabbakkal. De ezek mindegyike a vadászatot, a gyilkolást hivatott segíteni…
A démonvilág polgárai, a földön élő démonok 39%át adják. Egy ilyen és egy zöldfülű találkozásánál bizony a zöldfülű húzná a rövidebbet.
Felső kaszt: Ők a totális vezetők. Teljesen az emberek közé olvadva élnek. Lehetnek bankárok, részvényesek, autószerelők, de lehet, hogy ők szolgálnak ki a sarki kis boltban. Nehéz rájuk bukkanni. Ahhoz sok tapasztalat, és szintén különleges képességek kellenek…
Természetesen halhatatlanok. Mindegyikük nagy erő birtokosa, plusz a rendkívüli érzékek…
Elegánsan, és stílusosan gyilkolnak…
5, maximum 10%...
Részlet A földi démonokról c. könyvből. Írója: ismeretlen.
Tehát a terv a következő volt: a 3as és a 4es csapat délkeleten egyesül, majd több kisebb részre oszlik, és megtámadja a nagycsarnokot. Itt tartózkodott a démontanyán fellelhető legtöbb alsó kasztbeli. A kisebb csapatoknak először bekeríteniük kell az ott tartózkodókat, aztán lemészárolniuk. A túlerő csaknem kétszeres, de egy ilyen démont egy vámpír kisujjból intézett el. - csakhogy Amináékat vezényelték oda, így szegény Mikey is odakeveredett
Az 1es és a 2es csapatnak el kell foglalnia az északnyugati és a délnyugati szárnyat, majd a központi épületet. Lassan, lépésről lépésre haladnak, mert vélhetően veszélyesebb, intelligensebb ellenséggel fognak harcolni, akik könnyen felveszik a kesztyűt a vámpírokkal szemben. Az 1es csapat északnyugati győzelme döntő jelentőségű a csata végkimenetelében. Mert ott vannak a vezetők. Nem a legerősebbek közül valók, de a Tanyának létfontosságúak.
Az indulás pillanata egyre csak közeledett. Amy a csomagtartóban kotorászott: fegyvereket válogatott magának. A tőrét mindig a bakancsa szárában tartotta. E mellé derekára csatolta kedvenc kardját, és az elmaradhatatlan két 45öst pár teli tárral. Végül kis gondolkodás után a vállára akasztott egy Kalashnikovot is. Így már nem érezte magát alul-fegyverkezettebbnek társainál. Lecsukta a csomagtartót, és odasétált Samanthához, aki szintén állig fegyverben állt.
- Nem izgulsz?
- Hát, azt hiszem nem… Inkább félek. - mondta kínjában nevetve.
- Készen vagytok, lányok? - Toppant eléjük Bulcsú.
- Persze.
- Akkor gyertek. - mosolygott lelkesen, aztán egy 50-60 fős csoport felé irányította őket.
Közben a délkeleti oldalon egy 20-30 fős csapat menetelt halkan. A kitűzött cél a nagycsarnok főbejárata volt. Csak egy helyről hallatszott motyogás a társaságból.
- Mikey basszus, még mindig elmehettek, a picsába! – mordult fel idegbeteg módjára, de csendesen Amina.
- Nem, most már maradok veletek.
- És a többiek? – bökött a fejével a mögöttük ballagó Bobék irányába.
- Ők is.
- Basszus… Mondd, nem érzed úgy magad mintaaa.. mint a hippis film végén a srác, mikor a frontra kell vonulnia?
- Az a Hair.
- Ne szólj közbe… Ez a helyzet idegen is neked, harcolni se tudsz a legjobban, és
- Dehogynem.. – közben bemásztak a drótkerítésen vágott lyukon.
- Persze, tudsz. De csak mint egy ember.
- De hát az is vagyok!
- Hát épp ez az!
- Amina! Ember! KUSS! – szólt rájuk a sor elejéről egy nagyon dühös férfi hang.
- Miért mi megyünk elől? – kérdezte félénken Samantha.
