13.rész

Mikor Carol meglátta a férfi kezében a képet, elsápadt majdnem elejtette a kezében lévő tálcát. A poharak összekoccantak, amint remegni kezdett.
- Én… - nyelt egy nagyot. – én is ügynök vagyok. – ahogy kimondta ezeket a szavakat szinte megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- De akkor miért dolgozol az irodán? Csak nem….
- Nem, nem a belső ellenőrzésnél vagyok. – tette hozzá gyorsan. - Ez egy hosszú történet és nem akarlak feltartani.
- Nem tartasz fel. Szabad vagyok. – mondta Bobby minden átmenet nélkül. – Nem vár otthon senki, mióta Darcy elhagyott. – Ezt…ezt most miért mondtam? - Hallgatlak. – ezzel leült a díványra és kényelmesen hátradőlt.
Carol kissé zavartan ült le mellé, kezébe véve az egyik poharat. Vett egy mély levegőt. Talán a férfi pillantása vagy a ki nem mondott együttérzés bírta rá, hogy elmondja:
- Akkor az elején kezdem. Mikor az F.B.I.-hoz kerültem irodai munkát kaptam. Bekerültem egy olyan csapatba, mint a tiétek. Szerencsére hamar befogadtak.
- A férjed Nick a csapatban volt?
- Igen. – bólintott Carol - Néhány hónap elteltével sikerült rávenniük, hogy letegyem a vizsgát. Nick nagyon kedves volt, rengeteget segített. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz és én beleszerettem. A vizsga letétel után a csapatban maradtam. Néha olyan érzésem volt, hogy ő is többet érez irántam, mint szimpla barátság, de soha nem közeledett felém. Úgy két évvel később miután lezártunk egy elég nehéz ügyet, kisebb összejövetelt tartottunk Nick-nél. Az este folyamán Nick egyszer csak letérdelt elém és megkérte a kezem ott mindenki előtt. Nagyon meglepett, mert előtte soha nem is célzott ilyesmire, de kimondhatatlanul boldog voltam. Úgy éreztem, hogy valóra válnak álmaim. Tudtuk, hogy bár a leendő apósom elég magas beosztásban van, az esküvő után nem maradhatunk egy csapatban, így kértem áthelyezésemet a háttércsapatba. - Egy ideig vakon bámult maga elé, mintha a múltba nézne. Látszólagos nyugalma ellenére Carol szavaiban ott bujkált a fájdalom. - Az esküvő után éppen a reptérre tartottunk, amikor az autópályán belénk rohant egy kocsi. Még kimondani is szörnyű, hogy kerek 6 órát voltunk házasok. Egy pillanat alatt véget ért minden. És tudod mi a vicces a dologban – nevetett fel keserűen Carol – éppen a rendőrök üldözték a kocsiban ülőket, mivel nem sokkal előtte raboltak ki egy bankot. Nick…. – lehunyta szemét. – a helyszínen meghalt. Én hónapokig kórházban voltam. Úgy 1 év után kezdtem újra dolgozni, azonban két hónappal később irodai munkára osztottak be.
- Miért?
- Ezt én is szeretettem volna tudni. Volt egy sejtésem, hogy apósom keze lehetett a dologban.
- Valamivel csak meg kellett indokolni a dolgot? – nézett rá értetlenül Bobby.
- Az indok az volt, hogy még nem készültem fel lelkileg arra, hogy éles bevetéseken vegyek részt. Igaz akkoriban még jártam gyógytornászhoz, de minden teszten, minden vizsgán sikeresen átmentem. Nehéz időszak volt. - Mi indította arra, hogy mindez ilyen részletesen elmondja egy szinte vadidegennek? Nem tudta megmondani. A beszélgetés alatt Carol úgy érezte, mérhetetlen súly hullik le a válláról. Hirtelen mintha elfújták volna azokat az érzéseit, amelyek oly hosszú ideje nyomasztották. Rég volt ilyen gondtalan és fesztelen, mint most. Úgy érezte készen áll, hogy újra kezdje életét.
Bobby ösztönösen megragadta Carol jéghideg kezét. Csak közhelyek jutottak eszébe, de nem tudta tovább elnézni, hogy Carol olyan magányosan és megsebzetten üljön ott.
- Sajnálom. – suttogta. Összekulcsolt kezükre pillantva a különbség meghökkentő volt. Carol karcsú ujjai csaknem eltűntek a tenyerében. Annyira törékenynek tűnik, gondolta, azonban a lelke kemény, ha el tudott viselni egy ilyen szörnyű megrázkódtatást és nem roppant össze tőle.
Hirtelen ötlettől vezérelve Bobby közelebb húzta magához. Carol nem ellenkezett. Fejét a férfi mellkasára hajtotta és hallgatta annak egyenletes szívdobogását. A férfi gyengéd érintésében varázslat bujkált, amelytől egy pillanatra a világ is szebbnek tűnt Carol előtt. Fájdalmas emlékei elhalványultak, minél jobban tudatosodott benne a férfi közelsége.
Bobby nem tudta megmondani, hogy meddig ültek így csendben. Felzaklatta a lány története.
- Carol! – suttogta. Egyenletes lélegzését hallva rájött, hogy Carol elaludt karjaiban. Óvatosan, hogy ne ébressze fel, felállt. Levette a háttámlán lévő takarót és betakarta a lányt. Gyengéden megsimogatta a haját, majd tollat és papírt keresett. Felírta telefonszámát, címét és egy pár sort, hogy háromnegyed 7 körül érte jön. Az üzenetet az asztalra tette, úgy, hogy a lány mikor felébred, azonnal meglássa. Megigazította a takarót, majd szelíden megsimogatta a lány arcát. Halkan becsukta maga mögött a bejárati ajtót és hazahajtott.