Gyakorlatilag ömlik a zenei tévékből a 19 éves kanadai kishölgy. Bárhova is kapcsolok 1 órán belül az ő arcocskája köszön vissza. Néha csak a bevásárlásait közvetítik, néha beszélgetnek vele, sokszor pedig a klipje megy. Megteremtette a marketing és a management. Megvették neki a hatalmas sikert elérő ex-Evanescence dalszerző/gitárost Ben Moodyt. Aki ismét és itt is Önmaga képére alakította a dalokat. Énekdallam centrikus dalokat írt és játszik, a maga ismerős stílusában. Nem véletlen a megismételt siker. Avril pedig igazán fiatalos és nőies hanggal van megáldva. Így ez a párosítás, a management profizmusával kiegészülve egy hallgatható albumhoz vezetett. A rockerebb tiniknek pedig egy példaképhez.

Hogy kicsoda Avril? Magáról az énekesnőről kevés információt árul el a hivatalos életrajt.

De ki ő? Egyenlő a zenéjével, és amit képvisel? Valószinűleg ezt a képet lehet igazán eladni. Mindenestre ezt a pop-alternatív-darkos vonalat ennél jobban nem lehet összerakni a tiniknek. A lemez úgy szól, mint egy gőzgép. Az énekesnő hangja pedig vetekszik a stílus legnagyobbjaival. (ha nem ő az, ugye...) Tisztán, érthetően énekel. Gondolatai nem túl mélyek, de nem is ez a cél.

Nekem ebben a műfajban Alanis Morrissette a csúcs. Avril sokmindent ellesett tőle, és megfiatalítva produkálja. Gyakorlatilag az egész lemez olyan, mintha egy Evanesence dalban Alanis énekelne. Minden dalból sláger lehet, és lesz is. Hivatalosan minden dalnak Avril-hez van köze, de erről csak a Milli Vanilli botrány jut az eszembe, és semmi más. Tömegigényt elégít ki. A fiatalok darkosabb, de konszolidált igényeit. Iagzán amerikai itt minden. Egy tökéletes énekhanggal megáldott, szép, okos kislányról van szó. Aki tudja, hogy mit akar, és azt el is éri. Lehet a lábai elé leborulni. Nem tudom, hogy még ezt a cselekményt büntetnék-e, vagy sem...

Összegezve: a klimax még messze van... 10/6, és a tévékbe vele! Csak maradjon is ott!