| 12.rész
Carol negyedszer is elfordította az indítókulcsot, de egy berregésnél többet nem lehetett a motorból kicsikarni. Tökéletes befejezése egy tökéletes napnak! Egész nap aktákat kellett rendeznie, számítógépre vinni az anyagokat, három jelentést leírnia. Erős, egyenletes motorzaj rázta föl gondolataiból. Bobby gördült mellé autójával, kiszállt és a lány felé indult.
- Valami baj van?
- Nem indul ez az átkozott. – vágott vigasztalan arcot a lány és a kormányra ütött.
- Benzin van benne? – kérdezte vigyorogva Bobby. Igaz, hogy csak egy napja nem látta, de úgy érezte, mintha hetek teltek volna el. Carol félrebillentette fejét és megsemmisítő pillantást vetett a férfire. – Jól van, jól van! Csak vicceltem. Haza vigyelek?
- Mi lesz a kocsimmal?
- El lesz itt. Reggel szólok egyik ismerősömnek és ő megnézi, mi a baj.
Carol beleegyezően bólintott, összeszedte cókmókját és kiszállt. Bezárta az autót. Bobby besegítette a saját kocsijába, majd ő is beszállt.
Carol bekapcsolta a biztonsági övet. Érezte Bobby közelségét; a férfi keze szinte súrolta, amikor a saját biztonsági övével bíbelődött. A beindította a motort, s futólag utasára mosolygott, akinek ettől elállt a lélegzete. Carol nem értette, hogyan zavarodhat össze egyetlen mosolytól.
- Merre menjek? – kérdezte Bobby.
Carol megadta a címet. Bobby a szeme sarkából figyelte, miközben a parkolóból kifelé hajtott. Carol éppen néhány tűt húzott ki hajából, mely sűrű, fényes zuhatagként borította be a vállát. A férfi legszívesebben belemerítette volna kezét a gesztenyebarna fürtökbe, hogy valóban olyan puha, bársonyos az érintése, mint amilyennek látszik.
- Hova osztottak be? – érdeklődött, hogy megtörje a csendet.
- A kórbonctanra. – sóhajtott fel Carol.
- Mi? – vonta fel szemöldökét Bobby – Te szegény. – mondta sajnálkozva. Carol felnevetett Bobby arckifejezését látva.
- Annyira nem rossz. Papírmunka.
- Azt nagyon utálom.
- Mint általában mindenki. Ti hogy haladtok Mrs. Gavino ügyével?
Bobby elhúzta a száját.
- Lassan. Kiderült, hogy a klinikának, ahonnan Mrs. Gavinot keresték 3 Cherokke van a tulajdonában. Az egyiket az asszony orvosa használja. 2 nap múlva érkezik vissza a városba. A másik kettőt átnéztük, azok tiszták.
- A többi hívás?
- Eddig semmi. Tara próbálkozik.
- Valami a nő volt barátjáról?
- Egyelőre nem találjuk. Elkezdtük összevetetni az egyetemen akkor végzettek listáját a kocsi tulajdonosokkal. Eddig semmi. – sóhajtott fel. - Meg is érkeztünk. – jegyezte meg kissé csalódottan Bobby. Élvezte a lány közelségét. Mi lenne ha meghívnám vacsorázni?
Carol, mintha csak meghallotta volna Bobby gondolatait felé fordult:
- Ha, nincs más programod ma estére, mit szólnál, ha meghívnálak vacsorára. Gyorsan összeütök valamit! – úgy érezte, hogy szíve olyan hangosan dobog, hogy biztos volt benne, a férfi is hallja. Ezt most miért csináltam? Mi ütött belém? Gyomra összeszorult Bobby válaszára várva.
- Elfogadom a meghívást – bólintott mosolyogva a férfi.
A lakásba érve Carol gyorsan letette kabátját és csizmáját.
- Érezd magad otthon. Előre is elnézést a rumliért, de még nem sikerült mindent a helyére raknom. – Mialatt Bobby levette kabátját a lány már el is tűnt a konyhában.
Van itthon egyáltalán valami? – nyitotta ki a hűtő ajtaját. Rögtön a szemébe ötlött egy csomag, ami reggel még nem volt ott. Egy cetli volt ráragasztva.
’Angyalom! Biztos ma is sokáig dolgozol és túl fáradt leszel, hogy valami normális kaját egyél. Csak dobd be a sütőbe, 1 óra és kész. Dave’
Elmosolyodott. Gyorsan kinyitotta a csomagot.
- Remélem szereted a csirkét? – kérdezte.
- Igen. – hallotta a férfi hangját a háta mögül. – Szép kis lakás. Tetszik, ahogy berendezted.