- Mert… mi vagyunk a legjobbak!
Egy kis nevetés hallatszott Bulcsú felől. Erre Amy csak egy nyelvnyújtással válaszolt, és ballagott tovább az erdőben.
- Amúgy meg, ne aggódj. Nem sokáig leszünk már elől.
- Hogy-hogy?
- Szétszóródás! – adta ki a parancsot Bulcsú.
A csoport engedelmesen szétszóródott a fák közt. Innen már csak pár száz méterre állt a kerítés és az épület.
- Kate, te leszel a radar. – súgta Bulcsú a mellette álló lánynak.
- Oké.
A csapat fától-fáig. Lassan haladt. Amy már az utolsó bokor mögött guggolt. Szorosan mögötte Samantha térdelt, enyhén remegő ajkakkal.
Bulcsú kérdőn nézett a Kate nevűre.
- Csak a jobboldali szobában vannak. – mondta a lány az épület feléjük néző 4 ablakra biccentve.
- Jó, akkor a bal kettőn megyünk be.
- Most a negyedikben sincsenek.
- Remek, akkor most megyünk. Szólj a többieknek. – a nő bólintott, majd hátrébb ment. – Amy, bal kettő. Gyerünk!
- Oké. Menj drótot vágni.. Azért, még fedezlek. – tette hozzá, mert ezt elfelejtette. Erre a férfi megrángatta a vállát. – Na, nem kell egyből megsértődni. – vigyorgott, de közben ő is figyelte a mozgást a szobákban és az épületszárnyban, úgy, mint valószínűleg a csapat többsége. Hiszen ezek a démonok is húsvér élők, és aminek szíve van, azt ők mind látják.
Bulcsú lyukat vágott a kerítésre. Átment rajta, és leguggolt a bal szélső ablak alá. Átvizsgálta a szobát, hogy megbizonyosodjon annak ürességéről, majd Katere pillantott, aki hevesen lengette kezét a kinyújtott hüvelykujjával. Ezután a férfi felállt, puskája tusával beverte az üveget, és bemászott. Utána Amy Samanthával, majd a többiek szépen sorjában.!
A szobába érve Amy valami furcsát érzett meg. Furcsát, mégis ismerőset. Bulcsú az ajtóban állt, és épp továbbmenni készült, mikor Amy megfogta a karját.
- Várj! Csak óvatosan. Telepaták is vannak itt.
- Miiik? Minek ezekek telepaták?
- Nem tudom, de figyelj oda. És a gondolataidra is. Egyébként ketten vannak, az egyikhez pedig már szerencsém is volt. Azt hiszem…
Mondatára egy nagyon sötét arckifejezés válaszolt.
Sikeresen bekerítették a csűrhét. Onnan már nem menekülhetett egy démon sem. Ocsmány vérfürdő színhelyévé vált a régi üzem csarnoka. A vámpíroknak csak könnyű, laza, szinte pihentető mészárlás volt, mert lőfegyver szinte csak az ő kezükben akadt. Ennek ellenére azért ők is potyogtak. Mikey, Bob, Frank és Tomi egymás hátának feszülve., szorosan Aminára tapadva harcoltak, hiszen elég nagy újdonságot nyújtott számukra az a fajta küzdelem, ami ott ment. Ők a kicsi, utcai balhékhoz voltak szokva, ahol nem fenyegette őket veszély, a fegyvereik nem fogyhattak ki, és az ellenség száma sem haladta meg soha a 15öt. Plusz ott állt mögöttük Amy, aki lehetett, szigorúbb, de nagyobb biztonságot jelentett számukra, mint Amina, aki engedte az öldöklős, egyéni „játékot” vagy lazán vett mindent. Nem érezték a szokott kontrollt. Rég megbánták már, hogy oda merészkedtek. Mindezekkel szemben azért helyt álltak. Bár valószínű, hogy nem a fényes győzelemért, hanem sokkal inkább az életben maradásukért.
