spc777

 

 

ggg

ggg

ggg

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Statisztika
Indulás: 2004-03-27
 
Fontos linkek
 

Nyitóoldal Novella Fórum Vendégkönyv Más írásaim e-mail

TV játék

 

Kedves, szimpatikus, jó megjelenésű, fiatal férfi a képernyőn. Kereskedelmi televízió, dél körüli órák. A műsorvezető szinte szünet nélkül beszél, a háttérben színes ábrák, a képernyő alján futó feliratok.

Hallgatom, amit mond, és úgy érzem, mintha egy tolmácsot hallanék. Olyan a műsor, mintha a háttérben valaki, akit én nem láthatok, mondja a szöveget és a képernyőn megjelenő férfi, csupán fordítja, ehetővé teszi az egyszerű néző számára az eredeti szöveget.

Arra vállalkozom most, hogy - mintegy fordított tolmácsolással - rekonstruálom az eredeti szöveget.

 

Ezt hallom:

 

Tudja kedves néző, hogy akár ön is lehet az, aki most adásba kerül, sőt biztos vagyok benne, hogy ön lesz az, ha megteszi, amit kell. Hívjon most rögtön, és ne keseredjen el, ha nem kerülne azonnal az élő műsorba, hiszen önnek lehetősége van akár többször is felhívni telefonszámunkat.

Ne felejtse el! A tét akár negyvenezer forint is lehet, hiszen ön, ha jó választ ad, választhat egy rekeszt a hátam mögött látható postafiók-szekrénykéből, ahogyan ezt Babu, kedves kolléganőm elnevezte. Apropó Babu. Ma reggel egy kedves nézőnk tőle vitt el harmincötezer forintot. Ami biztos kedves nézőink, hogy valaki mindenképpen megnyer a következő percek valamelyikében valamekkora pénznyereményt, akár negyvenezer forintot.

Ön ugye nem szeretné, ha valaki más lenne a nyertes. Én sem szeretném, sőt szurkolok önnek, hogy ön legyen az, aki éppen a megfelelő pillanatban indítja hívását. Ne késlekedjen hát, hanem most hívja számunkat!

Hoppá! A vonalban egy játékos. Halló! Kérem, szóljon bele! Halló! Van valaki a vonalban? Én határozottan hallom, hogy valaki motoszkál az éterben. Kérem, szóljon bele a kagylóba, hiszen ez alapfeltétel! Letette! Hát ezt nem szabad kérem! Nem szabad letenni, bele kell szólni, mert így ugye nem tud pénzt nyerni. Lehet, hogy az iménti telefonáló nem tudta a megfejtést, és ezért nem szólt bele?

Ugye ön már tudja? Nem túl bonyolult, hiszen a feladványban benne van a válasz is. Ugye, ha a káposztát rábíznánk valakire, egy állatra, és akkor ugye a káposzta, hát elfogyna, akkor ugye az az állat nem a farkas, hanem? Na ugye látja kedves néző, milyen egyszerűen lehet nálunk akár negyvenezer forintot nyerni? Hívjon most, azonnal! Megvan? Tehát az az állat, amelyiket egy közismert mesében Mekmesternek is hívnak. Tudja ugye? Az idő, az idő nagyon halad. Ki lesz a szerencsés? Ön? Csak akkor, ha most egy újabb hívást kezdeményez, hiszen még nem kapcsolta a számítógép a szerencsést.

És még nem is szóltam a műsor végén megnyerhető fődíjunkról, amit egy játékosunk elvihet. Egymillió forint a fődíj. Tudják ugye kedves nézőink, hogy az eltelt két év alatt már háromszor sikerült a fődíjat is odaadnunk. Telefonáljon, mert ez feltétel! Hívjon a jó pillanatban! Önnek nincsen több dolga, mint megfejteni a feladványt, amiben ugye már sokat segítettem is, de még azt is elmondanám, hogy az öreg ilyen állat is meg szokta nyalni a sót. No? Kutya? Nem! Nem kutya! De ön már biztosan tudja. A következő dolga, hogy telefonáljon, megmondja a megfejtést és válasszon a rekeszek közül.

Ismét egy játékos a vonalban. Halló! Végre beleszólt valaki. Mi a megfejtés? Hát persze, hogy a kecske! Melyik rekeszt választja? A kettest! Nézzük, mi van a kettesben! Tízezer forint! Egy szóért! És még esélye van a fődíjra is! Ne tegye le a kagylót.

 

És most lássuk a fordítást!

