Hangtalanul ért földet. Fejébe húzta csuklyáját, és elindult a szürkületben.

Már egészen sötét volt, mire elérte a temetőt. Ha érzékei nem csapták be, itt kellett keresnie Dúlszíneát és csapatát. Lassan sétált a sírok közt, nyomok után kutatva.

Megállt egy kripta előtt. Hatalmas vas ajtaja szinte hívogatta. Amy pedig eleget téve a hívásnak bement. Korom sötét volt, így előhúzta tarsolyából vámpírszemeit. Egy lépcsőn ment lefelé, majd egy rácsos, öntöttvas kapu következett, és már lent is volt. Dúlsziék ekkor ébredeztek.

- Óh, jóét, Amy! De te hogy-hogy itt? Csak nem békülni akarsz?

- Ööö, nem. Hogy magyarázkodok a barátaimnak, az az én dolgom. És amit mondtam, az a véleményem volt. Szóval, nem bocsánatot kérek, hanem csak kibékülnék. - vágott egyszerre a közepébe.

- Békülni akarsz, de azért még papolsz egy sort.

- Lányok! Ugyan már, ezt ti sem gondoltátok komolyan. - állt közéjük Bulcsú, mert látta, hogy ezt a békülést irányítani kell.

- Nem hát. - mondta Amy egy halvány mosoly kíséretében, mivel rájött, valamelyiküknek engednie kell.

- Rendben. De csak most az egyszer adom be ilyen könnyen a derekamat. - Dúlszi sem akart ezzel tovább foglalkozni. Csak vélemény-különbözés volt, és ő a büszkesége miatt nem akart szóba állni Amyvel…

- Akkor, mehetünk vadászni? - nézett kérdőn, de vigyorogva Amyre.

- Hát… menjünk. De hol vannak a többiek?

- Milyen többiek? Ja,… ennyien vagyunk. Csak hatan jöttünk. Nem hozhattam magammal egy egész sereget. De elégnek bizonyultunk. És

- Jó… Hagyjuk.

- Szerintem is… Látom ügyesedsz, hisz’ ránk találtál, de ismétlés a tudás atyja. Na, gyere. - vállba veregette a nőt, aztán elindultak.

- Tomi! - kiáltotta Gerard, mikor megtalálta az üzenetet a kanapén.

Tamás beviharzott.

- Mondjad! - szólt azzal a hangsúllyal, amivel az előbb Gee.

- Nézd. - átadta a cetlit a srácnak. - Akkor… ez most, mi van?

- Dúlsziékat keresem, reggelre itthon leszek. - olvasta hangosan. - Semmi. Reggelre itthon lesz. Ne parázz. Néha csinál ilyet.

Hajnali 4-5 körül járhatott az idő. Amy halkan ledobta cuccait, átöltözött, majd bebújt Gee mellé.

Reggel egyedül ébredt. Álmosan levánszorgott a konyhába. Gerard már a reggelivel bajlódott. Több, kevesebb sikerrel. Nem is hallotta, hogy Amy lement. Mikor észre vette, nagyon megijedt. Nem számított rá. Ráadásul az ujját is elvágta.

- Amy! Basszus… Ne csináld ezt még egyszer. A szívbajt hozod rám.

- Bocs. Nem akartam. - ölelte át a lány. - Rossz szokásom, hogy halkan mászkálok.

- Szegény Mikey. És Ray!

- Hm?

- Egy időben így szórakoztam velük. Most már tudom, hogy eléggé szar.

- Gee, az ujjad.

A férfi rápillantott a kezére. Csak most vette észre, hogy elvágta.

- Oh, semmi. - tényleg nem volt vészes.

A nő megfogta Gerard kezét, és lenyalta az ujján folyó vért.

- Wooow! - ő csak ennyit tudott hozzáfűzni.

- Mi woow? - vigyorgott - Nagyon finom, de nincs egy aprócska vashiányod?

- Jajj Amy, néha te is olyan hülye tudsz lenni, mint Frank.

- Hmm… Ez elismerés…

Egy hét telt el. Minden és mindenki a régi fényében pompázott, így Amy elérkezettnek látta a pillanatot, hogy bejelentse, amit már napok óta tervezett.

- Srácaim! A közelmúlt eseményeire tekintettel, arra gondoltam, hogy tanulnotok kéne egy kis önvédelmet. Stukkerek, kardok-kések, egyéb fegyverek, egy kis bunyó, stb.. Na??

- Ezt most komolyan gondoltad? - kérdezte Ray, miközben zsebeit túrta öngyújtója után kutatva, hogy meggyújthassa a szájából lógó cigit.

- Persze! Hidd el, nem árt.

- Nem hát. Sőt, ideje volt már. - Gerard lépett be az ajtón. Adott egy puszit a nő szájára, és lehuppant mellé a kanapéra. - Aztán meg, én is szeretnék részt venni majd a nagy csatában. Micsoda vérfürdő lehet..