- Köszönöm. – mondta a lány, közben betette a tepsit a sütőbe és bekapcsolta. – 1 óra és ehetünk. Kérsz valamit inni? Esetleges egy..
- Teát? – mindketten felnevettek. – Jól esne.
Carol feltette a vizet.
- Rögtön jövök. Addig válasz – húzta ki az egyik fiókot – milyen tea legyen.
Bobby halkan füttyentett, amikor meglátta, hogy a fiók különféle teás dobozokkal van tele. – Nem semmi! Le se tagadhatnád, hogy oda vagy a teáért. – szólt a lány után. Kiválasztott egy gyümölcsteát, annak dobozában volt a legkevesebb. Biztos ez a kedvence.
A lány gyorsan a szobájába szaladt. Ledobálta magáról a ruháit. Mit vegyek fel? állt tanácstalanul a szekrény előtt. Elővett egy halványkék ruhát, aztán gyorsan vissza is rakta. Ne problémázz! Ez csak egy baráti vacsora. Így egy zöld puha anyagból készült nadrágot és egy hozzá színben harmonizáló pulóvert vett fel. Haját gyorsan befonta, lemosta sminkjét és csak egy halvány szájfényt tett fel. Még egy utolsó pillantást vetett a tükörbe, aztán a konyhába ment. Ránézett a húsra, majd elkészített két bögre teát és a nappaliba ment. Bobby a nappaliban állt a könyvespolc előtt. Nyakkendőjét meglazította és levette a zakóját.
- Kész a tea. – A férfi összerezzent a nő hangára. Megfordult. Egy pillanatra ledermedt, amikor meglátta Carolt. A zöld még jobban kiemelte bőrének halványságát. A nadrág pedig tökéletesen rásimult csípőjére. A lány libabőrös lett a férfi tekintetétől. Bobby megköszörülte torkát.
- Ő a férjed? – és a kezében lévő képre mutatott. Carol odasétált hozzá. Kivette a fényképet Bobby kezéből és végig simított rajta.
- Igen, ő Nick. – mondta. Szemmel láthatóan, nagyon szerette a képen látható férfit.
- Biztos nagyon hiányzik. – jegyezte meg halkan Bobby és érthetetlen módon féltékenységet érzett a halott férfi miatt.
- A halála utáni első időkben nagyon hiányzott. De most már beletörődtem. Elmúlt. - Carol lesütötte a szemét. Sóhajtott egy nagyot, majd visszatette a képet a polcra. – Menjünk mielőtt kihűl a tea.
Leültek a díványra. Néhány percig szótlanul kortyolták a meleg teát.
- Nagyon finom. – törte meg végül Bobby a csendet.
- Ez az egyik kedvencem. – mosolyodott el a lány. – de erre biztos rájöttél. – kacsintott a férfira, aki felnevetett.
- Lebuktam.
Felszabadultan beszélgettek könyvekről, filmről, zenéről, míg nem ínycsiklandozó illatok szálltak be a konyhából. Carol felállt, kiment a konyhába. Bobby követte.
- Azt hiszem készen van. – jelentette ki a lány, közben megterített.
- Nagyszerűen néz ki.
Leültek vacsorázni. Evés közben tovább beszélgettek.
- Nagyon finom lett. – jegyezte meg Bobby.
- Nem enyém az érdem. Dave készítette. – vallotta be Carol.
- Dave?
- Igen. Tudod aggódik, hogy nem eszem rendesen.
- Akkor most elettem előled? – nézett mosolyogva a lányra.
- Ugyan már. Te is látod, hogy mekkora adag. Bőven elég volt kettőnknek. – nevetett fel a lány.
- Jó, ha így gondoskodnak az emberről. – mosolygott Bobby.
- Igen, de ha néha túlzásokba esik, és olyankor nagyon fárasztó tud lenni.
Bobby a falon lévő órára pillantott. Fél 9. Szinte elrepült az itt töltött közel 2 óra.
- Régen éreztem már ilyen jól magam. – vallotta be a férfi, miközben felállt az asztaltól.
- Én is. – tette hozzá Carol. – Mindjárt megyek én is, csak viszek be egy kis üdítőt. – mondta Carol.
Bobby visszament a nappaliba és a könyvespolchoz lépett. Egy korábban látott kép felkeltette érdeklődését, most úgy döntött közelebbről is szemügyre veszi. A képen Carol volt két fiúval és egy lánnyal. Vidáman mosolyogta a lencsébe, kezükben nyitott igazolványukkal. Bobby nem tudta palástolni döbbentét.
- Carol, mit jelent ez? – Bobby fordult a belépő lány felé, feszülten várva a választ. | |
AJÁNLOM AZ OLDALT
