A srácok látták Frank és Kate bensőséges jelenetét, de úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. Legbelül Gerard nem akarta, hogy annyira közel kerüljenek egymáshoz, de tudta, hogy Frank életében már van egy másik nő. Pandora. Még nem ismerte a lányt, de úgy gondolta, Frankie csak kedves lányokba tud beleszeretni. Csak rá kellett néznie Katie-re, vele az egyetlen baj az volt, hogy halandó. De az a legnagyobb baj. Így most Gerard azt gondolta, hogy az ő ’fiatal’ barátjának élete jobbra fordul Pandora-val az oldalán. Nem is sejtette, hogy ő okozhatja a fajtájuk pusztulását…

   Frank megkérte Katie-t, hogy találkozzanak következő este, azt mondta, mutatni szeretne neki valamit, és a lány igent mondott. Frank úgy döntött, több időt tölt Katie-vel; a tény, hogy barátnője van, nem jelenti azt, hogy más lányokkal nem tarthatja a kapcsolatot, főleg, ha a másik lány Katie, akivel annyi gyönyörű éjszakát töltött együtt, és aki iránt olyan különös, mégis édes érzéseket táplált.

   Hamarosan Bob felállt és elköszönt mindenkitől.

Az est hátralevő részében, amíg Bob még velük volt, Kate látta az aggodalmat az arcán. Tudta, hogy félti Millie-t és emiatt rossz érzés kerítette hatalmába. Mielőtt Bob elhagyta a kávézót, lágyan megpuszilta Kate-t és egy rövid percre találkozott a tekintetük. Semmit sem mondtak, nem is kellett. Kate pontosan tudta, Bob miért megy el és örült, hogy a férfi meg akarja találni Millie-t.

   Millie egy büdös, füstös és zajos bár pultjánál ült és a whisky-vel teli üvegpohár köré fonta ujjait. Már megivott egy dupla whisky-t, de még nem volt elég. Az nem volt elég, hogy felejtsen. El akarta felejteni a volt barátját, azt az éjszakát Tony-val, a veszekedéseit Katie-vel… De leginkább az elmúlt éjszakát akarta meg nem történtté tenni.

   Millie egészen részegnek érezte magát, de ahhoz nem eléggé, hogy el tudja felejteni azokat a szörnyűségeket. Haragot, szomorúságot és csalódottságot érzett, de mindenekfelett azt, hogy tehetetlen. Tudta, hogy nem tudja irányítani az életét, a tetteit, az érzéseit és ez mindennél jobban megrémítette. A Sors kezében volt, vagy hívhatjuk Istennek, valamiféle felsőbb erőnek, vagy aminek csak akarjuk. A legfontosabb dolog Millie számára az volt, hogy nem volt joga boldog, teljes életet élni.

   Amikor Bob kiért a kávézóból, a fejére húzta kapucniját és végigsétált az utcán, majd megállta a sarkon, mivel nem tudta, hol kezdje a keresést.

Aztán lehunyta szemeit és megpróbált koncentrálni. Az érzékei vibráltak. Ezerféle illatot és ízt érzett, különböző zajokat hallott és milliók szívverése dübörgött testében. Most az egyetlen feladata az volt, hogy kiválassza azt az egyet, amelyik Millie-hez tartozik és ez egyáltalán nem volt nehéz számára. Az együtt töltött éjszakák alatt Millie minden vonása beleégett az agyába, szívének ritmikus dobogása pedig úgy vésődött bele tudatába, mint a világ leggyönyörűbb dallama.

   Bob ott állt még egy percig, próbálta megtalálni Millie-t. Szemei csukva voltak és semmit sem látott, de a sötétben ököl nagyságú, vöröses narancsszínű körvonalak öltöttek alakot. Ezek a körvonalak valami élőt formáztak, valamit, ami mozgott, vagy inkább mondjuk úgy, pumpált. Azok voltak az emberek szívei. Bob nem látott arcokat vagy testeket, csak szíveket látott, ahogy a számára oly fontos vért pumpálják, és érezte az emberek személyiségének lényegét. Azokat a szíveket látta mindenhol a csukott szemén keresztül: egy házban, az ágyon fekve a negyediken; a kávézóban egy asztal körül ülve ( melyek közül az egyik Katie-é volt ); az utcán, közeledni felé vagy elmenni mellette, és végül talált egy különlegeset, mely néha gyorsabban, olykor pedig lassabban pumpált, a személyiség pedig annyi szomorúságot, zűrzavart, és mégis, annyi szeretetet mutatott. Az volt Millie… körülvéve rengeteg agyonhasznált szívvel. Bob pontosan tudta, hova kell mennie és egyáltalán nem habozott; ezen az éjszakán kihasználta különleges ereje nagy részét – lábai már nem érintették a földet. Olyan gyorsan mozgott, hogy senki sem vette észre; Millie mellett akart lenni, amilyen gyorsan csak lehetett.

   Millie felhajtotta az utolsó korty italát, aztán csak bámult a semmibe. Nem akart a problémáira gondolni, de a fejében lévő képek azokról a jelenetekről nem hagyták nyugodni, nem tudott megszabadulni tőlük. Már eléggé részegnek érezte magát, de nem akart visszamenni abba a mocskos motelba tele csótányokkal.

Mill éppen egy sört akart rendelni, hogy lezárja vele az estét, amikor metsző hideg csapta meg a bal oldalát. Abban a pillanatban pontosan tudta, mi volt az, mivel már annyiszor érezte azt a hideget az ő meleg bőrén. Millie balra fordította fejét és egy nagy, fekete ember-szerű alakot pillantott meg maga mellett. Még szőke hajtincseket is látott a fekete kapucni alatt és abban a pillanatban tudta, igaza volt.

- Bob?

Bob levette a kapucniját, és Millie-hez fordult, hogy megölelje. Millie szinte a karjaiba repült és magához szorította, miközben sírni kezdett. Bob szorosan köré fonta karjait és a fülébe suttogott.

- Shh, kedvesem, rendben van. Itt vagyok veled. – próbálta megnyugtatni és a széken tartani, mivel a lány szédült az alkoholtól és nem tudta megtartani az egyensúlyát.

- Bob, annyira örülök, hogy megtaláltál! – zokogta – Annyira egyedül éreztem magam itt nélküled.

- Tudom, édes. De most már itt vagyok, ne sírj. – suttogta – Mill, mi történ veled?

- Nem tudom, Bob. Szerintem csak túl sokat ittam.

- Nem, Mill. Úgy értettem, miért vagy itt? Mindent tudok a múlt éjszakáról. Tudom, hogy mi történt közted és Katie között. Az egyetlen dolog, amit nem tudok, hogy miért.

Millie felemelte a fejét Bob szintjéig, komolyan a szemébe nézett, aztán elfordult.

- Millie, ne csináld ezt, kérlek! Tudod, hogy szeretlek, de Kate is a barátom, és nem kérheted, hogy válasszak.

Millie visszafordult Bobhoz, hogy szembenézzen vele, majd kegyetlenül rákérdezett:

- Kit választanál, ha muszáj lenne?

- Téged… - jött a válasz gyengén, habozás nélkül.

- Nem kell választanod. – mondta a lány szomorúan.

- Mit értesz ez alatt? – kérdezett vissza Bob aggódva.

- Semmit… - fordult el megint – Rendelek egy sört, te is kérsz?

- Nem, Mill, és neked sem kellene többet innod. Gyere, üljünk le egy asztalhoz és rendelek neked üdítőt.

- Akkor jó… - sóhajtott és megfogta Bob kinyújtott kezét.

Amikor megkapták az üdítőjüket, Bob mindent kezdett elölről.

- Millie, édesem, miért hagytad ott Katie-t? Tényleg olyan nagy volt a baj?

- Bob, tud mindent! Tudja, hogy együtt vagyunk… Tudja!

- Igen, tudja, Millie. Az elejétől kezdve tudta. De sosem mondta el senkinek. És tudod, mit? Nem érdemelte meg, amit tőled kapott, mert pont Ő kért arra, hogy vigyázzak rád és sose bántsalak.

- De Bob, ez nem csak… - nyafogta – Olyan tökéletes az élete! Mindenki azt hiszi, hogy egy szent; neki nem volt olyan kibaszottul bunkó pasija, mint nekem; Tony engem erőszakolt meg, nem őt; ti, srácok is teljes szívetekből szeretitek őt, és senki sem mondja, hogy ő egy hazug.

- Téged kivéve, ugye, Millie? – kérdezte Bob lassan.

A lány felnézett az üdítőjéből és Bob azt gondolta, ez a mondat fogja okozni a kapcsolatuk végét.

- Igen, engem kivéve… - mondta szégyenkezve – Nem pontosan ezekkel a szavakkal mondtam neki, de igen, azt gondoltam, hogy hazug.

- De nem az…, te is tudod. És az élete sem tökéletes, messze van a tökéletestől. Kate-nek nincsenek barátai, a családja nincs körülötte, barátja sincs. Teljesen egyedül van, Mill… Csak nézz magadba, nem tudtad ezt már amúgy is?

Látta Millie szégyenkező arcát, látta, ahogy a könny folyik a szeméből, miközben őt hallgatta, végül látta, ahogy bólint a fejével, igennel válaszolva.

- Bob, - zokogta – olyan rossz ember vagyok. Nem ezt érdemelte és én tudtam, minden egyes alkalommal, amikor bántottam. Azt sem tudom, miért tettem ezt vele.

De ismét hazudott, tudta, miért tette. Millie-nek egészen addig nem volt baja Katie-vel, míg el nem kezdett randizni Bob-bal. Teljesen mindegy, Katie mennyire próbálta rejteni, Millie tudta, hogy a lány nem csak barátságot érez Frankie iránt. Nem tudta, mi ez pontosan, de abban biztos volt, de abban biztos volt, hogy ez több egyszerű barátságnál, és Frankie oldaláról is ugyanezt érezte. Amikor beleszeretett Bob-ba, tudta, hogy nem lesz egyszerű a kapcsolatuk. Szégyellte magát, mert hazudnia kellett a legjobb barátjának, és főleg azért, mert egy vámpírral járt, Frank legjobb barátjával. Többé nem volt egyedül, mint Katie. Nem tudta, hogyan oldja meg a problémát, így tudtán kívül azt gondolta, a támadás a legjobb védekezés.

- Jól van, Millie. Minden rendben lesz. – Bob kisimított egy vörös, göndör tincset a lány homlokából és gyengéden megcsókolta.

A lány megölelte, miközben Bob simogatni kezdte a hátát. Sokáig maradtak úgy, és mikor végül Millie megnyugodott, Bob komolyan kérdezte őt:

- Hol töltöd az éjszakát, Mill?

Ismét könny szökött a szemébe.

- Hát, bérelek egy szobát egy motelben, de…

- Oda nem mehetsz vissza…

- De Bob, máshova nem mehetek… Veled sem maradhatok.

- Igen, tudom. – sóhajtotta.

Millie-vel akarta tölteni az éjszakát, minden éjszakát attól a naptól az örökkévalóságig. A karjaiban akarta tartani, meg akarta védeni, vigyázni az álmát. De tudta, hogy sosem lesz képes ezekre… addig nem, amíg Millie halandó. De nem akarta, hogy a lány is úgy szenvedjen, mint ő maga.

- Mill, kedveled még Katie-t?

Millie belenézett a jeges kék szemébe és lassan bólintott, közben hagyva, hogy egy könnycsepp lehulljon a szeméből.

- Akkor miért nem kérsz bocsánatot tőle, miért nem beszéltek róla? Biztosa vagyok benne, hogy ő lenne a világ legboldogabb embere, ha visszakaphatná a legjobb barátját…

Millie gondolkodott egy pár percig, majd a megkönnyebbüléstől sóhajtott, hogy ezt mondhatja:

- Igen, igazad van… Ezt fogom tenni…

   Közben, a kávézóban, a srácok elbúcsúztak, és a lányokat, Jasmin-t és Katie-t, otthagyták. Jasmin hazakísérte Katie-t, közben pedig Gerard-ról és Frankie-ről beszélgettek, meg persze más, nagyon fontos női dologról is. Frankie egy kicsi, eldugott raktárépülethez vezette a srácokat, ahol egy igazán ’komoly’ bulit tartottak. Be akarta mutatni nekik Pandora-t…

   Bob és Millie visszamentek a motelbe, hogy összepakolják a cuccait. Míg Bob a fizetéssel bajlódott, Millie nagyon rosszul érezte magát az elfogyasztott alkoholtól, és az idő múlásával csak egyre rosszabbul lett. Mire Bob visszament Millie-hez, a lány a csomagjaira rogyott. Bob felsegítette és megkérdezte, hogy ki tud-e tartani még öt percig, és amikor Millie bólintott, ő visszament a motelbe taxit hívni. A taxi tíz perc múlva már ott állt a motel előtt, Bob pedig betuszkolta Millie-t és a cuccait. Megkérte a sofőrt, hogy hajtson Kate lakásához, majd odaadta neki a pénzt.

Amikor odaértek, megkérdezte a sofőrt, hogy tud-e neki segíteni a csomagokkal.

- Sajnálom, ember, de ez nem a legjobb környék. Még a végén valakinek kedve támadna feltörni a kocsimat. – mondta a hosszú fekete hajú vezető bocsánatkérően – De várhatok itt rád a cuccaival, ha akarod.

- Kössz, haver, de mehetsz. Megbirkózom vele.

Aztán kivette a bőröndöket a csomagtartóból és felállította Millie-t. Amikor a taxi elhajtott, Bob bevitte a csomagokat a nagy, többemeletes épületbe, aztán visszament Millie-ért, karjait a saját nyaka köré fonta és felemelte a testét. Felment a harmadik emeletre Mill-lel a karjában és megnyomta a csengőt Katie ajtaja mellett.

Hamarosan egy nagyon álmos Katie jelent meg az ajtóban, szemét dörzsölgetve és ásítva.

- Bob? Mi történt?

- Sajnálom, Kate, hogy felébresztettelek, de… Itt maradhatna Millie éjszakára? – mondta Bob, miközben lenézett Millie alvó arcára.

- Bob, nem tudom…