A démon saját szavai hallatán újra gondolkodóba esett. "Tényleg! A fiú sok hasonló tulajdonságot hordoz, mint én. Inuyasha egy hanyou. Egyik szülője ember, a másik démon volt." Ránézett Izayoira. Az észrevette a pillantását, és pirongva elfordította tekintetét. A démonnak furcsán lüktetett a szíve tőle. " Mindig ez történik, ha látom. Tán csak nem szerelmes vagyok belé!... Ő ember, én démon! Inuyadha a jövőből jött és hanyou! Még a neve kezdete is az, mint az enyém: Inu. Lehetséges ez? Én és Izayoi? Akkor Inuyasha a... fiam!"

 Gondolatait Hiku törte meg.

  - Valami baj van?

  - Nincs - vágta rá - Semmi baj

A harc után nagy felfordulás volt. A házak egy része lerombolva. Volt, amelyiknek csak a teteje gyulladt ki. Több ember meghalt a Sesshoumaru okozta sérülésekben. Őket el kellett temetni. Inuyasháék is segítettek eben és részt vettek a házak felépítésében. Bár InuTaishou nem erősödött meg, makacsságának köszönhetően így is kivette a részét a munkálatokban. A kis Hiku is hasonlóan viselkedett. Sesshoumaru súlyos sebeket ejtett rajta. De őt ez csöppet sem érdekelte. Néhol még mindig vérzett, de nem törődött vele. Úgy érezte, hogy része volt a károkozásban. Szinte megállás nélkül dolgozott. (Csak akkor áll meg egy pillanatra, mikor Izayoi utolérte, és sikerült neki egy-egy sebet lekezelnie, de a nőnek állandóan utána kellett futkosnia, mert a kölyök nem bírt sokáig ott ülni és várni, míg az gyógyítja.)

Estére a falu a munka nagyrészével végeztek. Inuyasháék visszamentek Izayoi házába. A nő feltálalta a vacsorát. Mind jót ettek belőle: nagyon éhesek voltak.

Hiku a csata óta most először változott vissza hanyouból emberré. Bár ezt nem kellett volna. Míg az előző alakjában volt, nem érezte olyan fájdalmasnak a sebeket. De most szörnyű kín futott rajta végig. A fájdalomtól összeesett és elvesztett az eszméletét. A többiek ijedten álltak fel az asztaltól, és mentek oda hozzá. Bevitték a vendégszobába. Izayoi próbálta megnyugtatni a fiúkat.

-Ne aggódjatok! Csak sok vért vesztett. Nyílt sebekkel dolgozott és nem engedte, hogy lekezeljem. De holnapra jobban lesz.

-Akkor jó – sóhajtották.

-Nagyon rendes fiú. Lelkiismeretes és segítőkész. Látszik, hogy az édesanyja ember és hogy jó nevelést kapott... Bár mikor reggel elmentünk Inuyashával, még nem gondoltam volna róla – ekkor InuTaishou-ra nézett – Azt hiszem, nem magától ébredt rá ezekre a dolgokra.

-Igen – bólintott a démon – Elbeszélgettem vele egy kicsit. Nem gondoltam volna, hogy így hatottam rá.

-Kár, hogy Sesshoumaru-ra nem tudtál így hatni.

-Akkor még nem voltam ilyen “szelíd”. Bár lenne egy gyermekem, akivel ugyanígy bánhatnék, mint Hikuval!

Tekintetét titkon Inuyashára fordította, aki észrevette ezt. A hanyou gondolkodóba esett. “Vajon mit tud rólunk? Hiku elmondta volna? Nem hiszem. Talán magától jött rá?”

Nem volt több idő gondolkodnia ezen. InuTaishou felállt.

-Gyere Inuyasha! Beszélni szeretnék vele... négyszemközt.

Kimentek az udvarra.

-Nos? – kérdezte a hanyou – Miről akartál beszélni velem?

-Reméltem, te megmondod.

-Mi?

-Mióta itt vagytok, gondolkoztam rajtatok. Sok minden megfordult a fejemben. És magamtól rájöttem, kik is vagyok. A jövőből jöttetek, ugye?

-Igen.

-Ott találkoztál Sesshoumaruval?

-Igen.

-Mennyi időt utaztatok előlre?

-Úgy 70 évet.

-És a ti korotokban én... már nem élek?

-I-... igen.

-És te... a fiam vagy, Hiku pedig... az unokám?

-Igen.

Némán álltak egymással szemben. Nem mozdultak. Északi szél süvített végig az udvaron. InuTaishou megdöbbenésére Inuyasha szeméből könnyek szöktek elő, és folytak végig az arcán. A hanyou átölelte a démont és zokogni kezdett.

-Olyan rossz, hogy nem vagy mellettem a mi korunkban! Hiányzol! Még csecsemő koromban meghaltál, és nem sokkal később anya is, vagyis Izayoi. Gyermekkorom óta egyedül voltam. Nem voltatok mellettem a nehéz napokon. Mikor megtudtam, hogy melyik korba kerültünk, és találkoztam veled és Izayoival, legszívesebben átöleltelek volna mindkettőtöket.

-Inuyasha! – a démon nem tudott mit mondani. Az ő könnyei is eleredtek.

Hosszú percek után abbahagyták a sírást. InuTaishou tudott először megszólalni.

-Örülök, hogy a fiam vagy... vagyis leszel, vagy valami ilyesmi.. Büszke vagyok rád és Hikura is. Bár a jövőben meg fogok halni, azzal a tudattal teszem, hogy a fiam megtalálja a boldogságot.

