Szerelmes szavak játéka

Ma reggel,
mikor karodban pihentem,
és cirógattad a nyakam,
ma reggel,
mikor szemünkbe csillant
az ébredő Nap igézete,
ajkad lágyan súgta fülembe:
Szeretlek kicsi Csillagom.
Nem szerettem még így soha.
Szemem szögletén
ráncba szaladt a nevetés,
mikor visszasúgtam:
Tudom Kincsem. Érzem.
Sejtjeimben lüktet rég,
Olthatatlan tűzzel ég.
Egészen biztos vagy benne?
Mert nem mondtad még sosem.

Ma reggel,
mikor ujjad felfedezte
pihék csodáját testemen,
ma reggel,
mikor lágy leheleted
söpörte le arcomról a pírt,
súgtam ajkadra incselkedőn:
Szeretlek, mint pajkos szellő.
Nem szerettem még így soha.
Ugye már mondtam?
Huncut mosolyra kélt
Szemedben a nevetés,
míg csodálkozva rám néztél:
Honnan tudnám Életem,
hisz nem mondtad még sosem?

Ma reggel,
mikor összekapaszkodva
szorosan öleltük egymást.
Ma reggel,
mikor belénk hasított
az elválás ezer arcú kínja,
egymáshoz simult homlokunk,
és szinte egyszerre suttogtuk
rezzenő féltő remegésben:
Menni kell Szerelmem!
Ugye, ma még látlak, Kincsem?
Nehogy azt mond, hogy nem?
Mosoly gördült végig arcunkon,
A sóhajból éledő, suttogó,
Reményben ölelkező szavaktól.

Ma reggel is, mint minden reggel,
ha találkozásunk boldogság lesz,
Szerelmes szavak csodáját,
érintések lágy simítását
összeölelkezve játsszuk el,
mint két felnőtt gyerek.

Örök szerelmünk
e lopott percekben él.