Több mint fél órája folyhatott már a harc. Amyék elfoglalták az északnyugati szárnyat, és leöltek minden ott tartózkodót. Egyesültek az 1es csapattal, hogy így folytathassák a küzdelmet. Következő célpontnak a központi épületet jelölték meg.
Berobbantottak két ajtót, majd elkezdtek beözönleni. A sort az Amy és Bulcsú páros nyitotta, mögöttük persze rögtön Samantha. Lőni kezdtek rájuk, ezért mindenki keresett magának egy-egy ajtót, falat, bútort, vagy bármi fedezéknek nevezhetőt .Újra kezdetét vette a tűzharc. Ajtótól ajtóig haladva irtották az ellenséget, nyomultak előre. Ha egy közülük való megsérült, összeesett, elájult, vagy netán meghalt, azzal nem törődtek. Sorsára hagyták, mondván: majd törődnek velük, ha nyertek. Sem idejük, sem lehetőségük nem akadt rá. A folyosó azon részén, amit elhagytak, mind két oldal hullái és sebesültjei fetrengtek. A levegő az ő vérüktől vált nedvessé.
Az induló 50-60 főből már csak 30-35 alkotta a csapatot, mikor bejutottak az irányító terembe. Bent is hemzsegtek a démonok, ráadásul nem találtak sok fedezékül szolgáló dolgot sem. Teljesen nyílt terepen, szemtől szemben lőtték egymást.
Amyben már zöröghettek volna a golyók, de míg a sebei gyógyultak, nem vetett ügyet a teste épségére. Viszont elég vért vesztett már ahhoz, hogy kezdje magát rosszul érezni. Kapott még két golyót, de aztán sikerült egy feldöntött íróasztal árnyékába menekülnie a golyózápor elől. Hátát a bútorlapnak támasztotta, és lehunyta a szemeit. Hallotta saját szíve kimerült dobogását, de pihenésre nem volt ideje. Illetve, volt, az pedig már le is telt. Gyorsan összekapta magát, ám egy rázuhanó test megakadályozta a felállásban. Kimászott alóla, behúzta őt is az asztal mögé, és a hátára fordította. Samantha volt az. Valahonnan a sor közepéből kerülhetett elő, mintha ott maradt volna le, 100 métere. A nyakából, egész pontosan egy gerincig hasított vágásból dőlt a vér, a ruhája pedig úszott benne. Amy a hatalmas sebre tapasztotta a kezét, és igyekezett minél szorosabban tartani azt.
Pár pillanattal később Samantha kinyitotta a szemeit, majd finoman eltolta Amy kezét a nyakáról.
- Köszi, már megvagyok. – nyögte erőtlenül, közben körbenézett. – Nem lenne baj, ha itt maradnék… egy kicsit?
- Nem, Sam. Dehogy. – mondta, de a végét már nem is neki, maga elé, mert közben tárat cserélt, és ennek végeztével felpattant. A pisztolyokat az ellenségre szegezte, viszont már nem lőtt.
Körülötte, és az egész helyiségben ritkultak a lövések, végül teljes csend lett úrrá rajta. Csak hátul, a csarnokban folyó harc hangfoszlányait vitték oda a falak. Kevés lövést, de annál több üvöltést, és halálhörgést lehetett hallani. Amybe belehasított Mikeyék gondolata.
Az előbb említett őrülten rohant hátrahagyva a csatateret, társait. Páran üldözték őt. Szinte csak néhány karcolás esett rajta, mégsem bírta tovább. Teljesen kimerült, szédült, és csak a jeges, szabad levegőért imádkozott, ami most teljesen hatástalanul járta át tüdejét. Több mint egy órája küzdött már megállás nélkül, nem másért, mint a túlélésért. Nem csoda hát, hogy kicsit meghátrálni kényszerült. Csak futott megállás, és ész nélkül. Nem vette észre a rá leselkedő hatalmas veszélyt. Nem is sejtette, de a lehető legrosszabb irányba tartott.
Hirtelen elnyelte a föld. Vagy inkább a víz…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
MCRmyHungary - Zombeee 2007-2018