Navigáció
     
Kapcsolat
     
Adminisztráció
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
     

Jelenleg látogató van a honlapon.

     
Számláló
Indulás: 2006-07-29
     

My Topsites List

Könyvajánló

Kőtörő Fű

Bakos Attila   
Magyarnak lenni cselekvő részvétet jelent a test börtönébe zárt örök lélek iránt. Nem elegendő csak túlélni, sikeresen részt venni a létért való anyagi küzdelemben, a magyar embernek megadatik a benső tudakozódás titokzatos képessége az önvaló és az Abszolút Igazság után. A lelkét látó bölcs képes függetlenné válni a társadalmi környezettől, a politikai és gazdasági marketing hazugságaitól! Magyar hagyományunk megértése lehetővé teszi az Isteni Mester szolgálatát, s ez a boldogság, a földi harmónia titka! Mindennapi életünkbe mindaddig nem állhat be pozitív változás, míg tudatunkban az élet lényegéről alkotott fogalmak gyökeresen át nem alakulnak. Nem a valóban létező külső vagy belső ellenség veszélyezteti a magyar megmaradást, hanem az egyénekben a belső rend és arányérzék teljes hiánya! Nem elegendő csak túlélni, sikeresen részt venni a létért való anyagi küzdelemben, a magyar embernek megadatik a benső tudakozódás titokzatos képessége az önvaló és az Abszolút Igazság után. A lelkét látó bölcs képes függetlenné válni a társadalmi környezettől, a politikai és gazdasági marketing hazugságaitól. Itt az ideje annak, hogy a kegyetlen szándékokat, s Trianont túlélő magyarok urai és főszereplői legyenek ismét életünknek! Gyökeresen változtatnunk kell gondolkodásunkon a tekintetben, hogy mit tekintünk fontosnak és mit nem! Ha ez sikerül, Magyarország abban a pillanatban megszabadul az Antikrisztus hatásos félelemkeltésétől, és hízelkedésétől. Ez a mesterséges balsors meg akar minket bénítani, de mi szüntelenül járható és hatásos új utakat és irányokat lelhetünk fel, az örök magyar lélek ma is képes gyökeres megújulásra. Közeleg a nemzet feltámadása!

A Duna Evangéliuma

Bakos Attila   
Megfoghatatlan ellenfelünk még arra sem becsül bennünket, hogy nyíltan hadat üzenjen nekünk. Ehelyett a szabadságát vesztett megmaradt Magyarországnak a stabilitás illúzióját és a közelgő minden halandóra kiterjedt jólét ábrándját kínálgatja az álarcos modern világ, amely valójában a létért való alattomos küzdelem helye. Mi magyarok nem vagyunk tudatosak e háborúról, s mint afféle kényelmetlen Krisztus melletti tanuk, csöndben kihalunk e bolygóról. Az anyagi testbe börtönzött emberi lény stratégiailag legfontosabb szerve az elme. Ezt tudják az isteni mesterek, és a világ felkapaszkodott démonikus urai, történelmi, politikai, gazdasági szemfényvesztői egyaránt. Ádáz küzdelem folyik az emberi tudat birtoklásáért. Sikeres illúziókeltő az emberi elmék ura, vagyis az egész teremtett földi világ birtokosa és élvezője. Az idők végi trónbitorló, a csaló „világkirály". Ennek az „istennek-lenni", hatalmi törekvésnek technológiája, logisztikája van, ami könyörtelenül megragadja, áthatja mindannyiunk tudatát. Ismerve gyöngeségeinket, emberi esendőségünket kihasználva, az ideiglenes anyagi világ röghöz kötött, modern embernek álcázott állatává idomít bennünket saját szülőföldünkön. Felismerhető az istentagadásról, az ádáz Jézus gyűlöletről, a káosz imádatáról és minden rend, rendszer bomlasztásáról, legyen az egy nemzet létét az egyetemes állandósághoz fűző, s ezzel fönnmaradást biztosító magyar őskultúra, szeretetben összebújó szerelmesek gyermek család iránti vágya, vagy egy sorsán töprengő magányos férfi szabadító gondolata. Az idő, a végső küzdelem ideje elközelgett, s a csatatér, a helyszín, amit eddig nem ismertünk föl, mi magunk vagyunk. Az elménkben, a tudatunkban és a tudatunkért tombol. Vagy új Krisztusi magyar ember születik, vagy az evolúció visszatér a törzsi (beton) dzsungelbe, ahonnan Darwin, s az ő elmélete vétetett. A Magyar Nemzet eredete, virágzása, kigúnyolása, megfeszíttetése, halála és közelgő feltámadása ...

