Eurovíziós dalverseny
Február 24-én a Jövő Háza Teátrumban adták át a MAHASZ 2007. évi Fonogram - díjait. A jóslásoknak megfelelően az év felfedezettje címet Rúzsa Magdolna nyerte el, ezzel kivívva az indulás jogát az Eurovíziós Dalfesztiválon. A dal, amit Magdi előadott a díjátadón: Nekem nem szabad.
Május 10-én az 52. Eurovíziós dalverseny elődöntőjében Magdi saját szerzeményét, az Aprócska blues angol nyelvű változatát, az Unsubstantial Blues című dalt adta elő, amelynek angol szövegét Mózsik Imre írta. Állandó zenekara kísérte, amelynek összetétele a következő: Hoffer Péter, Kovács Barnabás, Madarász Gábor és Závodi Gábor. A magyar lány szerény külsőségek közepette lépett színpadra, csapán egy buszmegállót jelző tábla és egy bőrönd volt a társasága, a háttérben pedig a zenekar játszott. Nem mellesleg Magdi mezítláb, farmerben adta elő versenydalát, a mezőnyben a 22. fellépőként. Rúzsa Magdi és dala a nézők szavazatai alapján bejutott a legjobbak közé, azaz a szombati döntőbe, ahol a 8-as sorszámot kapta.
Május 12-én,a döntőben 8-ként lépett színpadra, és ismét hibátlanul adta elő dalát. A nézők szavazatai alapján Magdi az igencsak előkelő 9. helyen végzett, amely azt jelenti, hogy Magyarország képviselője a soron következő fesztiválon egyenesen a döntőbe került.
S ami még ennél is nagyobb öröm és dicsőség az az, hogy a fiatal szerbiai magyar lány a szakma döntése alapján a verseny legjobb dalszerzőjének járó díjat hozta haza, amely hatalmas szakmai elismerésnek minősül. A dalfesztivál internetes szavazásán ő lett a legjobb énekesnő, dala pedig a 2. |