Ebben a menüpontban arról olvashattok, hogy kiről/miről mintázta Rowling a szereplőket, "varázstárgyak"-at és hogy miért pont az Edevis tükre J.K. kedvenc fejezete:

"Jo iskolái kifogyhatatlan források voltak azoknak a diákoknak és tanároknak, akikről az író a Harry Potter hatvan-hetven, többször is előforduló, fontos alakját, valamint száznál is több, alig említett mellékszereplőjét (összesen több mint 200 figurát) mintázta.

Hermionéról sokszor elmondta már Jo, hogy a regénybeli kislány mintha gyermekkori önmagát személyesítené meg. Ő maga is bújta a könyveket, vastag "szódásüveg" szemüveget hordott, kócos és stréber volt. Az állandó olvasással mintha a csúnyuska külsejét próbálta volna ellensúlyozni. Talán nincs is olyan tini, aki ne érezné magát végtelenül és elkeserítően csúnyának. Ha képes a könyvekhez vagy a jobb osztályzatokért fordulni sikerélményért, akkor meg is teszi - miként Joanne-Hermione is.

Sokak szerint az író másik alapvető mintája, szócsöve maga Harry, aki muglik között nevelkedett, és csak a varázslók világában talált magára. A kisfiú, aki valójában átlagos, mindennapi gyerek (ha eltekintünk attól, hogy varázslónak született), képes szembeszállni a mindennapi, kis bajokkal és az életére törő, nála sokkal erősebb gonosz lélekkel is. Mi is úgy hisszük, hogy Jo mindegyik gyerekhőse hordozza az író néhán yvonását. Hermione is, Harry is, de a cstlő-botló Neville, a holdkóros Luna, a hűséges, szeplős Ron mellet Draco Malfoy is az írónő képmására született.

A felnőttek világa elkülönül a gyerekekétől. A tanárok sokkal inkább az írónővel szembenálló világot, félelmeit és rokonszenveit testesítik meg, mintsem őt magát.

Albus Dumbledore-nak, a mindentudó rosforti iskolaigazgatónak, a világ legnagyobb varázslójának figurájához sokan állhattak modellt. A winterbourne-i elemi iskola - és a kisváros - azt híreszteli, hogy a suli köztiszteletben álló dirije, az 1979-ben visszavonult Alf Dunn ihlette alakját. Hogy igaz-e vagy sem, ki tudja... A winterbourne-iek mindenesetre ezzel büszkélkednek honlapjukon is. A wyedeani középiskola igazgatójáról, Ken Smithről az a hír járja, hogy szigorú tanár volt, aki nem riadt vissza a testi fenyítéstől sem. Mégis akadnak, akik azt állítják, inkább ő volt Albus Dumbledore figurájának legfontosabb modellje. Mások pedig Joanne apjának, Pete-nek a jellemvonásait fedezik fel az öreg varázslóban.

Perselus Piton, bájitaltan tanár, Harry legfőbb iskolai ellenlábasa alakjához ugyancsak többen álltak modellt. A wyedeani kémiatanártól iszonyúan féltek a gyerekek, mert rendszeresen használta a jól bevált vesszőt tanítás közben. Mások szerint Sylvia Morgant, a tutshilli elemi iskola rettegett tanítónőjét sem felejtette el egykori tanítványa. A tanárnőtől valósággal idegrohamot kaptak a gyerekek,, órái előtt jó páran hisztérikus görcsben fetrengtek. Úgy véljük, nem szükséges felkutatnunk a valóságos tanárokat, akik a félelmetes néha mégis nevetségessé váló Piton alakjához szolgáltak mintául. Mindenki, aki eltöltött pár évet iskolában, találkozott már rettegett, igazságtalanul "pikkelő" tanerővel. Az a gyanúnk, nem is eggyel... Természetesen nem csupa gonosz, felnőtt szörnyeteg állt Joanne előtt a katedrán.

