Frank az egész napot Pandora lakásában, ágyban töltötte a lánnyal, de ez egyáltalán nem volt romantikus. Pandora az oldalára fordult, háttal Frankie-nek, és öt perc múlva el is aludt. Frank néhány percig még bámulta a plafont az elmúlt éjszakán és a mellette fekvő lányon gondolkodva. Nem tudta, hogyan fog a ’kapcsolatuk’ alakulni, de szerette volna, hogy működjön. Aztán közelebb kúszott Pandora-hoz, hogy átölelje, de a lány nem hagyta, így Frank az oldalára fordult és megpróbált aludni, de a pihentető álom nem jött könnyen. Kétségei voltak, nem tudta, miért volt most olyan elutasító a lány.

Mire Frank felébredt, Pandora már eltűnt és egy üzeneten kívül semmi mást nem hagyott ott. Az üzenet szerint Pandora-nak volt némi személyes ügye és később találkozhatnának. Frankie grimaszolt, összegyűrte a papírt és megragadta a ruháit. Vett egy fürdőt, hogy lemossa magáról az izzadságot, a vért és még kit tudja, mi mást, majd felöltözött.

A boxerét nem tudta felvenni, mert az elszakadt, és alsónemű nélkül igazán kényelmetlen volt a szűk, fekete farmere. Eszébe jutott a pillanat, amikor Pandora letépte róla a boxert, és vigyorogva hagyta el a lakást.

- Hé, Frankie!

- Szia, Gerard!

- Mi ez a széles vigyor az arcodon? – kérdezte Gerard egy padon ülve a West Hudson Parkban.

- Uhm, nem tudom… - válaszolta még nagyobb vigyorral.

- Ugyan már, Frank! Mondd el! – mondta Mikey mosolyogva.

- Semmi, tényleg. – Frank még nem akarta elmondani nekik.

- Frank, ne csináld ezt velünk!

- Mit?

- Ne titkolj el előlünk semmit. – válaszolta Bob ’piros’ arccal, mert szégyellte magát a tudattól, hogy ő már így is eltitkol egy nagyon fontos dolgot, azt, hogy igazából együtt van Millie-vel.

Frank a földet bámulta, erősen gondolkodva, hogy elmondja-e nekik vagy ne.

- Rendben, de meg kell esküdnötök, hogy senkinek sem mondjátok el! Még Jasmin-nek, Kate-nek, Millie-nek vagy bárki másnak sem.

- Rendben, Frankie, csak most azonnal mondd el!

Frank arcán ismét mosoly jelent meg.

- Szóval, múlt éjjel találkoztam egy… lánnyal. Pandora-nak hívják.

- AWWW! – mondták egyszerre.

- Féltem, hogy Kate nevét fogom hallani. – mondta Gerard megkönnyebbülve.

- Nem, ő nem halandó.

- És mit csináltatok? – kérdezte Ray kíváncsian.

Frank elvörösödött, vagyis inkább enyhe rózsaszínre váltott az arcszíne.

- Az nem tartozik rátok, srácok! – mosolygott zavartan.

Frank nem szeretett mások magánügyéről beszélni, a saját szexuális életét pedig ne is említsük.

- Jobb választ nem is adhattál volna, haver! – vigyorgott Gerard.

- Jól van, srácok, hagyjátok békén! – Ray Frank vállára tette a kezét, közben barátságosan mosolyogva.

Gerard örült, hogy barátja megfogadta a tanácsát, úgy gondolta, ez a legjobb, amit Frank tehet: elfelejteni Kate-et és találni valakit a saját fajtájából.

- Nézzétek! Ott jönnek!

- Kik? – kérdezte Frank.

- A lányok. Millie és Jasmin.

- Katie-nek is mondtam, hogy jöjjön és lógjon velünk, de ő csak később jön. Még dolgozik. – tette hozzá Bob.

- Oké, oké, még úgy is bocsánatot kell kérnem a lemondott találkozó miatt.

- Jól mondod, Frank. – Bob komolyan nézett rá.

Mire Katie odaért, már mind javában beszélgettek és viccelődtek, ő pedig nem tudta, kihez csatlakozzon. Frank Millie-vel és Bob-val volt, neki pedig még mindig voltak problémái Millie-vel, ezért nem akarta őket zavarni. Úgy tűnt, Jasmin és Gerard komoly párbeszédet folytat, Ray és Mikey pedig szintén benne volt valamiben. Ott állt, de úgy tűnt, egyiküket sem érdekli, míg végül Mikey felnézett és odaültette maga mellé. Leült közéjük és bekapcsolódott a beszélgetésbe. Egy találkozóról beszélgettek, ahova Ray-nek el kellett mennie, de nem beszélgettek túl sokat, mivel Ray-nek indulnia kellett, hogy elérje a londoni gépet. Mindannyian elbúcsúztak tőle, aztán folytattak mindent ott, ahol abbahagyták. Mikey és Kate a lány munkájáról és hasonló dolgokról beszélgetett és hamarosan Jasmin és Gerard is csatlakozott hozzájuk.

Mielőtt Frank ’hazaindult’ volna, megkérdezte Katie-t, hogy akar-e találkozni vele másnap, hogy bepótolják az elhalasztott találkozót, és természetesen bocsánatot kért, amiért nem ment el múlt éjjel.

Katie igent mondott és elindult haza, Mikey-val az oldalán. Frankie arra vette az irányt, ahol Pandora-val kellett találkoznia; Millie és Bob pedig külön-külön ment el, hogy fenntartsák a barátságuk látszatát, de néhány perccel később találkoztak, hogy együtt töltsék az éjszakát. Gerard hazakísérte Jasmin-t, ő viszont tényleg hazament, miután Jasmin bement a házba. Még nem voltak egy pár, de jó úton haladtak, hogy azok legyenek…

   Ray gépe délután öt órakor szállt le a Heathrow Repülőtéren és mivel még mindig tél volt, addigra minden sötétbe borult. Nem volt egyszerű olyan helyet találnia a gépen, ahol védve volt a napfénytől, ezért azt mondta a személyzetnek, hogy egy nagyon súlyos és ritka betegségben szenved. Elmagyarázta nekik, hogy amikor a nap sugarai elérik a bőrét, az megég, így ők voltak olyan kedvesek, és hagyták, hogy a légi utaskísérő mellett üljön, ahova nem sütött be a nap. Az egész utat végigaludta, és amikor elérte Londont, már teljesen kipihent volt. Egyenesen a hotelba ment, és bejelentkezett. Még volt ideje elkészülni a gyűlésre, ezért addig kiélvezte a hotel szolgáltatásait. Aztán, amikor eljött az ideje, felöltözött és elindult a London szélén található kúria felé, ahol a gyűlést tartották. Vámpírok százai voltak ott: idősek és fiatalok, férfiak és nők. Ray-t a nagy, régi bálterembe vezették, ahol leültették egy asztalhoz a terem végében. Korán ért oda, ezért még volt ideje régen látott, ismerős arcok után kutatni a bálteremben. Végigpásztázta őket, egyiket a másik után: alig talált néhány régi barátot a sápadt arcok százai között.

A vámpírok többsége feketébe volt öltözve; senki sem tudja miért, de természetes volt számukra ennek a színnek bármilyen formában való használata. Többségük egyszerű ruhákat hordott, mint fekete nadrág és pulóver. Voltak néhányan, akik azokat az évszázados, ódivatú ruhákat hordták. Például volt egy alak, aki lila bársony zakót viselt csipkés sállal a nyakában, és szűk, térdig érő bársony nadrágot húzott hozzá fehér harisnyával és lakkcipővel.

Aztán ott voltak azok, akik csak öltönyt hordtak. Különböző típusúakat, de csak öltönyt, semmi mást. Abban hittek, hogy a fontos és nemes vámpíroknak mindig elegánsnak kell lenniük és ez nagyszerű alkalom volt, hogy megmutassák tökéletességüket: a kitűnő ízlésüket az öltözködésben, mindegy mennyire drága vagy mennyire nehéz hozzájutni egy darabhoz a legjobb kollekciókból; haj terén pedig az egyszerű, szolid  frizurát kedvelték. És természetesen ők használták a legdrágább parfümöket és kiegészítőket is.

A legfiatalabbak, akik a vámpírok egy másik csoportját képviselték, voltak a divatosak. Azok, akik bőrből készült ruhákat hordtak, színes punk hajjal, vagy esetleg a legdivatosabb, legszexisebb darabokat viselték, hogy elcsábítsák áldozataikat.

Végül ott volt a maradék, akik a kényelmes, hétköznapi ruhákat részesítették előnyben, és Ray közéjük tartozott. Fekete, szűk farmer volt rajta egy pólóval és egy fekete hoodie-val (kapucnis, cipzáros felső). Ő mindig ilyen volt, semmi cicoma, semmi megjátszás, csak ő maga, ahogy volt.

Ám a különbségek nem csak a stílusban mutatkoztak meg, ezek a vámpírok a világ különböző tájairól jöttek. Európából, Ázsiából, Afrikából, az Északi-sarkról és Dél-Amerikából jelen volt egy-egy küldött minden országból, az Egyesült Államokból pedig minden állam küldött egy képviselőt. New Jersey-ből Ray volt az, mert az előző vezetőt Jersey-ből meggyilkolták, és így Ray lett a legidősebb ott. Még nem ő volt a vezető, de Jersey-ben mindenki érezte, hogy idén előléptetik. 346 éves volt, tehát rendelkezett a kellő tapasztalattal, hogy betöltse a posztot.

Még mindig az asztalnál ült négy másik vámpírral, de egyiküket sem ismerte, ezért nem is foglalkozott velük. Ray körbenézett a teremben, minden egyes részletét feltérképezte, és teljesen ámulatba ejtette a látvány. A bútorok némelyike nála is öregebb volt, de leginkább a késő reneszánsz és a barokk korból származtak. Minden gazdagon díszített volt, rengeteg arany és aranyozott dísztárgy kapott helyet a teremben; az evőeszközök ezüstből készültek, a tányérok eredeti kínai porcelánból voltak, a pezsgőt pedig kristály poharakban szolgálták fel. A bútorok drága fajtájú fából készültek, a kárpitok pedig még annál is drágábbak voltak. Az ablakok a falakkal egymagasak voltak, fehér csipke és bordó függönyökkel borítva. Rengeteg drága festményt is látott a falakon különböző festőktől, és természetesen különböző korokból. A padlót perzsa szőnyegekkel fedték, a plafonról pedig körülbelül húsz nagy, kristály csillár lógott le. Csak itt elég kincs volt egy egész klánnak, és ez csak egy volt a 43 teremből, ebben a hatalmas épületben. A tulajdonosok az egész Harmadik Világ gondját meg tudnák oldani ennyi kinccsel – gondolta Ray okkal.

Amikor mindenki megérkezett, a cselédek – akik halandók voltak, de az uruk sosem bántotta őket, mivel szüksége volt rájuk – becsukták a nyolc nagy, kétszárnyú ajtót és mindenki a terem elejében elhelyezett emelvény felé fordult, ahol egy hosszú, vörös selyem asztalterítővel fedett asztal állt. Néhány perccel később egy sokkal kisebb ajtó nyílt ki a bálterem egyik sarkában, és hat magas férfi jött be egyesével, feketébe öltözve, és mindegyikük fekete selyem köpenybe burkolózott. Őket négy hölgy követte, de az egész pompa nélkül. Ray fürkésző tekintete megállapodott az egyik terembe lépő személyen. Szemei követték az illető minden egyes mozdulatát, amíg az le nem ült az emelvényen lévő asztalhoz. Csak bámulta azt az alakot; arca olyan volt, mintha szellemet látott volna: az amúgy is sápadt arca most még fehérebb lett, kikerekedett szemmel bámult és teljesen lebénult. Alig várta a beszéd végét, pedig az még el sem kezdődött. Aztán a legidősebb vámpír – aki mindannyiuk vezére volt – felállt, és üdvözölte az egybegyűlteket…