Mano9 Gp. Hamster's World :)

 

 

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A harcias hörcsög Európában védett, nálunk kártevő.


Míg a hörcsög az Európai Unió összes tagállamában a kihalás szélén áll, és ezért fokozottan védett állat, nálunk mezőgazdasági kártevőnek számít, s az ellene való védekezés kötelező. E feladatot látják el a magyar trapperek, azaz a hörcsögfogók.

Az egyik bécsi lakótelepen furcsa „tücsök-hangya” párosra bukkantak a kutatók. Az emberi hulladékra szocializálódott hörcsög kolónia tagjai a vándorpatkányok „beszállítói” lettek.

A hörcsög ugyanis veszély esetén nem csupán a hátsó két lábára áll, s a fogait csattogtatja, de sürgősen kiüríti a korábban összegyűjtött tápláléktól duzzadó pofazacskóit is, hogy könnyebben menekülhessen. Erre a hörcsögszokásra figyeltek fel a vándorpatkányok, s a gyűjtögetés helyett most már a hörcsögök ijesztgetésével jutnak táplálékukhoz.

Egy furcsa társaság: a Hörcsög Munkacsoport

A bécsi esetről szóló előadás az Európai Hörcsög Munkacsoport legutóbb Budapesten tartott évi rendes tanácskozásán hangzott el. „Az idei szakértői találkozónak különös hangsúlyt adott, hogy a hörcsög az Európai Unió összes tagállamában fokozottan védett állat, miközben Magyarországon mezőgazdasági kártevőnek számít, s a mai magyar szabályozás szerint az ellene való védekezés kötelező” – hangsúlyozta a tanácskozást szervező Nechay Gábor, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium vezető főtanácsosa.

Mint mondta, az európai hörcsögkutatók számára kivételesen érdekes területté váltunk, hiszen a csatlakozási folyamat során egy, az EU-tagállamok területén meglehetősen ritka állatfaj védelme alól kértünk felmentést. Jellemző, hogy például Belgium területén, ahol száz évvel ezelőtt még ahhoz hasonló volt a hörcsögsűrűség, mint manapság nálunk, a tavalyi évben összesen egy példányt találtak.

Külön kamrában alszik

Az Eurázsia füves és mezőgazdasági területein előforduló hörcsög nem azonos a hobbiállatként tartott szíriai aranyhörcsöggel. Annál nagyobb termetű, jóval harciasabb rágcsáló. A bundája a hátán sárgásbarna, a hasi oldalán pedig bársonyfekete. Komoly üreg-rendszereket váj a földbe. Ezekben éppúgy megtalálható a hálókamra, mint a spájz és az ürülék felhalmozására szolgáló üreg.

Nyáron éppen csak a talajszint alá, télen azonban két méter mélyre is lehúzódik. Nem alszik téli álmot, inkább a medvékhez hasonló nyugalmi állapotban tölti a telet. Ami azt jelenti, hogy két-három hetenként felkel és a vackába nyárvégén, ősz elején oda készített élelemből fogyaszt.

Csak akkor harcias, ha megijesztik

Harcias állat hírébe az ijedtségi reakciója miatt keveredett. Ha megzavarják, hátsó két lábára áll, a fogait csattogtatja, kiüríti a pofazacskóját, s ha végképp megszorítják, felugrik és elkeseredetten harap.

Mint minden rágcsálónak, erős a harapása. Száz-százötven évvel ezelőtt még egész Európában elterjedt volt, s ebből az időből számos történet maradt fenn hörcsögharapásokról. Az sem volt ritka, hogy lovat vadított meg a felzavart, s ijedtében felugorva harapó hörcsög.

Ma Magyarországon, ahol még mindig előfordul a hektáronkénti száz példány, nem annyira a hörcsög harciassága, inkább gyűjtögető életmódja okoz bosszúságot a gazdáknak. A hörcsögök ugyanis a téli nyugalmi időszak végén előbújnak, s nagy szorgalommal, ráadásul hihetetlen találati eredménnyel szedik ki a földből a tavasszal elvetett magokat.

Nyáron már kimondottan a búzaföldeket és kukoricásokat kedvelik. A búzát az aratás során elhullajtott szemveszteség miatt szeretik, a kukoricát meg azért, mert annak szárán fel tudnak mászni, s szabályosan kimorzsolják a szemeket.

Nyugat-Európában a kihalás szélén

A hörcsög szinte minden ragadozónak, de még a gólyáknak, vándorpatkányoknak is zsákmányállata. A hörcsögszakértők mégsem ezzel magyarázzák az állomány nyugat-európai megritkulását. Sokkal valószínűbb, hogy a túlságosan precíz és vegyszerekkel megtámogatott földművelési technika a ludas a hörcsögök pusztulásáért. Jelentős táplálékmennyiségtől esik el a hörcsögpopuláció például a szemveszteséget jórészt kiküszöbölő modern kombájnok miatt.

Továbbá azért is, mert Nyugat-Európában ma már az aratással egy időben szántanak, vagyis megszűnt a két munkafázis közti átmeneti időszak, amikor a hörcsögök nyugodtan böngészhettek a földeken. Emellett az is veszélyezteti a kisállatokat, hogy a modern vetőmagvak méregburokban – féregirtókkal, rovarölőkkel és gomba elleni szerekkel kezelve – kerülnek a földbe.

Egy kihaló foglalkozás: a hörcsögfogó

Az Európai Hörcsög Munkacsoport tanácskozásán levetítették a Kármán Irén rendezte, Magyar trapperek című dokumentumfilmet, s a szakértők személyesen is találkozhattak a főszereplő Lévai Miklóssal, aki a Nyugat-Európában már régen kihalt foglalkozást űzi, csapdás hörcsögfogással keresi a kenyerét.

„A hörcsögfogók tevékenysége három érdek találkozására épül, – magyarázza Nechay Gábor -, a mezőgazdasági termelők védekezni akarnak a kártevők ellen, a természetvédők ellenzik a vegyszeres irtást, a csapdával dolgozó hörcsögfogók pedig jövedelemhez jutnak a bunda értékesítésével.”

A tanácskozáson felmerült, hogy a hazai hörcsögfogásnak olyan szervezeti keretet kellene létrehozni, mint ami a vadgazdálkodást is jellemzi. Egyfelől az időről-időre tapasztalható vegyszeres irtás elleni fellépés érdekében, másfelől a csapdázás mederben tartása miatt, hogy csak meghatározott időszakokban ritkíthassák az állományt, s ne a szőrmekereskedelem igényei szerint. Ez utóbbira negatív példa Németország keleti része, ahol az 1960-as években néhány esztendő alatt szinte a kipusztulásig irtották a hörcsögöket a szőrmeigény miatt.

Az EU nem viccel, rendszeresen ellenőrzik majd a hörcsögöket

A hörcsögök kipusztulásától persze, ma még nálunk nem kell tartani, tény azonban, hogy a hazai állomány néhány évenként ciklikusan jelentkező felszaporodása egyre kisebb országrészekre terjed ki. Mindenesetre az Európai Unióhoz történő csatlakozás után, éppen a hörcsögvédelem alóli felmentés miatt, az EU szakemberei rendszeresen szondázni fogják a hazai hörcsögpopuláció alakulását, azt vizsgálva, vajon fennállnak-e még a mentesség feltételei. A Hörcsög Munkacsoport egyébként legközelebb jövőre Strassbourgban találkozik, ahol az Európa Tanács meghívására a kelet-európai hörcsöghelyzetről kell beszámolniuk.
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!