Alea iacta est…
A reggeli szélben ma összekoccantak, mint fakupában a három kocka, a Zörgőfa-virágban a szikkadt magvak.
Megláttam az Ősz tekintetét, és nem lombok közt átszűrt, arany Nap szemében. Éreztem sajátos jég-leheletét, s az érintése nem hátat simított. Fanyar illatát sem megfonnyadt avar, s nem dér-cukros, vén fű hangulata adta;
belülről fakadt fel őszöm fekély-tudata. Távolból tompán harangok üzentek. Megértettem: össze kell szednem jegyzeteimet. Rájuk még szükség lehet utolsó lecsóm alá. Ellobbanó gyújtósnak.
|