Đoя¢ѕукαα oldαlα
Regizz vagy ne =)
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 

×X×X× STB ×X×X×

MSN nevek

 

"Barátnőmmel és két barátommal a Nyugati mellett, a Patkó sörözőben beszélgettünk, majd éjfél körül indultunk bulizni a Bahnhof-ba, ami a pályaudvar másik oldalán van.

  Időközben barátnőm valami csajtól kapott, félreérthető SMS-en megsértődött, bevágta a néma durcát, amire

útközben valahol a Nyugati aluljáróban ráuntam és közöltem, hogy akkorén elmegyek haza. Elköszöntem tőle és a két havertól, majd elidultam fölfelé a lépcsőn.

  Mire fölértem, már csöngött is a mobilom, haverom

hívott, hogy ne legyek már ilyen, beszéljük inkább meg, és menjek bulizni, stb. Végül is elindultam visszafelé. Leértem a lépcsőn, indultam keresztül az aluljárón. Ők valahol a legvégén, a lépcsők aljánál jártak már, míg én az aluljáró közepén elhaladtam egy kb. 15 fős cigánybanda mellett.

   Azok elkezdtek méregetni, majd kötekedni kezdtek.

Először a szokásos "mit nézel köcsög, gyere ide szétbaszlak" kategóriájú beszólogatások mentek, aztán elkezdtek keménykedni. Én hátranéztem, mire

hárman-négyen utánam eredtek. Egyikük ledobta a dzsekijét és kést vett elő.

  Haverjaim látták, hogy balhé van, egyből indultak vissza, hogy mellém álljanak, mégse legyek teljesen egyedül 15 cigánnyal szemben. Amelyik először megindult, újból fenyegetőzött valamit, de ekkor már az egész banda jött felém. Éreztem, hogy itt most kurva nagy balhé lesz,

elkerülni már nem tudom, úgyhogy gondoltam, ideje kicsit kiegyenlíteni az erőviszonyokat. Engedéllyel tartott fegyver elő, csőre húztam, és közöltem, hogy nem akarok balhét, úgyhogy ne jöjjenek közelebb. Hátra

arc, és felejtsük el egymást. Először megijedtek talán, vagy legalábbis megtorpantak, gondolom, nincsenek hozzászokva, hogy akibe belekötnek, fegyvert fogjon rájuk. Valóbannem akartam balhét, így elkezdtem hátrálni, közben rájuk tarva a fegyvert. Barátaim látták hogy ez már

nem egy hétköznapi balhé, amikor meglátták a pisztolyt a kezemben, érezték, hogy itt ők már nem sokat nyomnak a latban, vagy vissza tudom tartani őket és lelépünk, vagy nem, de akkor végünk.

  Barátnőmnek közben sikerült elmenekülnie, így hárman maradtunk. Hirtelen megint felbátorodtak a cigányok, látván, hogy tényleg nem akaroklőni, újra megindultak felénk. Azt hitték nem merek lőni, a legnagyobb hangú - mint később megtudtam, a neve Puporka Richárd - folyamatosan óbégatott:

- Na mi van, geci, há' ilyen kemény csávó vagy, há' lőjé' le, gyere,

lőjé' le, te köcsög, szétbasszuk a fejedet is, te buzi, ide, ide

lőjé'bazmeg! - és hasonlók.

 

Ekkor már tudtam, hogy puszta fenyegetéssel nem tudom megállítani őket.

Már vagy harminc métert hátráltam, ők meg követtek, próbáltak cigánymódra körbevenni. Utoljára szóltam, hogy álljanak meg, mire az egyik, aki a legközelebb volt, hirtelen felém rontott. Abban a pillanatban lőttem. A csávó kb. két métert repült, összeesett. Ebben a pillanatban azegész banda egyszerre rontott nekem. Kettőt még

sikerült leszednem, de kiürült a tár. Eldobtam a pisztolyt, és próbáltam még védeni magam. Az egyiket még sikerült alaposan megrúgni, de többre már nem volt lehetőségem, csak azt éreztem, hogy nincs már alattam a

lábam.

A földre kerültem, tudtam hogy esélytelen már a küzdelem. A fejemet próbáltam védeni, mint a képeken is látszik, nem túl sok sikerrel. A földön fekve kb nyolcan rugdostak össze, többször fejbe illetve bordán rúgtak, vascsővel ütöttek, lényegében ahol értek. Ez szerencsére nem tartott sokáig, csak amíg barátaim oda nem értek, ők szedték le rólam

a cigányokat. A rugdosás közben kicsúszott a farzsebemből a szolgálati igazolványom, és a fényképes felülettel, jelvénnyel fölfelényitva esett

a földre. Ekkor hirtelen meghátráltak a romák, elkezdtek óbégatni,

hogy

"Rendőr vagy te geci? Há' mocskos zsaru vagy te köcsög?" Míg a saját

sérültjeikre figyeltek, én föltápászkodtam, közben ketten újra nekem

támadtak, de két barátom közénk állt, és elkezdtek rángatni, hogy

addig

tűnjünk el innen, amíg lehet. A pillanatnyi esélyt kihasználva

megléptünk az aluljáróból. A pályaudvar mögé érve próbáltuk felfogni,

hogy mi is történt, de tudtuk, hogy ezek pillanatokon belül itt lesznek

fönt,és akkor nekünk végünk van. Épp akkor fordult be a sarkon egy

rendőrautó, azt hittük, hozzánk jön. De nem. Elmentek mellettünk.