-Jó újra látni és hallani a hangodat.

-Nekem meg az a jó, hogy van egy fiam, aki szeret, és lesz egy szerelmem is, Izayoi... Apropó Izayoi! Jobb, ha nem mondjuk meg neki, mi fog vele történni. Én démonként fel tudom fogni ezt az időutazásos dolgot, de ő nem biztos. Majd megmondom neki, ha eljön az ideje.

-Jó.

-És Inuyasha! Hogy jutottatok át ebbe a korba?

-Még magunk sem tudjuk pontosan. Van egy kút, amivel már egy ideje utaztunk az időben, de ezzel csak két idősík között. A jövőbe mentünk át. Ott ismerkedtem meg Hiku édesanyjával, Kagoméval. Nagyon szép lány... – Inuyasha kicsit elkalandozott, de ezt észrevette magán – Nos. Hol is tartottam? Ja igen, megvan! Még a fiam születése előtt megjelent az onnan viszonyított jövőből Hiku kamasz formája. Segített nekünk a nehéz időkben. Ő is a kúton át jött, és mondta, hogy hamarosan rájövünk, hogy működik.

-Azt mondtad, hogy két idősíkot folyamatosan tudtatok látogatni. Hogy?

-Kagome a Shikon no Tama segítségével tette ezt...

-Akkor ez a kulcsa! Mivel Hikunál volt akkor az égkődarab, így arra gondolok, hogy olyasminek kellet a fejetekben járni, ami ebből a korból való, vagyis ránk.

-Igen, ez az! Épp azt említettem meg a fiamnak, hogy milyen jó neki, mert élnek a szülei, de nekem sajnos nem.

-Titkon azt akartad, hogy találkozz velünk.

-Valószínű.

-Vagyis csak arra a korra kell erősen koncentrálnotok, ahova menni akartok, és ennyi.

-Milyen egyszerű, mégsem jöttünk rá.

-Talán a történtek miatt nem volt elég időtök gondolkodni rajta.

-Lehet.

Visszamentek a házba. Izayoi nem kérdezte meg, mi történt odakinn. Hiku még nem volt eszméleténél, csak estére ébredt fel. Inuyasha leült melléje. A fiú átölelte apját.

-Apu! – örült neki, hogy ott van.

-Tudod, hogy büszke vagyok rád?

-Mostmár igen.

Beletelt még pár hétbe, mire Hiku felépült. Ez alatt az idő alatt InuTaishou is teljesen jól lett. Többet járt ki az utcára sétálni és segíteni Izayoinak. A falu fehérnépének feltűnt a démon, de nem úgy, mint egy szörny, hanem mint egy jóképű férfi. Ez a barátnői lévén Izayoi fülébe is eljutott. Ekkor döbbent rá, hogy az tényleg jól néz ki. És végre úgy tekintett rá, mint egy nő a férfira. Egyre jobban közel kerültek egymáshoz. Egyik este haza sem jöttek, csak másnap reggel. A két fiatal mosolygása csak egyet jelentett Inuyashának: “Akkor pontosan 75 évet ugrottunk vissza az időben”

És jól gondolta. Úgy egy hónap múlva a falu orvosa megállapította, hogy Izayoi terhes, és mindenki tudta, kitől. A két szerelmes megígérte, hogy fiú lesz (és persze az lesz ^^) akkor az Inuyasha nevet kapja.

Eljött az ideje, hogy Inuyasha és Hiku visszatérjen a saját korukba. InuTaishou-ék is elkísérték őket a kúthoz.

-Hát akkor – kezdte a démon – Örülök, hogy megismertettelek titeket.

-Remélem, jó idősíkba kerültök – mondta Izayoi.

Elbúcsúztak egymástól. Inuyasháék beugrottak a kútba. Hiku elővette az ékkődarabot. Erősen koncentrálni kezdett abba az időbe, ahova menni akartak. Inuyasha is ezt tette. Erős, pirosas fény támadt körülöttük. Mikor ez abbamaradt, mindketten felnéztek. Egy épület plafonját látták.

-Eddig jó – mondta a hanyou.

Kimásztak. A környék Kagoméék világához hasonlított. Beléptek a ház ajtaján. Úgy látszik, csak pár másodperccel az eltűnésük utánra érkeztek vissza, mivel Kagome még mindig sírt és körülötte volt az édesanyja és a nagypapája is. Hiku odarohant a lányhoz.

-Anyu! Úgy sajnálom, hogy megbántottalak – és közben átölelte – Mától minden másképp lesz. Rendesen járni fogok iskolába, nem rosszalkodok. Megígérem!

Kagome csodálkozva nézett fiára. Majd Inuyashának intézte szavát.

-Drágám! Nagyon ügyes voltál, bárhogy is csináltad. Pár perce mentetek el, és ekkora változás történt volna?

-Nem én csináltam, hanem az édesapám.

-Hogy?

-Visszamentünk az időben jó sokáig. És ott sok minden történt.

Kagome most vette észre a hegeket a fián.

-Ezt az ottani Sesshomarutól szereztem – mondta Hiku.

Mindent elmeséltek, ami ott történt velük. A többiek csak ámulva hallgatták az eseményeket. Végül Kagome szólalt meg mosolyogva.

-Akkor hát egy teljesen más Hiku áll itt előttünk?

-Igen – válaszolta a fiú büszkén – Egy erős miko-t, egy hatalmas démont és egy érző embert láttok egyszemélyben.

VÉGE

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés