2. fejezet - Vallomások

Alesha alig látott, szemét elhomályosította a fájdalom. Semmit sem érzett, csak a lüktetést a gyomrában, a forróságot, ami egyre jobban kínozta őt. Látta, hogy két barátja mozdulatlanul fekszik a földön, tudta, hogy segítséget kellene hívnia. Átfordult a másik oldalára, de elvétette és rosszul esett, a gyomrára, amibe belenyilalt a fájdalom. Sikított egyet a szenvedéstől, de tovább akart meni, kúszni, hogy ki tudja nyitni az ajtót és ordítson valakinek, vagy legalább Carole telefonját elérni, hogy segítséget hívjon. Kúszni kezdett, keze megcsúszott, megint a hasára esett, ettől a fájdalomtól már alig látott, hallása is gyengülni kezdett, mikor kezére nézett, hogy lássa, miben csúszott el, csak egy vörös pacát látott. Fejét a földre rakta, érezte, hogy el fog ájulni. Ekkor homályosan látta, hogy az ablakon két folt jön be, mindkettőnek nagy fekete szárnyai vannak, mint az angyaloknak, az egyik férfi volt, a másik nő. Hallotta, hogy valamit beszélnek, a nő Davehez ment, a férfi pedig hozzá. Átfordította Aleshát óvatosan a hátára, majdfelhúzta a pólóját. Mikor hozzáért a lány gyomrához, az óriásit ordított – minden nyomás fájt neki, még a pólót is súlynak érezte. Így, a háton fekvéstől látása kezdett kitisztulni, látta a férfi arcát, aki inkább fiatal fiú volt, vele egykorú, fekete haja volt, és gyönyörű, tengerkék szemei, karji láttán Alesha elhűlt, ugyanis nagyon izmosak voltak. A fiú valamit kiáltott a nőnek, és bár Alesha már tisztán halott, mégsem értette, mert idegen nyelven mondták. A fiú karjai közé kapta Aleshát, majd kiugrott vele az ablakon. A lány halkan sikoltott egyet, majd érezte, hogy a levegő belekap a fiú szárnyaiba, és tudta, hogy repülnek. Érezte a levegő suhogását is, mégsem hitte el, hogy ilyen létezik. Csak nézte az elsuhanó tájat, majd egy finom, mély hangot hallott, ahogy hozzá szól:

-         Ne aggódj, semmi baj nem lesz, hidd el, vigyázok rád. A Barátaidat is hozzák utánad, majd láthatod őket. Semmi baj nem lesz. – mondta negédesen, mégis nagyon nyugtatóan.

A táj suhant el mellettük, Alesha látta, hogy egy hegy felé veszik az iránt, amely tetején erdő kezdődött. Amikor odaértek, nagy meglepetésére nem az erdőbe mentek be, hanem a sziklafalon valahol volt egy ajtó, ott mentek be.

 Amikor beléptek, nem hitt a szemének, hogy hol vannak. Egy óriási fehér kupolában voltak, ami tele volt emberekkel, padokkal, és oldalt egy kis parkosított résszel. Látta, hogy minden embernek a fiúéhoz hasonló fekete szárnyai vannak, és amint beléptek, ijedten kapták fel fejüket és odafutottak hozzájuk. A fiú csak rohant, rohant, míg a kupola túlsó végébe nem értek, ott pedig rátért egy folyosóra, ahol a legvégéig rohant és feltépte az ajtót. Egy orvosi rendelő volt az, ahol éppen egy beteget vizsgáltak, de mikor az orvos meglátta a beteget, azon nyomban kiküldte páciensét. A lányt egy kipárnázott ágyra fektették és leszedték róla a pólóját. A fiú zihált, és közben némán figyelt, mikor az orvos megszólalt:

-         Üdv. A nevem Dr. Murell. Mielőtt megkérdezné hol van, kik vagyunk mi és mit akarunk, elmondaná, mi történt?

