- Gyere! - Amy nagyon boldog volt, felpattant és felhúzta Gee-t is. Aki persze nem értette, minek is kell most örülni. A nő kézen fogva húzta maga után, és siettek lefelé.

A bejáratnál megálltak.

- Kinyitom az ajtót, de ne ijedj meg.

- Mitől? - kérdezte Gerard máris rémülten.

- Figyelj. - kinyitotta az ajtót. Egy hatalmas farkas lépett be rajta, közben enyhén megrázta a bundáját. Gyönyörű grafitos, szürkés színű jószág volt, sárgán csillogó szemekkel.

Gee hátrébb lépett.

- Szia baby! Már azt hittem véged. - majd leguggolt mellé, és szinte a nyakába ugrott.

- Te… ismered? - ennél jobb kérdés nem jutott eszébe a meglepetéstől.

- Persze! Ő az én gyönyörű kutyám: Táltos.

- Nem inkább farkas?

- Csak félig. Ugyan olyan kis korcs, mint én. ..Szerintem

- Meggyőző…

- Ne félj, nem bánt.

- Hát jó. - közelebb lépett az állathoz, aztán kicsit félve, de ő is leguggolt, és megsimogatta.

- A füle tövét. Kicsit vakargasd meg neki. Azzal lekenyerelheted. Imádja.

Amy felállt a konyha felé véve az irányt.

- Várj! Ne hagyj itt! - szólt utána Gee kétségbeesve. Eközben a kutya elnyúlt a padlón, várta a további kényeztetést.

- Mindjárt jövök, csak keresek neki valami kaját. Egyébként, kedvel téged. Nem szokta ennyire hagyni magát. Nyugi, már biztos nem fog szétmarcangolni. Bár úgy fél perce még nem voltam teljesen biztos ebben - mondta komolyan, de aztán csak hamar kitört belőle a nevetés, mikor meglátta a férfi elhűlt arcát.

- Oké… Ezt megjegyeztem. - morogta Gerard, aztán kicsit még mindig félénken, de leült az állat mellé, játszott vele.

Amy egy tálkával a kezében tért vissza.

- Az meg mi? - kérdezte Gerard kicsit fintorogva a tál tartalmát bámulva.

- Kutyakonzerv.

- Honnan?

- Nem emlékszel? Reggel vettük.

- Ja, nem tűnt fel. Konzerv, konzerv. Egyformák.

- Végül is…De azért nem kóstolnám meg ezt az izét. - letette a tálat, és a kutya nekilátott. A nő leült Gerard mellé. Nekidőlt a falnak, majd a fejét Gee vállára hajtotta.

- Gyere velünk. - törte meg hirtelen a csendet Gerard.

- Persze, az jó lenne. Legszívesebben azt tenném. Itt hagynám minden múltam, és mennék veletek… De ez nem ilyen könnyű. Rengetegen vadásznak rám, szinte mindegyik másért. És ha veletek megyek az olyan, mintha el se mennétek. A lényeg, hogy ne lássanak minket együtt, mert ha velem vagytok, ti is benne vagytok a célkeresztben.

- Értem.

- És meg is érted?

- Meg. Amennyire ezt az egészet lehet. - halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Akkor jó. Csak szerettem volna tisztázni. És…. Az élet nem állhat meg. Pár nap oké,

- De?

- De nem tudom meddig fog tartani ez az egész. Szerintem még el sem kezdődött.

- Basszus..

- Na igen. Tudod, az információ aranyat ér. És az a nyerő, akinek a legtöbb van.

- Mit akarsz ebből kihozni?

- Azt, hogy az a démon fasz mindent tud rólam, én meg..  semmit róla.

- De azt tudod hogy lehet megölni. És az nem semmi.

- Hát, a semminél valóban több.

- Nem egyszerű. - fejét a vállán pihenő lány fejére hajtotta. - Van valami terved?