Hunok - Magyarok

Kárpáti Gábor Csaba - Kertai Zalán   
Ez az album,két célt szolgál. Egyfelől grafikáin keresztül bemutatja Kertai Zalán egyedi stílusát, másfelől szellemi kalandra hív mindnyájunkat, hogy a képek tanulmányozása során bepillanthassunk ősi kultúránk mélységeibe, beleszippanthassunk abba a légkörbe, amely a legendássá vált eleinket- a sumeroktól a szkítákon át a hun-magyarokig, Nimród ősapánktól Atilla nagykirályon keresztül Álmos fejedelemig- lengte körül. Az eredetkutatásnak egy olyan módszere ez, mely a művészetet hívja segítségül. Rendkívül fantasztikus könyv ez!

Amit az Árpádsávos zászlóról illik tudnunk

Orbán Éva   
Orbán Éva várva-várt könyve végre megdönti azokat a hamis vádakat amelyekkel az elmúlt időszakban illették ezt a nagy múltú történelmi ereklyénket, az Árpádházi Királyok Lobogóját! Mindenkinek ajánljuk ezt a könyvet aki szeretné megtudni, hogy mi is a valódi különbség a Nyilas és a történelmi Árpádsávos lobogó között, és miért is lehetünk valóban büszkék rá!

Attila ifjúsága

Friedrich Klára   
E kiadvány az Attila ifjúsága című CD-n kiadott zeneműnek az olvasókönyve, félig rovásírással, félig a manapság gyakrabban használt magyar írásunkkal segít gyakorolni ősi képességünket, a magyar rovásírást. Minden rovásírást tanuló, vagy már alkalmazó magyar embernek ajánljuk!

Atilla és a hunok

Grandpierre K. Endre   
Grandpierre K. Endre munkáinak alapján írta: Grandpierre Attila

Nem akarok gyáva csendet

Sajó Sándor   
Sajó Sándor válogatott magyarság-versei nélkülözhetetlen darab minden igaz hazafi könyvtárából! Ne engedjük elfeledni költőóriásainkat, ápoljuk emléküket mindegyikőjüknek!

Az árpádok országa

Bakay Kornél   

Mitikus Állatok

Temesvári Gabrilla Katul   
Temesvári Gabilla korábbi-elsősorban természetgyógyászattal foglalkozó- könyveinek megjelenése után egy új, szintén sokak érdeklődésére számot tartó területre vezeti olvasóit. A Mitikus Állatok című könyvét nemcsak az állatbarátok, hanem azok is élvezettel olvashatják, akik az állatokkal kapcsolatos mitológiai, asztrológiai, történelmi, heraldikai, sőt, irodalmi vonatkozásokra is kíváncsiak.

A Nyugat-magyarországi felkelés

Dr. Héjjas Jenő   

Trianont ledöntjük

   
Ismét megjelent a Ménrót Kiadó gondozásában ez a remek, sokak által nagyon keresett versesgyűjtemény több év után! A közreadott versek legtöbbje Bújdosó vers. Különösen a II. világháború előttiek, szinte hozzáférhetetlenek a nagyközönség számára. A két háború közötti időszak termése nem bőrkötéses, bibliofil díszkiadásokban jelent meg, s ma sem közkönyvtáraink könnyen hozzáférhető darabjai. Legtöbbjük kis példányszámú füzetekben, kéziratos sokszorosításban is terjedt. A nyomdai előkészítés során kizárólag a súlyosan értelemzavaró és a valószínüsíthetően nyomdai, vagy a másolások során keletkezett hibákat javítottuk ki. Minden más esetben az eredeti szöveget adjuk közre, úgy, ahogy azt szerzőjük leírta.