McGalagony szigorú, igazságos és következetes, éles eszű figurájához talán Lucy Shepherd, Jo középiskolai angoltanára állt modellt, akitől a gyerekek mégsem féltek, mert látták, hogy szereti őket. Sokat követelt diákjaitól. Jo egy interjúban elárulta, hogy Shepherd kisasszony volt az egyetlen tanár, akiben valaha is megbízott.

Rowlingot szerették iskolatársai, mindig érdekes, izgalmas és színes történetekkel szórakoztatta a társaságot. Ha kedve tartotta, tarot kártyából vagy tenyérből "jósolt". A jövendőmondás legtöbbször fantáziadús, csodás történetekbe torkollott. Ismerős, nem? Mintha csak Trelawney professzor jóslatairól olvasnánk.

Gyanakodhatunk valakire, aki talán elvált férje arcát viseli a regényhősök közül: Joanne-t egy könyvfesztiválon arról faggatták, hogyan találta ki a figuráit. Elmondta: egyetlen olyan szereplője van, akit szándékosan és tudatosan emberről mintázott. Az illető - ki volna más? - Gilderoy Lockhart prof., a szívtipró, önimádó, szőke fürtös tanár a Titkok kamrájából. Jo azt állítja, a figura eredetije rosszabb volt, mint a kitalált regényhős. - Egyfolytában saját hihetetlen kalandjairól és az általa végrehajtott hőstettektől beszélt. Lesújtó és elszomorító alak volt... - mondta, majd hozzátette: - Mindezt nyugodtan elárulhatom, hiszen az esély, hogy az illető Gilderoy Lockhart figurájában magára ismerjen, kevesebb mint egy a millióhoz. Mindig is tartottam attól, hogy egy napon újra felbukkan. Egyike azoknak, akikhez a múltban kötődtél, és sosem sikerült teljesen megszabadulnod tőlük. Tartok tőle, hogy egy napon könyvet dedikálok, és amint fölnézek, ott áll majd előttem: "Szia, Jo!" Másoktól a szereplőim egy-két vonását kölcsönöztem, de ő az egyetlen, akiről tudatosan mintáztam egy szereplőt, mégpedig Gilderoy Lockhartot. Ezzel vigasztalódtam azért a két teljes esztendőért, amíg kénytelen voltam elviselni..."

"A vagány Seannak, Jo első barátjának, egy autúja is volt, egy türkizfehér színű, régi Ford Anglia. A kocsi azóta világhírnévre tett szert: ez a modellje Weasley-ék családi repülő autójának.

A wyedeani középiskola mellett volt egy varázslatos, félelmetes erdő, a Forest of Dean. A környéken mesék, legendák szóltak titokzatos erdei lényekről, jókról és gonoszakról: voltak ezek között megégetett boszorkányokról vagy állatalakokat öltő varázslómesterekről szóló mesék. Jo nyilván ezekre emlékezve alkotta meg Voldemort történetének egy részét, vagy az animágusok típusait. A veszélyes és rejtélyes erdő élő mintája a Roxfort melletti Tiltott Rengetegnek."

"Édesanyja halála után érzett gyász gyönyörű leírása szerepel a Bölcsek kövében. Harry megtalálja Edevis tükrét, amely nem arcukat, hanem szívük legtitkosabb vágyát mutatja. Joanne erre a fejezetre legbüszkébb a könyvben. Harry, akinek legnagyobb bánata, hogy szüleit csak képen láthatja, hiszen családját csecsemőkorában elvesztette, végre, hacsak tükörben, elképzelt módon is, de láthatja önmagát elvesztett édesanyja és édesapja között. A kisfiú alakja ebben a fejezetben igazi mélységet kap, a gyászt valóban átérzi - ez Rowling egyik titka a sok közül. Figurái valóságos életet élnek, élő alakok, nemcsak varázserővel bíró meseszereplők."