Mondtam a srácoknak, nem tudom mi lesz, de bármi legyen is, én

szólok a

rendőröknek, mielőtt még ezek fölérnek. El is indultam a járőrkocsi

felé, ami közben alaposan eltávolodott tőlünk. De már nem volt időm

elérni, jöttek fölfelé a cigányok. Kurva sokan! Na, mondom, itt most

végünk van, itt döglünk meg mindhárman... Odaálltam

haverjaim mellé, most már jöjjön, aminek jönnie kell. 10-15 cigánnyal

szemben nem sok esélyünk van, de legalább felvesszük a

kesztyűt.Vártuk,

hogy nekünk jönnek. És nem! Megálltak. Nem értettük mi van, amikor

egyszerre kilépett közülük és elindult felénk három férfi.Az lepett meg,

hogy ezeket még lent nem láttam, nem is cigányok voltak. Kiderült,hogy

civil ruhás rendőrök, akik épp erre jártak. Hallották a lövéseket, és

azért rohantak oda. Megkezdődött az intézkedés, előkerült a

járőrautó,

megjöttek az akciósok is, a banda és közénk álltak, a civil ruhások

pedig elkezdték kérdezgetni, hogy mi is történt tulajdonképpen. Mi

próbáltuk elmondani a történteket. Amikor megkérdezték, hogy hol a

fegyverem, mondtam, hogy nem tudom, amikor kiürült, a földre dobtam,

azóta nemláttam, nem tudom hová lett. Ezt csak az hallotta, akivel

beszélgettem, akik a bandára figyeltek, nem. Egyszer csak rohant föl

az

aluljáróból két cigány, akik addig még lent voltak, és az egyiknek ott a

kezében a pisztolyom! A rendőrök nem tudták, hogy milyen fegyver az,

kié, töltve van-e, stb, egyszerre kaptak mind a fegyvereik után, csőre

rántották, és üvöltöttek a cigányra, hogy azonnal dobja el. Na, az

persze megijedt, hogy ezek menten lelövik, el is dobta a pisztolyt nagy

méltatlankodva. Rohantak oda a rendőrök, hogy elfogják őket, mire az

egyik, már lefogott haverjuk egyszerre a köztünk álló rendőröknek

rontott, alig tudták lefogni. Ekkor mondták a zsaruk, hogy így nem

igazán tudjuk tisztázni a helyzetet, úgyhogy majd bent, az örsön

folytatjuk. Minket az egyik irányba, a bandát a másik irányba vezették

el, majd a Nyugati rendőrörsön lettünk előállítva. Mi hárman, a 15

cigányból pedig érdekes módon csak ketten... A nyomozók

megkérdezték a

Westend biztonsági őreit is, akik alig ötven méterre voltak, hogy mit

láttak, mire azok elmondták, hogy semmit, csak valami durrogást

hallottak, de nem is figyeltek rá.

 

Bent kikérdeztek minket, hogy mi is történt az aluljáróban. Felvették

az adatokat, majd közölték, hogy hívnak hozzám egy mentőt, mert meg

kell

nézetni a fejemet, elég szarul nézek ki. Hamarosan meg is jött. Engem

bilincsbe verve, vezetőszíjon, rendőri kisérettel vittek be a

Balesetibe, ahol megcsinálták a vizsgálatokat, leápolták az arcomat,

megröntgenezték a fejemet, aztán megállapították, hogy élek... Az

orvosok elmondták, hogy nagyon szerencsés vagyok, mert már több

fiatalt

hoztak be hozzájuk, akiket ez a banda megtámadott, egyikük például

hetekig lebegett élet és halál között az intenzív osztályon, úgy

összeszurkálták. Végül megállapították, hogy nagyon súlyos bajom

nincsen, de a jobb szemem látóidege megsérült, és ez valószínűleg

örök

életemre így marad. Ha még egyszer megütik ezt a szemem, meg is

vakulhatok.

 

Barátaimat már hajnalban kiengedték, őket tanúként hallgatták ki,

engem

pedig gyanúsítottként, rabszállítóval, megbilincselve vittek be a VI.

kerületi kapitányságra, ahol csoportosan elkövetett garázdaság, testi

sértés és fegyverrel való visszaélés megalapozott gyanújával vettek

előzetes letartóztatásba. A cigányok ellen pusztán garázdasággyanúja

miatt indul eljárás, még könnyű testi sértés miatt sem, ugyanis a

szétrúgott arcomra, bevérzett szememre közölték, hogy 8 napon belül

gyógyuló sérülés... Csoportosan elkövetett gyilkossági kísérlet?

Ugyan...

Az éjszaka további részét az előállítóban töltöttem, egy széken ülve,

bár a rendőrök mind baromi rendesek voltak, miután megtudták mi

történt,

egy emberként álltak ki mellettem. Sajnos ők nem sokat tehettek az

érdekemben, de jó volt tudni, hogy legalább hisznek nekünk. Másnap

10

óra körül került sor a kihallgatásra.

 

Vallomástételemet követően rabosításra vittek, tenyér- és

ujjlenyomatot

vettek, majd fényképes nyilvántartásba kerültem rabszámmal a

nyakamban,

mint valami köztörvényes bűnöző. Ezt követően aláíratták velem a

jegyzőkönyvet és a lefoglalási határozatot, miszerint

tudomásulveszem,

hogy a vizsgálati időszakra a a fegyveremet és a helyszínelés során az

aluljáróban talált töltényhüvelyeket bizonyítékként lefoglalják, és

szinte mellékesen jegyezték meg, hogy mivel gyanúsított vagyok, az

ügyben, az adataimat "sajnos" nem tudják zártan kezelni. Így a

nevemtől

kezdve a címemen át az összes adatomhoz hozzáférhetnek az ügy

többi

szereplői, és azok ügyvédjei. Vagyis magyarán menjek haza nyugodtan

fegyver nélkül, és bízzak benne, hogy álmomban nem vágják át a

torkomat,

de csak azért mert az "ritkán fordul elő." Végül, miután mindenen

túlvoltunk, 24 órás előzetes letartóztatás után kiengedtek, érdekes

módon egyszerre a két letartóztatott cigánnyal, akiket már a

kapitányság

előtt várt a fél banda, akiket azóta sem tudom, miért nem állítottak elő

velünk együtt. Még időben jeleztem a rendőröknek, hogy egyáltalán

semmi

garanciát nem látok rá, hogy ha egyszerre engednek ki minket a két

kapun, nem fog megismétlődni az egész a rendőrség előtt is, úgyhogy

végül kaptam magam mellé egy rendőrt, aki kikisért az épületből, hátha

így nem lesz balhé. Ennyit tudtak tenni a béke érdekében,köszönjük. A

15

fős banda, amely ránk támadt, azóta is szabadlábon van, ottdekkolnak

a

Nyugati aluljáróban, és nyilván továbbra sem fogják vissza magukat,

pedig a rendőrök elmondása alapján lopástól a testi sértésen át a

rablásig minden miatt voltak már előállítva. De hát ez Magyarország,

ahol nem ők a bűnözők, hanem én és a barátaim, akiknek volt pofájuk

megvédeni magukat 15 cigánnyal szemben. Az ügy érdekessége, hogy

a

cigányok kihallgatásuk során említettek azt hazudták, hogy ők a

sértettek, akikre én ok nélkül fegyverrel rájuk támadtam, miközben azt

kiabáltam, hogy "meghaltokbüdös cigányok". Így az ügyet a

továbbiakban

rasszista indokkal elkövetett fegyveres támadásként kezelik. A

konzekvenciát szerintem mindenki vonja le maga: ez Budapest, ez

Magyarország, ez a jogrendszerünk, ebben élünk.

 

Mivel az ügy sajtónyilvánosság elé kerülésére gyakorlatilag semmi

esély, kérem a kedves Olvasókat, terjesszék ezt a cikket e-mailben és

online fórumokon. A Nyugati aluljáróban pedig csak páncélautóval

közlekedjetek sötétedés után, mert a jelek szerint már a fegyver, a

küzdősportos múlt és a polgárőr-igazolvány sem nyújt elég védelmet,

ha

néhány szegény, kirekesztett cigányember nekikeseredik a sorsnak."

 

 
Hányan voltatok?
Indulás: 2005-03-21
 

 
 

Történetek =(

Szomorú történet I.

Szomi történet II.

Az utolsó angyal

CD-s történet

Zokni

Ez Magyarország pffff :S

 
 

"Igaz barátod az, kivel nem kínos,
ha beszélgetés közben beáll egy hosszabb csend,
s nem kezdesz el azon agyalni, mit is mondhatnál ..."

"Nincs jobb tükör a LEGJOBB BARÁTNÁL!"

Click here to get avatars like this! 

 

Saaajt ♥naddon♥

 

♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

http://www.szpajki.tvn.hu/myspace/bloo.jpg

Bloo ×D

http://www.freewebs.com/kylercollins20/cry_bloo.gif

 

„Töröld le könnyedet
Kisírt szemedben mosoly legyen és derű,
Minden nap kezdődik valami.
Valami nagyszerű, valami gyönyörű!”

 
Csak az鲴, mert minden mᳬ m駠ne gondold azt, hogy bᲭi megv᬴ozott. [dt]
 

·٠•• Linkek ••٠·

Wanduskámm oldala

$acykám oŁĐaŁa

Z$ófikám oŁĐaŁa

Lillum oŁĐaŁa

Réku oŁĐaŁa

Petu oŁĐaŁa

Szt!kke oŁĐaŁa

ßetty oŁĐaŁa

Kitty oŁĐaŁa

Jankus oŁĐaŁa

Bujti oŁĐaŁa

Judit oŁĐaŁa

GyNNy oŁĐaŁa

ßlanca oŁĐaŁa

Nyuszi + Feloom oŁĐaŁa

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.