 

Mondjad Lalám, mondjad! Nyomjad nekik a vakert haver. Bárki adásba kerülhet, tudod. Hát persze, hogy bárki, majd amikor már bejött az összes suska, amit ezért a negyvenezerért össze kell telefonáltatnunk a szerencsétlenekkel. Egy hívás háromszáz, ebből a felét lenyúlja a telefonos cég. A szemetek, adnak egy vonalat és kaszálnak.

Nyomjad Lalám! Jelenleg átlag tizenegy hívás jön másodpercenként. Pörgesd meg a dolgot, hadd folyjék a lóvé! Figyelj a kulcsszavakra! Azonnal, rögtön, ne csüggedjen, megnyerheti, ön, csakis ön, telefonáljon. Figyu! Tudod, hogy jutalékot kapsz. Nem pite az a tíz százalék! Lökjed a szöveget!

Mi még kicsörömpöljük az adót, levonjuk a költségeinket, marad a bulin hívásonként kilencvenkettő forint. Négyszázharmincöt hívásnál van meg a lé, amit kiadunk a szerencsésnek. Akkor mi még egy vasat sem kerestünk.

Kell a mani, tudod. Új székház, új műsorok. Mi vagyunk a reklámokon kívül az egyetlenek, ahonnan a cég pénzt lát. A jövő hónapban indul az új valóság dili, ahhoz is kell a pénz. Ismét össze akarnak zárni egy csapat hátrányos helyzetű perverz alakot. Pörögjön a nyelved Lala!

Na várjál segítek egy kicsit. Beadunk egy kamu hívót. Tudod? Jön a zaj hátulról, mintha Darth Vader vagy Verebes szörcsögne, aztán a sok tévéfüggő játékos, vagy játékfüggő tévénéző azt gondolja, hogy beszélsz valakivel. Improvizálj Lala, mintha lenne valaki a vonalban!

Na ezt jól csináltad! Most segíts nekik a válaszban. Nem mintha nem tudná már a hülye is, hogy mi a megfejtés. Tudatosítsd bennük, hogy micsoda agy rejtőzik a fejükben, hogy erre a komoly kérdésre ki tudják csikarni magukból a választ. Telefonáljon az egész ország! Na! Mondjad már! Mondhatod a káposztát, meg a Mekmestert. Jól van!

Ne feledd az időt! Szólj, hogy az idő fogy! Most hívjanak! Már felment az átlag tizenhétre. Ez már alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. Kell nekünk legalább ezerhétszáz hívás, akkor vagyunk jók. Akkor már háromszor annyit kerestünk, mint, amit odaadnánk. Azért mi majd gondoskodunk róla, hogy véletlenül se a negyvenezres rekeszt nyissa ki az alany. Persze ezek azt hiszik, hogy mi milyen jó fejek vagyunk, nyereményt adunk nekik. Szerencsétleneknek nincsen annyi sütnivalójuk, hogy közösen dobják össze az egy mázlistának a kest. És még, ha tudnák, mennyit adnak oda önként nekünk, meg a telefonszolgáltatónak.  Búgjon a baritonod Lala!

Beszélj Lala, beszélj! A fődíjat se felejtsd el! Két éve nyomjuk ezt a műsort, és erre a fődíjra nagyon buknak. Annyit telefonáltak eddig, hogy csak ebből az üzletből kijönne a száz leggazdagabb magyar teljes vagyona. Mi sem jártunk rosszul. Honnan van a kis piros autód Lala? Akarsz a feleségednek is egyet? Járjon a szád, izgasd őket!

Mondd el még egyszer, hogy hogyan működik a dolog. Ne felejtsd el a telefonszámot, meg, hogy fejtse meg a feladványt. Segíthetsz is ismét egy kicsit, mondjuk, beszélj az öreg kecske is megnyalja a sót, mondásról! Mondjad, hogy kevés az idő, és, hogy most már mindenképpen hívjanak.

Na! Most megvan a limit. Bekapcsolunk neked egy játékost. Operatőr figyelj! Amikor megvan a helyes válasz, és választania kell a mukinak, akkor mutasd meg a kettes rekeszt, és onnan nyiss rá az egész szekrényre. A kettesben csak tízezer van, a manyus azt fogja választani, mi meg harmincezerrel beljebb leszünk.

Jól van fiúk! Ez meg volt. Érik az extra profit. Tovább Lala! Ne hagyd abba! Mondjad Lalám!.

Lehet, hogy tévedek?

A témával kapcsolatos véleményedet elmondhatod a Vendégkönyv oldalain, vagy a fórumban. Ha még nincs ehhez téma, szólj és megoldjuk! Spc777


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.