A civilizációk első jelei időszámításunk előtt 10 000 körül jelentek meg a Jomon korszakban. Ezek a mezolitikum és neolitikumbeli letelepedett vadászó-gyűjtögető életforma jellegzetességeit viselik.

Ókor :

A kínai kultúra terjedt el a buddhizmussal és a konfucianizmussal együtt Japánban, először közvetlenül Koreából és Kínából. Japán elfogadta és beolvasztotta a kínai kultúra összes aspektusát – a buddhizmust, a konfucianizmust, a mezőgazdasági ismereteket, építészetet, művészetet, kézművességet, írásbeliséget, költészetet, jogot és államrendszert – és megalkotta a Heian-korszak arisztokratáinak japán kultúráját

Középkor :

Sógunátusok alakultak és a busido – a japán lovag-ideál – vált uralkodóvá, valamint néhány új japán buddhista szektát alapítottak. Új kulturális hagyományok, mint például a tea-szertartás, a virágkötészet, a nó és a kabuki, mint tipikus japán színjátszási formák és az ukiyoe (fadúcos nyomtatás) fejlődtek ki és váltak népszerűvé a köznép körében is. A történelemben először 1543-ban lépett kapcsolatba Japán a nyugattal. Tartva a politikai beavatkozásoktól és vallási tanításoktól, a sógunátus 1612-ben betiltotta a keresztény vallást és 1614-ben bezárta a kapukat a külföldiek előtt, kivéve néhány holland és kínai kereskedőt. Az ő működésüket egy kis szigetre, a Nagaszaki mellett fekvő Desimára korlátozták.

 A Meidzsi restauráció

1854. március 31-én Matthew Calbraith Perry sorhajóskapitány és az Egyesült Államok Haditengerészetének „Fekete Hajói” megnyitották Japán kapuit a nyugat számára a Kanagavai Egyezménnyel.

Újkor :

A Satsuma klán szamurájai a Boshin háború alatt, kb. 1867. (Felice Beato fényképe)

A 18. század vége körül egyre erősödő nyomás nehezedett Japánra, hogy nyissa meg kikötőit a világ előtt. 1833-ban M.C. Perry amerikai sorhajókapitány hajójával belépett a Tokiói öbölbe és rábírta a japánokat egy barátsági szerződés megkötésére az Egyesült Államokkal. Ezen események hatásaként növekedett a feudális berendezkedésű állam szociális és politikai alapjaira nehezedő nyomás. 1867-ben a Tokugawa-sógunátus összeomlott, és helyére a Meiji szövetségi kormány lépett 1868-ban. Japán megnyitotta kapuit a világ többi része előtt és megkezdte a nyugati kultúra adaptálását az ország gazdagítására és a katonai hatalom erősítésére folytatott iparosítással. A Meiji Birodalom idején néhány évtized alatt több változás történt a nyugati mintájú fejlődésben, mint azelőtt évszázadokon keresztül – kialakult egy modern nemzet modern iparral, modern politikai intézményekkel és modern társadalmi berendezkedéssel.

Napjainkban a konfucionista japán gondolkodás, amely előnyösen működött a feudális érában az uralkodó harcosok osztálya számára, nem változott az állam alapja. A konfucionizmus egyik alapelve: a ren, amely alapvetően a szülők és az öregek tiszteletét és szeretetét jelenti. Mivel a japán embereknek századokon keresztül centralizált hatalom alatt kellett élniük, ami percekre lebontva szabályozta az emberek életét, könnyen hisznek csoportjuk vezetőjében, respektálják őt, és nem akarnak minden áron vitába keveredni vele. Gyakran mondják, hogy a japánok nagyon pragmatikusak, hogy folyamatosan képesek megérteni és adaptálni új technikákat, de nem nagyon érdeklődnek a mélyebb filozófia és az egyetemes igazságok iránt. A japánok egy új típusú kultúrát alakítottak ki, a nyugati kultúra és a hagyományos japán kultúra egybeolvasztásával.

A mai Japánban az Alkotmány biztosítja mindenki számára a szabad vallásgyakorlást. Japánban a buddhizmus a domináns vallás, bár nem ismerünk a hívők számára vonatkozó pontos statisztikákat. A japánok zöme gyakorlatilag nem vallásos, kevés keresztény (körülbelül a lakosság 1%-a) és az új vallásoknak is vannak követői (körülbelül 10%). Mindazonáltal, a japánok többsége sinto rítus szerint köt házasságot és buddhista rítus szerint hal meg. Ez is mutatja, a japán kultúra igen sok, egymással ellentétes rétegből épül fel – régi és új, külföldi és nemzeti.

A második világháború vége előtt a japánok 70%-a rizstermelő földműves volt, életciklusuk oly szorosan követte a természet ritmusát, hogy a természettel mintegy egységben éltek, lelkiviláguk is a természet része volt. A természettel való együttélés ezen hagyományos érzése támasztotta alá a japán erkölcsi világképet, filozófiát, gondolkodásmódot és vallást, és ez része a japánok természet iránti érzékenységének és természetszeretetének. Ennek a ténynek egy másik aspektusa a japánok túlvilági jutalmakról szóló vallásos ígéretek iránti érdeklődésének hiánya. Ők valószínűleg jobban vonzódtak a közvetlenebb ígéretekhez, az evilági előnyökhöz.

A második világháborúban elszenvedett vereség után Japán történelmében először élte meg az idegen megszállást. Az utóbbi fél évszázadban Japán nagyon gyorsan fejlődött és megváltoztatta ipari szerkezetét. A mezőgazdaságban és más elsődleges iparágakban foglalkoztatott emberek száma folyamatosan csökkent: 1985-ben 8,8% volt, és úgy becsülik, hogy 2000-re 5,5%-ra fog lecsökkenni. Az emberek életszínvonala észrevehetően javult, bár a természet megsérült, a levegő és a víz szennyezetté vált.

A mai emberek már nincsenek olyan intim kapcsolatban a természettel, mint a múltban voltak, a gyerekek többnyire mesterséges környezetben nőnek fel. A japán kultúra változik, új életstílus van kialakulóban: például az irodalom olvasása helyett képregényeket olvasnak. Nem a barátaikkal játszanak a szabadban, hanem közülük egyre többen saját szobájukban a számítógépes játékokkal ütik agyon az időt.