- Nem tudunk semmit a ”Főfarok” honlétéről. De azt tudjuk, hogy a talpnyaló szövetségese - az ex-vámpírkirály - itt van valahol a közelben. Szóval, először elkapjuk őt, kiszedjük belőle, hogy hol van ”Démonúr”, kinyírjuk, aztán kinyírjuk.

- Kinyírjuk, aztán kinyírjuk. Hm, jó terv.

- Ja, talán van benne egy-két bökkenő, de amúgy tökéletes. - vigyorogta. - Szerencsére Dúlszinak jók a kémei.

- Kémek?! Bonyolult nekem ez a vámpírvilág.

- Néha nekem is. - nevettek.

Találkozott a tekintetük, de Amy hirtelen lesütötte szemeit.

- Mi az?

- Semmi Gee, semmi. - sóhajtott. - Csak nehéz dolgom van. De nem a természetfelettivel. - az utóbbit már csak úgy magának suttogta.

Közben a kutya befejezte az evést. Odament hozzájuk, megnyalogatta gazdája kezét, és keresztbe feküdt a lábaikon.

- Áu Táltos, muszáj most? - mondta Amy kicsit bosszúsan, mert Táltos nem volt túl könnyű, és nem tudta mit szól hozzá Gerard.

- Had maradjon, nem olyan nehéz.

- Jól van Táltos, kelj fel. Tiéd a nappali, a kanapé. - az állat elsomfordált.

Amyék is felálltak, és elindultak felfelé.

- Tényleg, miért pont Táltos? Ez valami név? Vagy,

- Nem. A régi magyarok sámánjai voltak. Csodatévők, gyógyítók, kapcsolatot teremtettek az emberek és a szellemvilág között. Különlegesek voltak. És Táltos is az. Bár nem abban az értelem, de különleges. Nagyon okos, értelmes, ügyes.

- Aha. Az előbb is simán bement a nappaliba.

- Például. De ennél sokkal jobbat is tud. - közben felértek.

- Ööö Amy, nagyon álmos vagy?

- Nem, nem igazán.

- Én sem.

- Bejössz, beszélgetni még egy kicsit? - Gerard pont ezt akarta hallani. Bólintott.

Bementek a nő szobájába. Leültek az ágyra, és nekidőltek a támlájának.

- Na, épp Táltosnál tartottunk.

- Persze. Szóval, ha belenézel a szemébe, látod benne az értelmet. Megérti amit mondasz neki, és villám gyorsan átlátja a helyzeteket. Ja, és nagyon ragaszkodó.

- Hol volt eddig?

- Dúlsziéknál. Kb. egy hónapja le kellett küldenem. Az a rohadt főnök nem bírta.

- Értem.

- Egyébként azt hiszem, jobb ha veletek megy.

- Mi?! Mármint, felőlem oké, de a többiek szörnyet halnak ijedtükben, mikor meglátják.

- Lehet. De majd rájönnek, ő nem olyan kutya. …Nem egyszer mentett meg. Vigyázni fog rátok.

- Hát, jól van. Majd megbeszélem a fiúkkal.

- Köszi! - ugrott a férfi nyakába. - Így nyugodtabb leszek. És, ööö.. nagy baj lenne, ha Tomi is veletek menne?

- Tomi? Nézd, hát nem tudom,

- Kérlek. Nem tudom hova rakni öcsikémet. Csak ott lenne. Nem zavarna.

- Felőlem… de majd még úgyis megbeszéljük. Reggel óta meg akartam kérdezni valamit,

- Csak?

Gee ránézett a nőre.

- Ez olyan, ..”izé” kérdés.

- Értem. Csak nyugodtan.

- Téged hogy-hogy nem éget meg a nap? - valójában nem ezt akarta kérdezni.

- Ez jó kérdés. Valószínűleg ezt nem örököltem apámtól. Eddig repülni sem tudtam.

- Tényleg? - kérdezte meglepődve.

- Tényleg. Dúlszi vérétől tudok. Meg egy csomó mást is, csak még nem jöttek felszínre.

