Miután megérkeztem a Grimmauld térre, már rengeteg auror volt ott. Ebből arra következtettem, hogy elég súlyos lehet az a halálfalótámadás, és hogy ez lesz az utolsó csata.
Mindenki ideges volt, legalább annyira, mint a Voldemort elleni csata előtt.
Lassan mindenki megérkezett és elindultunk, vagyis elhoppanáltunk.

Mikor odaértünk az Abszol útra borzasztó látvány tárult elénk.
A boltok ablakai betörtek, sok házat felgyújtottak, és ami a legszörnyűbb: mindenhol halott emberek feküdtek. Nagyon megdöbbentem, de nem volt időm eltöprengeni, mert majdnem eltalált egy crucio.

És elkezdődött a csata.
Mindenfelé átkok röpködtek. Én is támadtam különböző átkokkal, de legtöbbször menekülnöm kellett 1-1 Avada Kadevra elől. Már rengeteg ember feküdt a földön, sok sebesült volt, és még több hulla.
Mi álltunk nyerésre, és csak néhány halálfaló volt, amikor egyszer csak elsötétült előttem a világ…

*

Másnap nagyon fáradtan ébredtem. Nem éreztem magam jól, mintha történt volna valami az éjszaka. Egyből Fredre gondoltam, hátha vele volt valami. Álmosan mentem le a Nagyterembe, ahol Fred halálra vált arccal ült az asztalnál. Amikor odamentem hozzá, csak a Reggeli Prófétát nyújtotta felém.
- Mi ez?
- Csak olvasd el!
- Rendben!

MEGVOLT A LEGUTOLSÓ HARC!

(Tudósító: Rita Vitrol)

Tegnap éjszaka megvolt a legvégső harc az Abszol úton.
Nagy örömömre szolgál, hogy bejelenthetem,
SIKERÜLT GYŐZNÜNK!
Ezúton szeretném kifejezni saját és az egész varázslótársadalom
Háláját az összes ott levő embernek, és mélységes részvétemet
Az elhunytak családjainak.
Most pedig következzenek a hősi halált haltak listája:

- Molly Weasley
- Arthur Weasley
- Remus Lupin
- John Alberts
- Edward Johnson
- Tina Charlins
- Charles Bouklins
- Gabriel McKenzie

És végül akik súlyosan megsérültek.
(Őket meglátogathatják a Szt. Mungó kórházban)

- Minerva McGalagony
- Perselus Piton
- Draco Malfoy
- Nymphadora Tonks

És végül az az ember, aki sokat segített a harcban, mégis ő az, aki a legsúlyosabban megsérült.
Élet és Halál között lebeg: Ron Weasley.

Ezúton szeretném mégegyszer hálámat kifejezni ezeknek a hősöknek, akik megmentettek minket:

Rita Vitrol

Mire elolvastam, már folytak a könnyeim és elkezdtem sírni. Ron hiába próbált nyugtatni, egyszerűen már ordítottam a fájdalomtól, amit itt belül éreztem. Nem tudtam gondolkozni és nagyon szomorú voltam, pedig Frednek meghaltak a szülei.
Akkor ez sem érdekelt.
Hirtelen elhatározásra felálltam és elrohantam Dumbledore irodájához. Ekkor döbbentem csak rá, hogy fogalmam sincs a jelszóról.
Azonban hirtelen félreugrott a kőszörny, és én elindultam felfelé.

Amikor felértem Dumbledore, mintha csak várt volna, úgy viselkedett:

- Hermione! Gondoltam, hogy eljössz hozzám.
- Honnan gondolta professzor úr.
- Én mindent tudok, mai itt folyik, és feltételezem Ron miatt vagy itt.
- Jól gondolta professzor úr. El szeretnék menni hozzá.
- Értem. Te még kiskorú vagy, ezért nem szabadna elengednem…
- Kérem
- De tudom mit érzel, így elmehetsz. Menj hopp- porral.
- Köszönöm szépen!
- Nincs mit Hermione.

Azzal elindultam a kandallóhoz, vettem hopp-port és kimondtam az úti célt: Szt. Mungó. És elkezdtem pörögni, majd egyszerre a Szt. Mungóban voltam.
Rengetegen várakoztak, de nem érdekelt. Az volt a fontos, hogy láthassam Ront.

Másfél óra múlva kerültem sorra, s mikor megtudtam hol van, nem törődve semmivel végigrohantam a folyosón és berontottam a 38-as szobába.
Szerencsére egyedül volt.  Amikor megláttam, elkezdtem sírni. Közelebb mentem hozzá és leültem az ágya mellé.
Elkezdtem beszélni neki, hátha érzékeli:

- Ron! Hallasz? – hát persze, hogy hallana, hisz súlyosan meg van sérülve.
- Remélem felépülsz hamarosan, tudod, már hiányzol a leltárból – mondtam sírással vegyült nevetéssel.
- Nagyon rossz színben vagy, vajon mi történhetett veled?
- Olyan szívszorító érzés így látni téged.
- Miért nem válaszolsz? Hallod? Szólalj meg! Kelj végre fel! Értsd meg végre kérlek, hogy
- Szükségem van rád, és mindennél jobban szeretlek!!!!

Semmi válasz. Miért nem kel fel végre?!

- Muszáj felkelned!
- Nem hagyhatsz csak így itt!

Meg sem mozdul. Biztos nagyon súlyos az állapota, s én még ilyenkor is csak ordibálok vele.
Inkább elmegyek, majd meglátogatom holnap, ha Dumbledore megengedi, s ha még él. De mielőtt itt hagyom, leveszem a karkötőmet a kezemről, és a kezébe rakom, úgy, hogy ne essen ki.
Mielőtt azonban becsuktam volna magam mögött az ajtót, még visszafordultam, és csak ennyit mondtam:

- HAZATÉRSZ- E MÉG HOZZÁM?