- Az. Éppen ezért nem leszel ott. De ezt inkább hagyjuk. Én csak a

- Láttalak mikor tegnap a mailjeidet olvastad… Rendben, hagyjuk. De örökre nem húzhatjuk-halaszthatjuk a dolgokat.

- Tudom. Csak azt szeretném, ha megtanulnátok megvédeni magatokat. Ennyi. Nem kell minden bolhából elefántot csinálni.

- Hát jó.

- Persze, hogy jó. - szólt közbe Mikey, aki eddig csak bámult a semmibe, és próbálta felfogni, amit hallott. - Mindig is szerettem volna valami szamurájkardos sötét katona lenni.

- Wooow, Mikey! - nevetett Bob.

- Most mi van? Szerintem tök jó.

- Nekem inkább valami nagy kéne. Hatalmas gépfegyver, puska, vagy egy kis ágyú. Nem tudom, a lényeg, hogy jót szóljon.

- Hehh, akkor én kung-fu bajnok leszek. - mondta Ray két röhögés között.

- Én maradnék a csapatkísérő orvos. Csak ennyi. - morogta Tomi. Ő már tudta mire számíthat…

- A-a. Te sem úszod meg.

- Ki nem úszik meg mit? - állított be Frank a nappaliba két rekesz sör társaságában.

Beavatták őt is. Benne volt, de mint mindenki ő is aggódott a banda és a turné miatt. Szerencsére pár telefon után kiderült, hogy Brian mennyire ügyes gyerek, mert 3 hónap kihagyást el tudott intézni. Ezek után pedig könyörtelenül neki láttak a kiképzésnek…

Az első hét volt talán a legkeményebb. Ez főként testneveléssel, néhány bunyós alappal, és egy csöppnyi állóképesség-növeléssel telt.

A következő héten lazításképpen a lőfegyverekkel foglalkoztak. Persze mindenki élvezte. Bob is megtalálta a neki valót, egy hatalmas, dobtáras géppuska képében. A legtöbbet viszont a kardokkal, tőrökkel, egyéb pengékkel, és ismét a közelharccal foglalkoztak.

2 hónappal később mindennek az eredménye az lett, hogy Bobby maradt a dobtárasánál. Imádta a hasonló kaliberűekkel együtt, és nem mellesleg jól is bánt velük. Hát, Mikey nem lett szamuráj, viszont arra sikerült rájönniük, hogy egyszerűen marha jól céloz. Mindennel. Pisztollyal és késekkel is. Gee-nek Amy egyik nagy, érdekesen szabdalt, mégis finoman ívelt kardja tetszett meg. Annyira, hogy meg is tanulta használni. Bár pisztolyt többet lehetett nála látni. Ray lett a mesterlövész. A PROFI mesterlövész. Frank úgy tudott pattogni, mint egy gumilabda, ráadásul fáradhatatlannak tűnt. Tomival elég sokat hülyültek…

Most már Dúlszi is kicsit másként tekintett rájuk, bár ő időközben haza-haza utazott. Bulcsú és 4 társa viszont maradt. A helyi vámpírokhoz csapódtak. Hírt vittek nekik a közelgő háborúról, és maguk mellé állították őket. Jersey legelhagyatottabb részén, egy lepukkant, omladozó tömbházban laktak. Max. 100an lehettek.

Az események mintha kezdtek volna beindulni. Amynek Bulcsúval és új barátaival az oldalán egyre többet kellett kijárniuk, és féken tartaniuk az őrjöngő, randalírozó démonokat.

Amy és Tomi teljesen összerázódott a srácokkal. Már teljes jogú tagjai voltak a ”családnak”. Mindenki mindenkiért alapon működtek, minden problémát igyekeztek közösen megoldani. Hatalmas összetartást tanúsítottak.

Brian az egyre inkább közelebbinek tűnő óriásbalhé miatt évvégéig lemondta a koncerteket, vagyis szeptembertől egészen december végéig. Ennek ellenére a fiúk sokat zenéltek, nehogy kiessenek a formából, és új dalok is születtek. Bár a sok szünet nem tett jót a banda fényének…

Ködös novemberi éjszaka volt. Az utcákat járták céltalanul, mert az aznapi harcuk már megvolt. A csapat vámpírtagjai persze kevésbé voltak céltalanok. Képességeikkel a környéket pásztázták, könnyűprédát keresve.

Mást találtak. Dulakodásra lettek figyelmesek pár utcával arrébb. Két ember küzdött az életéért négy démonnal szemben. Az egyik 20 körüli lány lehetett, a másik pedig egy kicsit idősebb srác.

