Nyitóoldal Novella Fórum Vendégkönyv Más írásaim e-mail

Szabályos vagy emberséges   Az autóbusz a megállóban állt. Az asszony már messziről látta. Már, amikor beállt a járdaszegély mellé. Ismét elkésünk - dörrent belé a felismerés. Rengeteg dolga volt. Egyedül neveli gyermekét, közeleg a Karácsony, dolgozni is menni kell, és most ismét rohanhat, mint megannyi reggel a hatéves kislánnyal az oviba. Fussunk - bíztatta a kicsit, aki ismét játéknak vette a reggeli testmozgást, és kacagva szaladt anyja kezét markolva. Még messze voltak. A busz és köztük egy egész útkereszteződés. Azon még át kell menni, és éppen akkor van nekik is zöld, amikor a busz is áthaladhat a szabad jelzésen. Az asszony figyelte a járművet, amint az ajtait becsukja, és szépen lassan a kereszteződés felé kezd gurulni. Már le is lassított. Úgy gondolta, hogy vesztettek, de ebben a pillanatban az autóbusz lelassult, éppen mellettük megállt, és sziszegve tárult fel az első ajtó, utat nyitva számukra a felszálláshoz. Lihegve léptek fel és köszönték meg a mosolygó sofőrnek a gesztust. A nő a fülkébe bólintva azonnal felismerte a férfit, de a vezető a dolgával foglalkozott, sietve zárta be az ajtót, hogy még átérjen a zöldön. Találtak egy szabad kettes ülést, leültek. Az asszony a sofőrfülkében felszerelt tükörben fürkészte a vezető arcát. A már régen megismert mosoly, a vidám szemek találkoztak az övével, amint a vezető dolgát végezve, rendületlenül pásztázta környezetét, minden arra alkalmas eszközön át. Ugyanígy mosolygott ez az ember két hónappal ezelőtt is. Akkor egészen más körülmények közt találkoztak. Az egy hivatalos találkozás volt. És a fél évvel ezelőtti találkozás is hivatalos volt, csak akkor nem került sor személyes kontaktusra. Az első alkalommal ő az autóban üt, az autóbusz-végállomás egy rejtett zugában, kollégája reményei szerint a sofőrök által nem felfedezhető helyzetben. Titokban akartak maradni. A munkájukat végezték. Ismét egy kampánymunka szakadt rájuk. Meg volt határozva a teljesítendő tettenérések száma. Mindig így volt ez, amikor előzőleg hírül adták a tv-ben, újságokban, hogy a vezér prémiumát valami miatt csökkentették. Nem is értették, hogy ilyenkor miért kellett nekik azonnal, mint valami behajtóknak, előre meghatározott mennyiségben vétkes sofőröket produkálni. Mintha a vezér azt szerette volna kommunikálni, hogy nem viszem el egyedül a balhét, ha már engem lehúztak, akkor a kis hangyák is fizetni fognak. Tehát ott ültek az ellenőrzés személyautójában, és figyelték a forgalmat. A végállomásról elinduló autóbusz szélvédőjén át ugyanez a mosoly pásztázta a teret akkor is. A figyelmes vezető észrevette a busz felé futó emberpárt. Megállt, és felvette őket. Megvan - csapott diadalmasan a levegőbe a mellette ülő férfi - és sürgetően hozzátette: írd fel a rendszámot! Később jegyzőkönyvet készítettek és leadták, mint az előírt teljesítmény egyik bizonylatát, az irodában. Nem ismerte a fejleményeket, az nem rá tartozik, de azért, mint a vállalat dolgozója tudta, hogy egy ilyen fegyelmi vétséget követően a pilótától elvonnak bizonyos mennyiségű mozgó bért, és elveszti a lehetőséget arra, hogy az év végi prémiumból részesüljön. Akkor ez nem érdekelte, mert ő viszont, akkor járt volna rosszul, ha nem talál megfelelő számú szabálytalankodó buszvezetőt. A dolog viszont egész más színezetet kapott most, ahogyan megnyugodva, hogy beér időben, ült a buszon, amire úgy