- Pl.? És hogy érted? És… van egy csomó kérdésem.

- Azt látom. Na jó. Például: gyors regeneráció. Csak még meg kell „tanulnom”.

Sokat beszélgettek. Vámpírokról, a gyerekkorukról, az MCR-ről, stb..

Fejét Gerard vállára hajtotta. Kinézett az ablakon, és gyönyörködött a teliholdban. Aztán elmerült gondolataiban. - mi fog történni vele? mi lesz a háborúval? mit tehet? ki fogja segíteni? és …Gerard. nem kellett volna közel engednie magához, bár mindig is erre vágyott. mindig is közel állt a szívéhez. és most, bár nem tudott róla, de veszélybe sodorta. menniük kell mielőtt elkapnák, és csaliként használnák, vagy megölnék őket. nem szabad kiderülnie, hogy van valami Gerard és Amy között.

Gee is a Holdat nézte. Élvezte a lány társaságát. Érezte rajta a tusfürdős illatot, haja édes illatát mélyen magába szívta. Az első perctől kezdve erre vágyott, még akkor is, ha magának sem vallotta be igazán. Szerette. Nem tudta megmagyarázni magának, de szerette, és nem akart elmenni. Viszont tudta hogy most csak így segíthet, az ő kötelességeiről pedig még szó sem esett.

Amy közelebb bújt hozzá, és karjait Gee dereka köré fonta. A férfi szorosan átölelte, majd lágy puszit nyomott a homokára.

A többiek már jó pár sörön túl voltak, egészen jól érezték magukat. Még Tomi is.

Frankie gitárjával szórakoztak, közben cigiztek, eszegettek, és tovább iszogattak. Kicsit felejtették a közelmúlt eseményeit. Ez a két nap mindenki számára felkavaró volt. Amy elvesztette a legjobb barátnőjét, aki szinte a nővére volt, és vele együtt elvesztette minden bizalmát. A világ, amit eddig ismert, ellene fordult. Plusz ezzel együtt élete legnehezebb helyzetébe került. És élete legnehezebb csatája előtt állt. Viszont hosszú idő után újra szerelmes lett. Egy olyan emberbe, akit mindig is kedvelt, akire mindig is kíváncsi volt.

Gerard érzelmei is vegyesek voltak. Egyrészt örült, mert közelebb kerülhetett Amyhez, bár álmában sem gondolta volna, hogy egy nap alatt így beleeshet valakibe. Ráadásul úgy, hogy ez a valaki nem volt túl hétköznapi. Talán épp ezért. Másrészt szomorú volt, mert reggel mennie kellett.

A fiúk pedig éppen jól érezték magukat. Tomi is felejthette, hogy mennyire is féltékeny Gerardra. Új barátokat szerzett, és a srácok is új barátra leltek benne.

Csak egyvalaki volt búskomor, és mélyen gondolataiba burkolódzott: Dúlszínea.

Ő hatalmas volt, könyörtelen, tekintélyt és tiszteletet parancsoló. Nem látszódhatott gyásza. Az egyik sarokban ült messze a többi vámpírtól, egy nagy, faragott fa fotelban. Maga elé bámulva próbált feladataira koncentrálni. …Kevés sikerrel. Egyest látta maga előtt, s emlékek ezrei özönlötték el. A fejében egy szó visszhangzott: Miért? Miért kell meghalnia, akit szeret. És egyáltalán, hogy lehet szerelmes egy vámpír, vagy mi ez egyáltalán? És miért fáj ennyire a másik hiánya? Vagy csak a tudat fáj, hogy nincs többé?

Szemerkélt az eső, a füvet szél borzolta. Különös szél volt ez, talán a változás szele. A pirkadat fényei még sejtelmesebbé tették az éjszakát. Senki sem vette észre, senki sem figyelte, de mégis jelezte az új kor kezdetét, hogy ez után minden megváltozik.