Amy az ágyban feküdt. A takaró alól kilógtak csupasz vállai, lábai. Bőrén a Nap gyenge, langyos sugarait érezte. Lassan kinyitotta szemeit. Gerard angyali arcát látta, mint minden reggel. Óvatosan lefejtette válláról a férfi kezét, majd a takaróba burkolva magát odament az ablakhoz. Becsukta, hogy megszüntesse a jeges szellőt. Derűs, de hideg novemberi napra ébredt. Az idő már dél körül járt.

Felült a párkányba. A paplan lelógó részét is felcsapta, betakarta vele lábait. Fejét a falnak támasztva nézte az alvó Gee-t, és tűnődött. Sajnos gondolatai - kissé munkamániásan - akaratlanul is a philadelphiai démontanyára terelődtek. Majd ismét jött az éjjeli gondolatmenete. Most azonban sikerült átlátnia a dolgokat.

Ez az egész nem róla szól. Ez háború, vagy lázadás. Egy nagyhatalmú démon akar az e-világra törni. A folyamat már elkezdődött. Ezt bizonyítja az egyre több démoni balhé. A régi szabályokat felrúgják. Már semmi sem úgy működik, mint anno. De akkor is fel kell venni a dobókockát, és játszani. De hogyan??

Az ő feladata ”csupán” annyi, hogy kinyírja a nagyhatalmúkát, vele együtt visszapaterolja a démonait az alvilágba, ezzel megmentve az emberek tudatlan világát… - ironikusan hangzott.

Úgy érezte sürgősen könyvtárba kel mennie. Olyanba, ahol őriztek vámpír- és démontörikönyveket.

Lesétált a konyhába. Mikey ült az asztalnál. Álmosan nézett ki a fejéből, közben a kávéját kavargatta.

- Jó reggelt!

- Ja, ö, neked is. - eszmélt fel Mikey. Kávé és bögre után nyúlt. Két cukorral ízesítette az italt, majd odatolta a vele szemben ülő nőnek.

- Köszi. - kávézott, bár már teljesen éber volt. Járt az agya. Még mindig a világméretű balhén és a megoldásokon. Közben persze reménykedett: nem lesz igaza.

- Minden rendben? - tette fel a kérdést Mikey álmos hangon.

- Persze.

- Csak gondterheltnek tűnsz.

Amy nem fűzött ehhez semmit. Felállt, megborzolta a srác haját, aztán elviharzott.

A külvárosban, egy saroktelken állt a könyvtár. Igazából nem könyvtár volt, már nem. Csak düledezőkúria hatalmas kőkerítéssel, amit benőtt a borostyán.

Átmászott rajta, majd átvágott a csöppnyi parkon, ami az épületet övezte. Bemászott az egyik törött ablakon. A keleti szárnyba tartott. Ott volt a könyvtár.

Fénykorában gyönyörű lehetett, de a 3 emelet magas szekrény- és polcoszlopok már üresen, porosan álltak. Amy felmászott a legtetejére, és próbálta megtalálni az F betűs oszlopot.

Megtalálta, de lejjebb ment eggyel, mert úgy sejtette, az ott lévő szekrényen lehettek a Fecisti-könyvek. A Fecisti álnév volt, az álnévhez tartozó író pedig vámpír.

Kiszedegette a szekrény polcait, majd végül a hátsó bútorlapot. Egy kis szobát talált mögötte. Alig foglalt 10x10 métert. Ez a helység is dugig volt könyvespolcokkal, középen pedig egy íróasztal várt valakire, hogy leüljön hozzá, és dolgozzon. A nő meggyújtotta az asztalon álló pókhálós, régi gyertyákat, és a könyvekhez lépett. Mindegyik több 100 éves lehetett. Kezébe vett párat, aztán leült velük az asztal mögé.

Eközben otthon már mindenki felkelt. Gerard előadást tartott a philadelphiai tanyáról, és a többiek tudtára adta, hogy szeretné megnézni Amyvel és Bulcsúékkal az éjjel. Mindenki helyeselt, kivéve Tomit és Mikeyt. Ők sejtették, hogy ez nagyobb feladat lenne az eddigieknél, viszont az emeltszámú vámpírkíséret hallatán belementek. Nagyobb hely, nagyobb csapat.

Napnyugtakor már mind a heten útra készen álltak a Fészek előtt. Bulcsú jött ki, egyedül. Elmesélte, hogy Dúlsziéknak haza kellett repülniük, mert egyre nagyobb harcok zajlanak arra. És óvatosságra intette őket. Amy ezt a teóriája beigazolódásának jeléül vette, de várt még a bejelentéssel.

- Mi van a csajszival? - érdeklődött kicsit később.

- Hosszú éjszakája volt, de rendben lesz. Derick vázolja neki a helyzetét, és hajnalban elviszi vadászni. Egyelőre ennyi. Ha visszajöttünk bemutatlak neki.