jutott föl, hogy a vezető - akit hasonlóért már megbüntettek - ismét szabálytalankodva felvette őt és kislányát. A másik eset két hónapja történt. Három perc késés volt. Ugyanott parkoltak, ugyanazzal a kollégával, amikor konstatálták a tényt, hogy a busz három perces késéssel indult a végállomásról. Ez hiányzott a napi normához. Ezt kellet már csak lekönyvelni, és a munkaidő további részét eltölthették a megszokott tartózkodóban, a forró kávé mellett. Nem kell tovább fázni a fűtetlen autóban. Hogy minden gyors és biztos legyen, áthajtottak a városon és már kész jegyzőkönyvvel várták a járat másik végállomásán a vétkes sofőrt. Természetesen felajánlották - az akkor is mosolygó - férfinak, hogy írjon valami indoklást a papírra, hogy nem érezte jól magát, vagy WC - n volt. Próbálták rávenni, hogy hazudjon valamit, de csak egy aláírást tudtak kicsikarni belőle, amivel elismerte szörnyű bűnét.   A buszvezető először nem értette, hogy miért nézi annyit az a hölgy, akit felvett az imént. Kezdett már kényelmetlen lenni. Ismeri talán? Tényleg: mintha ismerős lenne. Hasonlít ahhoz az ellenőrhöz, aki a múltkor felszállt hozzá a végállomáson, azzal a kellemetlen palival. A jegyzőkönyvesek. Átrohanták a várost a kiskocsival, csak azért, hogy aláírassák vele a feljelentést. Nem vontak le annyit utána a fizetéséből, mit, amennyit megzabált a kis Clio ezen az úton. Majdnem felnevetett a vicces emléken. Emlékezett, hogy jó embernek akartak látszani, mert felsoroltak minden lehetséges hazugságot, amivel moshatta volna magát. De a tény az volt, hogy később indult, és le is bukott, miért ne vinné el a balhét? Ez a hölgy az lenne? Lehet, de mit számít? Siet és kész. Szabálytalan ez a dolog? Igen! De emberséges. Később behívatta a főnöke az üggyel kapcsolatban. Késve indult - közölte, és azonnal hozzátette, mintegy sugallva, hogy simább az ügy egy kis hazugsággal - biztosan WC - n volt. Nem - hangzott az egyszerű és mellbevágó válasz, a megszokott mosollyal kísérve - egyszerűen elnéztem az időt. Később értesítették róla, hogy lesz levonás. A vezetőnek pedig egy közmondás jutott az eszébe: mondj igazat, és betörik a fejedet. Mérges volt, de valamiért arcán ekkor is ugyanaz a mosoly ült.   Miért mosolyog mindig? Tizenegy éve megszabadult a halálfélelemtől, megismerte és befogadta Jézust, a Megváltót, azóta másként élnek. Boldogok, és folyamatosan történnek az életükben csodálatos események. Ígéretük van a Teremtőtől az örök életre, miért keseregnének?   Ráadásul a két ellenőri eseménnyel szemben, napjában huszonöt-harminc esetben szállnak fel hozzá megvárt, megállón kívül felvett utasok. Ők, ugyanúgy, mint az imént felvett hölgy hálásak és megköszönik neki, az egyszerű embernek, hogy velük emberséges volt. Ezek a köszönetek az igazi elismerés, azért, amit tesz nap, mint nap. A pénz? Az is kell. De már hónap elején tudja az ember, hogy úgysem elég, amit kap. Ezen keseregni nem lenne célravezető. Kell mást is csinálni, hogy vidáman, megelégedve lehessen élni. A vezető már régen úgy döntött, hogy a fizetését ráadásnak tekinti, az emberektől kapott mindennapos elismerés mennyei értékű valutája fölött. Hogy kétszer a jóért rosszal fizettek? Ez elmegy. Ez a káló.   Belenézett a tükörbe, rámosolygott a hölgyre. Szeméből bíztatás áradt.

A témával kapcsolatos véleményedet elmondhatod a Vendégkönyv oldalain, vagy a fórumban. Ha még nincs ehhez téma, szólj és megoldjuk! Spc777