Amy és a királynő összenéztek. A két arc teljesen más volt. Dúlszié azt mondta: ”gyerünk, soha vissza nem térő alkalom!” Ő leginkább a kaját látta bennük. Amy viszont nem. Ő segíteni szeretett volna. Hajtotta a kíváncsisága. Talán kicsit a tények mögé látott, talán csak valami ösztön-érzés keverék szólalt meg benne.

Megfordult. A vámpírkíséret a királynőt és Bulcsút leszámítva már eltűnt.

- Gyertek fiúk! - kiáltott Gerardék felé. Futásnak eredt, remélve, hogy még így is időben odaér. Egy kis, szűk sikátorba vezette a fiúkat. A démonokat addigra rég leverték. A férfi már halott volt, de ennek ellenére vidáman lakmároztak belőle. A lány viszont még élt. Bulcsú guggolt mellette, tétován. Méregette, és gondolkozott. Megérzett benne valamit, valamit, ami megfogta. Valamit, amiért kicsit közéjük illőnek találta. Amy is érezte ezt, ahogy a többiek is.

- Mire vársz? - szegezte a kérdést Dúlszi Bulcsúnak.

- Nem érzed?

- Valamit igen, de ez édes kevés.

- Szerintem megfontolhatnád.

- Jajj harapj már!

- Nem. - válaszolta Amyvel egyidőben.

- Ha ti nem, akkor majd én. - és elindult a lány felé.

- Ne Dúlszi. - egy hirtelen mozdulattal a csaj mellett termett. Letérdelt mellé, és karjaiba vette. Rövid, szőkés haján csillogott a vére. Alig volt magánál. Bár tudta, mi történik vele, mégsem tudta felfogni.

Dúlszi hajlott arra, hogy új vámpírt teremtsenek.

- És mégis kire bíznád? Mert az nem lenne jó, ha te terelgetnéd útjain. Sokszor a magadét sem találod. Nem azért,

- Pedig nem biztos, hogy rosszul járna Amyvel. - fűzte hozzá Bulcsú.

- Na jó, most az egyszer. Bár  ezt már sokszor mondtam. Kezdek megenyhülni. - mosolygott.

Amy bólintott. Tőrével felvágta csuklóját, és a vérét a lány szájába folyatta. Ő lecsukta szemeit, majd pillanatokkal később meghalt. Meghalt, ami a testét illeti, de lelke egy részét megőrizte. Ezzel láthatott neki a második életének.

 Végül is Bulcsú vitte haza a vámpírfészekbe, a tömbházba. A srácok hazamentek, és egy órás késéssel utánuk Amy is. A késés a vadászat volt általában. Nem szerette, ha Gerardék látják evés közben.

Négy óra körül ért haza. Cuccait ledobta a kanapéra. Az asztalon felejtett Marbis dobozból kivett egy szálat, majd rágyújtott. Míg az öngyújtó lobbant és elaludt, ő a fotelban alvó szőrcsomóra pillantott. Majd a konyha felé vette az irányt. Még be sem lépett az ajtón, már köszönt.

- Szia! Miért vártál meg?

Gerard ült a konyhaasztalnál egy bögre kávé társaságában.

- Nem vagyok túl álmos. Meg érdekelne, mi volt az az éjjel.

- A csajszival?

Gee bólintott.

- Magam sem tudom. Hiszen általában az ilyen esetekben az áldozatok szoktak a vacsivá válni. Nem lenne értelme mást is leölni. De ez a kölyök… - hosszan fújta ki a füstöt. - Volt benne valami különleges.

- Mi?

- Nem tudom. Valahogy, közénk való. És ezt a többiek is érezték. Ezért nem ölték meg.

- Aha, értem. Kíváncsi leszek.

- Én is. - biccentett mosolyogva a nő.

- A másik pedig: ezt találtam. - egy papírköteget tolt Amy elé. Ő fölvette, és olvasni kezdte. Az arca elkomolyodott. Látszott rajta, hogy gondolatok százai futnak át az agyán. A jelentés egy Philadelphiai démontámaszpontról szólt. Ez a harmadik ilyen jellegű hely volt már a hónapban. Ez erősebbnek, hatalmasabban kis tűnt az eddigieknél. Azok csak kis szétvert putrik voltak ehhez képest.

- Ez biztos? - kérdezte a nő felpillantva az iratból.

- Biztos. De szerintem nem gond. Ne aggódj. - mondta Gerard lelkesen, feladatra készen.

- Persze, nem, Csak kicsit elgondolkoztam. - leült az asztalra, a csikket a hamutartóba lökte. Az utóbbi fél év történései villantak át a fején. Egyelőre összefüggés nélkül.

- És még valami. - mondta mosolyogva Gee. - Nem tudtam elaludni nélküled. - majd játékosan, hajánál fogva, de finoman magához húzta a lányt. Ajkuk összeforrt.

Újra, és újra.

Már a lépcsőn menet elkezdték egymás vetkőztetését…