HORSEFUN - Minden, ami lovas játék!

Let's Ride - Friends Forever 

 

 Megérkezett egy újabb Let's ride rész. Gondolom mindenkinek a western versenyzős, kicsit csicsás, és semmiképpen sem élethű 2 játék ugrik be, de nem, ez nem az, még közel sem. Ez, bármennyire is hihetetlen, egy lónevelős játék, ami attól eltekintve hogy wetsern nyereggel IS lehet lovagolni, semmilyen köze sincs a westernhez. És igen jól olvassátok, itt nincs történet sem, itt csakis tömény lótartás van - adott egy csikó, akit fel kell nevelned, versenyekre vinned, és minél jobb kondícióban tartanod. De nézzük bővebben a játékot.
 Miután feltelepült a játék, és elindítottam, legelőször az ugrott be, hogy a készítő cég a THQ, (mellesleg a PetVetet is ők készítették), tehát egy kicsit féltem a játék kinézettétől - de szerencsére kellemesen csalódtam. Miután elindítottunk egy új játékot, először leendő lovasunkat kellett kiválasztanunk (sok lehetőség nincs, vagy fiú, vagy lány), majd következett a lovunk (illetve még csak a csikónk kiválasztása). Melegvérű, hidegvérű illetve külön arab fajta közül választhatunk, néhány szín közül is, illetve hogy kanca legyen-e, vagy mén. Itt amúgy láthatjuk a leendő paci csikókori és felnőttkori képét is. Ha ezzel megvagyunk, menjünk tovább - következik a ló adatlapja. Itt kitölthetjük a nevét, születési időpontját, anyja és apja származását, kedvenc tevékenységét, takarmányát, azt, amit nem szeret, és még pár dolgot (ugye ismerős a lónevelős oldalakról...?), egyszóval kicsit mi "alakíthatjuk" ki a pacit. Ha ezzel megvagyunk máris megkapjuk a csikót, és az istállóban találjuk magunkat!
 Az istállóban klikkeléssel léphetünk az egyes részeibe, és a jobb illetve bal nyilakkal foroghatunk. A kamera E/1-es, de szerencsére ebben az esetben ez nem zavaró. De ejtsünk pár szót a csikóról is: egyszerűen tündéri :D Nagyon szépen lett megcsinálva, nagyjából "egyezik" egy igazi csikó felépítésével. Akkor még nagyon nem látszanak a fajára jellemző részletek, előttünk egy nagyon aranyos, de gondoskodásra szoruló kicsikó áll. Tehát először simogassuk meg. Természetesen ezenkívül számos dolgot tehetünk, illetve tehetünk majd, miután megvehetjük a megfelelő felszereléseket. A versenyek teljesítésével egyre több dolgot vehetünk majd. A versenyek eleinte bemutatók, ahol a csikót minnél szebben fel kell díszítenünk, majd minden bonyolultabb irányítás nélkül felvezetnünk, ahol pontokat kap a tisztaságra, 'díszítettségre" és edzettségre. Lovunk nagyon szépen piaffozva táncol el a bírói tribün előtt. És most ejtsünk néhány szót a ló mzogásáról is; valahol az EC és az AL között áll. Kifejezetten szép, bár maga a ló nem különösebben gyönyör, a mozgása mind lépésben, ügetésben, vágtában és galoppban is egész szépre sikerült.
 Tehát neveljük fel a lovunkat, eddzük és versenyezzünk - de mi van még? Etethetjük különféle takarmányokkal, jutalomfalatokkal, itathatjuk, lepucolhatjuk, feldíszíthetjük, ha sebesülést szerez (ami meg is látszik!), akkor a rengeteg féle gyógyszer közül a megfelelővel ápolhatjuk. Magyarul mindent megtehetünk, amit csak az életben is.
 Igazából nem szeretném tovább elemezni, ezt ki KELL próbálni!:)

Osztályzás: ¤¤¤¤¤¤¤¤¤¤ (8 csillagos)

Egyéb borítók:

 
 
Regisztrálj!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Lovas számláló
Indulás: 2006-08-08
 

 

 

 

 

 

× Főmenü
× Lovas PC játékok
× Online lovas játékok
× Horse Sim Games

× Extras Coming soon...
Best Online games:
×
Howrse
 

 

 

 

 

 

GY.I.K                                  
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
×Játékokkal kapcsolatban
×Oldallal, egyébbel kapcs.

Quick links                         
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙ 
  [
Főoldal] [V.k.] [Help!]
          [
Itt hírdess!]
 [
Mi hiányzik az oldalról?]

    [HorseGame News]

My buttons                          
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

                     [More?]

 

Site info                                
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙
Page name: HorseFun
Lovas PC-k: 37 db.
Online games: 72 db.
Regisztráltak: 952
 tag

Ajánlott felbontás: 1280x1024
Böngésző: Google Chrome
Webmiss: LD
Kapcsolat
I 
Elindultunk: 2006 08. 08.
Látogatók
online

 

.......................................
News
2016. 07. 05.

...

 

 

 

 

Chatbox                                
˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙˙

        Ne hírdess, és normális
       hangnemben beszélgess!
              Bannolok, ha kell...

 
 

 

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!