Úgy kezdődik, hogy kifogy a kávé a dobozából,
s te nem veszel új csomagot.
Az üres üvegeket is rég visszaváltottad,
S akváriumodból a döglött halakat nem halászod ki.

Utolsó üvegedre úgy gondolsz,
mint húsz éve nem látott haverra,
akit te párszor még telefonon hívtál
de aki téged sosem hívott vissza.

Aztán úgy folytatódik, hogy gyemeked félni kezd tekintetedtől…
Jobbik részed még megkérdi miért, hisz te sohasem bántottad.
Mert mindig ordítozol. – válaszol,
s te megdöbbensz, ezt észre sem vetted.

… Valami elúszott az időben.
A saját időd fölötted.

Kopott, sercegő lemezeket hallgatsz, hogy visszahozd.
Így teszed magad előtt is nevetségessé magad.
Fiatalok előtt bohóckodsz,
hogy újra-fiatalítsd magad.

Kába kisérlet; hatása pillanatnyi…
Soha, senki nem fog másnak látni,
mint ami vagy.
Nincs mese!:
Vállalni kell magad!

Megritkult a hajad?
Örvendj, hogy van még.
Kihullt pár fogad?
Hidd el;
múltadon rágódni éppen elég.