Tollak, pihék borította dinoszaurusz
Régóta dúl a vita, hogy milyen is volt a dinoszauruszok kültakarója, milyen volt a megjelenésük. Sokáig csak arról vitatkoztak a paleontológusok, hogy vastag bőr borította-e őket, vagy páncél, mint a mai krokodilféléket. A leletek ezt nem segítettek eldönteni, mert hatvan-száz millió éves, vagy még öregebb maradványaik csak csontokat tartalmaztak, esetleg tojáshéjat, nemrég pedig belső szerveket.
Kínai és egyesült államokbeli paleontológusok most bejelentették, hogy megtalálták az első olyan dinoszaurusz-leletet, amely nemcsak a csontokat tartalmazza, hanem az állat nagyon finom rajzolatú teljes lenyomatát is. Ilyen leletre már régen vártak, hisz teljes lenyomatot ugyanilyen régről halakról és ősmadárról már többet találtak. A lenyomat azonban hatalmas meglepetést hozott: az állat teljes testét tollpihék és primitív tollak borították.
A talált dinoszaurusz a velociraptorok kisebb testű rokona, a dromaeoszaurusz nagyon fiatal példánya, olyan fiatal, hogy még aránytalanul nagy a feje, vagyis kölyöknek is fiatal. Tágabb értelemben a két lábon járó, ragadozó fejlett teropodák közé, tehát a Tyrannosaurus rex rokonságába tartozik.
A kutatók annyi következtetést már levontak a leletből, hogy a tollak nem a madarak kialakulásával fejlődtek ki, kialakulásuk nem a repülés lehetőségét szolgálta. Ezt azonban már valamivel korábban is tudtuk egy 220 millió évvel ezelőttről ránk maradt tollas hüllőleletből. Arra azonban óvakodnak következtetni ebből az egy leletből, hogy milyen volt általában a dinoszauruszok kültakarója.
Pillanatnyilag van egy juvenil teropoda leletünk tollakkal borítva, és nincs egyetlen más olyan dinoszaurusz-leletünk sem, amely mutatná az állat kültakaróját. Ebben a helyzetben még sok minden lehetséges. Lehetséges az a szélsőséges helyzet is, amelyre eddig senki sem gondolt, hogy a dinoszauruszok valamennyien tollasak voltak. Lehetséges azonban az is, hogy nem minden dinoszauruszt borítottak tollak, csak a fejlett teropodákat, vagy még annál is szűkebb kört. Lehetséges végül még a másik szélsőséges eset is, hogy még a most tollakkal talált fajnak is csak a juvenil példányai, vagy azon belül is csak a bébi példányok viseltek tollakat, amelyeket később, nagyobb testméretet elérve, biztonságosabb hőháztartásra szert téve már elvesztettek. A feltalált egyetlen különleges lelet nem szűkítette, hanem bővítette az elképzelhető lehetőségek körét: az eddig elképzelt bőr vagy páncél mellé felmerült egy harmadik lehetőség, a tolltakaró is.
(A hidegvérűek vagy melegvérűek vitában a teropoda most talált tolltakarója éppúgy a melegvérűség felé billenti el a mérleget, mint a nemrég egy ornithischiában talált négykamrás szív. — A szerk.) |