-         Igen…egy vámpír…egyszerűen beugrott az ablakomon….mi hárman voltunk, mégis fölényben volt…az egyik barátomnak vérzett a karja, meg akartam menteni a vámpír elől, de nem sikerült, ráugrott az állat….én megpróbáltam leszedni róla, mire meglendítette a karját és én…én a falhoz csapódtam, majd a földnek.

A fiú és Dr. Murell összenéztek. Alesha csak most figyelte az orvost, hosszú, ősz haja volt, hosszú ősz szakállal és hegyes süveggel a fején, és nagyon hasonlított egy kis varázslóra. Alesha már varázslatot vár, mire az orvos egyszerűen odasétált a szekrényhez, kötszert szedett elő és orvosságokat. Némán visszalépdelt, és a fiú közreműködésével becsavarta Alesha testét a hasánál gézbe. Amikor végeztek, adott egy pohár vizet a lánynak, még 4 darab pirulát.

 - Ezeket vedd be. Kettő közülük a legjobb fájdalom csillapító, a másik kettő pedig megszűnteti a belső vérzéseket. Alszol két órát, és jól leszel, időben ideérkeztetek, semmi bajod sem lesz.

Alesha nem hitt a fülének.

-         De hát…a belső vérzést azonnal műteni kell, nem?! – kiabált Alesha, majd fogát összeszorította, mert újabb fájdalom hullám söpört végig testén.

-         Gyere, kicsi amazon, majd ezt mi megbeszéljük, csak fogd a vized és a gyógyszered – nevetett a fiú, és újra felkapta Aleshát és kiment a szobából vele, vissza a hófehér folyosóra.

-         Te mégis ki vagy? – mufurckodott a lány.

-         Az én nevem Milones, de Milo a becenevem, te is szólíts így. – mosolygott.

-         Meg se kérdezed én ki vagyok? – bámult a lány.

-         Tudom én, hogy ki vagy: Alesha Closter. De nem hittem volna, hogy ilyen kis erőszakos vagy! – nevetett újra Milo. A lány észrevette, hogy nagyon vonzóan nevet a fiú, fejét finoman hátraveti és olyan, mintha ezer csengőt hallana dalolni.

-         Miért van neked szárnyad? Hogy került oda a vámpír a szobámba? Egyáltalán, vámpír hogy kerül bárhová is? És…

-         Lassan, lassan, hercegnő, mert meg sem tudom jegyezni a kérdéseket! Azért van szárnyam, mert beth vagyok. Ez egy faj, olyan mint a vámpír, de én félig vámpír és félig angyal vagyok. A vámpír táplálkozni indult, és megszegett minden törvényt, így került a szobádba. A többi kérdésedre majd a szobádban válaszolok! – mondta, majd megállt egy nagyobb fa kapu előtt. Finoman berúgta az ajtót, és egy portára érkeztek. A portás ijedtében összerezzent, majd zsörtölődve nézett fel könyvéből.

-         Milones, már megint nem bírsz az erőddel? No, és ki ez a bájos hölgy, egy újabb szerető? – zsémbeskedett.

-         Ne mondj ilyeneket. Nem is látod, hogy ő emberlány? No, de sipirc és szerezz neki egy szobát, mert ő bizony Alesha Closter, és megsebesült. Tudod te, hogy ez mit jelent. – komolyodott el Milo, mire a portás elsápadt, és szétnézett egy kulcso szekrényben a kulcsok között, majd kivett egyet, és odaadta a fiúnak.

-         Vigyázz rá! – intette a portás.