- Oké, nah akkor: szerintem menjük első körben kevesen, 10en, 15en. Csak körbeszaglászni.

- Hé, csak nem szót fogadsz Dúlszinak, és igyekszel óvatos lenni?

- Nem. Ma Könyvtárban voltam. Megtudtam egyet, s mást arról a környékről.

- Rendben. - kacagott. - Gerard, jöttök vagy maradtok?

- Szerinted? - vigyorgott Gee.

- Akkor indulunk! Egy pillanat. - visszament az épületbe. Percekkel később egy kisbusszal állt meg előttük.

- Szálljatok be! Amy, ők is a mieink. - mutatott a mögöttük álló hasonló járműre.

Pár órás út után megérkeztek. Elővigyázatosan pár utcával távolabb parkoltak le. Három vámpírt, Rayt és Mikeyt hátrahagyva indultak el.

Már csak pár utcányira voltak a Tanyától.

- Innen csendesebben. - szólt hátra Gee barátainak.

Amy bólintott, és hozzáfűzte:

- És mindenki tartsa nyitva a szemét.

Mindenki tudta, mit jelentenek ezek a szavak.

Kikeveredtek a város szélére. Koszos földúton mentek egy töltésszerű dombon. Ennek magaslatából megpillantották végre a helyi démonközpontot. Lepukkant, régi gyárüzem volt, két nagyobb csarnokkal. Kívülről egészen csendesnek, veszélytelennek tűnt. De a természetfeletti képességekkel ”megáldottak” tudták, hogy ez koránt sem így van. Ők látták a bent hemzsegő rengeteg démonfajzatot. 2-3száyan lehettek. Hozzájuk képest most eltörpült az erejük.

- Oké Amy, igazad volt. Bakker! Mi történt volna, ha egyből rájuk rontunk csak 1íían. - suttogta Bulcsú a töltés tetején hasalva.

De a nő nem igazán figyelt rá. Úgy érezte, figyelik őket. Tekintetét végigfuttatta a környéken, majd felállt, és a mögöttük lévő park felé vette az irányt.

Ez alatt Ray, Mikey, és az egyik magyar vámpírlány, Amina felmásztak a lakótelep parkolóra néző épületének 4. emeletére. A másik két vámpír a kocsiknál maradt.

Ray elfoglalta az őt megillető mesterlövészállást. Mikey fedezte, a lépcsőket figyelte, Amina pedig őket őrizte.

Idegen vámpír jelenlétét érezte.

- Srácok, helyzet? - szólt az adóvevőn a lentiekhez.

- Itt semmi.

Kisétált az előszobából a lépcsőházba.

- Mikey, légy résen.

- Oké - bólintott - De mi van?

- Vámpír. Vámpírok, esetleg démonok is. Ide jönnek.

A srác felhúzta a kezében lévő pisztolyt, és rácsapott a derekára csatolt kis, olajzöld tokocskára, amiben a késeit tartotta.

- Hadd jöjjenek!

Amyhez felzárkózott Gerard és John is. Utóbbi gyökeres Jersey-i vámpír volt.

- Jess, gyere! - szólt hátra az egyik kísérőnek. A lány engedelmeskedett. - Te velem jössz. Amy, Gerard ti a

- Mi a tóhoz megyünk. - vágott közbe Amy.

- Jó, akkor miénk a játszótér. - ezzel elindultak ketten-ketten a két irányba.

Mikey és Amina már visszahúzódtak a lakás bejárati ajtaja mögé. Egy kisebb őrjárat talált rájuk. 4-5 démonból és két vámpírból állt.

Felértek a 4. re.

Mikey a két vámpírt kapásból leszerelte két késsel. Mind a kettőt sikerült szíven találnia. Igaz, nem ölte meg őket, de időt nyert a démonokra. Tehát azok következtek. A jobb szélsőt szemelte ki Mikey. Háromszor belelőtt, a falnak lökte, majd újabb lövések. Eközben Amina a maradékkal volt elfoglalva. Az egyiket megölte, erre a másik elrúgta a lábait. A földön kötött ki, így a harmadik könnyeden, egy hatalmas, határozott rúgással törhette el bordáit. A lány hibázott, könnyen végezhetek volna vele. De…

Mikey végzett az ’övével’. Sarkon pördült, és az Aminát padlóra küldőre vette magát. Szemeit, fogait összeszorítva metszette el ellenfele nyakát. Elengedte, a test pedig holtan, halk hörgéssel csusszant ki karjaiból. Egy pillanatra megtorpant. Még sosem ölt igazából, a két kezével. Ez a gondolat bénító eufóriát vont köré. Észre sem vette, ahogy az utolsó démon rárontott. Pillanatok alatt földre került, és két nagy pofonnal gazdagodott. Elvesztette az eszméletét. Szerencsére Amina gyorsan összekapta magát, gyorsan a segítségére tudott sietni.

