Másnap Katie a lemezboltban dolgozott. A nap lassan telt, és ahogy a múlt éjjelen gondolkodott, csak rosszabb lett. Nem tudta, mit tegyen; a tény, hogy a legközelebbi barátai gyilkosok, halálra rémítették, de akkor is, tudta, szüksége van rájuk. Ők sosem bántották, nem úgy, mint Millie…

Úgy döntött, hogy nem foglalkozik a múlt éjszakával, és úgy tesz, mint előtte, mikor még minden egyszerű volt…

Az egyetlen dolog, amin nem tudta túltenni magát, az Millie, és ahogy elhagyta őt.

Este 9 óra volt, mikor megérkezett a kávézóhoz. Úgy volt, hogy Mikey-val találkozik, de mindenki ott ült egy asztal körül. Mindenki, Frankie-t kivéve.

Mikey üdvözölte, és leültette maga mellé. Közelebb hajolt Katie-hez, és suttogott valamit neki.

- Tegnap elmondtam neki mindent. Nem találtam ott, de később találkoztunk, és azt mondta, minden rendben van. Jól vagy már?

- Köszönöm, Mikey! – suttogta vissza – Oh, aha, jól vagyok. – mosolygott – Nem tudom, miért borultam ki annyira tegnap. Biztosan csak túl fáradt vagyok. Tudod, a munkám, meg ezek az esti találkozók…

- Oh, sosem jutott eszünkbe, hogy milyen fáradt lehetsz. Nem kellene állandóan elhívnunk esténként. – mondta bűnbánó arccal.

- Nem, nem, Mikey! Örülök, hogy elhívtok. Különben egyedül lennék. Tudod, nincsenek barátaim, csak ti, srácok. – suttogta ismét.

- Igen, tudom… De sosem fogom megérteni, miért… Olyan kedves vagy és akkora szíved van… Úgy értem, te… nem ezt érdemled.

- Ne aggódj emiatt, Mikey! Jól vagyok. Amíg velem vagytok, jól vagyok. – megállt egy pillanatra, gondolkodott. – És ha valamilyen oknál fogva el kell hagynotok engem, akkor is jól leszek. ’Bár, az igazat megvallva, nem akarlak elveszíteni titeket.

- Sosem veszítesz el minket, kedves. – ölelte át Katie-t.

- Köszönöm, Mikey! Ez nagyon sokat jelent nekem!

- Szia, Katie!

- Szevasz, Bob!

- Bocsi, hogy megzavarlak titeket, de tényleg muszáj beszélnem valamiről veled.

Kate zavart arcot vágott, de pontosan tudta, miről akart Bob beszélni. Legalábbis a beszélgetés témáját tudta.

- Nem gond, Bob, beszélhetünk most. – Mikey-hoz fordult – Nemsokára visszajövök. – mosolygott, majd elment Bob-bal.

Bob a hely egyik sötét sarkához vezette a lányt és Katie szemébe nézett komolyan.

- Kate, tudom, hogy mostanában nem jössz ki túl jól Millie-vel, de akkor is, tudod, hol lehet most?

- Jól látod, Bob, nem jövünk ki jól és ez még mindig nem a tökéletes kifejezés erre a helyzetre. – megállt egy percre és mélyen Bob szemébe nézett.

- Bob, semmit sem tudok Millie-ről, már nem lakik nálam. Elköltözött valahova. – mondta érzékelhető szomorúsággal a hangjában és az arcán.

- D-de mi történt? – Bob nem tudott hinni a saját fülének.

- Nem tudom… Tegnap láttalak titeket búcsúzkodni és mondtam neki, hogy milyen aranyosak vagytok együtt. Ő mérges lett, úgy értem NAGYON mérges, üvölteni kezdett, és azt mondta, ez nem az én dolgom, és hogy hagyjam békén, meg más kedves dolgokat is. Aztán összepakolta a cuccát és elment. Ez minden.

Fájdalmasan nézett Bob-ra, azt gondolta, ez mind az ő hibája volt.

- Sajnálom, Bob. Ha nem mondok semmit, ez nem történik meg… - könny szökött a szemébe.

- Hé, édes, ne sírj! Egyáltalán nem a te hibád! Ne hibáztasd magad… -suttogta Katie fülébe. – Tudod, hogy szeretem, de be kell ismernem, hogy nagyon furcsán viselkedik mostanában. Legalábbis veled.

Katie nem mondott semmit, csak Bob mellkasához nyomta a homlokát, zokogva.

Bob a hátát dörzsölte és megpróbálta megnyugtatni.

- Rendben van, Katie… Shh… Tényleg nem értem, miért viselkedik így veled. Velem sosem beszélt erről.

- Nem csak magam miatt van, Bobo… Mert most… te sem tudod, hol van. Féltem, és azt sem akarom, hogy te az én hibám miatt szenvedj. Nem akarom, hogy elveszítsd. – szipogta.

- Minden rendben lesz… Ne aggódj, megtalálom, csak a hideg szívemet kell követnem.

Még ott maradtak néhány percig, hogy Kate megnyugodjon.

- Most töröld meg a szemed, drágám. Ne hagyd, hogy bárki is gyengének lásson. Erős nő vagy, erősebb, mint bárki, akit eddig ismertem.

Kate felnézett és mosolygott. Letörölte a könnyeit, vett egy nagy levegőt és az elhasznált levegővel a szomorúságot és az idegességet is kiűzte a testéből. Aztán kisimította Bob ingjét és visszamentek a barátaikhoz.

Mire Katie és Bob visszaértek, már Frankie is megérkezett és Gerard mellett foglalt helyet. Kate először nem vette észre, ezért folytatta a beszélgetést Mikey-val a másik oldalán. Amikor Frank az arcára nézett, látta rajta a szomorúságot, látta a vérvörös szemeit, ami azt mutatta, hogy előtte sírt. Senki sem vette észre, csak Frankie.

Felállt és Katie-hez sétált, majd megállt mögötte. Kezét a lány vállára tette, lehajolt hozzá és a fülébe suttogott.

- Szia, Katie!

Katie felugrott kissé, ám hamarosan ellazult, ahogy meglátta Frank angyali arcát a sajátja mellett.

- Szia, Frankie! – örült, hogy látta a férfit, Frank látta a ragyogó szeméből és a széles mosolyából.

- Sajnálom, hogy megijesztettelek, nem direkt volt.

- Nem gond, Frankie.

- Nem akarsz mellém ülni? – kérdezte kölyökkutya arccal.

Kate még szélesebben mosolygott, mikor ilyennek látta a férfit.

- Persze, hogy akarok! – válaszolta, majd visszament Frankie-vel oda, ahol a srác korábban ült.

Amikor letelepedtek az asztalhoz, Frank a lányhoz fordult.

- Miért sírtál, édes? Amiatt, amit tegnap éjjel láttál? Mikey mindent elmondott. Annyira sajnálom, Katie! – szégyellte el magát Frank.

- Nem sírtam, Frankie! – hazudta a lány.

- De igen, sírtál, látom a szemeden. A többieket átverheted, de engem nem. Túl jól ismerlek…

- Rendben, akkor… igen, sírtam. De nem a múlt éjszaka miatt. Vagy inkább azt kellene mondanom, hogy nem miattad, nem vámpír miatt. Frank, amikor megláttalak téged azzal a lánnyal a sikátorban, kurvára féltem. Nem tudtam elhinni, hogy te vagy az… Úgy értem, annyira más vagy velem. Mindig is tudtam, hogy embereket ölsz, de valahogy sosem gondoltam bele igazán. Téged és azt a látva arra gondoltam, hogy én lehetek a következő… - félrenézett, mert elszégyellte magát amiatt, amit éppen kimondott. – Nem tudtam, mit gondoljak ezután rólad és a srácokról, de aztán találkoztam Mikey-val.  Sokat beszélgettünk, aztán gondolkoztam, és most már túlvagyok rajta. Végre teljesen elfogadom, amik vagytok. Tudom, hogy sosem fogtok bántani, semmilyen formában, igaz? – mélyen a nagy, mogyoróbarna szemébe nézett.

Frank egy darabig semmit sem mondott, csak bámult Kate szemébe. Aztán közelebb hajolt és cirógatni kezdte a lány arcát, még mindig szó nélkül. Végül szorosan átölelte Katie-t és a fülébe suttogott.

- Sosem bántanálak, Kaite… - összeszorította a szemét, mélyen a szívében bánatot érzett. Aztán kinyitotta a szemét, hogy utat engedjen egy könnycseppnek, ami a földre zuhant, majd újra becsukta szemeit, még mindig Katie-be kapaszkodva.

- Soha, Katie… Soha!