-         Úgy teszem, nem lesz nehéz a szememet rajta tartanom… - mosolygott a fiú. Egy lépcsőn elindultak felfelé, majd megint egy folyosóhoz értek. Ott pedig a olyosó legelején Mlo benyitott egy ajtón. A szobát fény árasztotta el, noha egy ablak sem volt a falakon, egy francia ágy terpeszkedett a szoba közepén, mellette jobbra szekrény, a bal oldalán pedig asztal, vele szemben pedig egy kis fa falacska volt, ami mögött öltözni lehet, mellette pedig egy ajtó nyílt, Alesha véleménye szerint a fürdőszoba ajtaja lehetett az. A fiú finoman lerarakta a lányt az ágyra, majd elkezdte lehúzni a cipőit és a zoknijait, mire Alesha felkiáltott:

-         Hé, azt hiszed te fogsz engem vetkőztetni?! – háborodott fel.

-         Persze, hercegnő, ha gondolod, öltözz át te magad – mondta mosolyogva Milo, és odadobott egy fehér hálóinget.

-         Én is így gondoltam. De fordulj el! – figyelmeztette a fiút, mire az elfordult. Alesha megpróbálta feljebb húzni magát az ágyon, de nem ment neki, a fájdalom erősebb volt nála. Ekkor megpróbált lenyúlni, hogy levegye cipőit, de az se ment neki. Idegességében és fájdalmában sikoltott egyet, mire Milo megfordult.

-         Ne fáraszd magad. Segítek, hidd el, nem mint férfi a nőnek, hanem mint ember az embernek, különben is, a fehérneműdhöz hozzá se nyúlok. Csak bízz bennem. – mondta, és megigéző szemeivel kérlelően nézte a lányt, mire az megadóan bólintott. A fiú ígéretéhez híven átöltöztette őt, majd betakarta.

-         Most pedig vedd be a gyógyszered, én addig megyek, megnézem mi van a többiekkel. – mondta a fiú halkan.

-         Ne…kérlek, maradj itt. Megnyugtató, ha itt vagy. – csúszott ki Alesha száján a mondat, de Milo arckifejezéséből olvasva nem is bánta meg.

-         Rendben, itt maradok, kicsi hercegnő. – mondta, majd odahúzott egy széket Alesha mellé, és leült.

Nézte, ahogy Alesha mellkasa fel le emelkedik, kissé gyorsabban, mint kellene. Nézte fehér bőrének csillogását, gyönyörű arcvonásait, csodás szőke haját, ahogy egyszerre emelkednek és süllyednek az ágyba. Nem bírta róla levenni a szemét, a lány olyan volt neki, mint egycsodálatos istennő, akinek mindene tökéletes, a teste, az arca, a lelke, a tulajdonságai. Hiszen így is érezte, hogy ez a lány tökéletes. Hirtelen felállt a székről és megfordult, nem akarta bámulni a lányt, hiszen különben is, ő ember! De milyen szép… Két kezét a tarkójára tette és így járt fel-alá a szobában. Nem tudta mit tegyen, hiszen meg akarta nézni, mi van a két másik emberrel, de ha a lány felébred, és nem találja itt, akkor nagyon mérges lesz…ezen jót mosolygott, majd kinyitotta a bejárati ajtót, ahol már két hosszú kardos katona állt.

-         Hé. Segítenének nekem? – kérdezte suttogva Milo.

-         A hercegnőnek van valami óhaja? – kérdezte unottan az egyik katona, a szárnyát igazgatva.

-         Igen, tudni szeretné, hogy hogy vannak a barátai, de nem akarja, hogy elmenjek. Volna szíves megkérdezni nekem, hogy mi a helyzet? – mosolygott Milo.

Erre a mondatra a két katona kajánul vigyorogni kezdett, hiszen úgy sejtették, hogy a hercegnő testi szolgáltatásokért marasztalja az amúgy is nőcsábászságáról híres Milot…nagyot röhögtek, majd az egyik elment utána nézni a dolgoknak. Milo becsukta az ajtót, és nagyot sóhajtott. Amikor az ágyra nézett, elnyúlt a képe rémültében – Alesha zihált, a fejét és a testét dobálta, közben rémülten motyogott valamit, majd az egyik pillanatban nagyot ugrott, hasa megfájdult és ő egy óriásit sikított. Milo halálosan megrémült, odarohant az ágyhoz, látta, hogy Alesha nincs magánál, majd feltépte az ajtót és kiabált a katonának, hogy azonnal hívjon orvost, majd becsukta az ajtót és csak nézte, ahogy Alesha sikoltozva dobálja magát, és láthatóan szenved.

A nagy, fehér kupolában két férfi áll egymással szemben, az egyik mögött egy másik alak. Mindkét férfi támadó pozícióban állt, izmaik megfeszültek, némán vártak, de a csend vibrált az idegességtől. Az egyik férfi beth volt, majd Alesha meglátta, hogy az Milo, és mögötte pedig ő áll. A másik alakból csak homályfoltot látott, és mikor próbálta jobban kivenni, az árny ráugrott Milóra. A fiú ordítva védekezett, Alesha nem tudta mit tegyen, és egy óvatlan pillanatban megpróbálta leszedni az árnyat Milóról, de nem sikerült, a férfi keze kicsúszott kezei közül, majd egy óriásit ütött a lány arcába, aki az ekkora erőtől a földnek zuhant, ott csúszott és nekicsapódott a falnak. Érezte, hogy vér ömlik a fejéből, alig tudott mozogni, de lecsukódó szemei között még látta, ahogy az árny alatt fekszik Milo, és a férfi egy kardot szegez a beth szívéhez, majd lesújt vele. Alesha testi és lelki fájdalmában sikított: ”Ne, csak Milót ne!”

Alesha kinyitotta szemét, és levegő után kapkodott. Halálosan meg volt rémülve, tudta, hogy a beth fiú meg fog halni, pedig nagyon kezdte megkedvelni. Látása még most is homályosnak indult, de lassacskán látta, hogy két arc néz le rá, az egyik Milóé, a másik Dr. Murellé. Mindketten aggódva nézték, látta, hogy szájuk mozog, de még nem nagyon hallotta őket. Nem tudta, hogy vajon elmondja-e a történteket? Vagy hazudjon? Szomorúan Milóra nézett, aki kissé megkönnyebbültnek tűnt. Alesha a kezét az ágy széléhez csúsztatta, és közben nézte Milót. A fiú észrevette, elmosolyodott és megfogta a lány kezét. Alesha is elmosolyodott, majd a doktorra nézett, akinek kezdte érteni szavait.

-         Azt hiszem, látomásai vannak, mert az epilepszia roham közben nem szoktak beszélni a betegek. De lehetséges még más… - folytatta, de egyikük sem figyelt oda, Alesha és Milo mélyen egymás szemébe néztek – egy fekete és egy vakítóan kék szem nézett egymásra kérdően. Egyszer csak Milo felnézett.

-         Szóval látomások. Én ezt tartom a legvalószínűbbnek. Jól sejtem, hogy látomásaid vannak, kislány? – mosolygott elégedetten Milo.

-         Ha nem fogsz többet kislánynak hívni, akkor elmondom! – kotnyeleskedett Alesha, Milo felkuncogott.

-         Na, meséld el kérlek, mit láttál! – kérlelte a doktor. Alesha mosolya kiegyenesedett, lágy arcvonásai megkeményedtek, és a beth fiúra nézett.

-         Abban a fehér kupolában voltunk, Milo meg én. Én mögötte álltam, vele szemben pedig egy árny volt, nem láttam ki az. De mindkét férfi pattanásig feszült izmokkal és idegekkel várt, majd az árny ráugrott Milóra. Én megpróbáltam leszedni róla, de az fejbe vágott, neki estem a földnek, csúsztam egy kicsit és nekicsapódtam a falnak, a fejem vérezni kezdett…és láttam, ahogy Milót leszúrják egy karddal! – tört ki a lány. Milo visszafojtott nevetéssel nézett rá.

-         És mondtál valamit a látomásodban? – kérdezte.

-         Nem. Ebben most nem szólaltam meg. – hazudta neki, mire a fiú elkezdett kacagni. Alesha észrevette, hogy nagyon jól áll neki, ha nevet.

-         Te most meg mi a francon nevetsz? – kérdezte idegesen a lány, majd felült az ágyban. Pár másodperc után ette észre, hogy már nincsenek is fájdalmai, a hasa pedig olyan, mint újkorában.

-         Rajtad. Mert amikor bejöttünk a doktorral, éppen azt sikoltoztad, hogy „jaj, csak Milót ne!” – kuncogott a fiú, majd kissé elkomorodott:

-         Igazán jól esett, hogy a látomásodban meg akartál védeni – mondta komoly hangon, majd a doktorhoz fordult - , és doktor úr, köszönünk mindent, most szeretnék beszélni a kis hölggyel. Négyszemközt. – A doktor erre szó nélkül kiment, és becsukta maga mögött az ajtót.

-         Alesha…lehetne veled most komolyan beszélgetni? – kérdezte lehajtott fejjel Milo, majd kék szemeivel a lány szemeibe nézett.

-         Persze, mondjad csak nyugodtan – mondta lágyan Alesha.

-         Sok mindent el kéne mondanom neked az itteni dolgokról, de önző leszek és  saját mondanivalómmal kezdem. Én…sosem láttam nálad gyönyörűbb teremtést a világon! Egyszerűen nem tudom, mi van velem. Amióta megláttalak, nem bírom levenni rólad a szemem, féltelek minden bajtól, meg akarlak védeni az életem árán is. Még alig ismerlek, csak pár mondatot hallottam tőled, és mégis, teljesen megőrjítesz. Nem tudom, te mit érzel irántam, vagy mit gondolsz rólam, de mondd el kérlek, ha te azt szeretnéd, akkor eltűnök innen, és soha többé nem látjuk egymást, de tudnom kell, hogy mit érzel! – fakadt ki Milo lágyan.

-         Én…én is így érzek irántad. Vagyis teljesen megbolondítasz, nem is tudom mi van velem, hiszen engem eddig sosem érdekeltek a fiúk, de te, egyszerűen tökéletes vagy. És valamiért úgy érzem, hogy minket összeköt valami. Nem tudom megmagyarázni mi az…de én is érzem. – mindketten nézték egymást némán, majd Milo hirtelen az ajtó felé indult.

-         Hová mész? Nem maradsz itt? – csodálkozott a lány.

-         Ha itt maradok, abból csak baj lesz. El kell mennem a közeledből…hiszen félig vámpír vagyok én is, az isten verje meg! – kiabált már a fiú, arcán a düh és a szomorúság keveredett, kezeit ökölbe szorította.

-         Szóval ez az egész beszélgetés nem is volt igaz…tudhattam volna. Csak láttad, hogy vonzódom hozzád, és te meg kíváncsi voltál, vajon igaz-e ez. Jól mondom? – mondta Alesha miközben felkelt az ágyról.

-         Ne kelj még fel! Még nem biztos hogy teljesen jól vagy – ugrott a lányhoz Milo, amikor az éppen megbotlott, és elkapta – látod? Ülj szépen vissza.

-         Inkább válaszolj! Igaz az, amit az előbb mondtál nekem? – mondta keményen Alesha, de szemei sarkában könnycseppek bújkáltak. Milo letérdelt elé, kezeit a lány térdére tette és a szemeibe nézett:

-         Igaz. Te vagy az első, akinél ilyet érzek… - mondta halkan – bebizonyítsam?

-         Bizonyítsd – suttogta lágyan Alesha. A fiú ekkor odahajolt hozzá és megcsókolta. Alesha érezte a fiú lágy ajkainak érintését, csókjának édes ízét, karjait a vállára rakta és finoman a fiú ölébe ült. Ekkor kivágódott az ajtó, ők pedig összerezzentek és ijedten nézték a belépő alakot. Egy barna hajú, de már őszes férfi lépett be az ajtón, meglepett arccal nézett a két fiatalra. Milo azonnal a lányt az ágyra rakta, és felállt.

-         Elnézést…tudom, hogy nem szabadott volna, de…én nem bírtam ki…ezt nem lehet… - hebegte, de a férfi keményen közbe szólt.

-         Ülj le a székre, Milones!

 Fiú szó nélkül leült, közben a lányra pillantott, aki értetlenül nézte a férfit.

-         Alesha, tudod, hogy ki vagyok? – kérdezte lágyabban a férfi.

-         Fogalmam sincs… - vallotta be a lány.

-         Látod, Milo? Ahelyett, hogy trófeát gyűjtenél, inkább el kellett volna neki mindent mesélned! Nem ez lett volna a feladatod? – kiabálta magából kikelve a férfi.

-         De…elnézést…de ő nem egy trófea! Ő a legcsodálatosabb lány, akit valaha ismertem. – mondta keményen a fiú – Alesha, ez a férfi itt Dominique király, a mi vezetőnk, és a nagyapád.

Döbbent csend követte ezt a mondatot. A lánynak a szája is tátva maradt, egyszerűen nem tudta, mit mondjon.

-         Milones, azt hiszem a legjobb lesz, ha többet nem találkozol ezzel a lánnyal. Új parancsot kapsz, a lehető legtávolabb tőle. Mindenkinek ez lesz a legjobb. Most menj a kancellárhoz, ő majd mindent elmond.

-         Én nem akarom, hogy elmenjen! Ő vigyáz rám! Ő az egyetlen, akiben itt megbízom, ő az egyetlen… - kiabálta sírásba fúló hangon a lány. A két férfi nézte őt, majd a király megszólalt:

-         Még megbeszéljük. Mindenesetre öltözz fel, majd Milo megmutatja neked, milyen ruhát vegyél fel, aztán gyere a trónterembe. – mondta a férfi és kilépett az ajtón. A fiú felállt és az egyik szekrényhez lépett, majd némán elővett egy ruhát belőle. Gyönyörű, fehér régimódi ruha volt, olyan, amilyet Alesha csak a mesékben látott.

-         Ő tényleg a nagyapám? – kérdezte a lány, Milo bólintott.

-         Anyai vagy apai ágon?

-         Apain. Édesapád az egyik háborúnk következtében halt meg, amikor a vámpírok ellen harcoltunk. Én is ott voltam, de csak, mint küldönc, még gyerek voltam – mondta, majd végig pásztázta a lányt – nos, én öltöztesselek, vagy fel tudsz öltözni magad is?

-         Egyedül is menni fog – mondta a lány, és az öltöző fal mögé sétált a ruhával a kezében - , de fordulj el! Vagy esetleg hátul is van szemed?

-         Nem, de ilyenkor jól jönne! – nevetett a fiú és elfordult. Alesha gyorsan felöltözött, majd kiszólt a fiúnak:

-         Most nézhetsz! De őszintén mondd meg, hogy nézek ki.

A fiú megfordult és meglátta a lányt. Nézte szőke, vállát simogató haját, őszinte fekete szemeit, és a gyönyörű ruhát a testén. Láthatóan elbűvölte a látvány.

 - Nem is rossz. Egész tűrhetően nézel ki. – mondta vigyorogva.

 - Kössz, gondoltam szebbet is mondhatnál. – mosolygott a lány.

 - Gyere, elvezetlek a királyhoz. És legyél vele kedves, vagy legalább is próbálj meg az lenni. Fontos dolgokat fog neked mondani. – mondta a fiú és kinyitotta Alesha előtt az ajtót. A lány kilépett, Milo pedig utána, és így indultak el a folyosón. Így mentek egy darabig, majd a lány közelebb húzódott a fiúhoz, és megfogta a kezét. Összenéztek és mosolyogtak, a fiú egy puszit nyomott a lány hajába, így mentek a királyi trónterem felé.

<--- Előző fejezet

Következő fejezet --->