A démonpofákkal végeztek, de a két vámpír ez alatt rendbejött. Közülük az alacsonyabbik megragadta a nő karját és erősen hátra rántotta. Ő ennek következtében gurult fél emeletet, le a lépcsőn, aztán az ablakot kitörve a mélybe zuhant. Legalább is látszatra, mert meg tudott kapaszkodni. Azok ketten ennek ellenére is utána eredtek.

A kisebbik Way végre magához tért. Megragadta a pisztolyát, majd mint az őrültek kezdte el lőni az ellenségeit. Ezzel sajnos csak azt sikerült elérnie, hogy magára vonta a figyelmüket. Ismét az alacsony szállt szembe. Valószínűleg ő lehetett az alárendeltje a másiknak. Mikey megállás nélkül lőtte, közben folyamatosan hátrált a lakásba Rayhez. Ray már egy nagy nyílpuskával, készen várta őket. A fegyver tenyérnyi, ezüst hegyű nyíllal volt töltve. Jól megfelelt a vámpírölésre.

Mikey egészen az ablakig hátrált. Becsalta az ’emberét’ is, és mire az észbe kapott volna, már a nyíllal a szívében feküdt a padlón.

- Kössz! - biccentett Mikey, de már futott is kifelé kezében a fegyverrel, amit az imént kapott ki barátja kezéből.

Amina és az idegen ’kisfőnök vámpír’ küzdelmében viszont nem a mieink álltak nyerésre. A lány hasából, vállából egy-egy tőr markolata állt ki, ezeknél fogva lógott a falra szegezve. Az immár szétvert csapat vezére felemelte kardját. Lesújtani készült.

- Ribanc, itt én vagyok az alfa! Velem nem kezdhet akárki. - köpte a szavakat fültépően, tíz centiről a lány arcába. Aztán karját hátralendítette, hogy elindítsa a csapást. Kishíján meg is tette, de hirtelen lefagyott a képéről diadalittas, gonosz mosolya. Először meglepődöttnek tűnt, ez után egész arca fájdalmat sugárzott. Szinte hallani lehetett, ahogy a tűz ropogott a mellkasában. A nyíl szétégette a szívét, majd lassan a teste teljes egészét. Összeesett, mögötte pedig a lépcsők tetején Mikey áll ujjongva. Látszott rajta, hogy megelégedett magával, a jól végzett munkájával. Hiszen most sem tévesztett célt.

Kettesével véve a lépcsőfokokat lerohant Aminához, és lesegítette a falról. Kihúzta belőle a késeket, majd óvatosan leültette a fal tövébe. Beletelt pár percbe, míg begyógyultak a sebek. Nem kellett sok tehetség a tőrök anyagának megállapításához: ezüstből készültek.

- Kössz kölyök. Most már kvittek vagyunk. - mosolygott a lány néhány pillanattal később.

Amy és Gee már elérték a tó partját.

- Hmm, nem romantikus? - kérdezte a férfi játékosan oldalba bökve a mellette állót. A tóra biccentett, aminek a tükrén a hold sugarai táncoltak.

- De. Gyönyörű. - súgta Amy, bár nem volt sok kedve a játékhoz. Másra figyelt. - Gee, maradj mellettem, és figyelj nagyon. Nem szeretném, ha lyukat ütnének az okos kis fejedbe.

- Engem ne félts. Azok után, amiket már együtt végigcsináltunk…

- Oké, de most fogalmam sincs, mivel van dolgunk. Csak azt tudom, hogy egyre közeledik. - harapta el gyors a mondatot, mert reccsenést hallott a bokrok közül. Fejét azonnal a hang irányába kapta. Maga mögé húzta Gerardot, és pisztolyát a bozótra emelte. Lassan közelített. Feszülten figyelt, szinte eggyé vált a környezetével, a legapróbb zajt is hallotta. Már ugrani készült, mikor egy dobhártyaszaggató hang félbeszakította. A hang forrása Gerard mobilja volt, ami ebben a pillanatban csörrent meg. Mindketten összerezzentek.

Ray volt a hívó. Elhadarta a velük történteket, és visszarendelte őket a kocsikhoz. Mire Gee letette a telefont, az a valami már eltűnt.

- Menjünk vissza. - ölelte át Amyt, és lágy csókot nyomott ajkaira. Aztán ismét megszólalt. - Ray hívott.

- Hallottam. Összeszedjük a többieket, és húzunk haza. Úgyis elég volt mára ennyi.

A nő visszaölelt, fejét pedig Gerard vállára hajtotta. Tényleg elég volt neki ennyi erre a napra. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Amit az előbb megérzett idegen dolog volt, mégis mintha már nem először lett volna dolga vele. Már akadt új meló, pedig még a vacsorája sem volt meg…