Vesszen Trianon!

Ménrót Kiadó   
A gyalázatos békediktátumot tudomásul venni nem akaró, bele nem törődő, megalkuvást nem ismerő, totális lelki ellenállás versei

Magyar tragédia Trianon

Raffay Ernő   

Horthy

Koltay Gábor   
A könyv a film készítésésnek hátterét, szevedélyes fogadtatásának körülményeit mutatja be, tartalmazza az alkotás teljes szövegét is. Mivel ellentmondásos rendszerváltozásunk minden sajátos szellemi nyomorúsága tetten érhető a film történetével kapcsolatban, ezért ez a könyv egyben jellemző kordokumentum is. A kötet gazdag képanyaggal kiegészülve segít a közelmúlt magyar történelmének jobb megértésében, s mindenekelőtt vitéz nagybányai Horthy Miklós személyének, szerepének előítéletektől mentes értékelésében, méltón tisztelegve a király nélküli királyság kormányzója előtt, halálának 50. évfordulója alkalmából. Maga a film is megjelent már, a Magyar Menedék Könyvesház kedves vásárlói kedvezményes, 4000Ft.-os áron vásárolhatják meg mind az interneten, mind a boltban személyesen!

A korona árnyékában

Krizsán László   
Krizsán László az ötvenes években közepén bukkant rá a Serédi Jusztinián bíboros-herceg-prímás kézzel írott, mindeddig publikálatlan kéziratára. Most megjelenő könyvében a szerző e forrásértékű dokumentumra támaszkodva Horthy Miklós dinasztia-alapítási terveit tárja a széles olvasóközönség elé, s ezzel eloszlatja azt a közhiedelmet, hogy a kormányzónak és családjának nem voltak uralkodó ambíciói. A kötet-bár részlegesen alig száz nap eseményeit tekinti át 1942 őszének az államfő- és királyválasztás politikai küzdelmeivel terhelt időszakából- jól érzékelteti azt a légkört, amelyben a két világháború közti Magyarország a mindennapjait élte. E munkával Krizsán László nagymértékben hozzásegítheti az olvasót a magyar történelem egy kevéssé ismert epizódjának alaposabb megismeréséhez!

Hun-magyar ősvallás

Cey-bert Róbert Gyula   
Ez a könyv összefoglalója a szerzőnek a magyar ősvallás és gyökereinek több évtizeden keresztül végzett kutatásainak. Sok tekintetben a tudományos és köztudatban meglevő ismereteket részben vagy egészben cáfolva, őseink hitvilágának újszerű elemzését nyújtja.

Amit '56-ról mindenkinek tudnia kell

Orbán Éva   
Az 1945-56-között zajló több, mint tíz esztendő magyar történelmében rejlenek azok a kiváltó okok, melyek logikusan vezettek az '56-os felkelés kirobbanásához. A történteket visszaemlékezők vallomásai színesítik, melyekben a fővárosban történt eseményekről azok a hiteles szabadságharcosok és szemtanúk vallanak, akik Budapesten harcoltak a magyar szabadságért. A könyv igen sok dokumentumot és fotót tartalmaz. Legyenek büszkék arra, ami előtt az egész világ térdet és fejet hajtott!

A forradalom közkatonái

Czukor Antal   
A legújabbkori magyar történelem hiteles forrásai csak az események tanúi, szereplői és túlélő áldozatai, illetve ezek tanúvallomásai, emlékiratai lehetnek.

A liberalizmus bűn

Dr. Felix Sardá Y Salvany   
A Katolikus Egyház már évszázadokkal korábban felismerte a liberalizmus pusztító voltát a nemzetek politikai, vallási és erkölcsi életére. Ez a klasszikus kötet közérthetően ismerteti az Egyház tanítását és útmutatását a liberalizmussal szemben, és bemutatja a liberálisok nézeteit a maguk visszatetsző meztelen valóságukban.

A magyar nép kialakulásának története

Dr. Nagy Sándor   
Eddig csak kizárólag az emigrációban ismert szerző, Dr. Nagy Sándor fő művét adja kezünkbe jelen kötettel a kiadó. Könyvének alaptézise, hogy a sumér eredetű pannon ősnép már ezredévekkel Árpád előtt a Kárpátok koszorúzta hazában élt. Csak így magyarázható a magyar nyelv rengeteg sumér szava és egyes írástörténeti párhuzamok, valamint a sumér-pannon eredetű földrajzi nevek nyelvünkben, illetve bizonyos vallási és képzőművészeti sumér vonások a magyar kultúrkincsben. Nagy érdeme a szerzőnek, hogy művében sehol nem tér le a tudományos alapokról, és nem bonyolódik tudománytalan teológiai, politikai és világnézeti kitérőkbe.

A nyugat halála

Patrick J. Buchanan   
A NYUGAT HALÁLA kérlelhetetlenül tekint a nyugati kultúra és hatalom fokozódó mértékű hanyatlására. A nyugat haldoklik. Európában és az Egyesült Államokban egyre csökkennek a születési mutatók, amely az afrikai, ázsiai és latinamerikai népességrobbanással párosulva a világhatalomban végbemenő kataklizmaszerű változáshoz vezet, minthogy az ellenőrizetlen bevándorlás minden nyugati országot és nemzetet eláraszt és részekre szakít. A NYUGAT HALÁLA feltárja annak részleteit, hogyan tűnik el a földről egy civilizáció, kultúra és erkölcsi rend, és egy új világrendet vetít előre, amely szörnyű következményekkel jár szabadságunk, hitünk és keresztény kultúránk kiválósága szempontjából. A NYUGAT HALÁLA időszerű, provokatív tanulmány, amely felteszi a milliókat aggasztó kérdést: Gyermekkorunk Amerikája és Európája valóban örökre eltűnik?

A székely nemzet történelme és alkotmánya

Szádeczky Kardoss Lajos   
Ez a vajúdva megszületett kíváló kötet egyedülálló a magyar történelmi irodalom körében, azóta sem készült jobb, átfogóbb, teljességre törőbb feldolgozás, amely a székely nép történelme iránt érdeklődő széles nemzeti olvasótábor részére is tanulságos és élvezetes olvasmány.

Zátony

Székely Mózes   
A történet kerete fantasztikus: egy vak magyar katonatiszt kutyája mondja el gazdájának történetét s mindazt, amit körülötte lát. De a kereten belül egy riportregény pontosságával megrajzolt kép alakul ki. A történet természetesen nem egy ember története, hanem egész Erdélyé.

Mindent vissza!

   
Trianon-ellenes, revíziót követelő, irredenta és más hazafias költemények

Felkelés

David Irving   
A szerző korunk legolvasottabb és legtöbb vitát keltő újraértékelő történésze. A több mint harminc, a valódi történelmet kutató, a tabu témákat is bátran tárgyaló művével világszerte kiérdemelte az olvasok tiszteletét. A magyar forradalomról írt korszakalkotó sikerkötete szenvedélyes vitákat váltott ki, külföldön és hazánkban egyaránt. Az első kiadás hatalmas sikere után ezrek véleményét összegezve a legjobb könyv 56-ról.

Október tizenötödike I-II

C. A. Macartney   
Jelen mű, amely történelmünk legvitatottabb korszakát ismerteti, a világhírű edinburg-i egyetem gondozásában jelent meg először 1957-ben. A brit szerző nagy rokonszenvvel viseltetett a magyar nép és hazánk történelme iránt. Munkásságának nagy részét a magyar történelem tanulmányozásásnak szentelte, számos könyvet írt történelmünk különböző korszakairól. Főműve az Október tizenötödike.

     

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre