[Friss hozzászólások] [49-30] [29-10] [9-1]
Edzek a lovaimmal a versenyre! Először Wizzarddal:
I. Bemelegítés:
- lépésben, ügetésben, vágtában alakzatok végzése.
II. Munka:
A) Akadály-pálya:
Mivel azon az oldalon, ahonnan jöttem, ott is volt egy ilyen verseny, igazából csak ismételni kellett a feladatokat:
- először ugrattunk pár akadály 140 cm-ig. Az akadályok típusa: meredek, oxer, triple bar, X, vizesárok. Mivel képezve van ugratásra, Wizzard nagyon szépen, hiba nélkül teljesítette a páylát.
- felállítottam a bólyákat, és szlalomoztunk is. Először ügetésben csináltuk csak meg kétszer, de utána már vágtában is. Utána szűkítettem a bólyák távolságát, és így is végigmentünk rajta 2x ügetésben, és 3x vágtában.
- meghagytam a a két legszélső bólyát, és szereztem zászlókat. Amilyen gyorsan csak tudtam, kikaptam a zászlót a bólyából, és vágtattunk a másik bólyához. Ezt addig csináltuk, amíg 2x el nem fogytak a zászlók.
- a célbadobást lóhátról csináltam, először csak állásban, majd lépésben, ügetésben, és vágtában is.
B) Bátorságpróba:
- szereztem zsákokat, színes pulóvereket, üvegeket, és más, rémisztő tárgyakat. körbementünk Wizzarddal, és engedtem neki, hogy megszagolja a dolgokat, és megnézze őket magának.
- lépésben, elmentünk minden tárgy mellet, a zsákokra rá is léptünk. majd ügetésbe váltottunk, és így is megcsináltuk a pályát. Mindig másik oldalról közelítettük meg a tárgyakat.
- utána leszálltam a lovamról, és a zacskót, végighúzogattam rajta, a zsákokon átléptettem.
C) Gyorsasági verseny:
- kimentünk terepre, és a hosszú vágtaösvényen vágtattunk. először csak vágtában, de amikor már Wizzard megunta a vágtát, galoppra váltottunk. Eszméletlenül gyorsan száguldoztunk 1 km-eren keresztül. Utána már csak vágtában mentünk 600 métert, majd ismét galoppban 400 métert.
III. Levezetés:
- 5 kör lassú ügetés
- 5 perc lépés
A másik lovammal, Venussal is ugyanígy edzettem, csak ővele a galopprészt kihagytuk, mert arra nem neveztünk vele.
Remélem jól szerepelnek majd a versenyen! ;)
Evi |

Edzek Bommellel és Jollyval |
Eddzek Kleopátrával,Rinaldo-val és Üstökössel.Rita |

Edzek Unbidtredit Casparionnal a Parknyitó ügyességi versenyre:
Akadálypálya edzés:
Felnyergeltem és felkantároztam Casppart.Aztán kivezettem a pályára ahol ezeket az akadályokat állítottam fel:négy 140cm X-et,kettő 160cm oxert,egy 140cm vizesárkot,három 154-156cm fatörzset,egy vödröt amibe lóhátról három labdát kell dobnom és végül tíz darab bólyát.Miután átnéztem az akadályokat meghúztam Caspar hevederét és felültem a hátára.Rajthoz álltunk.Finoman böktöstem Caspar oldalát és végre rátudtam bírni hogy rövidvágtázzon.Ráfordultunk az első akadályra vagyis a 140cm-es X-re és Hajrá!Caspar szépen vette ezt is meg az utána következő hármat is aztán jött a két oxer az első nagyon jól sikerült de a másodiknál egy picit megremegett a rúd de szerencsére nem esett le.Most jön a vizesárok az akadály előtt megböktem Caspar oldalát hogy nagyobbat ugorjon ééééssss:Sikerült!Most jön a három fatörzs ezekkel sem volt gond.Mind a hármat szépen átvittük.Most elkezdtem lassítani Caspart mert a labdadobás jön.Végül meg is állítottam.Elővettem a zsebemből három labdát és elkezdtem Caspar hátáról a vödörbe dobálni.Egy kivételével mindegyik célba talált.Aztán megböktöstem Caspar oldalát és elősszőr ügetésben aztán vágtában át szlalomoztunk a bólyák között jobbra,balra,jobbra,balra......Mikor végeztünk megdícsértem Caspart mert hogy nagyon ügyes vol.Leszálltam a hátáról és megitattam.Nagyon szomjas volt csak úgy szívta magába a vizet mint egy szivacs:).Aztán adtam neki egy almát amit boldogan elropogtatott.Még egy kicsit pihenünk aztán edzünk egy kicsit a bátorságpróbára is.
Bátorságpróba edzés:
Miután kipihentük magunkat elkedtüg a bátorságpróbára az edzést.It ilyen akadályokat csináltam:felkötöttem egy kötelet és arra csörgő üvegeket szagyrokat raktam amiket a szél mozgat és így csörögnek.Aztán raktam még színes dolgokat pl:piros kabát,élénk lola reklámszatyor stb....Aztán csináltam három olyan akadályt ami üvegekből áll.Beálltunk Casparral a rajtvonalhoz.Nem lessz olyan nehéz neki a pálya mert nem egy ilyedős ló.Megböktem az oldalát és elundultunk lépésben a csörgő üvegek és szatyrok mellett.Caspar csak nézelődött de nem ilyedt meg.Aztán a szines virító dolgok mellett is ementünk de ott sem történt semmi.Aztán egy kicsit megbökdöstem az oldalát és átugrattunk ügetésben az üvegek felett.Miután végeztünk megdícsértem Caspart.Lenyergeltem lekantároztam és vissza vittem a boxába ahol gondoskodtam neki inni és ennivalóról.
Üdv:Viki |
Edzek Quarto Zeppelinnel az ügyességi versenyre! Bemelegítés:2 kör lépés,3 kör ügetés,4 kör vágta,járóiskola.Lépésben,ügetésben és vágtában hajlítások. Edzés Akadálypályán:Először csak 80-90 cm-es akadályokat ugratunk,utána növeljük a magasságot 120 cm-ig.Még ez sem túl magas.Szlalomozunk egy kicsit.Gyakoroljuk a zászlós és a labdás számot,és a célbadobást.Az edzésnek ez a része remekül ment,nagyon megdicsérem Zepit. Bátorságpróba:Kirakok hordókat,labdát és sok csörgő-zörgő zacskót.Beküldöm Zepit és nézem,ahogy zacsival a fején görgeti a hordókat maga előtt.Aztán bemegyek én is és a lába elé gurítom a labdát.Nézi ahogy jön felé,hegyezi a fülét és elrúja,aztán játszik vele.Kihozom és belovagolok vele,hogy vajon így hogy tűri.Nagyszerűen,igaz én majdnem leestem,mikor labdázni kezdett és nem tudam irányítanimert zacskót rágcsált.Ez az edzés tökéletes volt,alaposan megdicsérem Zepikét a jó teljesítményért. Gyorsasági ló kat.:Kimegyek vele terepre.Először csak ügetünk,aztán,hogy az állóképességét növeljük,6000-7000 m-t is vágtában.Egy kis szünet,pihenés-csutakolás- és persze itatás.Ezután újra felszerszámozok és a verseny kijelölt útvonalán galoppozunk.Először csak lassabban,aztán mikor a szakasz hátsó részébe érünk kiengedem-és kilövünk!Zepi lábait már szinte nem lehet látni a sebességtől,de még mindig van ereje!Amikor végzünk leállítom és megdicsérem a csodálatos edzésért.Lépésben visszajövünk. Levezetés Levezetés:2 kör vágta,3 kör ügetés,4 kör lépés,járóiskola. Nagyon szép edés volt,sokat simizem és dicsérem Zepit,kap sok-sok jutalmat!;) Eszti |

* lépésben, ügetésben, vágtában alakzatok végzése.
II. Munka:
A) Akadály-pálya:
Mivel azon az oldalon, ahonnan jöttem, ott is volt egy ilyen verseny, igazából csak ismételni kellett a feladatokat:
* először ugrattunk pár akadály 140 cm-ig. Az akadályok típusa: meredek, oxer, triple bar, X, vizesárok. Mivel képezve van ugratásra, Wizzard nagyon szépen, hiba nélkül teljesítette a páylát.
* felállítottam a bólyákat, és szlalomoztunk is. Először ügetésben csináltuk csak meg kétszer, de utána már vágtában is. Utána szűkítettem a bólyák távolságát, és így is végigmentünk rajta 2x ügetésben, és 3x vágtában.
* meghagytam a a két legszélső bólyát, és szereztem zászlókat. Amilyen gyorsan csak tudtam, kikaptam a zászlót a bólyából, és vágtattunk a másik bólyához. Ezt addig csináltuk, amíg 2x el nem fogytak a zászlók.
* a célbadobást lóhátról csináltam, először csak állásban, majd lépésben, ügetésben, és vágtában is.
B) Bátorságpróba:
* szereztem zsákokat, színes pulóvereket, üvegeket, és más, rémisztő tárgyakat. körbementünk Wizzarddal, és engedtem neki, hogy megszagolja a dolgokat, és megnézze őket magának.
* lépésben, elmentünk minden tárgy mellet, a zsákokra rá is léptünk. majd ügetésbe váltottunk, és így is megcsináltuk a pályát. Mindig másik oldalról közelítettük meg a tárgyakat.
* utána leszálltam a lovamról, és a zacskót, végighúzogattam rajta, a zsákokon átléptettem.
C) Gyorsasági verseny:
* kimentünk terepre, és a hosszú vágtaösvényen vágtattunk. először csak vágtában, de amikor már Wizzard megunta a vágtát, galoppra váltottunk. Eszméletlenül gyorsan száguldoztunk 1 km-eren keresztül. Utána már csak vágtában mentünk 600 métert, majd ismét galoppban 400 métert.
III. Levezetés:
* 5 kör lassú ügetés
* 5 perc lépés
A másik lovammal, Venussal is ugyanígy edzettem, csak ővele a galopprészt kihagytuk, mert arra nem neveztünk vele.
Evi |
Eddzek Kleopátrával,Rinaldo-val és Üstökössel.Rita |
Edzek Unbidtredit Casparionnal a Parknyitó ügyességi versenyre:
Akadálypálya edzés:
Felnyergeltem és felkantároztam Casppart.Aztán kivezettem a pályára ahol ezeket az akadályokat állítottam fel:négy 140cm X-et,kettő 160cm oxert,egy 140cm vizesárkot,három 154-156cm fatörzset,egy vödröt amibe lóhátról három labdát kell dobnom és végül tíz darab bólyát.Miután átnéztem az akadályokat meghúztam Caspar hevederét és felültem a hátára.Rajthoz álltunk.Finoman böktöstem Caspar oldalát és végre rátudtam bírni hogy rövidvágtázzon.Ráfordultunk az első akadályra vagyis a 140cm-es X-re és Hajrá!Caspar szépen vette ezt is meg az utána következő hármat is aztán jött a két oxer az első nagyon jól sikerült de a másodiknál egy picit megremegett a rúd de szerencsére nem esett le.Most jön a vizesárok az akadály előtt megböktem Caspar oldalát hogy nagyobbat ugorjon ééééssss:Sikerült!Most jön a három fatörzs ezekkel sem volt gond.Mind a hármat szépen átvittük.Most elkezdtem lassítani Caspart mert a labdadobás jön.Végül meg is állítottam.Elővettem a zsebemből három labdát és elkezdtem Caspar hátáról a vödörbe dobálni.Egy kivételével mindegyik célba talált.Aztán megböktöstem Caspar oldalát és elősszőr ügetésben aztán vágtában át szlalomoztunk a bólyák között jobbra,balra,jobbra,balra......Mikor végeztünk megdícsértem Caspart mert hogy nagyon ügyes vol.Leszálltam a hátáról és megitattam.Nagyon szomjas volt csak úgy szívta magába a vizet mint egy szivacs:).Aztán adtam neki egy almát amit boldogan elropogtatott.Még egy kicsit pihenünk aztán edzünk egy kicsit a bátorságpróbára is.
Bátorságpróba edzés:
Miután kipihentük magunkat elkedtüg a bátorságpróbára az edzést.It ilyen akadályokat csináltam:felkötöttem egy kötelet és arra csörgő üvegeket szagyrokat raktam amiket a szél mozgat és így csörögnek.Aztán raktam még színes dolgokat pl:piros kabát,élénk lola reklámszatyor stb....Aztán csináltam három olyan akadályt ami üvegekből áll.Beálltunk Casparral a rajtvonalhoz.Nem lessz olyan nehéz neki a pálya mert nem egy ilyedős ló.Megböktem az oldalát és elundultunk lépésben a csörgő üvegek és szatyrok mellett.Caspar csak nézelődött de nem ilyedt meg.Aztán a szines virító dolgok mellett is ementünk de ott sem történt semmi.Aztán egy kicsit megbökdöstem az oldalát és átugrattunk ügetésben az üvegek felett.Miután végeztünk megdícsértem Caspart.Lenyergeltem lekantároztam és vissza vittem a boxába ahol gondoskodtam neki inni és ennivalóról.
Üdv:Viki |
Edzek Bommellel és Jollyval |
Edzek a versenyre lovaimmal. Fanni |

|