Szóló karrier

Nicky-vel és feleségével, Romá-val dolgozva Eithne két hangszeres szólószámot készített: az "An Ghaoth Ón Ghrian" és a "Miss Clare Remembers" először az 1984-ben kiadott "Touch Travel" című albumon voltak hallhatók. "Enya"-ként először az 1984-ben megjelent The Frog Prince (A békakirályfi) című film stáblistáján tüntették fel. 1986-ban elvállalta a The Celts (A Kelták) című dokumentumfilm zenéjének megírását, az ekkor megírt zene felkerült első, 1987-ben megjelent Enya című albumára, amit akkoriban szerény érdeklődés kísért. Az album "Boadicea" című számát később feldolgozta a The Fugees (1996) és Mario Winans is. Az előbbi feldolgozás nyomán kisebfajta botrány robbant ki, ugyanis az együttes nemcsak, hogy Enya engedélye nélkül, de a saját szerzeményként beállítva adta elő a számot.

A Watermark című album borítója

1988-ban történt meg Enya karrierjében a nagy áttörés a Watermark (Vízjel) című albummal, melyben megismerhettük a mára klasszikussá vált "Orinoco Flow" (néhol "Sail Away"-ként hivatkozott) számot. Az "Orinoco Flow" Nagy-Britanniában a listák élére került, az albumból pedig nyolc-millió eladott példányt regisztráltak. Enya következő albuma három évvel később jelent meg: a Shepherd Moons-ból tíz-millió példányt adtak el, a zeneszerző-énekes pedig megkapta érte első Grammy-díját. Bár a díjat a "Legjobb New Age Album" kategóriában kapta, Enya soha nem állította, hogy zenéjét ebbe a műfajba sorolná. Négy évvel később, 1995-ben jelentette meg következő, szintén Grammy-díjas albumát, a The Memory of Trees-t.

Legsikeresebb számainak gyűjteményét 1997-ben mutatta be Paint The Sky With Stars: The Best of Enya címmel, mely az eddigieken kívül két új dalt tartalmazott. James Cameron filmrendező ugyanebben az évben felkérte Enyát, hogy írjon zenét készülő filmjéhez, a Titanic-hoz, de Enya visszautasította. Ennek fényében nem meglepő, hogy Cameron James Horner-t, a film végleges zenéjének szerzőjét arra kérte, Enya stílusához hasonló kíséretet írjon a filmhez. A norvég vokálénekes, Sissel kiválasztásának eredményeként a filmzenét néhol – tévesen – Enya munkájaként tüntették fel.

Ötévnyi várakozás után, 2000-ben jelentette meg új albumát, az A Day Without Rain-t, mely 34 percnyi eddig nem hallott hanganyagot tartalmazott. A 2001. szeptember 11-ei események után sok rádió és televíziós csatorna az új album "Only time" című számát használta a aláfestő zeneként a támadásról szóló híradásokhoz. Enya már a kezdetekben is tiltakozott zenéjének ilyen használata ellen, s ez a tiltakozás csak erősödött, mikor az "Only Time" különböző módosított, hangefektekkel kiegészített változatai is terjedni kezdtek. Végül mégis beleegyezett egy különleges kiadásba, melynek bevételét az áldozatok családjainak ajánlotta föl. A rajongók tiltakozása ellenére Enya zenéjét az Egyesült Államokban egyértelműen a terrortámadásokhoz és az azokat követő terror-ellenes háborúhoz kapcsolták (2002-ben a CNN Larry King Live című műsorában is az ő zenéjét alkalmazták, akkor az Afganisztáni háború képeinek aláfestésére).

Saját bevallása szerint Enya lassan dolgozik, így a rajongóknak körülbelül öt évet kell várniuk két album megjelenése között. 2004-ben Enya következő lemezéről még csak annyit tudtunk, hogy a művésznő dolgozik rajta, megjelenésének dátumáról azonban semmit nem árultak el. 2004. szeptemberében Japánban a Panasonic reklámkampányának részeként megjelent egy új dal "Sumiregusa" címen. Ekkor a Warner Music Japan azt állította, hogy Enya következő albuma (legalábbis Japánban) november közepére várható, ám alighogy a rajongók reménykedni kezdtek, Enya szeptember 19-én honlapján sajtóközleményben cáfolta, hogy 2004-ben albumot jelentetne meg.

2005 szeptember 23-án Roma Ryan jelentette be a Enya Hivatalos Fórumján, hogy az Amarantine című új album novemberben jelenik meg.